Szalmával kitömött köntös

Fotó: Alex Pop

Brassai Sámuel édesanyja, Koncz Krisztina, igen művelt asszony volt. Följegyezték róla, hogy még a tűzhely mellett is olvasott, mégsem égett oda a rántása. Hogy mások ne értsék, latinul szólt az urához. […]
Apja, Brassai Welmer Sámuel torockói, majd torockószentgyörgyi iskolamester, később unitárius pap. Egyetlen szenvedélye az olvasás volt, fiát sajátos módszereivel vezette be a tudás világába. […] Az ifjú Samut 12 éves koráig maga az apja tanította, aztán 1813 őszén beiratkozott a kolozsvári Unitárius Kollégiumba, és ettől kezdve sorsa összefonódott az iskola történetével.
[…] Brassai életének legtevékenyebb és legtermékenyebb évtizede kezdődött el, amikor többször is az ő igazgatása alá kerül a kollégium. Új szellemi pezsgést hozott az intézet falai közé, végül megreformálta az egész unitárius tanügyet. Elvetette az addigi merev, tekintélyen alapuló, szónokias oktatást. Tanítványait barátként kezelte és óráin inkább beszélgetett, majd kérdezve vezette rá őket a tudásra. Annak ellenére, hogy eleinte latin volt a tanítás nyelve, földrajz- és történelemórákon magyarul is megszólalt. Támogatta a magyar nyelvű önképzőköri munkát, amelynek eredményeként 1839-ben megindult a Remény zsebkönyvek sorozat. Ha nem talált jó tankönyvet, maga írt egyet.

[…] Talán egy ember életében elegendő dolog is lenne egy olyan nagy horderejű tanügyi reform végrehajtása és az oktatásban kifejtett tevékenysége, mint amit Brassai megvalósított, de emellett a kor szinte minden tudományágában maradandót alkotott. A tanári és nevelői pálya mellett sokoldalú egyénisége mint lapszerkesztő, műkritikus, zenész, matematikus, filozófus, nyelvész, botanikus, csillagász mutatkozott meg. Írt bankismeretről, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a matematika mellett szanszkrit nyelvet tanított. 
Az 1848-as szabadságharc híre pár nap késéssel jutott el Kolozsvárra, de Brassai megérezte azoknak a napoknak a jelentőségét, és a Kollégiumban az óráin a párizsi eseményekről beszélt, majd előadásáról távozva csak ennyit mondott diákjainak: „Jegyezzék meg uraim, hogy a szabadság zászlóját elsősorban mindenütt a fiatalság ragadta meg, hordozta körül. Remélem, hogy önök miatt sem kell megszégyellnünk magunkat.” Brassai is bevonult honvédnak, majd bujdosnia kellett. A Bach-korszak alatt kilenc évig Pesten lakott, és ott egy előkelő magánintézet tanára lett. Szabad idejében színikritikákat és nyelvészeti értekezéseket írt, majd Fiatalság Barátja címmel lapot indított.
Pest zenei élete magával ragadta. Szinte minden hangversenyen feltűnt hórihorgas alakjával, egyéni öltözködésével, de főleg komoly zeneértésével és a koncertek után írt éles hangú kritikáival. Kolozsvárról télen is felment Pestre, pedig fáradságos volt akkoriban az utazás: Nagyváradig Biazini társas kocsiján kellett utaznia, vasút ugyanis csak onnan közlekedett Pestig. Bécsben olykor táviratilag rendelt magának koncertjegyet. Sok anekdota kering zenerajongásáról. Az 1870-es években Liszt, Reményi Ede hegedűművész és Bülow zongoraművész együttes hangversenyt adtak Budapesten. Ekkortájt Brassai beteg volt, és az orvosa megtiltotta, hogy felutazzon a koncertre. Hogy orvosa ne vegye észre, köntösét kitömte szalmával, lefektette az ágyra, és betakarta. Inasának azt parancsolta, hogy amikor orvosa jön, mondja neki, hogy az ura alszik. Amikor visszajött Budapestről, nevetve mondta orvosának, hogy a köntösét gyógyította, ő meg zenét hallgatott. Amikor Brassainak mesélgették a róla szóló anekdotákat és megkérdezték, hogy igazak-e, egy olasz mondással felelt: „Se non e vero, e ben trovato”. (Ha nem is igaz, de találó.)
Fogalomszámba ment Brassai szelídsége. A béketűrésből csak akkor jött ki, amikor a kolozsvári botanikuskertjét az ifjak nem a tudomány művelésére, hanem ingyen virág szedésére használták. Finom lelke nem engedte, hogy tiltó táblákat tegyen a kertbe, helyette azt írta ki: „Mindent a szemnek, semmit a kéznek”. Egy reggel, amint szokásos sétáján volt a füvészkertben, látta, hogy a vele szembejövő fiatalember gomblyukát épp az a ritka virág díszíti, amelynek virágzását napok óta türelmetlenül várta. Megkérdezte a virágtolvajtól: tud maga olvasni? Aztán elolvastatta vele, hogy Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Az ifjú hetykén azt válaszolta: nem letéptem, hanem leharaptam a virágot. Brassai kijött a béketűrésből, mondván: nem tudtam, hogy ebbe a kertbe szarvas marhák is járnak.

Már életében jelképpé vált. Ő volt az utolsó polihisztor, a „Praeceptor Hungariae”, azaz Magyarország tanítója.
(Molnár Lehel: Brassai Sámuel, a százzal haladó. Forrás: Művelődés – muvelodes.ro)

Százhuszonöt éve, 1897. június 24-én Kolozsvárott elhunyt Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós, az utolsó erdélyi polihisztor.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)