időjárás 5°C Fábián, Sebestyén 2022. January 20.
logo
KÖZÖSSÉG – Magyarországon több mint egymillió ember él egyedül – A rendszerváltás óta gyökeresen átalakult a hazai társadalom szerkezete

Nagy túlélők

Tóth Ida
2021.12.04. 10:00
Nagy túlélők

Negyedmillióan vannak a 20 és 49 év közötti szinglik Magyarországon. A randioldalak felhozatalát nézve felmerül a kérdés: a sok lehetőség, amelyet az online kereső nyújt, megkönnyíti vagy inkább megnehezíti a ­választást? Az évek múlásával érdemes búcsút mondani elérhetetlen vágyainknak, mert az idős ember még kiszolgáltatottabb a magánynak.

Magyarországon több mint egymillióan élnek egyedül, magányosan, nekik a karácsony az év egyik legszomorúbb estje – figyelmeztet a Vodafone és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös karácsonyi kampánya. Ismerős jelenségre épít a távközlési szolgáltató Törjük meg a csendet! című kisfilmje: gyakorta látni idős embereket, akik hosszasan beszélgetnek, s ezzel feltartják a sort a gyógyszertárban, a hentesnél vagy a közértben. A kampány célja rámutatni arra, hogy ezek az idős nénik és bácsik azért szeretnének szóba elegyedni másokkal, mert társaságra vágynak. De mit jelent egyedül élni, és mit magányosan?

Pszichológusok szerint az egyedüllétet önként választjuk, amikor magunkra csukjuk az ajtót, mert nem kérünk mások társaságából. A magányt megtapasztalhatjuk akár társaságban is, amikor úgy érezzük: nincs kihez kapcsolódni. A közösségben létezés természetes emberi szükséglet, életfordulókon azonban elkerülhetetlen annak megélése, hogy magunkra vagyunk utalva, egyedül kell meghoznunk a döntést. Egyedüllét kell ahhoz is, hogy közel merjünk kerülni a félelmeinkhez, hogy felismerjük, miként formálódtunk tapasztalataink, a gyerekkor jelentős eseményei vagy a családi örökség által.

Még aki ideig-óráig egyedüllétre vágyik, az sem akar magányossá válni. (Nem véletlenül a magánzárka az egyik legszigorúbb büntetés a börtönökben, mert ha megvonják az embertől a kapcsolódás lehetőségét, abba beleroppan.) A magány rombolja a testet és a lelket, hosszú távon megbetegít. Okozója lehet magas vérnyomásnak, demenciának, szív- és érrendszeri megbetegedésnek, a rossz mentális állapotokról, fásultságról, motiválatlanságról, depresszióról már nem is beszélve. Statisztikai adatok bizonyítják: aki tartós párkapcsolatban, házasságban él, az jobbnak ítéli meg az egészségi állapotát.

A szociológia szintén elkülöníti az egyedüllétet a magányosságtól. Divatos szóhasználat a szingli – az elnevezés az 1970-es években jelent meg először Európában. Az Egyesült Államokból származó fogalomra ekkor még az egyedül élők életformájaként, a tartós párkapcsolat nélküli fiatalok maguk választotta életmódjaként tekintettek. Az első magyarországi szinglikutatás Utasi­ Ágnes nevéhez fűződik, aki arra a következtetésre jutott a kétezres évek elején, hogy a szinglik döntő többsége érettebb korba lépve egyre inkább párra és gyerekre vágyik – kevésbé gondolja tehát vágyott élethelyzetnek az egyedüllétet.

– Bár a hétköznapi szóhasználatban a szinglit és az egyedülállót gyakran szinonimaként használják, statisztikai értelemben egyedülállók azok a férfiak és nők, akik egyedül élnek – magyarázza Rövid Irén szociológus. – Életkortól és családi állapottól függetlenül ebbe a csoportba tartozik a harmincas éveiben járó, karriert építő, gyermektelen nő vagy a középkorú, elvált apuka és a nyugdíjas özvegy is, aki már felnevelte a gyermekeit – ha egyedül viszi a háztartását. A 2016. évi mikrocenzus, azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint nagyjából 1,2 millióan élnek egyedül Magyarországon, közülük körülbelül 251 ezer a 20 és 49 év közötti szingli.

Statisztikai értelemben minden szingli egyedülálló, de nem minden egyedülálló szingli. Az utóbbinak nincs tartós párkapcsolata, sem gyereke, nem kötött még házasságot – nőtlen vagy hajadon –, és egyedül él. A szinglik többsége, mintegy háromnegyede 20–39 éves, számuk 2001 és 2011 között nőtt – 2011-ben nagyjából 201 ezren tartoztak közéjük –, 2016-ra viszont 188 ezerre csökkent. A szinglik számának csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy 2016-ban különösen sokan kötöttek házasságot. Rövid Irén szociológus meglátása szerint ebben a tendenciában már a családpolitikai intézkedések hatása is tükröződhet.

