Az alsóörsi Felső kocsma titka

A kis Rezeda Kázmér számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy bizonyos kor után mindenki megbolondul.

Rezeda Kázmér szerette a jó társaságot, így aztán sokat volt egyedül.
Aztán lement az alsóörsi Felső kocsmába, megtudni, mik a hírek.
És megtudta, hogy a világ a vesztébe rohan, és megint megőrült mindenki. Ebben viszont nem volt semmi újdonság.
Azt már gyerekként eldöntötte, hogy a felnőttek bolondok.
 

Erre úgy jött rá, hogy a nagypapája cukorbeteg volt. Ezért nagymama minden reggel beleszúrt egy injekciót, és szigorúan figyelmeztette nagypapát, hogy nem ehet semmi édességet. Aztán nagypapa legkésőbb délután megevett két-három krémest, miután rosszul lett, „kezdett bekómálni”, ahogy nagymama mondta, és akkor nagymama szaladt a konyhába, ahonnan egy kockacukorral tért vissza, amit nagypapa szájába dugott.

Tehát a nagypapa nem ehetett cukrot, mert attól rosszul lesz, de ha rosszul lett, akkor cukrot dugtak a szájába. A kis Rezeda Kázmér számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy bizonyos kor után mindenki megbolondul, így amennyire vágyta a felnőttséget, annyira rettegett is tőle.
És mennyire igaza volt őneki.

Ahogy elnézte a mai világot, gyakran gondolta, mindenki kezd bekómálni, úgyhogy ideje lenne kockacukrot dugni a szájakba. Látta lelki szemeivel, ahogy a világ vezetői ülnek bekómálva, és nagymama dugdossa a kockacukrot a szájukba, amitől jobban lesznek, elszégyellik magukat, és elmennek végre az anyjuk keservébe. Ha megígérik, hogy többé nem fognak bekómálni, és be is tartják, akkor kapnak majd a kockacukrukra egy-két csepp sósborszeszt is. Ezt meg is beszélték az alsóörsi Felső kocsmában, ahol fogékonyak voltak az újszerű megoldásokra, kivéve, ha ivásról volt szó, mert abban mindenki rendkívül konzervatív volt.
Viszont a világ bajainak orvoslásában jobbnál jobb ötletek születtek. Miku, a doktor úr például azt fejtegette, hogy van itt a világban az a rengeteg haszontalan olajfestmény, Jan van Eyck Arnolfini házaspárjától kezdve Leonardo Mona Lisáján át Rembrandt Éjjeli őrjáratán keresztül egészen Madarász Viktor Hunyadi László siratásáig vagy Picasso Guernicájáig, és még hány ezer meg ezer, képtelenség, hogy ezekből nem lehet valahogy visszanyerni az olajat.
– Erre be kéne adjunk egy K+F pályázatot
– morfondírozott Miku, mert lássuk be, kit érdekelnek ma már ezek, viszont a kinyert olajból meghajthatnánk egy csomó meghajtót, amelyeken friss TikTok-anyagok készülhetnének, lánnyá operált fiúkról, fiúvá operált lányokról, továbbá egy csomó rántottát is megsüthetnénk azon az olajon, alápirítva kicsike jó hagymát, zöldpaprikát, mangalica tokáját, miegyebet. – Azért az ilyesmi mégiscsak hasznosabb manapság, mint elöregedett festményeket bámulni, arról nem is beszélve, hogy azokat mind-mind fehér, európai férfiak festették, ó borzalom…
Rezeda Kázmér ezen a ponton közbevetette, hogy volt már ilyesféle kérdésfelvetés, és mindjárt szavalni is kezdte, mert szeretett Rezeda Kázmér azzal hencegni, hogy sok verset tudott fejből, hiá­ba no, felesleges dolgokkal volt megtömve az a fej is, mint minden régimódi fej…
 

Ezt szavalta Rezeda Kázmér:

„Miért e lom? szagáról ismerem meg /
Az állatember minden bűneit. / Erény van írva e lapon; de egykor / Zsivány ruhája volt. S amott? / Az ártatlanság boldog napjai / Egy eltépett szűz gyönge öltönyén, / Vagy egy dühös bujának pongyoláján. / És itt a törvény – véres lázadók / Hamis birák és zsarnokok mezéből /
Fehérre mosdott könyvnek lapjain. /
Emitt a gépek s számok titkai! / De akik a ruhát elszaggaták / Hogy majd belőle csínos könyv legyen, /
Számon kivül maradtak: Ixion / Bőszült vihartól űzött kerekén /
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők. / Az őrült ágyán bölcs fej álmodik; / A csillagászat egy vak koldus asszony / Condráin méri a világokat: / Világ és vakság egy hitvány lapon! / Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből / S most a szabadság és a hősi kor / Beszéli benne nagy történetét. / Hűség, barátság aljas hitszegők / Gunyáiból készült lapon regél. / Irtózatos hazudság mindenütt! / Az írt betűket a sápadt levél / Halotti képe kárhoztatja el. /
Országok rongya! könyvtár a neved, / De hát hol a könyv mely célhoz vezet? / Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e / A könyvek által a világ elébb?”
– Ment hát! – vágta rá a választ Péter, a veszprémi könyvesék férfi tagja, mert hát a veszprémi könyvesék is régimódiak voltak, és úgy házasodtak össze, hogy Péter, a férfi volt a férj, és Andrea, a nő a feleség.
 

