Létet fenyegető sokk

Az ukrajnai háború megmutatta, mennyire hatékonyan tud működni az egész társadalom bevonásán alapuló­ ellenállás egy létszámban jóval nagyobb és technológiailag fejlettebb ellenséggel szemben. Ez rengeteg tanulsággal szolgálhat a kisebb haderejű országok számára védelmi stratégiájuk átalakításakor. A jelenlegi biztonságpolitikai helyzetben az sem elképzelhetetlen, hogy városainkat a konfliktusok követelményeinek megfelelően­ tervezzük meg a jövőben. Minderről Fábián Sándor szakértővel beszélgettünk.

UKRAINE-RUSSIA-CONFLICT Fotó: YURIY DYACHYSHYN Forrás: Europress/AFP

– A háborút megelőzően sokan Ukrajna gyors vesztét jósolták, ennek ellenére már több mint három hónapja tartanak a harcok. Mi az ukrán ellenállás titka?
– Ezt elsősorban két oldalról lehet megközelíteni. Az egyik az ukrán ellenállás ereje, amely abból fakad, hogy 2014 óta az Egyesült Államok és több NATO-tagállam is jelentős támogatást nyújtott Kijevnek. Ennek egyik része arra irányult, hogy teljesen átszervezzék az ukrán hadi kultúrát, amely korábban szovjet alapokon nyugvó, felülről irányított, önállótlan beosztottakkal rendelkező haderővel működött. 

Ezt szövetségeseik támogatásával nyugati mintára próbálták átalakítani. Nem feltétlenül a haditechnika, inkább a vezetéselmélet szempontjából. Rugalmasabbá, reagálóbbá és hatékonyabbá szerették volna tenni a hadsereget arra az esetre, ha az orosz agresszió bekövetkezne. Az elmúlt nyolc évben láthattuk, hogy a változás megindult, a különböző közös hadgyakorlatok, az értékelő-felmérő foglalkozások mind ezt mutatták. Az ukrán felső vezetést nyugati iskolákban képezték, aminek következtében a hadi kultúra, ha nem is száz százalékban, de jelentősen átalakult. 

A másik ok az, hogy Kijev és a nyugati országok is felfogták, hogy a kis államoknak át kell gondolniuk a hagyományos nyugati katonai kultúrán alapuló országvédelmi stratégiát abban az esetben, ha egy náluk jóval nagyobb, technológiailag fejlettebb agresszor ellen védekeznek. A kis országoknak nincs esélyük a tradicionális, második világháborús elveken alapuló – harckocsi a harckocsi, repülő a repülő ellen – hadviselést folytatni. 

Az ukránok olyan rendszert alakítottak ki, amelyben kis méretű alegységek könnyű, de hatékony fegyverzettel felszerelve rendkívül eredményesek, jó manőverezési képességgel rendelkeznek. Az orosz oldal ezzel szemben – habár rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben – magán hordozza az orosz katonai kultúra sajátosságait. A vezetési irányítás központosított, a tisztek nélkül nem mozog a gépezet, ez pedig rendkívül lelassítja a döntéshozatalt és a reagálóképességüket. Másrészt az orosz katonák nagy része még mindig sorállományú, akiknek képzettsége, felkészültsége messze elmarad egy professzionális haderő kiképzettségi szintjétől.
– Említette az ukrán haderő kis méretű, jól mobilizálható egységeit. Miben különböznek ezek a hagyományos hadviselésre tervezett hadseregek részegységeitől?
– Az ukrán haderő megvalósítja az úgynevezett ellenálló műveleti koncepciót, amelyet az Egyesült Államok a balti államokkal, illetve néhány skandináv országgal közösen dolgozott ki. Ez arra épül, hogy a meglévő hagyományos haderő mellett a társadalom más rétegeit is bevonják az ország védelmi stratégiájába.

A tradicionális haderő harckocsikkal, repülőgépekkel, páncélozott szállító járművekkel felszerelve végzi el a hagyományos értelemben vett műveleteket. Emellett van egy másik, hozzájuk erősen kapcsolódó tartalékos haderő, amely ugyanúgy a tradicionális katonai szervezeteknek megfelelő struktúrába van szervezve. 

Ez szükség esetén a hagyományos haderő megerősítését szolgálja. Ezenfelül vannak olyan félkatonai szervezetek, önkéntesek, akik tulajdonképpen civilek, viszont kapnak alapvető katonai kiképzést, amely specifikusan összpontosít konkrét feladatrendszerre. Ilyen például a területvédelem, amely a saját településeken végrehajtott bizonyos műveletek összességét jelenti, ez lehet például ellenséges tisztek túszul ejtése, hadoszlop megtámadása vagy éppen a helyi hadifogolytáborok biztosítása. 

Ennek egyik előnye, hogy mivel túlnyomórészt civilekről van szó, ők a feladat végrehajtását követően könnyedén elvegyülnek a lakosság soraiban. Az ilyenfajta hadviselésre a hagyományos haderők nagyon nehezen tudnak reagálni – ezt láthattuk Irakban, Afganisztánban is.

