Reikort Ildikó alternatív zenepedagógiai módszere együttérzésre nevel

Szakmai továbbképzésen tanítják immár Reikort Ildikó zenepedagógiai rendszerét, a ReikArt módszert, amely az élményszerű oktatásra, az elfogadásra és a szabad kibontakozásra helyezi a hangsúlyt. A Magyar Zeneterápiás Egyesület elnökségi tagjaként a pedagógus missziójának tekinti, hogy hidat építsen a zenepedagógia és a zeneterápia közé.

Reikort Ildikó Zeneterapeuta 20221005 Budakalász Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Reikort Ildikó Zala megyei kislányként Keszthelyen járt zeneiskolába, a Festetics-kastélyba, majd Szombathelyre került a konzervatóriumba. Tanárai mindkét helyen újszerű, improvizatív pedagógiai módszereket is alkalmaztak. Diplomaszerzés után a kíváncsiság őt is az alternatív módszerek felé vezette, különösképpen a Kokas zenepedagógiai rendszer nyerte el a tetszését, miután elolvasta a névadó reformpedagógus, Kokas Klára A zene felemeli a kezeimet című könyvét, és elvégezte a szerző hároméves tanfolyamát. Ezt követően több éven át dolgozott együtt a mester és tanítványa.
A budakalászi iskolában kezdte el rendszeresen alkalmazni Kokas Klára módszerét, amely a gyerekek zenebefogadását oly módon segíti, hogy a tanulók tetszés szerint mozoghatnak, improvizálva táncolhatnak a felcsendülő – többnyire klasszikus – darabokra, majd elmesélhetik a zenével kapcsolatos élményeiket. Ebbe a pedagógiai rendszerbe szőtte bele később Hans-Helmut Decker-­Voigt német professzor tapasztalatait, akinek az előadásait az Eötvös Loránd Tudományegyetem zeneterapeuta-képzésén hallgathatta meg.
A személyiségformáló új pedagógiai rendszer, amelyet kidolgozott, nemcsak gyerekek, hanem felnőttek számára is élményalapú tanulást kínál. ReikArtnak nevezték el, akkreditálták, a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár pedig felvette a magas színvonalú jógyakorlatok sorába. Reikort Ildikó ma már továbbképzést is tart, egyelőre csak Budapesten, de tervei szerint vidéken is meg fogja hirdetni a tanfolyamot.

Ezt a zenepedagógiai rendszert nem én alkottam meg, hanem kialakult bennem. Képzőművészeti alkotótevékenységet, drámajátékot, zenemozgást és hangszeres improvizációs feladatokat rejt, nonverbális területeket aktivizál a zene hatására

– mutat rá, megemlítve, hogy mai technokommunikációs világunkban a kapcsolatok elveszíthetik elevenségüket. Szándéka az, hogy szinten tartsa azoknak a gyerekeknek a készségeit, akiknek kapcsolatai a digitális eszközökre korlátozódnak. A csoportos foglalkozásokon a zeneműveket vagy hangszeren szólaltatják meg, vagy mozdulatokkal, pantomimjátékkal, a képzőművészet eszközeivel fejezik ki zeneélményeiket. Nem azon van a hangsúly, mit csinálnak jól vagy rosszul, hanem hogy együtt kalandozzanak az érzelmek labirintusában, és új felfedezésekre leljenek. A diákok nem kritizálhatják, nem bánthatják, nem akadályozhatják egymást, hanem arra kell törekedniük, hogy minél többet megértsenek társaik nonverbális közléseiből.
– Annak ellenére, hogy pedagógiai módszerről beszélünk, erőteljes terápiás hatással bír.

Magyar Zeneterápiás Egyesület elnökségi tagjaként azt a feladatot vállaltam, hogy hidat építsek a zenepedagógia és a zeneterápia között – említi.
A zeneiskolákban a gyerekek kétszer fél órában tanulnak hangszert és kétszer háromnegyed órában szolfézst. A KAMI-ban az egyik szolfézsórát a két zenepedagógiai rendszer váltja ki, ami azért is előnyös, mivel nehézsége miatt a kevésbé kedvelt tantárgyak közé tartozik. Sokan emiatt hagyják abba a zenetanulást.

A foglalkozásokat a szomszédos Faluházban tartjuk, mert ott tágasabb a tér, elnyújtózhatunk a talajon. Miután mindenki feloldódik, arra kérem a diákokat, hogy csukott szemmel hallgassák a zenét, és képzeletben fessék be az eget. Majd szétosztjuk közöttük a rajzlapokat, nekik pedig ki kell választaniuk azt a színt, amelyet a zene alatt láttak, és nonfiguratív modorban lerajzolniuk a zene jellegzetességeit

– részletezi Reikort Ildikó, és elővesz egy bonyolult vonalhálóból álló rajzot a mappájából. Hetedik osztályos gyerek alkotása lehet, valódi kortárs mestermű. Ráhelyezzük a kottatartóra, és fotós kollégám társaságában kisétálunk az udvarra, hogy elkészítsük az újságcikkhez a felvételeket.

Megfelelő pillanat ez Ildikónak arra, hogy kifejtse, édesapja is kísérletező kedvű ember volt, szenvedélyes fotós is, így már gyerekként beavatta a fotográfia rejtelmeibe. Felnőttként a mai napig rendszeresen fényképezi a természetet, a derítő és a fotóállvány mindig az autójában van, hogy bármikor megörökíthesse a vissza nem térő perceket.

Vidéken laktunk, a kapu sosem volt kulcsra zárva. Ám egyszer meglepetésként besurrant egy tolvaj, egy szovjet katona, és elvitte édesapám fényképezőgépét. Mire a masina előkerült, ő már vett egy másikat, ezért az újat nekem adta. Ezzel kezdődött a pillanatvadászat.

Az életnek azonban nem csak a napfényes oldalát ismerte meg. Hat éven át a budapesti Szent László-kórházban is dolgozott zeneterapeutaként. Itt a csontvelő-átültetésre váró vagy azon átesett gyerekeken segített. Szeretettel emlékszik vissza mindegyik páciensére, akik komoly küzdelmet folytattak az életükért, és akik közül többen nincsenek már közöttünk. – Az ő földi létük utolsó óráit mindig szebbé, könnyebbé varázsolta a zene, és ez semmihez sem hasonlító, felemelő érzés – fűzi hozzá Reikort Ildikó, és visszahelyezi a zenerajzokat a mappába.

Borítókép: Reikort Ildikó módszere a felnőtteknek is élményalapú tanulást kínál (Fotó: Bach Máté)