Egy műgyűjtő amerikai olajmágnás, a Los Angeles-i Getty Múzeum alapítója, J. Paul Getty unokája hozta létre azt a klímaaktivista csoportot, amelynek nevét az Egyesült Királyságban bemutatott botrányos performanszsorozat tette ismertté az elmúlt hetekben. A rendbontókat finanszírozó Aileen Getty jelképe is lehetne az akcióknak. Bár vagyona nagy része az olajiparból származik, ő maga sosem dolgozott ezen a területen, sőt a cég, amelyet örökölhetett volna, a Getty Oil már 1984-ben eladta olajkészleteit a Texacónak.
Aileen Getty személye mégsem makulátlan. Fiatalként a gazdag hippik életmódját élte, rászokott a drogokra. Egy ideig együtt élt egy jazz-zongoristával, majd egy filmrendezővel, mígnem összejött Christopher Wildinggel, Elizabeth Taylor fiával, akivel titokban házasságot kötött. Bár a frigy nem tette boldoggá egyik felet sem, a párnak 1985-ben született egy fia, majd kiderült, hogy Aileen HIV-fertőzött. A híradások szerint mindez a múlté, hiszen Aileen nemcsak önmaga rossz tulajdonságait győzte le, hanem a nagyapja olajipari befektetéseitől is eltávolodott. Megalapította a Climate Emergency Fund (CEF) nonprofit klímavédelmi szervezetet, és létrehozta az Aileen Getty Alapítványt, amelynek képviselőjeként csaknem egymillió dollárt adományozott környezetvédelmi aktivistacsoportoknak, köztük a Just Stop Oil (Elég az olajból) és az Extinction Rebellion (Kihaláslázadás) támogatására.
A CEF a The Art Newspaperrel közölte: azért támogatják az erőszakmentes, legális aktivizmust, mert ez a leggyorsabb módja annak, hogy eredményeket érjenek el. Ugyanebben a cikkben a CEF arról is nyilatkozott, hogy toborzások, képzések által hajtanak végre stratégiai befektetéseket olyan feltörekvő szervezetekben, mint a Just Stop Oil, amelyek nyomásgyakorlással arra ösztönzik a kormányokat, hogy vegyék komolyan a klímavészhelyzetet, találjanak rá megoldásokat. A mozgalom propagandája a kapcsolati tőkére épít, egészen remekül, hiszen a múzeumi akciók költségeit sem kizárólag saját zsebből állták. Adam McKay amerikai filmrendező, aki leginkább a Ne nézz fel! című 2021-es klímakatasztrófa-filmmel hívta fel magára a figyelmet, négymillió dollárt ajánlott fel a kampányra. McKay-t szeptemberben a CEF igazgatótanácsába is bevették.
Az első ökoterrorista csoport, az Earth First! (A Föld az első!) nevű mozgalom 1980-ban kezdte meg tevékenységét. A nyomdokaiban haladva alakult meg 1992-ben Angliában a szélsőséges Earth Liberation Front (ELF: Földfelszabadító Mozgalom) és az Animal Liberation Front (ALF: Állatfelszabadító Mozgalom). Mindkettő átlépte a legalitás határait. Az ELF 1998 októberében a Coloradóban található Vail városának síparadicsomában gyújtott fel egy sífelvonót és egy éttermet, mivel értelmezésében ezek veszélyeztették a hiúzok életterét. Az ALF méregbe mártott pengéket postázott állatkísérleteket folytató laboratóriumokba, és bombatámadásokat követett el állatokkal kísérletező gyógyszerkutató intézetek vezetői ellen.
A mai ökoaktivista fiatalok olyan tárgyakat szentségtelenítenek meg, amelyek értékét mindenki elismeri, azzal a szándékkal, hogy tudatosítsák: ha elveszítjük a bolygónkat, akkor vele együtt azt is, amit nálánál többre tartunk. Vészjóslataikkal már elérték, hogy a fiatalok közel hatvan százaléka szorong a klímaváltozás miatt. Legalábbis egy 2021-es globális felmérés szerint.
