Hét csapás

A világ most lélegzetvételnyi szünetet tart a koronavírus-fertőzés elleni küzdelemben, közben a lakosság tehetetlenül áll a mind kiterjedtebb infláció­val szemben. Európában 77 év után újból háború dúl. A földrész nyugati­ felén már tavaly kiütköztek az energiakrízis első jelei, amelyet a szankciók még egy szinttel feljebb srófoltak. Ezekhez jön még a kibontakozó­ ­világméretű élelmiszerválság, amelybe emberek milliói halhatnak bele. A sokasodó csapások próbára teszik az emberiséget.

AFGHANISTAN-ONGOING CRISIS Fotó: JULIAN BUSCH Forrás: Europress/AFP

A világ mezőgazdasági szakemberei is csak kapkodják a fejüket az élelmiszer-drágulás számait látva. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO arról számolt be, hogy csupán márciusban a világ élelmiszerpiacán az árak átlagosan 12,6 százalékkal drágultak. 

Sorra dőlnek meg a piaci rekordok: az utóbbi hónapban a gabonákért 21 százalékkal, az árpáért 33 százalékkal, a műtrágyáért és növényvédő szerekért negyven százalékkal többet kellett fizetni, hogy csak a legkiemelkedőbb drágulásokról beszéljünk. 

Mindez harminc nap „termése”. Szinte senki sincs, aki meg merné kockáztatni a becslést, hogy ezeknek a termékeknek mennyi lesz az ára jövőre. Az egész szakma sokkban van, a második világháború óta ilyen még nem volt.

Az orosz–ukrán háború, amelyet a világ két nagy gabonaexportőre vív egymással, természetesen rányomja a bélyegét erre a folyamatra. De az egyértelmű árnövekedés jelei már az összecsapás előtt körvonalazódtak. Mint egy élelmiszeripari illetékes fogalmazott: „Az ukrán háború egy katasztrófa, de erre más katasztrófák is rárakódtak.” 

A koronavírus-járvány következtében megszakadt ellátási láncokat csak hellyel-közzel sikerült helyreállítani. Többek közt ezért is érintette az élelmiszerárakat a száguldó infláció. Tavaly erre jött az energiaválság, amikor elszálltak az üzemanyagok árai. A nagyokosok előálltak azzal az ötlettel, hogy tekerjük vissza egy picit a fűtésszabályozót, ezzel a mozdulattal rengeteget spórolhatunk. 

Ez a nemzedék nem erre volt szocializálódva, különösen Nyugat-Európában, ahol pénzért minden meg lehetett venni. De mi lesz az ugyancsak energiaigényes iparral és az élelmet adó mezőgazdasággal? Ez utóbbi esetében a traktorokat, kombájnokat nem lehet lejjebb tekerni. Nemcsak ez növeli meg az árakat, hanem a termékek szállítása is, így már tavaly megindult az árnövekedés.

Aztán ott van a műtrágyagyártás, a világtermelés úgy 15 százalékát, mintegy ötvenmillió tonnát Oroszország adja. Ez rendkívül energiaigényes iparág, a gyártáskor főleg gázt használnak fel, az energiaválság következtében itt szálltak el leginkább az árak. Volt olyan amerikai műtrágyagyártó, amely visszafogta a termelését, de Nyugat-Európában is ez van napirenden. 

Brazíliá­tól egészen Texasig ezzel a problémával küzdenek. Van, ahol a földművelők átállnak kevesebb adalékanyagot és növényvédő szereket igénylő fajták termesztésére. De ugyanúgy gond a takarmánynövények, gyomirtó szerek, vetőmagok egekbe szökő ára is. 

Ha a gazdák nem használnak elegendő műtrágyát, vagy nem védik meg a károkozóktól vegyszerekkel a növényeket, akkor kevesebb és silányabb termést tudnak betakarítani. Ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a piacon drágábban vesszük meg a ráadásul nem is oly vonzó gyümölcsöt, zöldséget.

Ezzel – ha nem is örömmel, de – megbékélünk. Az már teljesen más helyzet, amikor egyszerűen nincs pénze a polgárnak a mindennapi betevőre, és átveszi az éhség az uralmat az agy felett. Az ENSZ világélelmezési programjának jelentése szerint a koronavírus hatására a Föld nyolcmilliárd lakosából úgy nyolcszázmillió szorul élelmiszersegélyre. Már most látszik, hogy ez a szám az orosz–ukrán háború miatt havonta vagy tízmillióval növekszik, és hol van még a vége. A legkritikusabb helyzetben lévők, az alultápláltak és éhezők serege pillanatok alatt elérheti az egymilliárd főt. 

