– Tavaly december 23-án kaptam az utolsó díjamat az Egyesült Államok nyugati partján, szinte beestem a karácsonyfánk alá 24-én este a keleti parton. Az elmúlt kevesebb mint másfél év alatt 75 díjat vettem át, csak idén kétszer körülrepültem a földet. Szeptemberben Ázsiába biztosan visszatérek. Álmaimban sem szerepelt, hogy ilyen helyzetbe kerülök, hogy engem fotózzanak. A családban egyébként volt erre példa: amikor Zsuzsa lányom olimpiai bajnok lett, őt folyton fotózták. Ha már így alakult, ki kell használni a lehetőséget az emberek tájékoztatására – felelte arra a kérdésemre, hogy miként kezeli a hirtelen jött népszerűséget.
– A vakcinák világa speciális, de állandóan tanulunk. Olykor mi magunk sem tudjuk, hogy mi történik, folyamatosan nézni kell az adatokat. Amikor valamit megtudunk, arról tájékoztatni kell a publikumot. Nekem is olyan szavakat kell használni, amiket az emberek megértenek. Félelmeik egyik oka ugyanis a tudatlanság. Vannak, akik nem akarnak tanulni, de sokan jogosan kérdeznek, és sokszor nincs, aki válaszoljon nekik. Nekem is sűrűn el kell mondani, hogy mivel foglalkozik egy molekuláris biológus, mi az az RNS. Látjuk, hogy a nyitottak, tanulnak. PCR-technikáról beszélnek, mRNS-ről. Ha mi, kutatók és a média összefog az előrelépés, a tudásátadás érdekében, az nemes és fontos feladat.
Szegedi díszdoktorrá avatása után, 2021 szeptemberében Karikó Katalin életének három legfontosabb tanulságát osztotta meg az elsőévesekkel. Az első, hogy az iskolai és egyetemi időszakban kiépített személyes kapcsolatok egy életre szólnak, s átsegítenek sok szakmai nehézségen is. A második tanácsa, hogy „Higgyetek magatokban!”.
Utolsóként azt fejtette ki, amit a stresszkutató Selye János könyvét olvasva már középiskolásként megtanult, s később megtapasztalt. „A negatív stressz úgy alakítható át pozitívvá, ha csak arra koncentrálunk, amin változtatni tudunk.” Akkor azt tanácsolta az egyetemistáknak és a kezdő kutatóknak, hogy a céljaik legyenek fontosak, s a kudarc ellenére is őrizzék meg hitüket, kitartásukat.
– Kudarcok is voltak az életemben, de akkor sem szenvedtem. Boldog voltam, mert azt csinálhattam, amit a legjobban szerettem. Kutattam. Kívülről azt láthatták, hogy lefokoztak, de ha a kísérletek sikerültek, minden rendben volt. Ha azt mondod a gyerekeknek, hogy szenvedj negyven éven át, de majd a végén a riporterek körülrajonganak, ezért a reményért senki sem lesz kutató. Aki nem értékeli a felfedezés örömét, az ne menjen erre a pályára. Csodálatos érzés valami olyan felfedezése, ami az embereket szolgálja. Én nem akartam, hogy tudjon rólam a nagyvilág, hogy a nevem forogjon. Csupán azt tudtam, hogy amit csinálok, az fontos. Nem vágytam hírnévre, de azt tapasztalom, minél jobban nem akarom, a világ annál jobban akarja ezt – érzékeltette az ELTE-ünnepség szünetében tartott tájékoztatón Karikó Katalin, hogy olyan eredményt ért el, aminek a következményeire nem volt felkészülve.