A majdnem lovag és a kaszás

Világ körüli turnéjának címe magáért beszél: még utoljára megnézhetnek, mielőtt meghalok.

591933710 Fotó: James D. Morgan Forrás: Getty Images

Még 2019-ben vettünk jegyet John Cleese popkulturális jelentőségéhez képest minimálisan reklámozott budapesti fellépésére, ám a világjárványnak hála bő két évbe telt, mire az immár nyolcvanharmadik évét taposó mester végül a MOM Sport színpadán tehetett arról tanúbizonyságot, hogy a mai napig kívülről fújja az 1953-as magyar labdarúgó-válogatott névsorát.

Világ körüli turnéjának címe magáért beszél: még utoljára megnézhetnek, mielőtt meghalok.

Cleese humorára jellemző módon a plakáton saját sírköve bizonytalan halálozási dátummal és a várakozó kaszás is szerepel, az őt beharangozó narrátor pedig már az elején azzal indít, hogy „amíg az éppen szívrohamot kapó művészt újraélesztik, nézzünk meg munkásságából egy rövid montázst!”. A turné Cleese elmondása szerint egyébként hármas számú volt feleségének köszönhető, akinek a váláskor az amerikai bíróság húszmillió dollárt ítélt – de egyébként már a Monty Python 2014-es londoni show-ját is ráfogta.

A program olyan volt, akár egy karrierösszegző mesterkurzus, avagy bevezetés a humor működésébe a valaha élt egyik legnagyobb humorista által. Az első részben Cleese részleteket mutogatott legemlékezetesebb alakításaiból, miközben anekdotákat fűzött hozzájuk, hogyan keletkezett egy-egy poén. Mesélt arról, honnan jött és mi motiválta, a spontánnak tűnő viccek aprólékos megtervezéséről, majd hosszan kitért a mai társadalmi trendek diktálta politikai korrektségre. Amióta a BBC utólag kicenzúrázta a Waczak szálló egyik epizódját, John Cleese a humorgyilkos cancel culture elleni harc egyik vezéralakja és szószólója.

Műsorában hat évtizedes pályájából két tanulságot vont le: a közönség annál jobban nevet, minél tabusértőbb egy poén, valamint, hogy viccelni mindennel, de tényleg mindennel szabad, hiszen a legádázabb tréfa sem bántó, ha szeretetből sütjük el, nem pedig megalázó szándékkal.

Ezt aláhúzandó Cleese is legtöbbet saját magán, depressziós, öngyilkossággal fenyegetőző édesanyján és rákban elhunyt legjobb barátján, Graham Chapman halálán viccelődött. Százegy évig élő anyjával például egy ponton közölte, hogy majd kitömeti és a bejárati ajtóhoz állítja, hogy riogassa vele a vendégeit, Chapman temetésén trágár beszédet tartott a jelenlévők legnagyobb elégedettségére, de egykori szerzőtársának hamvait egyszer a Monty Python-tagok magukkal vitték Aspenbe egy tévés beszélgetésre is, ahol aztán „véletlenül” eltörték az urnát.

John Cleese ezután legalább tíz percig rasszista vicceket mesélt – az írektől az olaszokon át a zsidókig mindenki megkapta a magáét, tökéletesen illusztrálva a műfaj ártalmatlanságát, hiszen épeszű ember nem akad ki mondjuk azon, hogy a párizsiak olyan bunkók, hogy az még a minden más nép által bunkónak tartott franciáknak is több a soknál. A progresszív sajtó és a woke ideológiákat követő közvélemény azonban másként gondolja, és igyekszik eltöröltetni a humor „nem megfelelő képviselőit”, éppen ezért is fontos, hogy a műfaj meghatározó szereplői ellenállnak a társadalmi nyomásnak. Néhány hónapja Dave Chappelle, legutóbb pedig Ricky Gervais lépett fel határozottan az ellen a gyakorlat ellen, hogy ugyan mindenki egyenlő, de vannak, akik azért egyenlőbbek – vagyis bárkivel lehet viccelni, kivéve bizonyos érinthetetlen csoportokat. Érdekes módon Jimmy Carr humoristát nem próbálták elnémítani, miután azt mondta, hogy a holokausztnak volt egy „pozitív fejleménye”, mégpedig, hogy cigányokat is elgázosítottak, és Amy Schumer továbbra is az egyik legkeresettebb női komikus, noha többen megvádolták azzal, hogy más előadóktól lopta vicceit, ám ha valaki péniszes nőkkel tréfál, a népharag nekimegy a Netflixnek. Kettős mérce? Amikor John Cleese receptje szerint szeretettel viccelnek velünk, katartikus élmény a saját magunkon való nevetésre való képesség. A humor márpedig univerzális: bármit mondunk, azt valaki magára veheti, ám a világ nem egy safe space, egy biztonságos menedék, ahol soha senki nem fog elénk görbe tükröt tartani és azt mondani, hogy a király meztelen.

Borítókép: John Cleese 2016-ban a Waczak szálló színpadi adaptációjának premierje előtt Sydney-ben, a Roslyn Packer színházban egy jávorszarvassal ismerkedik (Fotó: Getty Images)