Skorpió a gyerekágyban

A koronavírus-járvány előtti évben csaknem 650 ezer, jobbára elégedett magyar turista látogatott az adriai tengerpartra, 3,3 millió vendégéjszakát töltve el, kunák százmillióit hagyva horvát zsebekben. Eltelt két év, nagyot fordult a világ. Bár gyakorlott utazók vagyunk, most mi is zátonyra futottunk a Kvarner-öböl vizein.

Fotó: A szerző felvétele

Nem villog, nem szirénáz, csak csendesen ereszkedik a rendőrautó a mediterrán fenyőligetben kanyargó földúton. Különösebb ok nincs is szirénázásra, nem történt véres bűntény – csak egy újabb magyar család nyaralását vágták agyon a horvát tengerparton. Ebben az évben nem ez az első és talán nem is az utolsó eset: úgy tűnik, szomszédunknál 2021 nyarán ipari méreteket öltött a magyar nyaralók átverése. Olyannyira, hogy dühös Facebook-csoportok alakultak a csaló horvát szállásadók feketelistázására. 

Mindez azonban bennünket nem vigasztal, amikor kinyitjuk a kaput a két fiatal rendőrnek. Hívásunkat követően pár percen belül kiérkeznek az isten háta mögötti kis tengerparti nyaralóhoz. Elkérik iratainkat, felveszik panaszunkat, meghallgatják a házigazdát, aki előadja saját verzióját a történtekről, majd együttérzően, de kissé tanácstalanul azt mondják, nem tehetnek semmit. Higgyük el, meg fog oldódni az ügy, és visszakapjuk a vendéglátótól, ami jár.

Nem hisszük. 

Finito Vinko

Szeptember közepén már nem számítottunk jelentősebb turistaforgalomra Lošinjon. A Kvarner-öböl peremén fekvő sziget, amely csak komppal érhető el, hajdan az Osztrák–Magyar Monarchia elitjének nyaralóhelye volt. Klimatikus gyógyhely, ahol a mérsékelt mediterrán éghajlat és a pazar délszaki vadon, a közeli vizekben grasszáló delfincsordák és a kis halászfalvak békéje nagy számban vonzotta a Monarchia nemes urait és hölgyeit a XIX. század végétől. A bozótosból ízléses tengerparti villák tucatjai nőttek ki, amelyek egy része ma luxusszálloda, más részük afféle jugó SZOT-üdülő mementójaként romladozik elhagyatottan. De Lošinj ma is csodaszép, harmadszorra járunk itt: minden, ami Adria, Monarchia, földközi-tengeri élővilág, az errefelé kis területen megtalálható és átélhető.

Bár be vagyunk oltva, szállodába, panzióba nem akartunk menni 17 hónapos védtelen kislányunkkal az egyre rosszabbodó horvátországi Covid-statisztikák miatt, inkább olyan házat kerestünk, ahol lehetőleg szomszédos nyaralók sincsenek. A Mali Lošinj kisvárostól két kilométerre, a Čikat-öböl körzetében, a Zlatna-öbölben fekvő ódon kis villa, amelyről csak őrjöngően pozitív utazói benyomásokat őriz meg az internet (eddig a pontig), eszményi helynek tűnt. 

Az első kérdés akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor a sorompó előtt vesztegelve várakoztunk bebocsátásunkra. Szállásadóink ugyanis hosszadalmas egyeztető levelezésünk során azt elfeledték közölni, hogy ódon kis „villájuk” a környék legnagyobb autós kempingjének a szélén fekszik, amelyben harsogó zenés aquapark és egy metropolisznyi német nyaraló is kényelmesen elfér. A második tétova kérdés meg akkor, amikor leereszkedtünk a köves erdei ösvényen, és elénk siető házigazdáink nyers modorban ránk támadtak, hogy érkezésünk előtt miért nem telefonáltunk. (Miután levélben egyeztettük érkezésünk időpontját.) De nem akartunk konfliktust. Hiszen valamivel jobban jártunk, mint nyáron magyarok tucatjai. Legalábbis ekkor még úgy hittük.

