Chalga-album a népi virtus pajzán vérbőségével

Összességében izgalmas és szellemileg friss, posztnépi nekiiramodás a Chalga albuma.

Némi képzavarral: ha ma nyitott füllel szétnézünk a kortárs muzsika csodálatos világában, a legtöbb szokatlan érdekességet, egyéni trükköt, szellemes fejlesztést a folk-, avagy világzenei szcénában találjuk. A világ legeldugottabb sarkai­ból szivárognak hozzánk ősi dallamok az online térben, új hangszerek születnek, mint az ufóküllemű handpan, avagy hang, ősi hangszerek készülnek ókori ábrázolások alapján, mint a görög kithara, és szinte már meg sem lepődünk, ha egy lemez közreműködői között mondjuk elektromos bőrdudán játszót találunk. Elektromos citera is létezik már, de mikor ezen a tényen no meg saját perverz kíváncsiságomon fölbuzdulva beírtam az internet keresőjébe, hogy elektromos köcsögduda, arra nem érkezett találat. Még! Aztán mire hasonló kíváncsisággal megáldott olvasónk is beírja, lehet, hogy már valaki el is készítette.

S közben a digitális technika előregyártott hangminták végtelen variálását és effektezését teszi lehetővé, a hordozható hangrögzítés világa is kitágult: gond nélkül fölveszem egy telefonra applikált mikrofonnal a falevél susogását vagy a gyurgyalag csiripelését, aztán házi stúdiómban keverek belőle egy egész operát. És ezzel párhuzamosan, ennek következményeképp vagy ennek ellenére (ki milyen nézőpontból vizsgálja a kérdést) jócskán fölértékelődött az élőzene, a közvetlenül átélhető színpadi jelenlét, a koncert adott pillanatában megszülető muzsika szerepe. És amikor valaki úgy vegyíti a hagyományos, népi hangszerek megszólalását az elektronikus hangzásvilággal, hogy azt élőben is képes reprodukálni, az aztán igazi, ínyenceknek való csemege.
A hattagú Chalga zenekar harmadik albuma, az Ezért van az, épp efféle finomságot/ínyenceknek való csemegét ígér. Az együttes első két lemezéhez képest, mondhatni, nem stílust váltott, inkább kibontotta rejtőzködő lehetőségeit. Ez afféle balkáni és magyar népi ritmusokra és hangzásra épülő, dzsesszes és (roppant halvány) elektrós elemekkel átszőtt folk-pop – és itt hadd magyarázkodjak egy kicsit, mert talán akadnak itt még rajtam kívül, akik számára a popzene alapvetően egy mainstream, fogyasztói felszínességet jelölő szitokszó. Rég nem arról van már szó, mint a kilencvenes években a Hevia-szerű formációk esetében, akik vettek egy tradicionális hangszert, följátszottak vele egy fülbemászó vezérmotívumot, aztán alápakoltak egy tuc-tuc dobgépet dum-dum basszussal, meg kétszer megnyomták a szintetizátoron a visszhang-, egyszer meg az űreffektet, és mehetett is a rádió­ba az instant sláger. Ennél ezerszer kifinomultabb kísérletezgetés, keresgélés zajlik most, amit a kísérletező és kereső zenészek részéről általában a legteljesebb alázat és kíváncsiság jellemez.
Meglepően indul az album, erre a klasszikus, indulószerű, pergetős dobtémára számítottam a legkevésbé. Aztán rábilleg a minden rezzenésében szép, hangsúlyosra kevert basszus és a háttérbe szoruló, jelzésszerű, nagy levegőket hagyó gitár. A kép, miszerint ez valami kedélyes kis ráhangolódó nóta lesz, gyorsabban összeáll, mint mialatt elolvassuk az eddigi mondatokat. Aztán bejön az énektéma a szomorkásan beletörődő, egyben önironikus szöveggel – „Te is féltél a magánytól, mint ahogyan én / Te is voltál egymagadban bortól őszintén / Jobb élet ennél nekem nem jutott / Ezért van az, hogy én mégis veled vagyok” –, és hirtelen minden megváltozik. Az énekelt refrént helyettesítő főtéma a hegedű és szaxofon vezérszólamával, meg a néha hátul beúszó, finom elektró atmoszférával gyakorlatilag tökéletes diszkósláger. Hát még mikor eljutunk a témavariálós kiállások egész sorozatá­ig, amit a legkülönbözőbb hangszerekkel élvezkednek ­végig, mégsem lesz öncélú a dolog – a szó általános értelmében vett, virgázós szóló nincs is a dalban.
