Messiás kalapáccsal

Hirtelen felugrott tolószékéből, és tortát dobott a Mona Lisára egy idős nőnek öltözött, parókás fiatal férfi. Nem, ez nem egy Monty Python-jelenet, 2022-ben járunk, amikor egyes aktivisták ilyen eszközökkel szeretnék felhívni a nagyközönség figyelmét a bolygó megmentésére. Késsel, kénsavval vagy sörétes puskával…

FRANCE-CULTURE-ARTS-EXHIBITION-painting Fotó: NICOLAS TUCAT Forrás: Europress/AFP

Halványan rémlik, milyen volt Párizsban sétálni, amikor még nem strázsáltak minden látványosság mellett gépfegyveres katonák, és nem vette körül az Eiffel-tornyot sem többlépcsős beléptetőrendszer. A francia főváros ma már nem csupán közkedvelt idegenforgalmi, de terrorista célpont is, Párizs pedig úgy vigyáz az értékei­re, mint a táskáját szorongató egyszeri magyar turista. A vandalizmus kifejezést Henri-Baptiste Gregoire,­ a közép-franciaországi Blois püspöke alkotta meg, aki a képromboló jakobinusokat, Robes­pierre-t és követőit nevezte az újkor vandáljainak.

Amikor valaki művészeti alkotásokra támad, azzal kultúránk kézzelfogható bizonyítékait akarja elpusztítani. Az emberiség történelme során főként hadvezérek, uralkodók, radikális ideológiák hívei vagy eszementek tettek ilyet – e titulusok pedig olykor nem zárták ki egymást.

Krisztus előtt 1350-ben az Egyiptomi Birodalomban Ehnaton fáraó elrendelte az összes Ámon istent ábrázoló műalkotás megsemmisítését, miután a IV. Amenhotep nevet elhagyva megalapította az eretnek monoteista vallást, amely a vallási indíttatású képrombolás első példája az írott történelemben. Nabukodonozor, az Újbabiloni Birodalom királya lerombolta Salamon templomát, miután elfoglalta Jeruzsálemet, Hildebrand Gurlitt műalkotások ezreit égette el, amelyeket a nácik „elfajzottnak” ítéltek. Az új évezredben sem hagytuk magunk mögött a gyakorlatot: a tálibok 1700 éves Buddha-szobrokat pusztítottak el Afganisztánban, az ISIS pedig a levegőbe repítette Palmü­ra ősi romjainak egy részét.

Leonardo da Vinci Mona Lisája jelenleg az egyik legjobban védett festmény a világon. Különtermet kapott a Louvre-ban, éjjel-nappal őrzik, és golyóálló üveg védi, de ez nem volt mindig így. 1956-ban a felbecsülhetetlen értékű portré alsó része súlyosan megsérült, amikor valaki savval öntötte le a franciaországi Montauban múzeumában, majd egy fiatal bolíviai férfi kővel dobta meg a festményt, aminek következtében Gioconda bal könyökének közelében lepattant némi festék. 1974 áprilisában egy fogyatékkal élő nő, akit felzaklatott a múzeum fogyatékkal élőkre vonatkozó politikája, vörös festéket permetezett a Tokiói Nemzeti Múzeumban vendégeskedő festményre, 2009 augusztusában aztán egy orosz nő töltötte ki rajta a dühét, amiért megtagadták tőle a francia állampolgárságot. Egy bögre teát vágott a festményhez, amely a védőüvegnek hála mindkét esetben sértetlen maradt.

Hasonlóan sokat vegzált műalkotás még Rembrandt Éjjeli őrjárata, melyet először 1911-ben, a Mona Lisa hírhedt elrablásának évében próbált meg szétvágni egy munka nélküli tengerész szakács, ám a vásznat borító vastag lakk ellenállt a pengéjének. 1975-ben aztán egy – érdekes módon szintén munka nélküli – tanár több tucat cikcakkos vonalat vágott a vászonba, mielőtt az őrök lebirkózták. Az eset után mentális zavart diagnosztizáltak nála, pszichiátriai kórházba szállították, ahol öngyilkos lett. A festmény helyreállítása hat hónapba telt, ám a vágások nyomai a mai napig láthatóak. 1990-ben aztán egy harmadik férfi savat öntött a festményre, ám az őröknek sikerült gyorsan felhígítani vízzel a maró vegyületet, ami szerencsére csak a lakkrétegen hatolt át. A gyertyafény szerelmesének másik festménye, a Danae sem volt szerencsés: 1985-ben az oroszországi Ermitázs Múzeumban egy később őrültnek ítélt férfi először kénsavat locsolt rá, majd kétszer megvágta egy késsel. A kompozíció központi része gyakorlatilag megsemmisült, a restauráció tizenkét évig tartott.