Az pedig nyilván csak a szakmai ártalomnak volt betudható, hogy a könyvesék szerint ment a világ elébb a könyvek által. Mert ha nem ezt hitték volna, kolbászt árultak volna, vagy életbiztosítást halottaknak.

– De akkor „mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért”? – rontotta kérdéssé Vörösmarty állítását Rezeda Kázmér, csak azért, hogy provokáljon.
– Egyfelől igen, másfelől pedig megkóstolni ezt a friss csirkemájat – felelte Péter, s ennek a feleletnek az volt az oka, hogy könyvesék Pétere csirkemájat sütött azon az estén.
Kialakult egy ilyen jó szokás az alsóörsi Felső kocsmában, hogy a törzsasztal vendégei felváltva főztek valamit vacsorára, azt levitték a kocsmába, és Ilike értő felügyelete és segédlete mellett elfogyasztották.
Azon az estén Péter hozott csirkemájat, hagymát pirított alája, reávetette a májat, majoránnázta és borsozta. Ennyi. Belepillantva a kis piros láboskába azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem holmi amatőrrel állunk szemben, hanem igazi profival. Ezt a máj sűrű, sokat ígérő szaftja igazolta, és az, hogy Péter azonnal sót kért Ilikétől. Vagyis nem sózta a májat sütéskor. Mert aki sózza a májat sütéskor, az MZP-plakátokat is árul a Bálnában, a választás éjszakáján…
– Mondok én nektek valamit – kezdte a filozofikusabb hangnemet Rezeda Kázmér, aki szerette a filozofikusabb hangnemet, különösen két-három rozéfröccs, valamint egy pannonhalmi málnapálinka után, amikor az első falat kenyeret belemerítette a máj ízletes, sűrű szaftjába –, azt mondom én nektek, hogy a világ egy tapodtat sem ment előrébb a könyvek által, de ha nem lennének könyvek, fölharaphatnánk az ereinket. Úgyhogy becsüljük meg a könyveket.
 

Akkor aztán kovászos uborka is előkerült valahonnan, és a kovászos uborkáról egyszer kell majd egy szonettet írni, de később. Legyen meg minden napnak a maga csodája, feladata, öröme, étele.

– És azt mondom én nektek – folytatta Rezeda Kázmér, miközben egy szép nagy darab májat helyezett a szájába, és elégedetten ízlelgette a majoránna semmihez sem hasonlítható üdeségét –, hogy mainapság két könyv érdemli meg fölöttébb a figyelmünket. Az egyik George­ Friedman Vihar a csönd előtt című munkája. Abban­ van felvázolva az előttünk álló időszak minden kikerülhetetlen borzalma és az elkövetkezendő új aranykor kikerülhetetlen szükségszerűsége.
A másik pedig Csonka Enikő és Varga Gergő hiánypótló, kicsike, rokokó remekműve, az Egyserpenyős ételek, amely megmutatja, mennyire nem számít semmi sem, csak ami hétköznapi, egyszerű és emberi. Vagyis mondjuk a receptek. Például a hagymás csirkemáj. Ami a Csonka–Varga szerzőpáros szerint – áldja meg őket a Jóisten mind a két kezével! – a vöröshagyma mellett újhagymát, lila hagymát, paradicsomot, kacsazsírt és természetesen majoránnát igényel.
– És csirkemájat? – tette fel a kérdést Zoli, az ügyvéd úr, a Krautvurst nagy szakértője, de csak azért kérdezte ezt, hogy a nevetés közben legyen idő kortyintani.
Kortyintottak. És Rezeda Kázmér folytatta.
– Vagy ott van a Csonka–Varga páros másik remeke, a sajttal sült serpenyős burgonya, amelyben annyi előkelőség sincs, mint egy ózdi legénybúcsúban, mégis fel merném szolgálni Zeusznak, pedig ő elég háklis egy isten volt…

És aztán Rezeda Kázmér mesélt még. Olyasmikről, hogy pikáns rizses egytál és a Friedman-féle „Közelgő vihar előszele”, a gyömbéres-chilis csirkecsíkok és a „2020-as évek válsága – a ciklusok összecsapása”, vagy a gambas al ajillo és a „2020-as évek technológiai és oktatási válsága”.
Ilyesféle dolgokkal ment el az idő.
– Na látod, az Egyserpenyős ételek című kiadványt is tőlünk kaptad – így a könyvesék.
– Eppur si muove! – így a doktor úr.
– Sváb embernek pedig nem érdemes meghalnia addig, amíg nem evett Krautvurstot!
 

A többit dolgát már úgyis elvégezte, de ha van ilyetén hiánya, azt lelki békéje végett pótolni kell. Mert a svábnak nem mulasztása, hanem hiánya van, amely törekvő természetétől elválaszthatatlan. Így hát ne akadályozzuk meg ebben

– így az ügyvéd úr.
– Én azért holnap is kinyitom a könyvesboltom… – így a könyves Peti.
Rezeda Kázmér szerette a jó társaságot, így aztán sokat volt egyedül.
Vagy ővelük…

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)