A következő, Tudod-e? című nótában a háromszólamú női kar kapja a főszerepet, vagyis Fekete Bori frontasszony mellé zárkózik föl tökéletes orgánummal a szaxofonért, kavalért és fuvoláért felelő Horváth Móni, illetve a hegedűs Kuczera Barbara. Tűnődöm, hol hallottam ilyen szép női háromszólamúságot körülbelül ilyen hangszerelésű zenében. Három nő vitte kórusból akad, mint a Trio Mandili, de ők csak egy-két akusztikus hangszerrel kísérik maguk, vagy a mi nagyszerű Dalindánk, de ők meg a cappella együttes. Még talán a már-már élő klasszikussá érő Misztrálhoz áll a legközelebb a Chalga világa, csak ott meg mindhárom énekszólam férfihang.
A Szakítós szövegileg az egyik csúcspontja az album egészét jellemző szerelmi bánat, szenvedés és csalódás témájának, itt jutnak eszembe először távoli asszociációként a Morcheeba melankolikusabb nótái, és még távolabbiként a Portishead éteri sirámai – természetesen a Chalga zenéje (még?) nem ilyen súlyos, de a mondanivaló annál búsabb, miközben a dal egésze amolyan beletörődő, egyszersmind elszálló ringatózásra késztet.
Az Üres ez a házban a csilingelősre effektezett gitár végre nagyobb hangsúlyt kap, a főtémában pedig már-már drum and bass-es nekibuzdulást hallunk a ritmusszekciótól – az okos tört ütemeket egyébként is szereti és magabiztosan használja a Chalga, legyen szó verzékről, refrénekről vagy betétekről.Egyik kedvencem a lassan kibomló, hamisítatlanul magyar ősforrásból előbugyogó Jön egy úr, ami szövegileg az érett, csalódott, decens hölgy harcias beletörődése a szerencsétlenkedő szeretők mentalitásába, témafölvetésben rokonságot mutat Palya Bea Az elérhetetlen férfi nótájával. A Chalga is a népi virtus pajzán vérbőségéből kiindulva fogalmazza meg a mindnyájunk számára kortalanul ismerős lelkiállapotot: „Ha a szeretőm ma se jön, ma se jön / Ki az aki majd beköszön, beköszön / Ha bekopog egy igaz úr, igaz úr / Hova akar ő, oda nyúl, oda nyúl / A szemeimet lehunyom, lehunyom / De a kezemet nem adom, nem adom […] Szombatra virradón ittas voltál nagyon / Nem kellesz így nekem, szétesve, részegen / Táncolnék én veled / Nem jó így nélküled / Foglalt minden napod / Ezt még bánni fogod” Itt külön díjazandó a témához illő, disszonáns szaxofonszóló.

A Révészem és a Tudod-e? esetében is a témák nagy ívű, a kifejezés jó értelmében stadionrockos kibontását halljuk, minden hangszeres kellő teret kap, de ha már itt tartunk, a legnagyszerűbb gitárszólót mégiscsak az Ébren álmodom című, albumzáró tételben halljuk.Összességében izgalmas és szellemileg friss, posztnépi nekiiramodás a Chalga albuma, de engedtessék meg nekem a jövőbe vetett bizalom: mert önmagukhoz képest valóban kibontották a magyar és délszláv dallamok dzsesszrockba oltott lehetőségeit, de azért mind a többszólamúság, mind az elektrós effektvonal kihasználásában sok-sok ígéret rejlik még. Úgyhogy egyik fülemmel módfelett élvezem ezt az albumot, míg a másik fülemmel már epedve várom a következőt, mert ezt a játékot bizony még bőven van hová fokozni.
(Chalga: Ezért van az. Szerzői kiadás, 2022)

Borítókép: A zenekar harmadik albuma ínyenceknek való csemegét ígér (Fotó: Teknős Miklós)