Milyen változások történtek azóta? Jövő ősszel lesz a következő népszámlálás, így hamarosan arra is rálátásunk lesz, hogyan változott a szinglik száma 2016 és 2022 között. A korábbi felmérések szerint összefüggés van a párkapcsolati státusz és az élettel való elégedettség között: akik tartós párkapcsolatban, házasságban élnek, azok gyakrabban érzik magukat boldognak, és elégedettek az életükkel. A szinglik kevésbé elégedettek, talán ebben az adatban az is tükröződik, hogy többségük igenis társra vágyik. Rövid Irén szerint több tényező befolyásolhatja a folyamatokat: az elmúlt évek családpolitikai intézkedései a szinglik számának csökkenése irányába mozdíthatják a mérleget. A koronavírus-járvány viszont kihívás elé állította azokat is, akik tartós, jól működő párkapcsolatra vágynak.

– A szinglik és a párkeresők számát látva úgy tűnik, most mintha nehezebb lenne megtalálni a nagy őt, mint néhány évtizeddel ezelőtt – véli a szociológus. – A Covid terjedése megnehezítette az ismerkedést: volt időszak, amikor gyakorlatilag csak a virtuális tér jelentette azt a platformot, ahol új, potenciális jelöltekkel „találkozhattunk”, az online társkeresés szerepe tehát még inkább felértékelődött.

Rövid Irén a világjárvány harmadik hulláma idején közös kutatást végzett a Randivonal.hu weboldallal, hogy kiderüljön: milyen az ideális társ, létezik-e egyáltalán az „igazi”, az a bizonyos nagy ő? Az online társkereső oldalon regisztrált, több mint ezerkétszáz párkereső részvételével zajló vizsgálat többek között arra is rákérdezett, miért motiválóbb az online társkeresés a hagyományos, személyes ismerkedési formáknál. Meglepő módon a többség nem is a koronavírus-járványt nevezte meg döntő okként arra a kérdésre, hogy miért online keres magának társat. A válaszadók nagyobbik része úgy gondolja, hogy nincsenek érdekes, potenciális jelöltek a közvetlen környezetében, ezért a társkereső oldalon nagyobb a „merítés” lehetősége.

Sok házasság születik ilyen – online induló – találkozásból. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus azonban A magányról és a társkeresésről című podcastban arra is felhívja a figyelmet, hogy a személyes ismerkedést nem lehet virtuális kapcsolattal kiváltani. Ha elmegyünk randizni, akkor látjuk a másik arcán, tekintetén, és érzékeljük a gesztusaiból is, meddig mehetünk el a beszélgetésben, milyen mélységeket tárhatunk fel magunkból. A virtuális kapcsolat azt az illúziót keltheti, hogy már elmélyült az ismeretség, de a találkozáskor furcsán érzik magukat a felek. 

A szakember tapasztalata szerint meg is fogalmazzák: „Annyi mindent tud már rólam, és még csak most kezdem el nézni, hogy milyen!” Sokan kitárulkoznak, kivetítik vágyaikat, szerelemre gyulladnak – azt hiszik, a másik iránt, mert az online térben kisebb a kontroll –, és hatalmasat csalódnak.

Rövid Irén szerint a párkereső oldalak egyik nagy előnye, hogy megteremtik az egymásra találás lehetőségét, a lényeg azonban a személyes találkozások alkalmával dől el. A Randivonallal végzett kutatás megerősíti: a stabil párkapcsolathoz nem csak arra van szükség, hogy „működjön a kémia” a felek közt. A megbízhatóság, az intelligencia, az új és közös élményekre nyitottság a három legfontosabb tulajdonság, amelyet a jelöltekben keresnek. Sokan megfogalmazzák, hogy túlzott elvárást támasztanak a jövendőbelivel szemben – ez a legfőbb oka annak, hogy még nem találtak párra. Vagy magukat nem tartják elég jónak, és nem is hisznek abban, hogy a vágyott személy iránti érzésük kölcsönössé válhat. Aki regisztrál a randioldalakon, máris versenyben van: egyesek befektetésként tekintenek a kapcsolatra, és rögtön a hasznot lesik. Mások listát készítenek a legelőnyösebb tulajdonságokról, és a jobbnak tűnő ajánlatért lecserélik a partnerüket. Ez a cserebere felveti a kérdést: vajon megbecsüljük-e az elég jót, vagy veszni hagyjuk egy még jobb reményében?

