A simogató őszi napfény szép formájú árnyakat vet a kunszentmártoni városházára, és megcsillan a homlokzat díszén, a helység névadó szentjét ábrázoló címeren. Itt találkozunk a hely szülöttjével, Barna Gábor néprajzkutatóval, aki magyarázatot fűz hozzá: az archaikus pajzs alapszíne a kék, ebből emelkedik ki a fehér paripán ülő, lovagi páncélt viselő Szent Márton, aki kardjával kettévágja vörös köpenyét, majd megosztja egy ruhátlan koldussal. A címerpajzsot ékköves ötágú aranykorona egészíti ki, amely az egykori Nagykunságra érvényes kollektív kiváltságokat jelképezi.
A palást kulcsszó, hiszen egy újabb szentmártoni történetben is központi szerepet kapott, ideérkezésünket is ez indokolja. A hímzőkör asszonyai nemrég fejeztek be egy Bozsik-mintás miseruhát a Szent Márton Alapítvány égisze alatt, az önkormányzat anyagi hozzájárulásával. Bozsik Kálmán a település rangos fazekasa volt, az ő kerámiáinak jellegzetes virágmotívumait applikálták textilre. Az ajándékot a máriaradnai plébánosnak szánják, abból az alkalomból, hogy 2019-ben volt háromszáz éve, hogy megalapították, avagy újratelepítették Kunszentmártont. Az évfordulót rendezvénysorozattal ünnepelték meg a pandémia előtti évben, majd a járványra való tekintettel több mint másfél éves szünetet tartottak, hogy idén bepótolhassák, ami elmaradt.
Napi harminc kilométer
– A miseruha azért készült a radnai plébánosnak, mert Kunszentmártonnak régi zarándokjáró helye az Arad megyei Máriaradna, amely tavaly volt ötszáz éves. Az ünnepséget az idei évre halasztották – mondja Tóthné Barna Mária, a zarándokjárás főszervezője a Szent Márton Látogatóközpontban, ahonnan számos nemes kezdeményezés indult el. A közösségi térben helytörténeti kiadványok, szórólapok, kézzel hímzett terítők, az Alföldi Szent Márton Zarándokútról készült fényképek tekinthetők meg, az egyik sarokban szentmártoni asszonyok saját készítésű savanyúságait is kiállították.
Barna Gábor két fivérével 2006-ban tette meg elsőként gyalog az utat Máriaradnáig. Akadtak követőik is, akik azóta többször is megtették a távot. Mivel a zarándokok mindig a legrövidebb úton mentek, és most az országútról mondható ez el, nagyobbrészt ezen haladtak. A Kunszentmárton–Orosháza–Kaszaper–Mezőkovácsháza–Battonya–Arad–Máriaradna útvonalon napi harminc kilométert tettek meg. Első éjszaka Gádoroson aludtak, a másodikon Kaszaperen, a következőn Battonyán, negyedjére Aradgájban, a római katolikus plébánián. Az ötödik napon már beértek Máriaradnára. Itt a Hildegard zarándokházban kaptak szállást, Lippán. Merthogy Radna és Lippa olyan, mint Buda és Pest. Máriaradna a budai oldal, Lippa a pesti rész. Itt van a Hildegard-ház, ahol a buszos zarándoklatok alkalmával is megszállnak.
Fotó: Bach Máté
Erre a megszentelt helyre viszik el október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya templombúcsúra a miseruhát, amelyet Kunszentmárton ajándékaként adnak át a kegyhelynek és Reinholz András esperesnek. A helyszínen korábban is mindig külön köszöntötték a kunszentmártoniakat. Szentesről, Szolnokról, Újkígyósról és Gyuláról szintén járnak a radnai Magyarok Nagyasszonyához, stációkat is állítottak a Kálvária-dombon. Mára azonban megkopott ez a szokás.
– Máriaradna erősen belevésődött a kunszentmártoniak emlékezetébe, van is ott jele ennek: a kegytemplom keresztúti képeit 1910-ben állították elődeink. Radna a Zarándi-hegység lábánál fekszik, kőbányái vannak, könnyen faragható kövekkel. Régen ezekből faragták ki az út menti kereszteket. Kunszentmártonban is van egy kálvária, amely Radna környéki vörös kőből készült – részletezi Barna Gábor, miközben a segédkező asszonyok kiterítik elénk a Bozsik-motívumos miseruhát.
A Szent Márton Alapítvány 1995-ben jött létre a kunszentmártoni római katolikus egyháztanács kezdeményezésére, tudjuk meg Kovácsné Szabó Katalin gazdasági ügyvezetőtől. A civil szervezet fő tevékenysége az egyházközséghez tartozó műemlékek, műemlék jellegű épületek, temetők fenntartásának, felújításának segítése. Turisztikai fejlesztésként 2015–16-ban egy látogatóközpontot is létrehoztak. Mivel az átadó egybeesett a Szent Márton-évvel, megkapta ennek nevét.
