Az észak-lengyelországi kikötővárostól, Gdansktól körülbelül egy óra autóút Malbork városa. A Nogat folyó partján fekvő településhez közeledve egyből szemet szúr a vörös téglából emelt hatalmas vár.
Nem csoda, hogy 1997-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára, hiszen ez a világ legnagyobb alapterületű téglából épített erődítménye.
Falai között idegenvezetők vagy többnyelvű audioguide készülékek kalauzolják végig a látogatókat. A kijelölt útvonal már a falon kívül, az úgynevezett Von Plauen-sáncnál kezdődik, bemutatva a bonyolult védelmi rendszert. A várárkok mellett haladva, átkelve egy hídon jutunk a középső várba. Az itt található épületekben megismerhetjük a Német Lovagrend és a későbbi korok történetét.
Az egyházi-katonai lovagrendet 1190-ben a Szentföldön alapították német polgárok azzal a céllal, hogy ellássák a sebesülteket a harmadik keresztes hadjárat idején. A lovagok rövid ideig Magyarország területén is letelepedtek, miután II. András király 1211-ben magához hívta őket, hogy segítsenek visszaverni a kunok támadásait. Önállósodási törekvéseik miatt hamar elűzték innen őket, azonban nem kellett sokat várniuk arra, hogy új helyen kínáljanak számukra letelepedési lehetőséget. Konrád lengyel fejedelem 1226-ban kérte a segítségüket a pogány porosz törzsek ellen.
A malborki vár építését már a XIII. században megkezdte a Német Lovagrend, hogy ide helyezzék át a székhelyüket.
Hódításainak köszönhetően egyre erősödött a rend, és a megszerzett területeken kívül egyre többre tartott igényt, amit a lengyel fejedelmek nem néztek jó szemmel. A feszültség azt követően éleződött ki, hogy az 1386-ban létrejött lengyel–litván unió megváltoztatta a térség erőviszonyait. A területi és politikai viták végül fegyveres konfliktushoz, az 1409–1411 közti háborúhoz vezettek. Az egyesült lengyel–litván erők 1410-ben, a híres grünwaldi csatában mértek vereséget a Német Lovagrendre. Ám a meggyengült keresztesek hatalmát csak később, a 13 éves háborúban (1454–1466) törte meg véglegesen Lengyelország.
Érdekesség, hogy ugyan Malbork várát is ostromolták a lengyelek, de soha nem tudták bevenni. Úgy került aztán mégis a kezükre, hogy a lovagrend eladta nekik, mivel már nem tudta megfizetni a várat védő zsoldosokat. Az erődítmény egészen a XVIII. századig a lengyel királyok rezidenciájaként szolgált. Ezt követően Lengyelországot három részre osztották, és Malbork Poroszország fennhatósága alá került. A vár kalandos sorsa itt sem ért véget, az első világháború után a várossal együtt Németország részévé vált, majd 1933-ban kitűzték a falakra a Harmadik Birodalom zászlaját.
Az erődöt történelmének különböző korszakai alatt folyamatosan bővítették, átépítették, ám a második világháború ezt az épületet sem kímélte meg.
A szovjet csapatok Malbork belvárosának mintegy nyolcvan százalékát lerombolták, jelentős károkat okozva a várban is. Az újjáépítésnek köszönhetően betekintést nyerhetünk abba, hogyan éltek itt a különböző korok nagyjai. A gótikus építészet stílusjegyeit megőrizve szemet gyönyörködtető látvány a vár legtágasabb helyisége, a Nagy Refektórium. A legyezőboltozatos, csúcsíves ablakokkal megvilágított terem méltán szolgált a nagymesterek gyűléseinek, majd később a lengyel királyok ünnepeinek helyszínéül.
A Német Lovagrend a XIII. században, észak-lengyelországi terjeszkedését követően megalapította saját államát. A hatalmas terület megtartása szigorú ellenőrzést kívánt, ezért a lovagok a régió szinte minden fontos településén erődöt építettek, amelyek közül ma tizenkettő látogatható. A várakat egymástól legfeljebb harminc kilométerre építették, hogy kényelmesen, egynapi lovaglással eljuthassanak egyikből a másikba. Az országutakon autózva ma már szerencsére ennél is gyorsabban bejárhatjuk a Német Lovagrend egykori bástyáit.
Többségüket folyók, illetve tavak mellé építették, fokozva ezzel a védelmüket. Ostróda várát a Drwecki-tó és a Drweca folyó zárja közre. A malborkihoz hasonlóan ezt az épületet is rekonstruálták, hiszen a második világháború pusztításai Ostródát sem kímélték. A szovjet csapatok a város mintegy kilencven százalékát felégették.