A múzeumi performanszoknak emellett váratlan következményei is lettek. Sally Hickson művészettörténész, a kanadai Guelphi Egyetem docense hívta fel a figyelmet arra, hogy a támadások megemelték a célpontnak tekintett műalkotások értékét. Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című alkotása 2004-ben negyvenmillió dollárért kelt el, azóta, hogy egy környezetvédő hozzáragasztotta a fejét, kétszer annyit ér.
A Just Stop Oil és az Ultima Generazione (Utolsó generáció) mozgalom mintegy szócsöveként a művészettörténész azt állítja, az emberek az aktivistákat okolják a történtek miatt, nem a klímaváltozást, ami kiváltotta a fellépésüket. Nem értik, hogy a múzeumokban okozott kellemetlenségek eltörpülnek a csaknem egymilliárd klímamigránshoz és a rengeteg halálesethez képest, amit a megváltozott éghajlat okozott, holott az igazi következmények még meg sem mutatkoztak.
Az eddigi események meglehetősen ártalmatlan cselekedetek voltak, de mi fog történni, ha valamelyik műtárgy helyrehozhatatlanul megsérül? – teszi fel a kérdést a szakember, majd válaszol is rá: mindenki fel lesz háborodva a csonkítás miatt, az elkövetőket bezárják, de a környezetrombolásra továbbra sem fognak odafigyelni. Precedenst is említ. Azt a férfit, aki 2020-ban megrongált egy huszonhatmillió dollár értékű Picasso-művet a londoni Tate múzeumban, 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, de semmi más nem történt, az ügyet lezárták.
A művészettörténész arra is rávilágít, hogy a zöldek tiltakozásai kétségbe vonják annak az elképzelésnek a hitelességét, miszerint a múzeumok, a kiállítóhelyek biztonságos terek, és azt közvetítik a világ felé, hogy a műalkotások, még a leghíresebbek is, állandó veszélyben vannak, részben a háborúk, részben a tűz és az árvizek miatt. Mások úgy gondolják, az ökoaktivisták tettei, bármennyire jószándékúak is, a múzeumokat a művészet börtönévé teszik, és azzal, hogy veszélyeztetik a közbiztonságot, megfojtják a közösségi élet egyik színterét. Hans-Peter Wipplinger, a Leopold Múzeum igazgatója az Austria Press Agencynek azt mondta, a műalkotások elleni támadássorozat hibás taktika, mivel nem segít megelőzni a klímakatasztrófát. Hasonlóan vélekedett Andrea Mayer, Ausztria kulturális minisztere is, úgy fogalmazva, az ilyen akciók nem erősítik meg a klímatudatosságot, viszont a műalkotások végleges károsodásának a kockázatával járnak, tehát rossz az irány. A művészet és a kultúra szövetségesek a klímakatasztrófa elleni küzdelemben, nem pedig ellenfelek, húzta alá a tárcavezető.
A klímaaktivisták mutatványai minden ellenvetés és utólagos tiltakozás ellenére világszerte címlapra kerültek, és felrobbantották a közösségi médiát. A Twitter-felhasználók csaknem ötvenmillió alkalommal tekintették meg azt a videót, amelyen két tinédzser aktivista paradicsomlevessel önti le Van Gogh festményét Londonban. A DW-hírportál közvélemény-kutatása szerint többségük úgy véli, az ilyen cselekmények ártanak a mozgalomnak.
Ez a fajta klímaaktivizmus nem más, mint huliganizmus és figyelemfelkeltés. A jó ügyekért felelősségteljesen, tisztelettudóan kell küzdenünk
– írta az egyik hozzászóló.
Oscar Berglund szociálpolitikus, a brit Bristoli Egyetem éghajlatváltozással foglalkozó kutatója fenntartja, hogy bár a tiltakozásnak ez a formája népszerűtlen, mégis hatékony, hiszen aki nem zavarja meg mások nyugalmát, az a tiltakozásával nem ér el változást.
Márpedig a múzeumi aktivizmus akkora vihart kavart, amekkora a 2019-es hallgatói klímasztrájkok óta nem volt, jegyezte meg James Ozden, a Social Change Lab vezetője, az Extinction Rebellion éghajlatvédelmi csoport egykori tagja.