– Milyen mértékig lehet bevonni a civileket az ország védelmi stratégiájába? Elképzelhető, hogy a jövőben városaink kialakítása is a konfliktusok figyelembevételével valósul meg?
– Az ukrajnai háború megmutatta, hogy mennyire eredményes a civil társadalom bevonásával folytatott ellenállás, viszont ennél sokkal hatékonyabban is lehetne csinálni abban az esetben, ha a teljes haderőt professzionális ellenálló haderővé alakítanánk át. 

A történelem során a katonai szervezetek mindig az alapján lettek felépítve, amilyen harcokat az adott időszakban megvívtak. Jelen pillanatban azért vannak konvencionális hadviselésre berendezkedett katonai szervezetek, mert az idő múlásával idáig jutott a fejlődés. Sokan úgy gondolják, hogy az előrehaladás megállt, nincs szükség további jelentős változtatásokra, mivel a szint, ahova eljutottunk, már a katonai fejlődés csúcsa. 

Szerintem ez nem igaz, továbbra is szükség van átalakításokra, bizonyos dolgoknak el kell tűnniük az idő süllyesztőjében. A kis országoknak sok dolog fenntarthatatlanná, illetve irrelevánssá vált a XXI. században, ezért nekik az élen kellene járniuk abban, hogy az alternatív, új koncepciókat, technikai eszközöket, szervezeti és kiképzési formákat létrehozzák. Ha megnézzük a XXI. század konfliktusait, azt láthatjuk, hogy egytől egyig lakott területeken vagy azok közvetlen közelében folynak a harcok. 

Emellett az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a Föld lakosságának 87 százaléka városokban fog élni. Ezért minden jel arra mutat, hogy a konfliktusok egyre inkább lakott területekre összpontosulnak majd. Ebből adódóan fontos lenne figyelembe venni a városfejlesztések során az esetleges konfliktusok követelményeit. Ukrajnával kapcsolatban nem tudok arról, hogy előzetesen történtek volna ilyen infrastrukturális változtatások, viszont a történelem számos példával szolgál számunkra. 

Ilyen volt a Hezbollah dél-libanoni tevékenysége még a kétezres években. Itt a városokban előre kiépítették a tüzelőállásokat, készítettek megtévesztő tüzelőállásokat, amelyek aztán nagyon hatásosnak bizonyultak az izraeli egységek ellen folytatott harcokban. Ha ezeket előzetesen meg tudjuk valósítani a településeken, akkor alapvetően csökkenteni tudjuk a megszálló erők hagyományos fegyvereinek eredményességét.

Fábián Sándor biztonságpolitikai szakértő. Forrás: University of Central Florida

– Az állandó háborús készültség nem hatna túlzottan negatívan a társadalmakra?
– Ezzel kapcsolatban mindig az a legnagyobb kérdés, hogy a XXI. századi demokráciákban a társadalom ilyen szintű bevonása az ország védelmébe – abban az esetben, hogyha nincs közvetlen fenyegetettség – mennyire megvalósítható. Azonban nem feltétlenül kell elmenni a végletekig. A városok esetében sem kell minden egyes metróállomást, kórházat, épületet úgy felépíteni, hogy az kielégítse a hadviselési követelményeket. 

Használható tervet kell készíteni, amelynek figyelembevételével bizonyos területeken bizonyos épületeket, utakat úgy kell kialakítani, hogy az segítse a védekezést. Jelenleg azt látjuk, hogy a védők először megvárják, amíg szinte porig rombolják a városokat, majd ezután kezdenek el alagutakat, védelmi pozíciókat, állásokat kialakítani. 

Ezt az állapotot azonban kellő előkészületekkel meg lehet előzni. Más helyzetben vannak azok az országok, amelyek közvetlen fenyegetésnek vannak kitéve, mint például a balti államok. Itt a társadalom jóval elfogadóbb az ilyen jellegű fejlesztésekkel kapcsolatban. Egyébként nem új keletű a civilek bizonyos fokú bevonása a honvédelembe, a hidegháborúban is láthattunk erre számos példát, tehát az alapok megvannak. Ezeket kellene újragondolni és XXI. századivá formálni a megfelelő technológia, szervezetek bevonásával.
– Mennyi időbe telhet egy konvencionális hadviselésre berendezkedett szervezet átalakítása, és milyen akadályok merülhetnek fel a folyamat során?
– Ami nagy probléma, hogy annyira beágyazódott a hagyományos katonai felfogás és az ehhez kapcsolódó szervezeti struktúra, hogy ennek megváltoztatása rendkívül nehéz feladat. Elsősorban a vezetői, kormányzati szándéktól függ, hogy mennyi idő alatt tud megvalósulni az átalakulás. 