Szociális földprogram
Ugyanebben az évben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetséggel Tiszapüspöki és Kunszentmárton között kijelölték az Alföldi Szent Márton Zarándokutat, amely az ország egyik legfiatalabb hivatalosan felfestett túraútvonala. Az iroda két munkatársa, Katalin és Veres Csilla le is tesztelte, végigjárta biciklivel. Szelevényig a Körös mellett haladtak, majd következtek a tiszai települések. Nehézségekkel nem találkoztak, bárkinek jó szívvel ajánlják, akár az őszi napokra is.
Fotó: Bach Máté
Szintén Katalin vette kézbe a Munkás Szent József Szociális Szövetkezet vezetését, amely a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Közalapítványával és a Debreceni Egyetemmel közösen idén zárt le egy hároméves EU-s projektet, amelynek keretében ötféle tevékenységet vállaltak: zöldség- és gyümölcsfeldolgozást, pálinkafőzést, csirkekeltetést és száraztészta-készítést. Az önellátást biztosító foglalkozásokhoz 450 ezer forintot és számos munkagépet kaptak. Kis csoportokban munkálkodtak, a száraztésztát a plébánia hittantermében gyártották. Ami elkészült, azt szétosztották a programban részt vevő családok között. Ebben az évben a vidéki élet fenntartását célzó Családi portaprogram – szociális földprogram előnyeit élvezheti a szövetkezet, annak köszönhetően, hogy nyert a pályázatuk, teszi hozzá Katalin. Ennek tulajdoníthatóan vetőmaggal, gyümölcsfákkal segítik azt a tíz családot, amelyik hajlandónak mutatkozott arra, hogy gazdálkodjon saját portáján.
– Nagy szükség van a segítségre, hiszen az alulképzettek képtelenek elhelyezkedni a munkaerőpiacon – jegyzi meg Mária, aki a radnai zarándokút és a keresztény értékeket felmutató előadás-sorozatok szervezése mellett mint elnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége segélyszervezetét is kézben tartja. Ruhát, bútort, használati tárgyakat osztanak ki hetente a munkaképtelenek között, mindig van rá kereslet. Bár a Szent Márton Alapítványnak is van közmunkaprogramja, amelynek keretében most épp a település két temetője karbantartását végzik a foglalkoztatottak, nincs mód rá, hogy minden érdeklődőt alkalmazzanak.
Távozó fiatalok
Miközben megtekintjük az impozáns Szent Márton-templomot, Mária kifejti, hogy a hagyományápolás, a messze földön híres jászkun öntudat a fiatalokat nem érdekli. Ma már inkább a településről való kiköltözés a jellemző. A továbbtanulás, a karrier messzire viszi az ifjúságot. S akik elkerülnek innen, nem biztos, hogy visszatalálnak. Az elszármazottak találkozóját a kilencvenes évek első felében az akkori polgármester hívta össze úttörőként. Úgy tervezték, hogy kétévente megtartják, de mivel változott a városvezetés, kimaradt egy hosszabb időszak. Aztán kaptak egy agilis plébánost Kövesdy Zsolt személyében, aki minden kezdeményezést felkarolt, motorja lett a közösségnek. A hazatérőket ezek után a plébánia udvarán látták vendégül. Idén a pandémia miatt elhalasztott 2019–20-as jubileumi összejövetelt tartották meg. Ilyenkor azokat az értékeiket is megmutatják az elszármazottaknak, amelyeket még nem láthattak: az állandóan megújuló helytörténeti múzeumot, az idén száztíz éves egykori zsinagógát, amely Baross Gábor karnagy indítványára jó ideje előadóterem.
A déli harangszó után felkapaszkodunk a templomtoronyba, ahonnan messzire látni. A közelben a karmelita rendház idézi a régmúltat, a magasból jól követhető a Körös kanyargó folyása. Ember és természet között teljes itt a harmónia. Mintha Isten is közelebb lenne.
Jászként a kunok földjén
Amikor az 1710-es években különösen Jászapáti községben úgy érezték, túlszaporodott a lakosság, néhányan elindultak honkereső útra. Több helyszínt is kinéztek maguknak, de végül a nagykunsági Kunszentmártonban kötöttek ki, mondja Barna Gábor néprajzkutató. Katolicizmusuk előnyt is jelentett, hisz az uralkodóház is katolikus volt, ezért támogatta őket. Idekerült például a Nagykunság igazgatási központja, holott a nagykun főváros Karcag volt. Idővel egy nagyon sajátos jászkun tudat is kialakult. Számon tartották, hogy jászok a gyökereik, mégis kunoknak vallották magukat. Konfliktus mégsem adódott a jászok és a kunok között. A közös érdek, a redemptio, az önmegváltás összeforrasztotta őket. Olyannyira, hogy 1876-ban, amikor megszűnt a székelyek, a hajdúk, a kunok és jászok kiváltsága, tanakodni kezdtek azon, milyen megyét hozzanak létre. Gondolkodtak Nagykun megyében, Jász megyében is, de végül összevonták ezeket, és így egyik sem lett domináns. A Jászkunság fővárosa a katolikus Jászberény lett, a hármas kerületi vezetésbe így elsősorban katolikus jászok kerültek. Ezt néha a református nagykunok és kiskunok sérelmezték, akik a nagykun és a kiskun kapitányt adták.
(Borítókép: A miseruha, amelyet a máriaradnai kegyhelynek visznek ajándékba. Fotók: Bach Máté)
