– Mennyire volt könnyű az indulás az ötvenes években?
– Szerencsés és boldog ember voltam egész életemben. 1960 január hatodikán a Magyar Televízió dolgozója lettem, majd harmadszorra csak felvettek a Színművészeti Főiskola operatőr szakára. Az első két próbálkozás közben elvittek katonának három évre, ebbe az időbe beleesett ’56. A honi légvédelemnél szolgáltam, ami akkoriban hazaáruló dolog volt, hiszen Maléter Pál vezette, aki a hatalom szemében ellenség volt. Amikor aztán a légvédelmet feloszlatták, ’57 januárjában vagonba raktak minket, és elvittek a határőrséghez. A határőrség központi együttesének lettem a művészeti vezetője – holott előtte csak díszítő voltam érettségi után az állami faluszínháznál. Utólag nagyon büszke voltam erre, hiszen sokan így kezdték a szakmában: Illés Gyuri bácsi lámpákat tologatott, Vitray Tamás szintén díszítő volt. A főiskola alatt megnősültem: három gyermekem és hét unokám van, ami az életemet tisztességes irányba befolyásolta. Megbíztak bennem, elsőként kaptam produkciós autót: péntek délután felvehettem egy akkoriban csúcstechnológiának számító Volgát, és hétfő reggelig szabadon mehettem vele forgatni.