Máig is emlékeznek Debrecenben és vidékén Hatvani professzorról, ki a múlt század vége felé élvén sok természettudományi ismerettel bírt, miket a hír könnyen természetfölöttiekké nevelt, így hitték őt utóbb varázslónak.
Beszélték róla, hogy éjjelenként a temetőben halottakat idézett föl, amikor a tűzokádó vadkanok nyargalták körül, s hogy az ördögöket olyan jól ismerte, mint saját diákjait.
*
Egyszer éjjel tizenkét órakor összecsengetik az egész fiatalságot, s amint a diákok összegyűltek nagy ásítozva és szemeiket törülgetve a főteremben, el nem bírva gondolni, hogy mi okból hívják őket össze ily szokatlan órában, íme megjelenik közöttük Hatvani, s felmenve a tanítószékbe, elkezd nekik prelegálni, tudtokra adva, hogy ezentúl éjfélkor fogja a leckéket tartani.
A diákok megnyugodtak benne, s szokott áhítattal hallgatták a professzor előadását. Azonban mégis valami szokatlan különösséget vettek észre ezúttal a professzoron, mintha a képe sötétebb volna, s a hangja a talpai alól jönne, s a szemei világítanának a sötétben. Mikor ütötte az egy órát, a professzor betevé a könyvet, s a hóna alá csapva eltávozott, miközben a diákok csudálkozva vették észre, hogy lépéseinek kopogása nem hallik a folyosón.
Másnap éjjel ismét fölcsengették őket, s összegyűjték az éjjeli előadásra a főteremben. Akkoriban még minden tanuló a patriarchális rend szerint benn lakott a kollégiumban, s köteles volt a csengetésre egész ornátusban megjelenni.
Ez így tartott hat éjszakán keresztül, minden éjfélkor fölcsengették az ifjakat, s egy óráig hallgatniok kellett a különös prelekciót. Hatodnapra azonban már zúgolódni kezdtek, s kiválasztva maguk közül a két legokosabbat, elküldék Hatvanihoz, hogy instálják meg szépen, ne tartsa éjfélkor felolvasásait, mikor nappal is elég idő van rá.
Hatvani elcsudálkozott, mikor a küldöttek előadták kérelmöket. Ő egyszer sem hívatta a diákokat éjfélkor. Ki lehetett hát az, aki az ő személyében felolvasásokat tartott? Ez volt a kérdés.
– Tudják mit? Ha az éjjel ismét csengetni fognak, jelenjenek meg együtt mindnyájan, a küszöbre hintsenek hamut, s ha a rejtélyes alak keresztülmegy rajta, nézzék meg a lába nyomait, s ha látni fogják, hogy azok lúdláb nyomok, kezdjék rá ezt az éneket: „Erős várunk nekünk az Isten.”