– Versenyben élünk – erősíti meg Pék Győző,­ az időskor pszichológiájának kutatója. – A fogyasztói társadalom elkerülhetetlenül kiköveteli az ezzel járó állandó egoépítést. Aki ebben a szellemben él, az többnyire a hatalomhoz való viszonyában, anyagi javakkal és eszközökkel határozza meg önmagát. Ez nem minden élethelyzetben és életkorban követhető! Ahogy telnek az évek, érdemes búcsút mondani elérhetetlen vágyainknak, akár az erőltetett fiatalság eszméjének is. Új identitást érdemes felvenni idős korban. Újra kell gondolni, hogyan és miért érdemes még élni. Ha a múlt feldolgozása, a veszteségek-nyereségek mérlegre tétele után sikerül pozitív összegzést készítenünk, akkor nagyobb eséllyel juthatunk el a bölcsebb öregkorig. A másik oldalon van a kétségbeesés, az öregkori depresszió és a magány. Az új egyensúly megtalálásában sokaknak segít a társ, a család, a baráti közösség, a természet szeretete, a rendszeres mozgás és a spiritualitás. A kutatások is bizonyítják, hogy a vallásosság oldja a magányt, a templomba járás támogató közösséget teremthet.

Minél idősebb valaki, annál inkább mondhatjuk rá, hogy túlélő. Pék Győző kutatásai szerint a kilencven fölötti nagy túlélők csoportját többnyire aktívan idősödő társasági emberek alkotják, akik gyakran vezető pozícióban töltötték munkavállaló éveiket, és persze jó genetikai háttérrel is rendelkeznek. Ezen csoport tagjai kulturális eseményekre, idősklubokba járnak, többségük nő – tudjuk, hogy a nők várható élettartama jóval magasabb a férfiakénál Magyarországon –, ami a közösség egészségmegőrző szerepére irányítja a figyelmet. A másik felé fordulás és a szellemi-lelki értékek melletti elköteleződés kedvezően befolyásolja az életminőséget. A másokon segítés erősíti az immunrendszert: aki altruista munkát végez, az nagyobb eséllyel nevezi magát derűs, elégedett embernek idős korában. A sikeres öregedéshez nagy énerő, nagyobb rugalmasság is szükséges. Bár fontos tényező az elfogadó, segítő, gondoskodó környezet, nem utolsósorban az öngondoskodás, az önelfogadás, a nehéz helyzetek elfogadása és az ezekkel való érzelmi megküzdés képessége.

– Nem mindenki tud azzal a helyzettel megbirkózni, hogy neki magának kellene lépnie a fiatal korosztályok felé – mondja a pszichológus

– Az új életfeladatok közé tartozhat az unokákkal való törődés, a szemlélődőbb, elfogadóbb életgyakorlat. A kölcsönös segítségnyújtás mindenképpen oldja a magányt. Kapcsolataink a járvány hatására sérülhettek, különösen igaz ez az idősebb nemzedék tagjaira, akik kevésbé vannak otthon az online eszközök használatában.

Győri-Dani Lajosnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökének a tapasztalata szerint az idős emberek a legkiszolgáltatottabbak a magánynak. A Vodafone távközlési szolgáltatóval közös kampányukban is hangsúlyozzák: mindannyian tehetünk azért, hogy oldjuk a magányt a környezetünkben, és ehhez még csak pénz sem kell, csupán figyelem.

– A magánytól való félelem egész életünkben velünk van: a kisgyerek attól fél, hogy elveszíti a szüleit, a felnőtt mindenáron meg akarja tartani a társát, idős korban a megszokott környezet elvesztése adhat okot aggodalomra. A magányos ember úgy érzi, hogy nem szerethető, és ő sem tud szeretni, ezért is enged be olyan nehezen másokat az életébe. Embertelen állapot – szögezi le Győri-Dani Lajos. – Rászorulóvá teszi azt is, aki anyagi értelemben nem az. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat küldetése a rászorulók szolgálata, karácsony ünnepén azonban mindenkit arra biztatunk: keresse az alkalmat a jóra! Lépjünk oda bátran ahhoz, akiről tudjuk, hogy egyedül él, vagy akit naponta látunk egyedül sétálni. Szólítsuk meg a másikat!

Az ügyvezető alelnök feleleveníti a Hogy tetszik lenni? programjukat, az önkéntes fiatalok és a magányos idős emberek közötti rendszeres telefonbeszélgetéseket, amelyek során valódi

– akár pótunokai, pótnagyszülői – kapcsolat is kialakulhat eltérő korú, érdeklődésű és hátterű személyek között. Tapasztalata szerint karácsonykor olyanok is ellátogatnak a rendezvényeikre, akiknek év közben nem feltétlenül van szükségük társaságra, szociális segítségre.

