Reikort Ildikó alternatív zenepedagógiai módszere együttérzésre nevel

Szakmai továbbképzésen tanítják immár Reikort Ildikó zenepedagógiai rendszerét, a ReikArt módszert, amely az élményszerű oktatásra, az elfogadásra és a szabad kibontakozásra helyezi a hangsúlyt. A Magyar Zeneterápiás Egyesület elnökségi tagjaként a pedagógus missziójának tekinti, hogy hidat építsen a zenepedagógia és a zeneterápia közé.

Reikort Ildikó Zeneterapeuta 20221005 Budakalász Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bűvös zene, és ez a zene meglátogatott téged, feletted repkedett, majd egyszer csak belebújt a lábadba, kezedbe, valamelyik testrészedbe. Figyeld meg, hol mozgat meg leginkább, hol férkőzik a bőröd alá

– magyarázza Reikort Ildikó, aki ezekkel a szavakkal igyekszik kialakítani az improvizációra épülő foglalkozásain a zene és a gyerek közti egységet. 
A zenepedagógussal a Kalász Alapfokú Művészeti Iskolában (KAMI) az általa kidolgozott és róla elnevezett ReikArt alternatív zenepedagógiai rendszerről és a zeneoktatásról beszélgetek.

A budakalászi Faluház mögötti organikus stílusú iskolaépület építészeti alkotásként is lenyűgöző, a környezete is szép. A termekből muzsikaszó szűrődik ki, valaki szorgalmasan gyakorol, az udvaron teniszlabda pattog ritmikusan. Az otthonosság érzete a tanoda falai között is azonnal magával ragad. Sajnálkozom is amiatt, hogy már nem tanulni jövök ide, mert az felüdülés lenne. Reikort Ildikó tantermében is barátságos légkör fogad. Az érdekes alakú helyiségben nincsenek iskolapadok, a főfalat nem fedi be fekete tábla, inkább derűs dolgozószobára hasonlít, amelyben a tekintélyt parancsoló katedra helyett pianínó áll, a polcokon színes díszítőelemek sorakoznak, a terem különböző pontjain kisebb-nagyobb dobok, furulyák, kották, könyvek és képzőművészeti alkotások teremtenek hangulatot, meg egy puha kanapé, amelyen kényelembe helyezem magam. Ildikó kifejti, hogy a zenetanítás alkalmait igyekeznek úgy alakítani, hogy a diák szabadon szárnyalhasson, jól érezze magát.
Meg is van ennek az eredménye. Öt tanítványa nemrég rangos elismerésben részesült, a Czidra László országos furulyaversenyről harmadik díjjal tértek haza. Pedig a kamarazenekar felkészülése meglehetősen nehéz körülmények között zajlott a Covid-járvány miatt, idézi fel. Kérésemre megszólaltat egy basszusfurulyát, ezen a kellemes, lágy hangú hangszeren játszott az egyik versenyző diákja.
Látva a fiókban tárolt blockflötegyűjteményt meglepődöm az általános iskolából ismert fúvós hangszer formabeli gazdagságán. Megtudom, hogy a tanulónak csak egy F- és egy C-fogású furulyán kell megtanulnia játszania ahhoz, hogy a többit is meg tudja szólaltatni. Ennyi persze nem elég ahhoz, hogy valakiből kiváló muzsikus legyen. Kell még hozzá szorgalom, fantázia, érzékenység, és nem utolsósorban remek bal hüvelykujj, különben bizonyos technikák nehézséget okozhatnak.

Reikort Ildikó Zala megyei kislányként Keszthelyen járt zeneiskolába, a Festetics-kastélyba, majd Szombathelyre került a konzervatóriumba. Tanárai mindkét helyen újszerű, improvizatív pedagógiai módszereket is alkalmaztak. Diplomaszerzés után a kíváncsiság őt is az alternatív módszerek felé vezette, különösképpen a Kokas zenepedagógiai rendszer nyerte el a tetszését, miután elolvasta a névadó reformpedagógus, Kokas Klára A zene felemeli a kezeimet című könyvét, és elvégezte a szerző hároméves tanfolyamát. Ezt követően több éven át dolgozott együtt a mester és tanítványa.
A budakalászi iskolában kezdte el rendszeresen alkalmazni Kokas Klára módszerét, amely a gyerekek zenebefogadását oly módon segíti, hogy a tanulók tetszés szerint mozoghatnak, improvizálva táncolhatnak a felcsendülő – többnyire klasszikus – darabokra, majd elmesélhetik a zenével kapcsolatos élményeiket. Ebbe a pedagógiai rendszerbe szőtte bele később Hans-Helmut Decker-­Voigt német professzor tapasztalatait, akinek az előadásait az Eötvös Loránd Tudományegyetem zeneterapeuta-képzésén hallgathatta meg.
A személyiségformáló új pedagógiai rendszer, amelyet kidolgozott, nemcsak gyerekek, hanem felnőttek számára is élményalapú tanulást kínál. ReikArtnak nevezték el, akkreditálták, a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár pedig felvette a magas színvonalú jógyakorlatok sorába. Reikort Ildikó ma már továbbképzést is tart, egyelőre csak Budapesten, de tervei szerint vidéken is meg fogja hirdetni a tanfolyamot.

