Revansvágy svindlivel

Azóta sem értünk el ekkora sikert: ötven éve a legjobb négy közé jutott az Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott. Románia ellen nyert három mérkőzéses párharcot a selejtezők után, különös hangulatú meccseken. Hiába a nagy siker, majd a negyedik hely az Eb-n, és még ugyanazon a nyáron az olimpiai ezüstérem, a közvélemény csalódásként élte meg, és a magyar futball a gúny tárgya lett. Ezt az időszakot elevenítjük fel Porogi András, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa segítségével.

Bukarest, 1972. május 14. Nicolae Dobrin (takarásban) megszerzi a román csapat egyenlítő gólját a Románia-Magyarország Európa-Bajnokság selejtező labdarúgó-mérkőzésen. Baloldalt Páncsics Miklós (háttal) és a kapus, Géczi István. A végeredmény 2:2. (MTI/AGER) Forrás: MTI/AGER

Nehéz volt elhelyezni úgy a székeket, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Többen is jelezték a házból, hogy együtt akarnak szurkolni, és apám mindenkinek igent mondott. Folyamatosan azt hallottam, hogy meg kell verni a szőröstalpúakat, ami csúnyán hangzott, de egy kiskamasz nemigen érthette az igazi jelentőségét. Azt viszont maradéktalanul érezhette, hogy különleges, fontos esemény következik, nem egy meccs a sok közül. Április 29-ét írtunk az 1972-es évben, és a román válogatott érkezett Budapestre egy párharc első mérkőzésére. A tét az Európa-bajnokság négyes döntője, azaz a legjobb négy közé jutás: amelyik a két találkozón több pontot szerez, az játszik majd elődöntőt éremért.

A sajtóban úgy szerepelt ez a párharc, mint két baráti, sőt testvéri ország vetélkedése a sportban, de természetesen az emberek egymás közötti kommunikációját meghatározták az évszázados történelmi ellentétek

– mondja Porogi András, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa.

– Igaz ez mindkét országra, a bukaresti visszavágóra például négyszázezer jegyigénylés futott be. Nyilván a románokat is nagyon érdekelte ez a mérkőzés, már csak azért is, mert a két válogatott a párharc előtt tízszer találkozott egymással, kilenc magyar győzelem és egy döntetlen született, és úgy érezték, most elérkezett a revans ideje.

A magyar és a román válogatottak vetélkedése a meccsek számát tekintve nem rendelkezett gazdag múlttal. Először 1936-ban találkoztak, nyilván közrejátszott ebben az, hogy különösen Trianon után a két állam nem ápolt egymással szívélyes baráti viszonyt. Ám a román futball még a negyvenes években is nagyon magyaros volt, íme néhány név a két 1948-as meccs összeállításából az ellenfélnél: Ritter József, Farmati Zoltán, Bartha Károly, Perényi József, Ferenczi Antal, Márky Sándor, Incze II László, Bonyhádi Lajos. Az egyiket egyébként itthon 9-0-ra, a másikat idegenben 5-1-re nyerte meg Magyarország.

Mindez 1972-re már nagyon megváltozott. Románia ott volt az 1970-es világbajnokságon Mexikóban, a magyar csapat nem, és az ellenfél úgy vélte, eljött az ő ideje. Ebben a hitében megerősítette, hogy az első, budapesti mérkőzésen 1-1-et ért el, Branikovits László vezető gólját a második félidőben Lajos Satmareanu, azaz Szatmári Lajos egyenlítette ki. Dembrószky Imre mellett ő volt még magyar származású az ellenfélnél, és a pártvezetés nem akarta őt a csapatban látni, egyszerűen fogalmazva árulástól tartott. Angelo Nicolescu szövetségi kapitány azonban kitartott mellette, ő pedig egy svindlivel hálálta meg a bizalmat: kihasználva magyarnyelv-tudását, amikor érkezett a beívelt labda, rászólt a menteni készülő Vépi Péterre, hogy hagyja – ő hagyta, és 1-1-gyel utazott a magyar csapat Bukarestbe.

A romániai magyarok számára különösen fontos volt a visszavágó

– folytatja Porogi András.

– Nyíltan szólhatott a magyar himnusz Romániában, az emberek felhangosították a rádiót, és kinyitották az ablakokat. A Népsport tudósítója a sorok közé rejtve utalt erre a jelenségre, azt írva, hogy sokan jöttek el a mérkőzésre vidékről, ami erdélyi magyarokat jelentett. Megemlítette azt is, hogy sokan énekelték a magyar himnuszt a stadionban, és nem tudok róla, hogy szervezett szurkolói csoport érkezett volna Bukarestbe Magyarországról. Többet az újságíró nem tehetett, mert a hazai sajtó jól érzékelhetően igyekezett lefojtani a nagyobb érzelmeket.