Vajon meddig tudja finanszírozni a nemzetközi közösség az ellátásukat? Mert ha erre nem képes, akkor jön az éhséglázadások korszaka, amelyeket vagy vaskézzel levernek, vagy az éhes tömegek tüntetésének hatására rezsimek tűnnek el a süllyesztőben. Az elmúlt időszakban Marokkóból, Srí Lankáról, Libanonból érkeztek hírek jelentősebb megmozdulásokról, de ez csupán a kezdet.

Miért okoz ekkora gondot az ukrán és orosz gabonaszállítmányok elmaradása? Két fajsúlyos exportáló országról beszélünk, együttesen a világ gabonakivitelének harminc százalékát, a kukorica 17, az árpa 32 százalékát adják, uralják a takarmánypiacot is, a napraforgóolaj 75 százaléka tőlük jön. A vevők zöme észak-afrikai és közel-keleti ország, és nem a leggazdagabbak: Egyiptom, Algéria, Marokkó, Libanon.

Aztán ott vannak a hosszú háborús válságokkal küzdő államok, mint Jemen, Szíria, Dél-Szudán, Etiópia. A tálib uralom alatt álló Afganisztán is idetartozik, egyes hírek szerint itt már a lakosság fele, 23 millió afgán éhezik. 

Szinte teljes külföldi gabonaszükségletét Ukrajnától vagy Oroszországtól szerzi be Örményország, Mongólia, Kazahsztán, Eritrea. A nagy vásárlók, Törökország, Egyiptom, Banglades, Irán sincsenek irigylésre méltó helyzetben, amelyek mintegy hatvan százalékban függnek a két háborús fél gabonakivitelétől.

A világ legnagyobb búzatermesztője és -fogyasztója, Kína is gondokkal küszködik. A tavalyi nagy áradások miatt a búzamezők harmadán vetési problémákról számoltak be. De Kínának nem kell ellátási gondokkal küzdenie. Egyrészt az ő költségvetését nem rázza meg, ha drágábban kell beszereznie a készletét. Az Egyesült Államokból, Ausztráliából is hajlandó búzát venni. És ott van az éppen ilyen nehéz időkre félretett raktárkészlete, 130 millió tonna, amely akkora mennyiség, hogy egy évre elegendő a hatalmas országnak. 

A szibériai időjárásnak ellenálló miniatűr alma az oroszországi Jakutszkban. Léptékváltás? Fotó: Reuters

Pekingben jól emlékeznek az éhínségre. De tanulságos megnézni, hogy miként is állunk a készletekkel, amellyel ki tudnának bújni az országok a nyakuk köré tekeredő hurokból. Búzából 280 millió tonna van a világ silóiban, ez az éves fogyasztás harmada. Indiában 25-30 millió tonna, hasonló mutatókkal rendelkezik az Egyesült Államok is. 

Az Európai Unió tízmillió tonnát tart raktárakban, ami a 450 millió európai polgárnak csupán egy hónapra elég. Bátor ez a hozzáállás – vélik szakértők, de azt is hozzáfűzik, hogy bámulatosan könnyed vagy épp meglepően naiv. Ez a magatartás azt tükrözi, hogy a 27 EU-s tagországgal nem történhet semmi baj. És ha mégis?
Amikor Oroszországban 2000-ben Vlagyimir Putyin átvette a hatalmat, három fő gazdasági területre összpontosított. Ezek a gáz- és hadiipar, valamint a mezőgazdaság. 

Enni és fűteni kell, hozzá jön még a katonai erő, amely biztonságot ad. Az elmúlt húsz évben be is jöttek a várakozásai. Európa orosz gáz nélkül elképzelhetetlen. Vagyis elképzelhető, de semmiképp sem ugyanaz. Oroszország mezőgazdasági termékekből önellátó – jelentette ki a minap az ország elnöke egy konferencián. 

Ilyenformán nemhogy nem érinti a jelenleg kibontakozó válság, hanem az egyik legnagyobb haszonélvezője lehet. A fejlesztendő hadiipar ezekben a pillanatokban vizsgázik. A szakértők szerint az oroszok csak második vonalbeli fegyvereket vetettek be, lebecsülve az ellenséget.

A nyugati világ gazdasági szankcióit nehéz lesz kijátszani, de azért nem kell alulértékelni az oroszok találékonyságát. Kicsit keményebb munkával, különösen ilyen ínséges időben, de találnak vevőt a termékeikre. A búza 190 millió tonnás világexportjából 38 millió tonna Oroszországból jön, úgy 12 milliárd dollárral gazdagítva a moszkvai költségvetést. 