A biztonságpolitikai szakirodalom azt vallja, hogy ilyen jellegű változások bekövetkezéséhez úgynevezett létet fenyegető sokkra van szükség. Jelenleg az a kérdés, hogy az ukrajnai háború eléri-e ezt a küszöböt bizonyos államoknál, és elegendő-e ez ahhoz, hogy a szükséges változásokat előidézze. Ha megvan ez a sokkhatás, és ennek eredményeképp létrejön az össztársadalmi elköteleződés, akkor viszonylag hamar végre lehet hajtani az átalakítást, akár néhány év alatt is. 

A másik probléma, amelyet a hagyományos rendszer képviselői is emlegetni szoktak, hogy egy ilyen nagyszabású reform bevezetésekor rengeteg a kísérletezés, bizonytalan próbálkozás. Azonban nem feltétlenül kellene kidobni mindent, számos olyan komponens van, amely az új struktúrában is megállná a helyét.
– A szervezeti átalakítás mellett az aszimmetrikus hadviselés másfajta hadi eszközöket, fegyvereket is igényel. Melyek ezek?
– Abban az esetben, ha már fennáll a fenyegetettség, akkor az ellenség haderejének felépítését, szervezeti rendszerét, logisztikai rendjét, hadi eszközeinek arzenálját kell tanulmányozni. Amikor kialakul egy kép arról, hogy a potenciális agresszor hogyan harcol, milyen technológiával, fegyverzettel rendelkezik, akkor el lehet dönteni, hogy ez ellen hogyan tudunk a leghatékonyabban fellépni. 

Maradva az ukrán példánál: tízezer harckocsival szemben egy kisebb ország természetesen nem tud kiállítani ugyanennyit, tehát valahogy el kell venni a tankok előnyeit, ehhez szükséges specifikus eszközök kellenek. Emberek által hordozható rendszerek, önállóan vagy távirányítóval működtetett drónok – levegőben és szárazföldön egyaránt –, valamint minden olyan felszerelés, amely mobilizálható és a gyors reagálást segíti elő. 

Afganisztánban és Irakban rengeteg borsot törtek a nyugati koalíciós erők orra alá a házi készítésű robbanószerkezetek. Ezeket azonban nem feltétlenül kellene házilag előállítani, a hadiipari vállalatok átállhatnának gyártásukra, tekintve, hogy mennyire hatékonyak az ellenállás során.

– Mi lehet az ellenszere az aszimmetrikus hadviselésnek?
– A legnagyobb probléma, ha olyan ellenség támad, amelyik hajlandó a diszkrimináció nélküli megsemmisítésre. Ha az oroszok akarnák, fel tudnák sorakoztatni tüzérségüket, és porig rombolhatnák egész Ukrajnát. Ez azonban a XXI. századi környezetben egyszerűen nem megvalósítható, mert olyan nemzetközi szankciókat és reakciókat vonna maga után, amelyek lehetetlenné teszik ezt. Ezt pedig a kis államoknak is figyelembe kell venniük. 

Olyan védelmi koncepciókat kell kidolgozniuk, amelyek akkorára emelik bármiféle agresszió árát, hogy arra késztessék a másik felet, ne folytassa vagy el se kezdje a háborút. Emellett azonban az indiszkriminatív pusztítás, a városok földig rombolása, esetleg taktikai nukleáris fegyverek bevetése az, ami az aszimmetrikus hadviselés ellenszere lehet.
– Az eddigi tapasztalatok alapján meddig húzódhat még a háború?
– A háború mindig a politika folytatása más eszközökkel. Ezért nem a katonák, a hadviselő felek vagy a konfliktus kimenetele az, ami feltétlenül meghatározza, hogy meddig tart, hanem a két oldal politikusainak akarata. 

Az ukrán háború rendkívül bonyolult kérdés: holnap is véget érhet, ha Vlagyimir Putyin vagy éppen Volodimir Zelenszkij úgy dönt. Mindkét oldalt belekényszerítheti a világ többi része abba, hogy befejezze a háborút. Az oroszokat komolyabb szankciókkal, az ukránokat pedig a támogatás radikális csökkentésével. Szerintem maga a konfliktus nagyon sokáig elhúzódhat, befagyott konfliktus szintjén, viszont az intenzitása hamarosan jelentősen csökkenni fog.

Névjegy Fábián Sándor 2017-ig, 16 éven keresztül volt a Magyar Honvédség tisztje a különleges műveleti erők soraiban. Jelenleg a NATO Különleges Műveleti Iskolájában, valamint több amerikai egyetemen is oktat, emellett a West Point Katonai Akadémia Műveleti Hadviselési Intézetében dolgozik vendégkutatóként.  Több mint egy évtizedet átölelő kutatásaiban azt vizsgálta, hogy a kis államok nemzetvédelmi stratégiáit miként kellene átalakítani a nem hagyományos hadviselés elvei alapján.

Borítókép: Önkéntesek álcahálót készítenek a hadsereg számára a nyugat-ukrajnai Lemberg egyik könyvtárában. Bevonható civilek (Fotó: Europress/AFP)