– Gyakran játszik rosszfiúkat. Nem zavarja?
– Olyan ez, mint Andy Warhol leveskonzervei: ha veszik, én pedig munkához jutok általa, akkor hajrá! Ugyanakkor próbálok olyan szerepekhez jutni, amelyekben minél jobban megjelenik a lélek összetettsége, illetve igyekszem ezt minél jobban kihozni a szerepeimből. Legyen szó komisz vagy mennyei karakterről – egyébként is úgy vélem, mindkettő elkerülhetetlenül bennünk lakozik, sok más egyéb mellett.
– Mindig örömmel látjuk a stáblistán a nevét, amely Új-Zélandon és Hollywoodban viszont nyelvtörő lehet. Ön hogyan ejti? Mint mi Magyarországon?
– Persze, úgy, ahogyan a magyarok. Büszke vagyok a nevemre, tetszik a jelentése és az ejtése is. Igaz, a magyar határon túl már vakarják a fejüket tőle, és – mondjuk így – alternatív kiejtést gyártanak hozzá. Arról már lemondtam, hogy másoknak tanítgassam, hogyan hangzik helyesen.
– Fontolgatta, hogy angolosítja a nevét?
– Azon elgondolkodtam, hogy másképp írjam. De arra jutottam, ez veszteség lenne. Így magyar, így az én örökségem. Örömmel tartom meg eredetiben, azzal a sejtelmességgel együtt, amelyet a magyarul nem tudóknak jelent.
– Ez az interjú angolul készül. Ugyanakkor az új-zélandi mellett magyar állampolgár is. Mennyire beszéli a nyelvünket? Egyáltalán mit jelent önnek a magyarság?
– Nem nagyon beszélem. Tanultam egy kicsit, de egyre inkább elfelejtem azt is, amit tudtam. Remélem, fejlődöm majd ebben. A magyarságom természetesen szorosan kapcsolódik az apámhoz, márpedig az apai örökségnek – mint mindannyiunk esetében – összetett a pszichológiája. A magyar zene, az ételek, az irodalom apám szellemével együtt az örökségem része, bennem él tovább.
Paprikaillat pálinkával
– Az egri és a tokaji borokat már említette egy interjúban. Mondjon még példát!
– Ady versei, Nádas prózája, a Hullámzó Balaton tetején zenéje, a csárdás, Bartók és Kodály. Paprika és szalonna illata tölti be az otthonomat, egy magyar barátom pedig van olyan kedves, és hozza ehhez a pálinkát. Unicumot bőven kapni Olaszországban, nincs okom az aggodalomra. Lehet, hogy mindezek felszínesnek hangzanak, valójában azonban olyan mélységekhez nyitnak ajtót, amelyek lelki megnyugvást jelentenek számomra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!