Nyolcszoros túlerő

A francia hadsereg elit alakulatának parancsnoksága megkezdte levonni a tanulságokat az orosz–ukrán háborúból. A nagy nyílt terepi összecsapásokat követően a harcok fő súlypontja a városokba tevődik át, ahol jelenleg a Föld lakosságának háromnegyede él. A különleges erők még az eddiginél is jobban igyekeznek felkészülni a rendkívüli hevességű városi harcokra.

Létezik egy francia város és egy falu, amelyeket nem jelöl egyetlen térkép sem. A hatezer hektáros terület a francia hadsereg „gondozásában” áll, ide idegen nem teheti be a lábát. A 63 házból álló „Beauséjour”, azaz Jóhely falu és a nem messze fekvő, ötezer „lakosnak” otthont adó kisváros a Különleges Erők gyakorlóterepe. Van itt minden, városközpont, iskolák, szálloda, kórház, közösségi épületek és magasabb irodaházak. A területet úgy alakították ki, hogy tüzérség is tudjon gyakorlatozni. A négyezer-ötszáz főből álló egység a Különleges Műveletek Parancsnokságának irányítása alatt áll, az idén ünnepli létrehozásának harmincadik esztendejét. A kiképzési központ 2006 óta működik az északi Aisne megyei Jeoffrécourt mellett található Sissone táborban, a lakott helyeket imitáló város és falu a hadsereg kérésére épült.

Megnyitásakor a világon az egyik legnagyobb ilyen létesítmény volt, azóta tavaly elkészült a német Bundeswehr gyakorlóterülete mintegy ötszáz házzal. Ezekkel a gyakorlóterepekkel csak az egyesült államokbeli kaliforniai Fort Irwin támaszpont vetekszik, ahol felépítettek egy egész afgán falut. A sissone-i területet a NATO-együttműködés keretében időnként bérbe adják a különböző tagállamoknak, évente úgy 22 ezer katona fordul meg a bázison, mintegy tíz százalékuk külföldi. A fenntartásról négyszáz polgári alkalmazott gondoskodik: kicsit túlozva, amit ma szétlőnek, annak holnapra állni kell.

A településekért vívott a harc az ütközetek közül a legvéresebb és a legkegyetlenebb. Házról házra folyik az öldöklő küzdelem: a szemben állók a szétlőtt romok közt elbújhatnak, ahonnan sorozataikkal sakkban tarthatják az ellenséget. Számtalan aknát és házilag készített robbanószerkezetet helyezhetnek el az erődként működő házakhoz vezető utakon, járatokon. A mesterlövészek élvezik a kiváló terepviszonyokat, a romok mögé bújva pontos lövéseikkel távol tarthatják a betolakodókat. A védőké a harci előny – erre tanít a történelem számos fejezete. A szakértők szerint a támadóknak nyolcszoros túlerővel kell rendelkezniük, hogy eséllyel vegyék fel a harcot.

A második világháborúban, 1942 végén és 1943 elején zajlott a sztálingrádi csata, az amerikaiak 1968-ban kóstolhattak bele a vietnami Hue városánál a véres ütközetbe. Az oroszoknak meg ott volt 1994-ben Groznij, ahol rommá lőtték a csecsen fővárost, mégis dicstelenül távoztak a Kaukázusból. Aztán jöttek a közelmúlt városi csatái: 2004-ben Irakban Faludzsa ostroma, majd 2016-ban az Iszlám Állam fegyveresei által uralt Moszul visszafoglalása. Itt negyvenezer harcos állt szemben hatezer iszlamistával. Kilenc hónapba került, míg a várost megtisztították az utolsó ellenállótól is.