Az 1980-az években helyreállított erőd felidézi, hogyan nézhetett ki középkori elődje.
A vörös téglás falak nemcsak a lovagrend emlékét őrzik, hanem Napóleon francia császárét is, aki itt pihente ki fáradalmait 1807-ben, az Orosz Birodalom és a Porosz Királyság ellen vívott eylaui csatája után. Míg napjainkban turisták tömegeit vonzza a gótikus erőd, Napóleont nem igazán nyűgözte le Ostróda vára. A korzikai császár ugyanis nem tudott hozzászokni az északi éghajlathoz. „Egy hete nem cseréltem cipőt, mert még az öltözködéshez is túl hideg van” – panaszolta feleségének, Joséphine-nek az ostródai várból küldött levelében.
A turisták is inkább nyáron látogatnak Ostródára. A koronavírus-járvány a mai napig hatással van az idegenforgalmunkra, de általában rengetegen jönnek ide, leginkább Németországból, illetve Lengyelország más részeiről. A Német Lovagrend örökségét is kezdik felfedezni az emberek, de nemcsak a várak csábítják ide őket, az itteni tavak és erdők is kellemes kikapcsolódást nyújtanak, távol a nagyvárosok zajától
– mondja Dominik, a környék gótikus várainak idegenvezetője, hozzátéve, hogy magyar csoportokat még sosem kalauzolt a régióban.
A gótikus várak útvonalán helyezkedik el Olsztyn is. A Varmia-mazúriai vajdaság székhelye 1353-ban kapott városi rangot a Német Lovagrend államán belül. A város természeti adottságokban igen gazdag, két oldalról a Lyna folyó zárja közre, és tizenegy tó is található körülötte.
Olsztyn óvárosában a színes, barokk stílusú házak között mintha megállt volna az idő. A középkori városfalnak már csupán maradványai láthatók, de a gótikus Felső kapu teljes egészében megmaradt.
A mesés óvárostól csak pár perc séta két másik XIV. századi épület, a település legrégebbi szakrális épülete, a Szent Jakab-bazilika és az olsztyni vár. A keresztesek által épített erőd a warmiai egyházmegye káptalanjához tartozott, amely a warmiai püspökséggel együtt 1454-ig a Német Lovagrend katonai védelme alatt állt.
Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász a legismertebb olsztyni lakos, aki 1516 és 1521 között igazgatta a káptalan vagyonát a várból.
A heliocentrikus világkép kidolgozóját hősnek tekintik, mert 1521-ben sikeresen megszervezte a védelmet a Német Lovagrend utolsó ostromával szemben.
A keresztesek folyamatosan támadták az erődöt azután, hogy Olsztyn a tizenhárom éves háborút követően Lengyelország részévé vált. Az olsztyniak emellett arra is büszkék, hogy az épület egyik terme a mai napig őrzi azt a táblát, amelyet Kopernikusz készített és használt csillagászati megfigyeléseihez.
A lovagrendre jellemző négyzetes alaprajzú vár udvarán különös kőszobor fogadja a látogatókat. A porosz nőnek nevezett bábu valójában férfi harcost ábrázol. A keresztesek előtt a régióban élő pogányok még nőként tisztelték a szobrot, a későbbi korok viszont úgy ítélték meg, hogy az ábrázolt alak ivókürtöt és kardot tart a kezében. Ugyan a Német Lovagrend elüldözte a területről a poroszokat, de szobraikat megtartották, akárcsak az őket követő korok emberei. Olsztyn városának egyik jellegzetes motívumává is vált a porosz harcos, még a szuvenírboltokban is árulják fából, illetve kőből készült másolatait. A különböző korszakokat túlélő eredeti porosz kőszobor ugyanis a folytonosságot jelképezi. Éppúgy, mint Észak-Lengyelország lerombolt, majd újjáépített vörös téglás, gótikus várai.
Partnerek: Lengyel Gótikus Várak Közösségének Szövetsége (Association of Communes ‘Polish Gothic Castles’), Pomerániai Turisztikai Szövetség (Pomorskie Tourist Board), Varmia-mazúriai Turisztikai Szervezet (Varmian-Masurian Regional Tourism Organization). A cikk az Újságírói tanulmányút a lengyel–magyar turisztikai útvonalak mentén című projekt keretében készült a Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet társfinanszírozásával. A közzétett cikk kizárólag a szerző véleményét tükrözi, és nem azonosítható a Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet hivatalos álláspontjával.
Borítókép: A malborki vár látképe a Nogat folyó szemközti partjáról (Fotó: A szerző felvétele)