A Kádár-rendszer a nacionalizmust súlyos bűnnek tekintette, a nyilvánosság előtt ezért nem lehetett beszélni Erdély magyarságáról.

Az Európa-bajnoki negyeddöntő párharcában ez a visszafogottság odáig ment, hogy a nagy siker után a Képes Sport nem a válogatottról, hanem egy vitorlásversenyről tett ki képet a címlapjára.

A siker ugyanis összejött. A bukaresti visszavágó május 14-én 2-2-re végződött – a magyar csapat góljait Szőke István és Kocsis Lajos szerezte, utóbbi kihagyott egy tizenegyest –, ezért az akkori szabályok szerint három nappal később harmadik mérkőzés döntött, amelynek Belgrád lett a helyszíne. A három találkozón mindig a magyar válogatott szerzett vezetést, most is Kocsis Lajos révén, a románok akkor még tudtak egyenlíteni, Szőke István góljára viszont már nem volt válaszuk, Magyarország nyert 2-1-re, és mehetett az Eb négyes döntőjére.

Telt ház volt Belgrádban is, az 55 ezer néző többsége Romániából érkezett

– mondja a történész.

– A Népsport említést tesz arról, hogy a csalódott románok felgyújtottak fából készült széksorokat, de írja azt is, hogy voltak, akik a magyaroknak jöttek szurkolni, és sírtak örömükben a csapat buszánál. Arról nincsen adat, hogy történtek volna más jellegű szurkolói rendbontások, tegyük hozzá, mindkét ország kemény diktatúrája nem is engedett volna ilyeneket. Ugyanakkor a román sajtóból is érezhető a csalódás, tényleg azt hitték, hogy most végre legyőzhetik a magyarokat, akiknek gyengébb volt az erőnlétük. Az első két meccsen az első félidőkben Kocsisék lefutballozták őket, a másodikban viszont nagyon visszaestek, erre építette az ellenfél a reményeit. A harmadik találkozón Illovszky Rudolf szövetségi kapitány az elején visszafogta a csapatot, jobban beosztatta az erőt, és így sikerült győzni.

Az Európa-bajnokság döntőjét a nyáron Belgiumban rendezték meg a magyarok mellett a belgák, a szovjetek és a nyugatnémetek részvételével. Az elődöntőben 1-0-ra kikaptunk a szovjetektől, a harmadik helyért vívott meccsen 2-1-es vereséget szenvedtünk Belgiumtól, és negyedikek lettünk. Ugyanezen a nyáron a müncheni olimpián ezüstéremmel zárt a magyar együttes, két évvel később az Újpest elődöntőt játszott a BEK-ben – valamennyi olyan eredmény, amelyről manapság álmodni sem merünk. Mégis, a közvélemény csalódottan fogadta őket, Hofi Géza pedig akkoriban alázta meg a magyar futballt komoly közönségsikert aratva.

Érdekes ellentmondás ez

– is­meri el Porogi András.

– A magyar labdarúgás a hatvanas-hetvenes évek fordulóján még az élvonalba tartozott, a klubcsapatok is elértek szép sikereket, de ott volt például Albert Flórián Aranylabdája vagy az a tény, hogy hatvannyolcban Albert, Szűcs Lajos, Novák Dezső és Farkas János is szerepelt a világválogatottban.

Ugyanakkor a hatvanas esztendők végén már két markáns kritika is megfogalmazódott a futballistákkal szemben. Az egyik szakmai, a gyenge erőnlétet ostorozza, amely mögött a nyugati vetélytársakéhoz képest silány edzésmunka húzódik meg, a másik pedig morális. Ez egyrészt arról szólt, hogy nem veszik komolyan a feladatukat, több olyan botrány is kipattant, amelyek azt bizonyították, hogy a játékosok életmódja nem megfelelő, többen is ittasan járnak edzésre, gyakori szereplői az éjszakának, másrészt pedig a megegyezéses eredményekről. Az álamatőr magyar futball rendszere hazug volt, az egész közeg morális deficittel küzdött, ami sokat ártott a megítélésének, és a jó eredmények ellenére eljutunk 1974-ig, amikor megjelenik Végh Antal könyve Miért beteg a magyar futball? címmel.

Románia egyébként 1999-ig volt kénytelen várni az első magyarok elleni győzelemig. Azóta nyolc meccset játszott egymás ellen a két válogatott, és a magyarnak egyiket sem sikerült megnyernie,

ezek a találkozók ráadásul szinte mindig komoly rendőri erők bevetésével, a verbális és a fizikai erőszak megjelenésével zajlottak le – minden téren nagyot fordult ötven év alatt a világ.

Borítókép: A román csapat kiegyenlít az Európa-bajnokság selejtezőjén. A végeredmény 2-2. Bukarest, 1972. május 14. (Fotó: MTI/AGER)