Várkonyi Nándorral nagyon nehéz interjút készíteni. Nehéz, mert meglehetősen öreg fiú, még a tizenkilencedik században született… Aztán, ugye, művelt, konok, okos és titokzatos. Nehéz vele interjút csinálni, mert nagyothall. Pontosabban süket. Nehéz vele interjút csinálni, mert erre a vállalkozásra Szederkényi Ervin, a Jelenkor főszerkesztője is elkísért, aki, ugye, gyanakvó embertípus, s miközben én Várkonyi Nándort figyelem, ő engem figyel. Szederkényi azt hitte, hogy valamilyen látványosságban lesz része, vagy az isten tudja… Tény az, hogy tél van, ülünk a Nándor bácsi szűkös uránvárosi lakásában, és közelítgetjük egymást. Ez abból áll, hogy Szederkényi és Várkonyi mosolyognak, én pedig megiszom a lakásban található összes pálinkát, mind a két decit. Várkonyi nem iszik, mert beteg, Szederkényi sem, mert éppen kocsizik, csak én, mert az orvosok szerint jót tesz a májnak.
[…] Várkonyinak köszönhetjük az egyik legjobb modern irodalomtörténetet, a Petőfi dagerrotípia bemutatását és magyarázatát és sok téves nézet szétoszlatását a költő körül. Várkonyi kitűnő irodalomtörténész és esszéista volt, de ha most rápillantok, nekem mégis egy másik Várkonyi jelenik meg, a legendák Nándor bácsija. Várkonyi elég hosszú ideig visszavonultan élt, és visszhangtalanul dolgozott.
Fotó: Fortepan/Hunyadi József
Így aztán legendák születtek róla és műhelyéről. „Valahol a Kürt utcában él egy öregember, aki a letűnt korok, kultúrák értője, s a Sziriát oszlopai-nak az első kötete után megírta a második, harmadik és negyedik kötetét is. Több ezer oldalt írt, csak úgy, magának…”
– Ez, ugye, gyanús dolog és meglehetősen ellenőrizhetetlen. Mert ha Várkonyi azt írja, hogy a Macsu Pikcsu az Urubamba völgyében négyezer méter magasságban hatalmas gránitkockákból épült, ám a legközelebbi gránitelőfordulás kétóra járásra van, s a várat egy húsz méter széles, rohanó hegyi folyó és meredek szakadékok, völgyek választják el tőle, akkor ezt vagy elhisszük, vagy odautazunk, és átússzuk a hegyi folyót, ha nem, akkor át kell rágnunk magunkat ugyanazon a hatalmas könyvtári, levéltári anyagon, amin Várkonyi, másként nem tudjuk ellenőrizni. De mi egyiket sem vállaltuk, így aztán jött a legenda.
