Az egyik sorsdöntő momentum az volt, hogy Fanni luxusbérleményének társasházi mélygarázsában az ipari kamera felvette, amint Brodmann a karjaiban kicipelte autójához a láthatóan alélt, de az is lehet, hogy már halott Fanni testét. Berakta a bérelt autó csomagtartójába, ahol ekkor szennyezte be a lány vére az ott lévő kötelet és a csomagtartó kárpitját. Eszerint a lány vérzéssel járó sérülést szenvedett.
Brodmann védekezésként arról beszélt: húst vásárolt, és az abból kicsorgó vér szennyezte be a csomagtartót.
Az elítélt még az utolsó szó jogán is azt mondta: nem ölte meg lányt, még csak nem is bántotta. Azt állította, hogy amikor felment a prostituáltként dolgozó nő lakásába, Fanni már eszméletlenül feküdt a sok kábítószertől, amelyet Erika barátnőjével szerzett be. Saját bevallása szerint egyvalamiben hibázott, hogy nem hívott mentőt, mert a barátnő ezt nem akarta. Ehelyett elvitte az alélt lányt egy helyre, ahol „problémamegoldó” embereknek átadta őt, aki akkor még biztosan élt. Csakhogy mindezt semmi sem bizonyítja, sem a barátnő vallomása, sem más. Brodmann pedig nem árulta el, hogy hol és kiknek adta át a lányt.
Az egyik tárgyaláson egy tanú arról beszélt: Brodmann László ott volt a Duna-parton a gyilkosság napján, azon a területen, ahol VV Fanni holttestét keresték. A lány holttestét ugyanis nagy valószínűséggel Szalkszentmártonnál dobta be a Dunába. Az FBI különleges ügynökei ugyancsak a szalkszentmártoni Duna-part adott pontját adták meg, ahol a fiatal nőt a folyóba dobhatták.
Az ítéleti tényállás szerint Brodmann László a vádbeli időszakban állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, eközben viszont költekező életmódot folytatott, amelyet csak úgy volt képes fenntartani, hogy rendszeresen kért kölcsön barátaitól és ismerőseitől, így jelentős tartozásokat halmozott fel. Brodmann egy ismerősén keresztül tudomást szerzett a prostituáltként dolgozó VV Fanni jó anyagi helyzetéről, jelentős bevételeiről, illetve a lakásán felhalmozott nagyobb mennyiségű készpénzről. Elhatározta, hogy a lánytól megkísérel nagyobb összeget szerezni, azonban utóbbi elzárkózott a személyes találkozótól. Mivel a vádlottnak továbbra is sürgősen pénzre volt szüksége, ezért úgy döntött, hogy azt akár erőszakos úton is megszerzi a sértettől. 2017. november 20-án este – miután a sértett a lakásába beengedte – a vádlott az ott lévő értékek megszerzéséért ismeretlen módon – de számolva akár a sértett halálával is – bántalmazta a nőt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!