– Magyarországon kevesen ismerik Cogtu Tajdzsi nevét, ha viszont onnan közelítünk hozzá, hogy ő is Dzsingisz kán leszármazottja, akkor már sokkal jobban el tudjuk őt helyezni a történelemben. Pontosan milyen ágon rokona Cogtu Tajdzsi Dzsingisz kánnak?
– Cogtu Tajdzsi Dzsingisz kán Arany Nemzetségének a tagja, a birodalomalapító kagán 19. leszármazottja. Batmönh Dajan kagán fiának, Gerszendz Dzsalajr hercegnek az unokája. Batmönh Dajan kagán arról volt nevezetes, hogy 1480 és 1517 között 37 évig uralkodott és hosszú idő után egyesíteni tudta a mongol törzseket.
– Ön egy magánalapítvány elnöke, amely alapítvány Cogtu Tajdzsi emlékét tartja elevenen. Miért van szükség erre az alapítványra?
– Szeretnénk a mongolokban jobban tudatosítani saját múltjuk örökségét. A figyelmünk külföldre is irányul: a mongol történelmi emlékek és kultúránk megismertetése ügyében van még mit tenni.
2020-ban öt művész barátommal alapítottam a Cogtu Tajdzsi Palotája nevű alapítványt, amely kiemelt céljának tekinti, hogy Cogtu Tajdzsi híres Fehér Palotáját és a herceg ahhoz közel felállított sztéléjét újjáépítése, felújítsa.
A munkánkra azért is szükség van, mert a mongol gyerekek Cogtu Tajdzsi életéről és küzdelmeiről a történelemórákon keveset tanulnak. Ugyanakkor a versei minden mongol irodalmi könyvben olvashatók.
– Mivel foglalkozik döntően az Önök alapítványa? Terveznek nemzetközi aktivitást? Esetleg van valamilyen magyar vonatkozása is a munkájuknak?
– Elsődleges célunk Cogtu Tajdzsi hátrahagyott történelmi és kulturális örökségének védelme. Ebben számíthatunk a mongol kormány és magáncégek segítségére, de ami a legfontosabb, a Fehér Palota romjait és Cogtu sztéléjét is magában foglaló Bulgan tartomány kormányzója, B. Ariun-Erdene is folyamatosan támogatja munkánkat. A Cogtu Tajdzsi által alapított palota a Tuul folyó partján, Ulánbátortól 220 km-re fekszik. Ezt szeretnénk megmenteni, majd népszerű turisztikai célponttá tenni – bevonva az elérendő úti célok közé a palotához közeli hatalmas síkságokat és a gyönyörű Csing-tavat is.
A kulturális turizmus élénkítésén túl a kulturális fesztiválok szervezése sem idegen tőlünk. Cogtu Taij egyik híres költeménye születésének 2024-ben lesz a 400. évfordulója. Részben saját sikerünknek tartjuk azt is, hogy ennek emléket állítva 2024-ben a mongolul beszélő és író népek költőinek világfesztiválját rendezik majd meg Ulanbátorban. És igen, úgy érzem, van magyar vonatkozása is a munkánknak. Ha már adódik egy magyar párhuzam, amely szerint Cogtu a mongol Zrínyi Miklós, akkor tegyünk hozzá ehhez egy másikat is.
Megítélésem szerint a Cogtu-féle Fehér Palota olyan kulturális örökség a mongol sztyeppéken, mint a XIV. századi visegrádi vár Magyarországon a Dunakanyarban.
Az ilyen párhuzamokra felfigyelve szeretne alapítványunk együttműködni lehetséges magyar partnerekkel a kulturális és történelmi emlékek helyreállításában, a turizmus fejlesztésében. Híven ahhoz, amire a magyarokat és a mongolokat a közös civilizációs örökségük, a sztyeppei nomád kultúra emléke kötelezi.
– Magyarországon Cogtu Tajdzsi nevét a leginkább Obrusánszky Borbála történész, hazánk jelenlegi mongóliai nagykövete szokta emlegetni előadásaiban – ő szokott róla úgy fogalmazni, hogy benne a mongolok Zrínyi Miklósát fedezhetjük fel. Ezzel nyilván arra céloz, hogy Cogtu Tajdzsi ugyanúgy kiváló költő volt, mint amilyen kiváló hadvezér, pontosan úgy, ahogy nálunk a török elleni hadviselésben jeleskedő Zrínyi Miklós. Elfogadja ezt a megközelítést?