A francia hadsereg – és azon belül is a különleges erők – az afganisztáni küldetésben és a száheli terroristaellenes akciókban is a gyakorlatban ismerkedhetett meg a városokban folytatott harci cselekményekkel. Ezek végrehajtásában a prímet az Idegenlégió vitte. Kis létszámú, ám annál felkészültebb katonai kommandós csapatokban kellett rajtaütniük a terrorsejteken, azoknak a vezetőin, akiket vagy elfogtak, vagy likvidáltak. Volt arra is példa, hogy a válságövezetekben túszokat kellett kiszabadítaniuk, ami más minőségű beavatkozást kívánt. Ezek az akciók nyilván adnak bizonyos gyakorlatot, de nem szabad összekeverni egy város elfoglalásával, amire csak a hadsereg lehet képes. A francia Különleges Erők állománya nem véletlenül tevődik össze a szárazföldi csapatok, a légierő és a haditengerészet legjobbjaiból. Állítják, ilyen vegyes egységek közti együttműködésre a világon nincs példa.

Milyen tanulságokat vont le a közel négy hónapja tartó orosz–ukrán háborúból a francia rendkívüli erők parancsnoksága? A harcokban részt vevő mindkét fél cselekedeteit tanulmányozzák. „A kezdetekben Moszkva zsoldoshadseregét, a wagnerosokat vetette be Zelenszkij ukrán elnök eltávolításának feladatával – jelentette ki a Le Figaro francia napilap újságírójának az egyik francia katonai vezető. – Ebben az időszakban a Szpecnazot, az orosz különleges erőket csak módjával használták. Talán ezért bukhatott meg a háború első napjaiban a Kreml próbálkozása. A Krím 2014-es orosz elfoglalását követően a nyugati elvek alapján építették fel az ukrán hadsereget, szervezték újjá az egész irányítási rendszert, amely most sikert hozott. Különösen igaz ez a városi harcokra.” A városok meletti iparnegyedekre is több figyelmet kell össz­pontosítani – vélik a francia hadielemzők –, hiszen Szeverodonyeckben is a szétlőtt és szétbombázott kültelki gyártelepeken folyik a harc.

Bátran megjósolható, hogy a következő épületkomlexum, amely felépül a sissone-i táborban, ipartelep lesz. Ez még a lakott övezeteknél is alkalmasabb védelmi pontnak számít. Rengeteg búvóhely van az ilyen körzetekben, ráadásul még golyóálló fedezéket is tudnak rögtönözni.

A benyomulók számára a szűk járatokban folytatott harc egyenlő azzal, mint ha vágóhídra küldenék őket. Mi lehet a megoldás? Tüzérséggel, helikopterről vagy vadászgépről indított irányítható rakétákkal „megpuhítani” az ellenállást. Ha van idejük a támadóknak, akár be is keríthetik az elfoglalásra váró célpontot, és addig bombázzák, amíg van életjel. Ám az erős intenzitású harcok folyamán erre alig van esély, sürgeti az idő a támadókat is, hogy biztosítsák a város maradéktalan bevételét. A településen maradó polgári lakosok, akiket lehet, hogy emberi pajzsként használnak, további gondokat jelentenek. Az esetek zömében ezért nem lehet egy várost a földdel egyenlővé tenni. A cél ugyanis az, hogy egyszer majd visszaköltözzenek ide a lakók. Ezért ma már a célzott támadások dívnak, nem pedig a szőnyegbombázás, amely válogatás nélkül szedi az áldozatokat.

Ma már a drónoknak is nagy szerepük van abban, hogy bevegyék a bunkerszerűen megerősített ellenállási pontokat. A felderítésben, a kommunikációban, a megsemmisítésben megkérdőjelezhetetlen a jelentőségük. Ne csak szinte hangtalanul repülő drónokra gondoljunk, hanem szárazföldiekre is, minitankokra vagy géppuskával felszerelt önjáró eszközökre, esetleg kamikaze drónokra, amelyek a rájuk szerelt robbanóanyagot ott robbantják fel, ahol kell. A gépek, amelyek képet is sugároznak, átveszik az embertől azokat a feladatokat, amikor alig van esély a túlélésre.

Borítókép: Ukrán katonák lövik az orosz állásokat az amerikai hadsereg által biztosított M777-es tarackok egyikével a Donyec-medencében (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)