A baloldal azt a következtetést vonta le mindebből, hogy nincs határ, szinte bármit megtehetnek – az elkövetkező évtizedekben meg is mutatták, mire képesek. Azt gondolhatnánk, ma már mindez történelem, de a kék cédulák körül még mindig számháború dúl. Születtek a közelmúltban tanulmányok, amelyek azt állítják, hogy az elcsalt szavazatok érdemben nem változtattak az eredményen, vagyis mindenképpen a kommunisták nyerték volna a választásokat. Ezzel a szerzők Péter Gáborral, az államvédelem rettegett vezetőjével kerültek egy platformra, aki mindössze 63 ezerre tette a hamis voksok számát. Ha igazuk volna, ez azt jelentené, hogy a magyar társadalom 1947-ben önként hajtotta igába a fejét és nyitott utat a totális diktatúra kiépítése felé. De nem így történt: a kommunisták soha sehol nem tudtak demokratikus módszerekkel hatalomra kerülni, mert a nép nem állt mögöttük. Azok, akik ma a számokkal hadakoznak, kísérletet tesznek a kommunista diktatúra utólagos legitimációjára és a diktátorok bűneinek eliminálására.
A szerző Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa
