A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jósvafő határában, a Nagy-Tohonya-forrás mögött húzódó Kossuth-barlangba az 1950-es években jutottak le először. A nyolcvanas években a barlang az Aggteleki Nemzeti Park kedvelt túracélpontjává vált. 1995-ben a fokozottan védett Kossuth-barlang – az Aggteleki-karszt többi barlangjával együtt – a világörökség része lett. Végpontját sokáig a Reménytelen-szifon jelentette. E járatot több évtizednyi kutatómunka után 2009-ben úszták át az Amphora klub búvárai. A képződményekben gazdag légteres termek és további víz alatti járatok – olvasható a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ) honlapján, a caverescue.hu-n – növelték a barlang ismert hosszát, amely ma meghaladja a másfél kilométert.
Április 3-án a fővárosi barlangkutató búvárcsoport tagjai merültek a Kossuth-barlangban, ám egyikük, Mede Márton, a Hableány-katasztrófa egyik hőse nem tért vissza a merülés kezdőpontjához, az Apáink termébe. Társai azonnal utána indultak.
Aki csak tudott, próbált segíteni, így a BMSZ munkatársai is – a Felvidékről is érkeztek barlangi mentők. A holttestet az áldozat egyik barátja találta meg a zavaros vízben – a tragédiát a járat agyagfalának beomlása okozta. (A Kossuth-barlangban 1997-ben is történt halálos baleset. Akkor a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagjai a barlang feltérképezésén dolgoztak, amikor egyikük – aki búvárfelszereléssel a mélybe ereszkedett – eltűnt.
A barlangászt két nap múlva holtan találták meg egy igen nehezen megközelíthető, vízzel telt szifonban 32 méteres mélységben.)
Tűzoltó a mélyben
A Barlangi Mentőszolgálatot a szó szoros értelmében az élet hívta létre. Budapest az egyetlen olyan világváros, amelynek belterületén tömegközlekedési eszközökkel is elérhetően számos több kilométer hosszúságú barlang húzódik. Ráadásul a budai hévizes eredetű barlangok jellegzetesen labirintusos járatrendszereket alkotnak. Nem véletlen, hogy a népnyelv a Mátyás-hegyi-barlangot az 1930-as években Tűzoltó-barlangnak nevezte, mert a rendszeresen föld alatt rekedt túrázókat a tűzoltóság hozta fel.
A barlangok nem túl erős vasajtói és a kalandvágyók közötti küzdelemben a kíváncsiság rendszerint kiütéssel győzött. Ez olyan gyakran történt, hogy a végén már senki nem javította meg a bejáratokat, azok mindenki számára hozzáférhetően tátongtak. Nem csoda, hogy egyre gyakoribbak lettek az eltévedések.
A szolgálat hivatalos megalakulásához nem eltévedés, baleset, hanem vakriasztás adta meg a végső lökést. 1961 áprilisában két eltűnt diák megkeresésére érkezett felhívás. A rutinkutatás eredménytelenségét követően minden épkézláb barlangász, összesen száznál több ember egy héten át kutatta a barlangokat az eltűntek után. Végül megkerültek a Jugoszláviába disszidált diákok, akik szándékosan hagytak maguk mögött barlangba menetelre utaló elterelő nyomokat.
Ha vak volt is a riasztás, kiderült, hogy kell egy szervezet, amely ilyen feladatok megoldására alkalmas. A hazai Barlangi Mentőszolgálat 1961-ben alakult meg – míg a rengeteg barlanggal rendelkező Franciaországban, ahol a barlangászatot nemzeti sportnak tekintik, az önálló mentőszervezetük csak 1977-ben jött létre.
A megalakulást követő első húsz évben az eltévedéses, eltűnéses esetek adták a legtöbb feladatot, emellett akadtak súlyosabb sérültek is. 1961 őszén csaknem tragédiává fajuló esetet oldottak meg. Két középiskolás és egy huszonéves fiatalból álló társaság napokon át nem adott életjelet magáról. A baj csak az volt, hogy az idősebb fiatalembernek korábban már volt illegális határátlépési kísérlete, így talán a korábbi hasonló eset miatt a hatóság nem vette készpénznek azokat a halvány jeleket, amelyek barlangba menetelre is utalhattak. Szerencsére az eltűntek egyik barátja megkereste a szolgálatot, bizonygatva, hogy az eltűntek akár betérhettek a barlangba is. A sürgős riasztást követő negyedik órában – több mint hat nappal az indulásukat követően – meg is találták a Mátyás-hegyi-barlang egyik félreeső járatának sötétjében a reménytelenül eltévedteket. A hatnapos sötétben bolyongás alatt nagyon kihűltek, de még ennél is jobban kínozta őket a szomjúság, annak ellenére, hogy a barlang páradús levegőjében szerencsére nem száradtak ki teljesen. Amikor megtalálták őket, már lemondtak az életükről. A három fiatal több mint egy hónapig volt kórházban, mire visszanyerte korábbi önmagát.
Eltűnéses esetek
Az eltűnéses esetek veszélyességét egy 1975-ben bekövetkezett tragédia igazolta. Négy fiatal tűnt el, de nem hiányoztak senkinek, mert már korábban is előfordult velük ilyesmi. Pedig itt is voltak barlangokra utaló halovány jelek, de sajnos nem jutottak el a szakemberekhez. A fiatalok holttestét a Barlangi Mentőszolgálat szállította felszínre a Ferenc-hegyi-barlangból, miután arra járó barlangászok hat héttel az eltűnésük után rájuk bukkantak.
– Akkor sikeres egy akció, ha életben találjuk azt, akiért riasztottak bennünket, illetve életben adjuk át a mentőknek. Rengeteg munka és szerencse kellett ahhoz, hogy az elmúlt hatvan év mindegyik mentése ebből a szempontból sikeres legyen – mondja el Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat országos vezetője.
A caverescue.hu a 2007-es év emlékezetes eseteként írt arról a magyar barlangkutatóról, aki a romániai Valea Rea barlangban, távol a bejárattól nyílt lábtörést szenvedett. Szerencsére a román hatóságok segítőkészek voltak, így a határon is gyorsan átjutottak a magyar mentők, akik a helyi szakemberekkel kiválóan együtt tudtak működni. A csak hosszú, több kilométeres gyaloglással elérhető bejárat, a szakadó havas eső, a meredek, csúszós hegyoldalak nemcsak a barlanghoz jutást tették hihetetlenül nehézzé, de ezt az utat még visszafelé, holtfáradtan is be kellett járni, óvva a kihozott sérültet, akit a mentést végzőkkel együtt legalább annyi veszély fenyegetett, mint a barlangban.
Nótázva bolyongók
– A szolgálat mindegyik munkatársának van civil foglalkozása. Van közöttünk kutató, orvos és szakmunkás. A barlangok, a természet szeretete fog össze bennünket. Mindannyian gyakorlott barlangászok vagyunk, akik folyamatosan képzik magukat, és akik tudnak csapatban dolgozni. Természetesen saját magára is gondol az ember, hogy ha egyszer ő kerül bajba, akkor számíthat a többiek segítségére – magyarázza Horváth Richárd, aki negyven évvel ezelőtt csöppent ebbe a világba. Először a felszereléseket hordta, majd a hordágyat cipelte, s jutott el oda, hogy manapság ő irányítja a mentéseket. Ez a munka a bizalomról szól, csapatmunkáról, hiszen egyedül nem megy a mentés. Jelenleg hatvan aktív barlangi mentőt fog össze a szolgálat dél-magyarországi, gömör-tornai és központi csoportja, további félszáz ember támogatja, pártolja a munkájukat.
A mentések nem csak emberekről szólnak. 2017. szeptember végén az Állatmentő Szolgálat kért segítséget, mert Biatorbágyon 35 méter mély kútba beesett egy macska. Az állatmentők a kötéltechnika szükségessége miatt kérték a BMSZ segítségét. Egy alkalommal a Solymári-ördöglyuk labirintusában egyszerre két csapat is eltévedt. Egymásba botlottak, de örömük hamar lelohadt, miután kiderült, hogy egyikük sem találja a felszínre vezető utat. Hamar megnyugodtak azonban, mert többen is jelezték, hogy hozzátartozóik tudnak a hollétükről. Megtalálásuk előtt messziről hallották vidám nótázásukat.
FÁN RAGADNI Tavaly áprilisban fán rekedtek mentésére alakult meg a Fáról mentő csoport, mely országosan riasztható a nap 24 órájában, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat koordinálásával. Ezek az emberek főállásukban faápolással, fakivágással foglalkoznak, így otthonosan mozognak a fán, és képesek fán rekedt személyt (akik nem képesek lejönni fáról, vagy megsérültek) szakszerűen lementeni a földre. Az első éles riasztások egyikét 2021. április 1-jén a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kapták: Budapesten egy favágó megsérült, és a fáról önerejéből nem tudott lejönni. A Fáról mentő csoport tagjai a riasztástól számítva 27 percen belül a helyszínen voltak. A tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően akkor nem volt rájuk szükség. Idén márciusban a csoport fán landoló siklóernyőst mentett Óbuda erdős részén.
Borítókép: Súlyos balesetet szenvedő férfit mentenek ki a mentőszolgálat szakemberei a budapesti Ferenchegyi-barlangból, 2019 (Fotó: MTI/BMSZ/Kovács Márton)