Ezt a zenepedagógiai rendszert nem én alkottam meg, hanem kialakult bennem. Képzőművészeti alkotótevékenységet, drámajátékot, zenemozgást és hangszeres improvizációs feladatokat rejt, nonverbális területeket aktivizál a zene hatására

– mutat rá, megemlítve, hogy mai technokommunikációs világunkban a kapcsolatok elveszíthetik elevenségüket. Szándéka az, hogy szinten tartsa azoknak a gyerekeknek a készségeit, akiknek kapcsolatai a digitális eszközökre korlátozódnak. A csoportos foglalkozásokon a zeneműveket vagy hangszeren szólaltatják meg, vagy mozdulatokkal, pantomimjátékkal, a képzőművészet eszközeivel fejezik ki zeneélményeiket. Nem azon van a hangsúly, mit csinálnak jól vagy rosszul, hanem hogy együtt kalandozzanak az érzelmek labirintusában, és új felfedezésekre leljenek. A diákok nem kritizálhatják, nem bánthatják, nem akadályozhatják egymást, hanem arra kell törekedniük, hogy minél többet megértsenek társaik nonverbális közléseiből.
– Annak ellenére, hogy pedagógiai módszerről beszélünk, erőteljes terápiás hatással bír.

Magyar Zeneterápiás Egyesület elnökségi tagjaként azt a feladatot vállaltam, hogy hidat építsek a zenepedagógia és a zeneterápia között – említi.
A zeneiskolákban a gyerekek kétszer fél órában tanulnak hangszert és kétszer háromnegyed órában szolfézst. A KAMI-ban az egyik szolfézsórát a két zenepedagógiai rendszer váltja ki, ami azért is előnyös, mivel nehézsége miatt a kevésbé kedvelt tantárgyak közé tartozik. Sokan emiatt hagyják abba a zenetanulást.

A foglalkozásokat a szomszédos Faluházban tartjuk, mert ott tágasabb a tér, elnyújtózhatunk a talajon. Miután mindenki feloldódik, arra kérem a diákokat, hogy csukott szemmel hallgassák a zenét, és képzeletben fessék be az eget. Majd szétosztjuk közöttük a rajzlapokat, nekik pedig ki kell választaniuk azt a színt, amelyet a zene alatt láttak, és nonfiguratív modorban lerajzolniuk a zene jellegzetességeit

– részletezi Reikort Ildikó, és elővesz egy bonyolult vonalhálóból álló rajzot a mappájából. Hetedik osztályos gyerek alkotása lehet, valódi kortárs mestermű. Ráhelyezzük a kottatartóra, és fotós kollégám társaságában kisétálunk az udvarra, hogy elkészítsük az újságcikkhez a felvételeket.

Megfelelő pillanat ez Ildikónak arra, hogy kifejtse, édesapja is kísérletező kedvű ember volt, szenvedélyes fotós is, így már gyerekként beavatta a fotográfia rejtelmeibe. Felnőttként a mai napig rendszeresen fényképezi a természetet, a derítő és a fotóállvány mindig az autójában van, hogy bármikor megörökíthesse a vissza nem térő perceket.

Vidéken laktunk, a kapu sosem volt kulcsra zárva. Ám egyszer meglepetésként besurrant egy tolvaj, egy szovjet katona, és elvitte édesapám fényképezőgépét. Mire a masina előkerült, ő már vett egy másikat, ezért az újat nekem adta. Ezzel kezdődött a pillanatvadászat.

Az életnek azonban nem csak a napfényes oldalát ismerte meg. Hat éven át a budapesti Szent László-kórházban is dolgozott zeneterapeutaként. Itt a csontvelő-átültetésre váró vagy azon átesett gyerekeken segített. Szeretettel emlékszik vissza mindegyik páciensére, akik komoly küzdelmet folytattak az életükért, és akik közül többen nincsenek már közöttünk. – Az ő földi létük utolsó óráit mindig szebbé, könnyebbé varázsolta a zene, és ez semmihez sem hasonlító, felemelő érzés – fűzi hozzá Reikort Ildikó, és visszahelyezi a zenerajzokat a mappába.

Borítókép: Reikort Ildikó módszere a felnőtteknek is élményalapú tanulást kínál (Fotó: Bach Máté)