A híres széki énekes, Csorba János nemcsak énekeivel vált ismertté Magyarországon, hanem azzal is, hogy könyvet írt, amely 2001-ben látott napvilágot Bár emlékezete maradjon meg… címmel. Alcímet is ragasztott a címhez (szinte a XVI. századi könyvcímlapok modorában): „Emlékeimet szülőközösségem népszokásairól, viseletéről, életmódjáról, szórakozásáról és kesergéséről a szüleimtől és más öregektől hallottak alapján leírtam én: Csorba János. Elkezdtem 1978-ban, befejeztem 2000-ben.” Ritka dolog, hogy nem külső szemlélő, néprajzos vagy afféle nadrágos ember számol be a hagyományról, hanem egy benne élő ember szánja rá magát az írásra.
Csorba János 1925. február 15-én született a mezőségi Széken, szegényparaszti családból. Iskolát keveset, csak két osztályt járt. Édesanyja – akitől a dalait is tanulta – kilenc gyereket hozott a világra, ő volt az utolsó előtti. Pásztorok mellett szolgált, majd ostoros szolga lett. A háború elsodorta a falujából Magyarországra. Keserves hányattatások után orosz fogságból került haza 1948-ban. Megnősült, két fia született. Amikor 1960-ban megszervezték Széken is a termelőszövetkezetet, már az első évben becsapva érezte magát, ezért családjával Szamosújvárra költözött, ahol a szeszgyárban talált magának munkát.
1972-ben ismerkedtünk össze, és baráti-adatközlői kapcsolatunk 2008-ban bekövetkezett haláláig tartott. János bácsi bizonyos időszakokban megjelent Budapesten, hogy ügyes-bajos dolgait, főként gyermekei jövőjét, intézze. Mivel ilyenkor többnyire nálam lakott, jó alkalom volt, hogy megbeszéljük a világ dolgait. Gyűltek a dalok is a magnetofonszalagokra, hozzá mesék, történetek, életdarabok. A Kassák Klub Síppal, dobbal című tájékoztatójában jelentettem meg az első lejegyzett beszámolóját (1975-ben) a széki tánc rendje-módjáról, Görbe János álnévvel, mert akkor még tartani kellett az otthoni retorzióktól…