– Nagyon sokszor az önkénteseink motivációja is az, hogy egyedül maradtak – mondja Győri-Dani Lajos. – Úgy tűnik, mintha nem tudnának mit kezdeni az idejükkel, holott nem az idejük sok, hanem a társaságuk kevés. Pályafutásom kezdetén célul tűztem ki, hogy ne csak munkanapokon találkozzam gondozottal. Ha így lenne, azt hihetné, ő a munka tárgya. Amikor szenteste elmegyek a hajléktalanszállóra vagy az idősotthonba a családommal, akkor megérzi a gondozott, hogy ő nem a munkám tárgya, hanem szeretetre méltó személy, akivel együtt töltöm a karácsonyt. Segítőként meghatározó élményem, hogy egyetlen kis gesztussal is megmutathatom a másiknak, milyen fontos nekem.

Egyszemélyes háztartás 

Az Egyesült Államokban minden harmadik ember magányos, ami a kutatások szerint ötven százalékkal is növelheti a korai halál kockázatát. Hogy Európa sem mentes ettől a problémától, azt mutatja: Theresa May 2018-ban magányügyi minisztert nevezett ki az Egyesült Királyságban. Mi vezetett idáig? Rövid Irén 2020 márciusában publikálta kutatási eredményeit (Olyan jó egyedül? – A szinglik érzelmi állapota, élettel való elégedettsége a 2016. évi mikrocenzus adatai alapján. Területi Statisztika folyóirat, 60. évfolyam, 2. szám), a tanulmány szerint az 1960-as évek óta jelentősen megváltozott a családok összetétele Európában. A házasságon alapuló, hagyományos családforma veszített súlyából, miközben alternatív együttélési formák jelentek meg, váltak egyre elterjedtebbé: egyre többen élnek élettársi kapcsolatban, vállalnak gyermeket házasságon kívül is. Nőtt az egyszülős és a mozaikcsaládok, valamint a látogató kapcsolatban élők aránya. Az átalakulás további jellemzője, hogy a házasságkötés halasztása, a válási arányszám és a várható élettartam emelkedése miatt egyre többen élnek egyedül.

A családformák átalakulására a volt szocialista országokban később került sor, mint a többi európai országban. Míg például a teljes első házasságkötési ráta csökkenése Svédországban és Észak-Európában már az 1960-as évek közepén, Nyugat- és Dél-Európában pedig az 1970-es években kezdetét vette, addig a volt szocialista országokban, köztük hazánkban is ez csak az 1990-es években következett be. Egyes kutatók szerint azonban vitatható, hogy a családszerkezeti változásokra a rendszerváltás vagy inkább az értékek átrendeződésének következményeként tekinthetünk-e Magyarországon.

A főbb változások hazánkban: 1990-ben a teljes népesség 45 százaléka, 2016-ban már csak 36 százaléka élt házasságban, miközben az élettársi kapcsolatban élők aránya 2,4 százalékról 9,9 százalékra emelkedett. A 2011. évi népszámlálás alapján a szinglikről nem, de az egyszemélyes háztartások arányáról rendelkezünk adatokkal az Európai Unió valamennyi tagállamára vonatkozóan. Az egyszemélyes háztartások aránya azokban az országokban volt a legmagasabb (Finnországban 41, Észtországban negyven százalék), ahol – a többi észak-európai országhoz hasonlóan – a leghamarabb, már az 1960-as években csökkenni kezdett az első házasságkötési arányszám. Az egyszemélyes háztartások aránya Cipruson és Portugáliában a legalacsonyabb (egyaránt 21 százalék), miközben a házaspáros típusú háztartások aránya az uniós tagállamok közül ezen országokban volt a legmagasabb. Magyarországon a háztartások 32 százalékát csak egy személy alkotta 2011-ben, ezzel az arányunkkal az uniós rangsor középmezőnyében helyezkedtünk el.

A kelet-közép-európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is az 1990-es években kezdett el jelentősen csökkenni a teljes első házasságkötési arányszám, ami arra utal, hogy a nők jelentős része nem köti meg az első házasságát ötvenéves koráig. Míg 1960-ban a száz nőre számított mutató száz volt, a mélypontot jelentő 2010-ben 39-re esett vissza ez az arányszám, ami 2011-ben stagnált, majd újra emelkedni kezdett.

Borítókép: a Ferences Szegénygondozó Nővérek rendjének tagja a szécsényi Ferences Betánia Idősek Otthona lakójával sétál. A vallás is segítheti a magány feldolgozását (Fotó: MTI/Komka Péter)