Sokszor eszembe jut, vajon milyen lehet ma átlagos orosz fiatalnak lenni. Kátyának vagy Mihailnak, akik ugyanúgy dolgoznak, utaznak, terveznek, álmodnak, mint én. Hétvégén összejönnek a családdal, és a világ folyásáról beszélnek, aztán estefelé kimennek tüntetni Ukrajnáért a barátaikkal, festik a háborúellenes transzparenseket. Rettegnek, de mégis ott vannak, amikor csak tudnak. Reménykednek, hogy hamar vége lesz, hogy béke lesz, majd néhány nap elteltével azt látják, hogy az egész világ ellenük fordult. Nem a Kreml ellen, a civileket bombázó katonák ellen, hanem Kátya és Mihail ellen, és minden ellen, ami orosz. Anyegin és A hattyúk tava ellen, Bulgakov és a Borisz Godunov ellen.
Kulturális hidegháború zajlik: már nemcsak gazdasági szankciók sújtják Oroszországot az Ukrajna elleni invázió miatt, de a kulturális élet szereplői is korlátozással tiltakoznak. A londoni operaház lemondta a moszkvai Bolsoj Balett nyárra tervezett előadásait. A New York-i Metropolitan Opera megszakította kapcsolatait az orosz állam által támogatott művészekkel, Oroszországot kizárták az Eurovíziós Dalversenyről. A Disney, a Warner Bros, a Sony, a Paramount Pictures és a Universal stúdió visszatartja filmjei oroszországi bemutatóit, a cannes-i, Karlovy Vary-i, a torontói, a glasgow-i és a stockholmi filmfesztiválok nem fogadnak orosz delegációt. Az Európai Filmakadémia is bojkottálja Oroszországot, de orosz állami finanszírozású filmek nem szállhatnak harcba Emmy-díjakért sem. A Netflix felfüggeszti minden futó projektjét, forgatását Oroszországban, sőt a szolgáltatását is. Rengeteg külföldi előadó mondta le oroszországi koncertjeit, többek között Nick Cave, a Franz Ferdinand, a The Killers, Iggy Pop és a Green Day, de a népszerű orosz rapper, Oxxxymiron is csatlakozott a tiltakozáshoz. Aztán – hogy a vizuális művészek, fotósok, dizájnerek és építészek élete se legyen könnyű – leállítja új termékeinek oroszországi forgalmazását a többek között a Photoshopot, a Lightroomot vagy az Illustratort is készítő Adobe is.
Az indokok mindenhol egybehangzóak: szolidaritás Ukrajnával, tiltakozás a háború ellen, és a visszaélések elkerülése, ám sajnos mégis az van, hogy az orosz kultúra elleni bojkott nem más, mint a cancel culture egyik formája, amely nem megfelelő embereket céloz meg. Az orosz irodalom, zene vagy képzőművészet legfontosabb alkotásai ugyanis éppen a mindenkori hatalommal szembemenve jöttek létre, így például az orosz független filmesek vagy könyvkiadók kizárása a nyugati világ szellemi fősodrából azokat nyomja víz alá, akik az ellenvéleményt képviselnék. Közben Oroszországban a napokban elfogadták a törvényt, amelynek értelmében súlyos börtönbüntetés várhat bárkire, aki téves információkat terjeszt a háborúról – ráadásul még a világ is hátat fordít 143 millió embernek. Például a fiatalok első számú közösségi oldala, a TikTok felfüggesztette Oroszországból a videófeltöltést a platformjára. Míg az orosz állam betiltotta a hozzáférést a nyugati közösségi oldalakhoz, és a sajtófelületeket is korlátozza.
A történelem megtaníthatott volna már minket arra, hogy az orosz lélek nem törik meg könnyen, sőt: az ellenséges fellépés még talán meg is keményíti őket.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő múlt szombaton újságírói kérdésre elmondta, az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók támadások a tulajdonhoz való jog ellen, az efféle rendelkezéseknek pedig nincsen sem jogi, sem gazdasági, sem erkölcsi alapjuk.
A szóvivő szerint az ország ellen fog állni ennek a „gazdasági banditizmusnak”, és nem is szigetelődött el a szankciók miatt, hiszen egyrészt óriási, másrészt a világon még sok-sok ország van Európán és Amerikán kívül.
Kátya és Mihail kétségbeesetten látja, hogy összekuporgatott rubeljeik egyre kevesebbet érnek, hogy bajosan tudják folytatni vállalkozásukat közösségi média- és szerkesztőprogramok nélkül. Az orosz focista, aki egész életét a sportnak szentelte, most a FIFA döntése miatt nem játszhat, a parasportoló, aki hiába hitt magában, nem vehet részt a paralimpián. A nemzetközileg elismert karmester, Tugan Szohijev, aki lemondott a moszkvai Bolsoj vezető karmesteri és zenei igazgatói posztjáról, valamint a francia Orchestre national du Capitole de Toulouse zenekar vezetéséről is, először leszögezte, ellenez minden konfliktust, majd úgy fogalmazott: büszke arra, hogy olyan kulturálisan gazdag országból származik, mint Oroszország, de arra is, hogy részese lehet a francia zenei életnek. A mostani helyzetben viszont óriási lett rajta a nyomás, hogy válasszon a két közeg között, amit nem akart megtenni.
Amikor a nyugati országokban elkezdték lefoglalni az orosz oligarchák vagyonát, az intézkedő hatóságok bírói ítélet, sőt eljárás híján cselekedtek – pusztán politikai alapon. Utoljára a náci és a bolsevik rezsim játszott hasonló szabályok szerint: azoknak a kultúráját is üldözték, valamint a vagyonát is elkobozták, akiket éppen az ellenségüknek nyilvánítottak. Amikor egy varsói színház leveszi műsoráról a Borisz Godunovot, vagy egy milánói egyetem nem tanítja többé Dosztojevszkit, azzal nem Putyinnak árt. Putyin ugyanis nem egyenlő Oroszországgal, az orosz kultúrával – amelynek egyébként az ukrán kultúra is szerves része –, sem pedig az orosz néppel. Nem lehet eltörölni, erőszakkal kihasítani a világ szövetéből egy országot, hiszen ezzel nemhogy megállítanánk a háborút, de újat indítunk.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
