Román multikulti

A művésztelep és a festőiskola 2017 márciusa óta magyar nemzeti érték.

A Nagybányai művészportrék című kiállítás Kiskunhalason, 2018 Fotó: Ujvári Sándor Forrás: MTI–Ujvári Sándor

A Golden Age-ről keveseknek ugrik be a 125 éve, 1896 májusában alapított nagybányai művésztelep.

A Nagybányai Művészeti Központnak nevezett megyei művészeti múzeum honlapján azonban így emlegetik a festőiskola fénykorát, szinonimát állítva a boldog békeidőknek. Szintén itt olvashatunk arról, hogy Hollósy Simon – aki művésztanárként európai színvonalat képviselt – hat éven át Nagybányára hívta össze a kozmopolita művészvilágot Közép- és Kelet-Európából, illetve Nyugatról: Belgiumból, Dániából, Spanyolországból és az Amerikai Egyesült Államokból. De érkeztek ide érdeklődők egzotikusabb helyekről is, mint például Indiából és Ausztráliából. Egyfajta művészeti falanszter létesült a máramarosi Gutin-hegység ölelésében, amely a müncheni metropoliszból rajzott ki a nagybányai peremvidékre, hogy a természetből merítsen ihletet, tőle tanuljon mint tanítómestertől, amiként ezt Hollósy elegánsan megfogalmazta.

A Nagybányai művészportrék című kiállítás Kiskunhalason, 2018
Fotó: MTI–Ujvári Sándor

Az idesereglő festők és művészpalánták nemzetek feletti intézmény alapjait vetették meg – állítja 125 évvel később a múzeum ügyvezetője, a román Tiberiu Alexa. Szerinte a nagybányai társaság olyan kozmopolita művésztelepet hozott létre, amelynek fő jellemzője a multikulturális párbeszéd és az ökumenikus művészeti nyelv. Itt alapozta meg karrierjét a nemzetközi hírnévre szert tevő lengyel Edmund Okun, Konrad Krzyźanowski és Leon Kamir Kaufmann, az orosz (valójában litván) Mstislav Dobuzhinsky, a német Emil Pottner és Jakob Nussbaum, a svájci Max Buri és Hans Emmenegger, az osztrák Ada Lowith (aki egyébként magyar volt), Richard Gerstl, Kober Leó (aki morva volt) és Josef Engelhart, a magyar Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Czigány Dezső és Kubinyi Sándor, valamint a román Arthur Verona.

Az intézményvezető megemlíti, hogy a nagybányai alkotók leginkább a francia barbizoni modellt követték. Ír arról is, hogy a kisebb műhelyeknek ez az alternatív önmeghatározása vezetett el a jelenlegi páneurópai egység szellemiségéhez. A magyar modern festészetet elindító nagybányai festőiskola és művésztelep bemutatása azonban ki is merül ebben az említett honlapon, anélkül, hogy egyetlen szó esnék a magyar vonatkozásokról. Sőt arra sem tér ki az ismertető, hogy a közösség Magyarország területén működött, úgy tesz, mintha Nagybánya már akkor is Románia része lett volna. Átlátszó – és nem előzmény nélküli – próbálkozás ez arra, hogy a jövő nemzedékének ne legyenek kétségei afelől: Hollósy vállalkozása román kezdeményezés volt, sok külföldi szereplővel.

Hasonló megnyilatkozásokat tett lehetővé négy éve az új művésztelep avatóünnepsége. Bár vendégül láttak magyarországi szakembereket, a rendezvényt megnyitó személyiségek eltussolták, hogy volt egy Trianon előtti, majd egy ettől elszakadó Trianon utáni történet, amely valójában a művésztelep és a festőiskola tönkretételét jelentette. Ezt követően számos nevet és szervezeti formát viselt a jobbára helyi képzőművészeket tömörítő utódalakulat, mígnem 2006-ban megalakult a Nagybányai Kulturális Központ Megyei Művészeti Múzeum.

A művésztelep korabeli képeslapon. Nemzetek feletti intézmény?

Az önkormányzat persze megtett minden tőle telhetőt, de csakis a már felvázolt narratíva javára: hárommillió euróból 2017-re teljesen felújította a művésztelep épületeit, így ma kulturált feltételek között szállhatnak meg, dolgozhatnak az alkotók, pompás terekben rendezhetik meg kiállításaikat. Az is dicsérendő, hogy a magyarokkal szemben táplált ellenszenv is oldódott, hiszen évente több magyar művésznek is nyílik itt tárlata, sőt az Év Művésze díjat is többször vehette át magyar alkotó. Tavalyelőtt Kovács Bertalan kapta meg a 2018-as kitüntetést (mindig az előző évit adják át), tavaly Győri Sánta Kingát érte a megtiszteltetés. A Zazar-parti városvezetésnek azonban szándéka is van a szép gesztussal. Azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány saját költségvetésből valósítsa meg a Nagybányai Művészeti Akadémiát, amely állítólag a nagybányai polgármester egyik nagy álma.

A művésztelep és a festőiskola 2017 márciusa óta magyar nemzeti érték. A magyar művészeket látszólag megbecsülik Nagybányán. Örömünk mégsem lehet teljes. Tudniillik ez a művésztelep már nem a miénk, nem azonos azzal, amelyet 1896-ban létrehoztak, törekvései is más irányt vettek. Kisebb erőfeszítés nélkül a kiállítóterek falairól is leolvasható: az új komplexum úgy nemzetközi és úgy páneurópai, hogy mindenekelőtt román.

Vadak

A nagybányai művésztelepet jelképesen Magyarország fennállásának ezredik évfordulóján, 1896-ban alapította az akadémizmussal szakítani kívánó új magyar festőnemzedék néhány kiemelkedő alakja. Hollósy Simon müncheni magániskolájának nyári telepeként kezdett működni, de néhány év alatt Európa egyik legnagyobb művésztelepévé nőtte ki magát. Az 1902-ben hivatalosan is megalapított szabadiskolában nyaranta általában hatvan-hetven festő dolgozott, de volt, hogy ennél többen. Jelentőségét az adta, hogy a századforduló éveiben itt egy helyen, egymást inspirálva alkothattak a modern magyar festészet legnagyobbjai: Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János és Iványi-Grünwald Béla.

Bár a köztudatban az él, hogy a kisváros természeti adottságai elsősorban tájképfestésre ösztönözték az idelátogató alkotókat, Nagybánya a legmodernebb irányzatok bölcsője lett: a Párizsból hazalátogató Czóbel Béla például itt indította el 1905-ben a hazai fauvizmust, a „vadakat”.

Trianon után a művésztelep addig élt, amíg el nem lehetetlenítették, és a festészet megújításában sem játszott többé szerepet. Sok itt született kép csak a rendszerváltás után lett ismert az anyaországban.