– Ez az összehasonlítása tényleg nagyon találó. A magyar költő lelkes hazafi, hős és harcos volt, aki az oszmán-törökök ellen kemény küzdelmeket vívott. Cogtu herceg mongol nemes, szintén költő és hazafias harcos volt, aki 1581 és 1637 között élt. Hősiesen harcolt az egységes Mongólia megteremtéséért és a mandzsu megszállás ellen, végül a csatatéren vesztette életét a túlerő ellen. Van egy törvény a sztyeppéken, hogy a mongol ember harcosnak született és úgy is nő fel.
– Hogyan méltatná Cogtu Tajdzsi költészetét?
– Versei a 17. századi mongol költészet válogatott alkotásaihoz tartoznak. Kiemelkedő jelentőségű az a költeménye, amelyet katonái véstek kőbe – ez magyarul Kara György fordításában olvasható. Nem sok ilyen nagyszabású, 400 évvel ezelőtt sziklába vésett vers található az emberiség történetében. Sziklafeliratát a világhírű, hamarosan Budapesten koncertező The Hu zenekar is feldolgozta, így azt talán a magyar közönség is hallhatja.
– Mit gondol Cogtu Tajdzsi életműve mai jelentőségéről?
– Felvilágosult és művelt ember volt, aki egész életében kulturális küldetéseket teljesített. Ez ma is példaértékű elhivatottság. A Tuul folyó partján lévő palotájában édesanyjával, Jointaihu katunnal együtt tanította a közemberek és nemesek gyermekeit. A történelmi források és régészeti leletek azt is megerősítették, hogy a palota mellett működött nyomda is, ahol könyveket és szent iratokat nyomtattak. Cogtu Tajdzsi tudósokat kért fel arra, hogy fordítsák le az indiai és tibeti szent írásokat mongol nyelvre. Milarepa életrajza például, amit szintén a herceg javaslatára fordítottak le, Mongólia Nemzeti Könyvtárában található.
A mai mongolok számára példaértékű továbbá Cogtu Tajdzsi függetlenségvágya is. A herceg félt, hogy az ország mandzsu befolyás alá kerül. Azt javasolta a mongol fejedelmeknek, hogy kövessék Ligden kagán rendeleteit és egyesítsék a szétforgácsolódott országot, de az akkori mongol fejedelmek nem támogatták Cogtu Tajdzsit. Mongólia utolsó nagy, dzsingiszida uralkodója, Ligden fogott össze aztán Cogtu Tajdzsival. Megütköztek a mandzsu sereggel, de sajnos vereséget szenvedtek. Úgy vélem, hogy
a mai Mongóliában mindig meg kell emlékezni annak a hősnek a dicsőségéről, aki Mongólia függetlenségéért küzdött és életét áldozta a hazájáért.
A szülőhelyén ez a törekvés szépen nyomon követhető: Bulgan tartomány központjában, Bulganban egy szobor örökíti meg az alakját, de a város főterét is róla nevezték el.
– Mit jelentett akkor a mongolok szemszögéből a keleti hódítók, a mandzsuk előretörése?
– A 17. század elején a mai Északkelet-Kína területén a mandzsuk megerősödtek, és magukhoz édesgették a mongol hercegeket és fejedelmeket, majd elkezdték elfoglalni területüket. A mandzsuk politikája az volt, hogy a buddhizmus sárga süveges, azaz a gelukpa ágát erővel elterjesztették a mongol pásztorok között, s ezzel Dzsingisz kán harcosaiból szerzetest csináltak, akik életüket a templomokban töltötték, nem a csatatéren. A mandzsu rendelet alapján a legidősebb fiúnak szerzetesnek kellett menni. A gelukpa buddhizmus terjedésével így a mongol népesség gyarapodása megszakadt, de még a társadalmi fejlődés is lelassult.