Más gabonafélékből is jelentős a kivitele, sőt a kaukázusi térségből gyümölccsel látja el az arab világot.
A Fekete-tenger partján, a Kercsi-szorosnál lévő, felújított Kavkaz és Taman kikötőkből indulnak a szállítóhajók megpakolva mezőgazdasági termékekkel.

De mi lesz a világ legjobb termőföldjével rendelkező Ukrajnával? A háború előtt a világ napraforgó-termelésében vezető helyet vívott ki magának, de a különböző gabonafélék – búza, árpa, repce, kukorica – terén is ott van a világ élvonalában. 

Ukrajnában a tavaszi vetések zöme a háborús körülmények miatt elmaradt. Az őszi vetés gond nélkül lezajlott, ám ha a háború kitart egészen nyárig, akkor talán a Dnyepertől nyugatra lévő területeken le tudják aratni a termést. Feltéve, ha lesz munkaerő. Jelenleg ötmillió ember – főleg nő és gyermek – hagyta el Ukrajnát, de a belső bevándorlók száma is, akik kénytelenek voltak más lakhelyre költözni, már nyolcmillió felé közelít. 

Közben az életerős férfiakra a fronton van szükség. Még az se biztos, hogy egyáltalán lesz-e üzemanyag a mezőgazdasági gépekhez. A Fekete-tengeren az orosz hadiflotta az ukrán hajók előtt sikeresen elvágta a kihajózás lehetőségét. 

Ha lenne is mit exportálni, akkor nagy valószínűséggel rajtuk maradna. Ez különösen aggasztja a Magreb- és közel-keleti államokat. Az éves átlagfogyasztás kenyérből egy főre világméretekben hatvan kilogramm. 

Afrikában harminc, Európában száz, míg az észak-afrikai és más arab országokban egy főre vetítve száznyolcvan-kétszáz kilogramm fogy el évente. E térség államai mintegy hatvanmillió tonnát külföldről kénytelenek venni, hogy fogyasztásukat kielégítsék. A kenyér és az élet szó errefelé ugyanaz. Szinte mindenhol a kormányok – különböző formákban – erőteljesen támogatják a kenyér árát.

A fejlett Nyugaton nem várható éhséglázadás, hiszen az átlagfizetés tíz-húsz százalékából megoldható egy fő élelmiszer-ellátása. Kicsit mélyebben kell majd a pénztárcába nyúlni, de a válság a polgárok létét nem fogja veszélyeztetni. Nem úgy az arab térség szegényebb államaiban: ugyanez a mutató Egyiptomban negyven, Jemenben hatvan százalék körül van, ami azt mutatja, hogy társadalmilag milyen kockázatot rejt magában az élelmiszerválság. Bármikor kitörhet egy lázadás. 

Akár ha elveszik az eddigi kedvezményeket, akár ha emelik az árakat, vagy egyszerűen ha nem tudják biztosítani a csökkentett árú kenyérféleségeket, a pitákat. Egyesek formálódó „új arab tavaszról” írnak, mások azt jósolják, hogy például Egyiptom nem tudja ezt a helyzetet megúszni nagyobb zavargások nélkül, sőt „forradalmi szelet” éreznek. 

És mindez annak következménye, hogy a világ tőlük távoli pontján kitört a háború. Ezek az országok nem csatlakoztak az oroszokat sújtó gazdasági szankciókhoz. Vajon melyik lesz az első közülük, amelyik nem törődik a korlátozásokkal?

Brazília világelső szójatermelésben. Eddig Orosz- és Fehéroroszországtól szerezte be a számára szükséges műtrágya és növényvédő szer felét. Az országos szójaszövetség már felkérte tagjait, hogy kevesebb növényvédő szert használjanak. 

Mivel őrületes hiány lépett fel, így ezt a kérést nem nehéz betartani. Viszont már most számolnak a terméseredmények visszaesésével és a minőség romlásával. Kína a legnagyobb felvásárlója a brazil szójának, itt főleg állati takarmánynak használják. A tehenek, disznók és csirkék nem úgy fejlődnek, mint korábban. Mindegy is, a sovány terméket is megveszik majd az emberek, ráadásul emelt áron.

Borítókép: Lisztosztás az afganisztáni Kabul külvárosában, egy használaton kívüli futballstadionban. Az éhezők serege gyorsan elérheti az egymilliárd főt (Fotó: Europress/AFP)