Idén valami nagyon megváltozott a honi turisták által istenített horvát tengerparton. Már nyár derekán cikkek jelentek meg arról, hogy sok magyar nyaraló hat-nyolc órás autózást követően, a hónapokkal korábban lefoglalt apartman kapujában tudta meg, sajnos a szállása „nem áll rendelkezésre”. Hol téves kommunikációra, hol a járvány miatt elrendelt karanténra, hol a „túlsúlyos” kutyára hivatkoztak. „Szálláshelyre érkezve 4 felnőtt 5 gyerek (23 hós, 4, 6, 8, 10 éves) gyerekkel, amiben laktak, tehát kiadta. Úgy, hogy előtte nap beszéltünk, hogy érkezhetnénk-e esetleg hamarabb, mivel nem lehetséges, volt a válasz, így 14:00-ra oda érve ez fogadott. Felhívtuk, és Google fordítóval kommunikálva közölte, majd utalja az előleget, ez van. Nem sikerült szállást kapni a környéken, és magyar szállásadó is azt mondta, nincs. Próbálkoztunk, de feladtuk, mintegy 26 óra alvás nélkül, kilátástalanul” – olvassuk a Facebookon a Horvátország nyaralás, szállás tippek oldalon, amelyen többek között azokat a szállásokat gyűjtik össze, „ahol a szállásadó részéről az utolsó pillanatban – különösebb indoklás nélkül – a foglalás visszamondásra került”. Itt pedig legalább az „őszinteség” dominált: „…foglalót fizettem. Utazás előtt is egyeztettem vele. 2 kisgyerekkel elutaztunk Novaljára. A címhez érve a szállásadó közölte. hogy »Finito Vinko«, és becsapta a kaput az orrom előtt. Szabályosan sokkot kaptam. Kb. 5 perc után mondom, visszamegyek, és addig csengetek, míg nem történik valami. […] A telefont Vinkó nem vette fel, és a foglalót nem fizette vissza.”

Hogy mi lehet az oka annak, hogy a horvátországi turizmust ilyen afférok hozzák rossz hírbe? És elsősorban a magánszállásokon, míg a nagyobb hotelek továbbra is megfelelő színvonalon üzemelnek? Mi más, mint a csillapíthatatlan haszonvágy: a gyenge 2020-as szezon után most mindent bevetnek, hogy pótolják a kiesést. Ráadásul idén nyáron a német turistaseregek kiszorultak egyik kedvenc célpontjukról, a Covid sújtotta Spanyolországból, Mallorcáról, így megszállták Horvátországot. Ahol az apartmantulajdonosok vérmesebbje gyorsan belátta tévedését, hogy amit mondjuk ötven euróért kínált magyaroknak, azt akár triplájáért is eladhatja németeknek. Így nekünk sokszor csak a zárt kapuk maradtak…

Kétszáz eurós kapukulcs

– Mindez nem a magyarok ellen irányult, ugyanúgy hoppon maradtak brit és skandináv turisták is – hangsúlyozza kérdésünkre Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti kirendeltségének igazgatója. – A járvány sajnos negatív jelenségeket is felszínre hozott, mint amilyen a pénzéhség, és ez valóban rossz fényt vet Horvátország turizmusára. Ami merőben igazságtalan: minden szakmában vannak kontárok, de nem ezek alapján kell egy üzletágat megítélni, amikor a horvát szállásadók 99 százaléka becsületes és színvonalas szolgáltatásokat kínál. 

Nekünk sajnos az egy százalék jutott. Kilenc napra béreltük ki a lošinji apartmant, a díj hetven százalékát előre kellett átutalnunk. (Furcsálltuk.) A maradék harmincat meg akkor kifizetni, amikor még le sem tettük csomagjainkat. (Hát még ezt.) Az úgynevezett házszabályokat csak ezután tanulmányozhattuk át, amelyek között például az is szerepelt, hogy egyetlen kulcs elvesztésekor 200 eurót köteles fizetni a vendég. A bérleti díjon felül ugyanis elkértek még tőlünk 250 euró kauciót az esetleges károkozások enyhítésére. Azonban nagyvonalúan elengedték a 130 eurós takarítási díjat. Ami már csak azért is szerencsés, mert két napig takarítottunk, amíg elfogadható tisztaságot teremtettünk a szobákban. Volt, akit ez sem hatott meg, mert az első hajnalon, amikor horgászni indultam a partra, méretes skorpió szundikált a szoba közepén.
A háziak udvarias érdeklődésünkre közölték, persze, sok van itt belőlük, hiszen ez Horvátország, de nem mérgezők. A kislányunkat azért ne engedjük a kőfalaknál kotorászni, mert ott előfordulhatnak fekete özvegyek is, és ezek a pókok már veszélyesebbek…
Ezt azért már elhittük.