– A nagyvilág szemében a buddhizmus számít talán a leginkább békés világvallásnak, a mindenkori dalai láma pedig úgyszintén a béke nagyköveteként jelenik meg lelki szemeink előtt. Ennek tudatában a magyarok számára is meglepő lehet, hogy hadvezérként Cogtu Tajdzsi egy buddhista vallásháború forgatagában is jeleskedett. Történetesen épp a dalai lámák rendje ellen harcolt az 1630-as években – ő a vörös süveges rendet támogatta. Mi volt ennek a vallási nézetkülönbségnek a lényege?
– A mongolok hosszú ideje ismerték a buddhizmus vörös ágát, vagyis a szaszkja-rend tanításait. Cogtu Tajdzsi is tisztelte a buddhizmust, és saját kezdeményezésére templomot épített, amelynek a Felfoghatatlan Drágakő nevet adta. Valójában nem is tett különbséget a vörös és a sárga vallási felekezet között, így aztán ő szerintem nem is a vallások miatt harcolt, hanem a mandzsuk valláspolitikája ellen emelte fel a szavát, akik a dalai lámán keresztül erővel akarták a sárga hitet elterjeszteni, s ezzel a mongolok függetlenségét megtörni.
– Cogtu Tajdzsi a mongolok szemében vitathatatlanul egy nemzeti hős?
– Nem is kérdés, hogy ő a mongolok nemzeti hőse, de az életének és a kulturális emlékeinek tanulmányozása új szakaszba érkezett, ami vitákkal is járhat.
Róla számos tévhit kering ugyanis a tibeti buddhista szerzetesek és a mandzsu dinasztia megbízásából írt dokumentumokban, ezért idén szeptemberben alapítványunk szervezésében megalakult a Cogtu Tajdzsi Tanulmányok fakultása a Mongol Hagyományok Akadémiáján, hogy új, a valóságnak megfelelőbb képet mutassunk be róla.
– A herceg életéről egy nagyszabású játékfilm készült Mongóliában 1945-ben. Ön szerint az a film hűen őrzi Cogtu Tajdzsi emlékét?
– A Cogtu Tajdzsi (Tsogt taij) Mongólia első nagyszabású játékfilmje volt, azt a nagyobb videómegosztókon mongolul és angol felirattal is meg lehet tekinteni. A herceget minden korosztály csak ebből a filmből ismeri, amely nagyon népszerű Mongóliában. B. Rinchen, az ismert mongol tudós és író, rengeteg kutatással alapozta meg a forgatókönyv megírását, ezt az odaadását persze az is magyarázta, hogy ő maga is Cogtu Tajdzsi leszármazottja volt. Ez a leghíresebb mongol film, amely a mongol herceg életét és harcát mutatja be művészi módon. A szocialista rendszer hatására azonban némi torzítás is volt a filmben, de ez nem csökkenti annak jelentőségét.
Jó lenne egy új filmet készíteni Cogtu Tajdzsi életének kevésbé ismert részleteiről a modern technológia felhasználásával, akár magyar közreműködéssel is.
– Talán tudja, hogy Magyarországon is épp most készítenek egy nagyszabású történelmi filmet 1242 – A Nyugat kapujában címmel. Ebben egy magyar király seregei szállnak szembe a Batu kán – Dzsingisz kán unokája – mongol seregével. A mongolok a nálunk tatárjárásnak nevezett hadjáratot mennyire tartják a történelmük jeles eseményének?
– Igen, hallottam, hogy készül egy játékfilm a Nyugat kapujában címmel, amely Dzsingisz kán unokájának, Batu kánnak az európai hadjáratáról szól. Ez a magyar-mongol-angol koprodukcióban készülő film a két ország kétoldalú kapcsolataiban komoly mérföldkő. Úgy tudom, a filmben a XIII. századi Magyarország legszebb és leggazdagabb városa, Esztergom jelenti képletesen a Nyugat kapuját, amelyet 1242 januárjában a mongol lovasság Batu kán vezetésével támadott meg a befagyott a Duna jegén átkelve. A múlt fájdalmas és véres eseményeit már nem tudjuk megváltoztatni, de igenis beszélni kell róluk, s ennek kiváló módja a koprodukciós filmgyártás. Őszintén remélem, hogy két ország közös történetéből egy csodálatos film születik, amely az egész világon sikert arat.