Mi tagadás, ahogy a reneszánsz festmény, torta, klímaválság hármasa közötti kapcsolat sem egészen tiszta, bizony nem könnyű megtalálni az ok-okozati viszonyt a rongálók motivációja mögött. 1914. március 10-én egy Mary Richardson nevű nő besétált a londoni Nemzeti Galériába, és húsvágóval esett neki Velázquez Vénuszának, amiért előző nap letartóztatták szüfrazsett társát. Egy évtizedekkel későbbi interjúban kifejtette: nem tetszett neki, ahogyan a látogatók egész nap tátott szájjal néztek a festmény meztelen nőalakjára. Ugyanebben a múzeumban lőtt rá Robert Cambridge a kabátja alá rejtett sörétes puskával egy Da Vinci-grafikára. A robbanás következtében porrá tört rétegelt védőüvegből kirepülő szilánkok lyukat szakítottak a rajz Szűz Mária köntösét ábrázoló részébe, a helyreállítás során több tucat apró papírtöredéket egyenként kellett újra összeilleszteni. Cambridge-et intézetbe zárták, miután közölte a rendőrséggel, hogy Margaret Thatcher akkori miniszterelnök politikája iránt érzett undora motiválta.

Számos vandálnál diagnosztizáltak mentális zavart, a német visszaeső „sorozatvandál” Hans-Joachim Bohlmann viszont közöttük is negatív rekordernek számít: 1977 és 2006 között több mint ötven remekművet rongált meg, áldozatai között volt Paul Klee Az aranyhala, Albrecht főherceg Rubenstől és két Rembrandt-festmény is. Bohlmann nyilvános kiállításokon lendült akció­ba, ám a magyar származású ausztrál geológus, Tóth László talán nála is nagyobb botrányt kavart, amikor kalapáccsal támadta meg Michelangelo Pietáját. A férfi azt kiabálta, hogy ő Jézus Krisztus, aki feltámadt a halálból, miközben letörte a márványból faragott Krisztust tartó Mária karját, valamint az orrának és a szemhéjának egy részét is. Az eset 1972-ben, pünkösdkor történt a vatikáni Szent Péter-bazilikában, de a férfi már korábban írt a pápának azt követelve, hogy ismerjék el Messiásként. Ehelyett inkább őrültnek nyilvánították, és két évre bezárták egy olaszországi elmegyógyintézetbe, majd visszatoloncolták Ausztráliába. Tettéért soha nem kapott börtönbüntetést.

A művészet közkincs, ám vajon mi történik akkor, ha a művész saját alkotásában tesz kárt?

A világ leghíresebb graffitise, az erőszak ellen virágcsokorba kötött Molotov-koktéllal küzdő Banksy­ néhány éve jól megfricskázta a művészvilágot. Lány léggömbbel című alkotását rekordáron, 1,1 millió dollárért árverezték el New Yorkban, ám abban a pillanatban, hogy leütötték a győztes licitet, a festmény megsemmisítette magát: a keretén belül megszólalt egy riasztó, és elkezdte ledarálni a benne található képet. Alex Branczik, a Sotheby’s aukciósház európai kortárs művészetért felelős vezetője azt nyilatkozta, hogy a ledarálás bizony most már a műalkotás részét képezi.

Nem a rejtőzködő street art művész volt viszont az első, aki hasonlót tett. 1908 májusában kiállítást rendeztek Claude Monet festményeiből, melyeket a kritikusok előzetesen az egekig magasztaltak – sőt az akkori árfolyamon százezer dollárra becsültek. Monet ennek ellenére úgy döntött, hogy nem elégedett velük, fogott hát egy ecsetet és egy kést, és megsemmisítette az összes képet. Etikai viták robbantak ki: joga van-e egy művésznek megsemmisíteni saját munkáját? Akadt olyan szakértő, aki a The New York Times­ hasábjain magasztalta az impresszionizmus atyját, akit szerinte az ilyen tettek avatnak igazi művésszé és különböztetik meg az iparosoktól.

Ami Monet-nál és Banksynél párbeszédek elindítója, az a vandálok esetében persze pusztán öncélú figyelemfelkeltés. Képzeljük el például, hogy valaki azt gondolja, hozzá tud tenni Pablo Picasso döbbenetes erejű Guernicájához azáltal, hogy ráfirkál! 1974-ben a műkereskedő Tony Shafrazi ezt tette: vörös festékszóróval írta a spanyol polgárháború horrorját bemutató festményre óriási betűkkel, hogy „KILL LIES ALL”, megfordítva a „minden hazugság öl” szavait. Visszaemlékezve úgy nyilatkozott az indítékról, hogy szerette volna a művészetet naprakésszé tenni, visszaszerezni a művészettörténettől, és életet adni neki. Shafrazit az utókor nem ítélte el hihetetlen arroganciájáért, sikeres galériatulajdonos lett, aki olyan művészek alkotásait értékesítette, mint Francis Bacon, Keith Haring vagy David LaChapelle. Miután Alexander Brener performanszművész zöld dollárjelet festett Kazimir Malevics A fehér kereszt című festményére 1997-ben, a bírósági eljárás során azzal védekezett, hogy mivel a kereszt a szenvedés szimbóluma, a dollárjel pedig a kereskedelem és az áruk jelképe, tettét párbeszédnek tekinti Malevicssel. Talán a Gioconda megbocsátóan mosolygó arcába csapódó torta is egyfajta diskurzus. Föld hívja az emberiséget: vissza kéne kicsit venni a szenzációhajhász, önhitt magatartásból.

Borítókép: A világ egyik legismertebb arcképe kivetítőn egy nemrégiben megnyílt marseille-i tárlaton. Támadták már savval, kővel, teásbögrével (Fotó: Europress/AFP)