Utolsó előtti napon tört ki a botrány. Addig csöndesen éldegéltünk, igyekeztünk a tengert megszerettetni kislányunkkal, reggelente óvatosan kiráztuk a cipőinket, nehogy illetéktelenek költözzenek be, néha átvágtunk a népes, ám luxuskörülmények uralta menekülttáborra emlékeztető kempingen. Ám elkövettünk egy súlyos hibát. Háziasszonyunk kedves érdeklődésére, hogy minden rendben van-e, és ő most nagyon őszinte választ vár tőlünk, mert ez segít javítani szolgáltatásaikat, kevéssé őszintén én azt válaszoltam, igen, rendben van, csak helyenként kicsit takarítanunk kellett. Másnap, amikor áthívtam, hogy egyeztessem vele kijelentkezésünket, minden átmenet nélkül dührohamot kapott: mit képzelünk mi, hogy koszosnak találjuk az ő házát, és a kauciót majd akkor kapjuk vissza, ha ők mindent ellenőriztek, kitakarítottak. Akkor visszautalják azt a számlánkra. Mondtam neki, ez esetben már hívom is a rendőrséget. Erre ő elviharzott. Kirontott az apartman kapuján, de még egyetlen gyakorlott mozdulattal kitépte a kapukulcsot a zárból.

Megvadult szállásadók

A kiérkező rendőröknek már azt mondta, mi vesztettük el (200 euró). Majd kijelentette, hogy eltéptük a szúnyoghálójukat is (eleve szakadt volt). Alá akart íratni biztosítási adatlapot velünk, hogy tönkretettük a hálót, cserébe visszaadna száz eurót. Nem írtuk alá. Nem akartuk biztosítási csaláshoz is a nevünket adni.

A fenyegetés miatt egy nappal előbb kellett távoznunk, összecsomagoláskor ráadásként még egy skorpió esett ki a gyerekágyból… És aznap estére gyorsan szállást kellett találnunk az igencsak próbára tett gyerekkel, mert komolyan fenyegetve éreztük magunkat olyan emberek között, akik láthatóan már nagy gyakorlattal rendelkeztek mind a hazudozásban, mind a lehúzásban.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan szerezhetnénk vissza az összesen több mint négyszáz eurónyi veszteségünket, nem beszélve az idegeskedésről, a gyerek kiborulásáról a körülötte megvadult szállásadók miatt. A rendőrök négyszemközt arra biztattak, írjuk meg az interneten véleményünket a szállásról. (Megírjuk.) Ők semmit nem tehetnek, mert a háziak véleménye áll szemben a miénkkel. Kértük, hadd tegyünk feljelentést. Azt mondták, küldeni fogják e-mailben a jegyzőkönyvet. (Azóta várjuk…)

– Nagyon sajnálom, ami önökkel történt, de ez kirívó, egyedi eset, hasonlót sem hallottunk még Mali Lošinj körzetéből – magyarázza Ivana Herceg. – Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Érdemes mindig ügynökségen keresztül foglalni, amely ilyen esetekben igyekszik közvetíteni a vitás kérdésekben a szállásadó és a vendég között. Ha viszont közvetlenül foglal valaki, ahogy önök is, akkor az ilyen incidensekből csak bírósági ügy lehet, amely hosszú folyamat, és különösen terhes lehet egy külföldi számára. Az eset leírásából úgy tűnik, ezt a lehúzást eleve kitervelték, de mivel ez nem bizonyítható, így sokat nem lehet tenni a pénz visszaszerzéséért. Egyben bízhatunk: a piac idővel kirostálja a kontárokat.

Borítókép: Rendőrautó a tengerparti apartman bejáratánál. Szlogenek és valóság. Fotó: A szerző felvétele