Fehér Béla író a Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett című regényéről

Falun nőtt fel, Hajdúhadházon, ami máig meghatározza világszemléletét. Számos műfajban otthonosan ­mozog, esszéíró, prózaíró, a Lugas volt szerkesztője. Legújabb, Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett című regénye a mesternek mondott C., azaz Cuppán, a lacipecsenyés pék és zenész krónikája.

Fehér Béla Iró Fehér Béla Könyvbemutatója 20221001 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Sűrített történelem

– 1275-ben járunk…
– Az Árpád-ház történetének egyik legsötétebb időszakában. Megdöbbentem például azon, hány királyunkat koronázták meg gyerekként – hogyan tudták volna ők olyan fiatalon elejét venni a széthúzásnak, pártütésnek, felségárulásnak?! IV. László, akit anyja, a kun származású Erzsébet után Kun Lászlónak is szokás nevezni, még kamasz, amikor elveszi Izabellát, Anjou Károly szicíliai király lányát. Itt lépnek be az Anjouk a magyar történelembe, és ez alapján formálnak jogot majd a magyar trónra. Szóval beleástam magamat a forrásokba, de a legújabb kutatási eredményeket is igyekeztem hasznosítani. Az eredmény a magyar történelemnek valamiféle sűrítménye lett.

– Áthallásokkal a mai korra: a Kozma-kvintett legvonzóbb tagja, Lebejk arról ábrándozik, hogy összejöhet két-három telt házas előadás, és a dobfelszerelése sem akármilyen. A hatalmi viszonyok ábrázolása, a széthúzás, a „mindennapossá vált sandaság” szintén ismerős lehet a mai közéletből. Ilyen az ember?
– A hatalom édes, a pénz mindent visz. Ez mindig is így volt. Tulajdonképpen semmi nem változott, csak manapság páncél helyett lyukas farmert hordunk. Én ezt egyfajta malíciával szemlélem. A történetíró Cuppán, a Kozma-kvintett egyetlen életben maradt tagja alkalmanként eszmét cserél Kézaival arról, ki hol tart a krónikájában, és olyankor megbeszélik azt is, hogyan kell hazudni vagy legalábbis kiszínezni a valóságot.

– Honnan jön ez az ironikus szemlélet?
– Falun nőttem föl, egész pontosan Hajdúhadházon, amely egyébként az egyik utolsónak villamosított magyar falu volt. Petróleumlámpánál tanultam írni, olvasni – én már ilyen öreg vagyok. Egy darabig aztán Debrecenben éltem. Nyolcadik osztályos tanulóként kerültem Pestre, a Szemere utcai általános iskolába, de amikor nekem meg kellett szólalnom, a taknyukon csúsztak az osztálytársaim a hajdúsági tájszólásomtól. Ez valahogy összefüggésben van a világszemléletemmel. Budapestet soha nem tudtam megszokni, diszkomfortos és idegen volt, szóval maradt bennem valami a parasztból, oda tartoztam mindig is. Innen jöhet az alapállásom, az elesettekhez való vonzódásom. A hatalommal nem állok szemben, de nem is becsültem soha különösebben.

Gongütés

– A könyvben a szent krizma testesíti meg a hatalomvágyat. Mire való ez a kenet tulajdonképpen?
– A szent krizmát rejtegető zászlósurak egymás vérét csapolják az édes hatalomért. A krizma mint jelkép vörös fonálként vonul végig a szövegen: rejtegetése hatalmas bűnnek számít, mert azzal kenik fel a királyokat. Birtoklása fél siker a magasba vezető úton.

– Ebben a szimbólumban is megjelenik a rejtett képességekhez, a misztikumhoz való vonzalma. Ihlet vagy kemény munka a szövegalkotás?
– Teli vagyok cédulákkal, jegyzetfüzetekkel. Külön füzetem van az ötleteknek, és külön a neveknek – nekem ki kell hordanom a történeteimet. Most is formálódik bennem egy ötlet, nincs készültségben, még nem szabad hozzáfogni, de már alakul a téma. Puzzle-darabokból építkező mozaikregénynek tervezem. Hordozom magamban, ezzel kelek, ezzel fekszem, a holtidőkben is gondolkodom rajta, sokat jegyzetelek. Így épül, formálódik a hónapok, évek során. Az alkotás titkáról sokszor eszembe jut a sajkodi parkolóőr, aki gombász volt. Az izgatta, hogyha tegnapelőtt esett, ma pedig süt a nap, tehát minden adott, akkor miért nincs gomba. „Béluskám – mondta nekem egyszer –, ahhoz kell egy gongütés, de az odaföntről jön.” Az ihlet is ilyen: egyszer csak megérzi az ember, hogy minden együtt van, itt az idő, le lehet ülni írni. Közben azonban ott motoszkál az agyamban, hogy a sok jegyzetelés, az addigra felhalmozott történelmi ismeretek miatt át ne csússzak ismeretterjesztésbe. A regény szolgáljon az olvasó örömére. Hogy nekem mi a vesszőparipám, milyen történelmi kérdések izgatnak éppen, az a regény szempontjából teljesen mindegy.

– Ez a kontroll írás közben is megvan?
– Főleg újraolvasáskor. Nagyon javítgatós vagyok, sokszor eldobom az első negyven oldalt, ne is lássam, és kezdem elölről. Valamikor egyből sikerül, máskor nem, de azt mindig szem előtt tartom, hogy a szépirodalomnak szórakoztatónak kell lennie. Ettől még hosszan tanulmányoztam a középkori zeneirodalmat, és hallgattam is, hogyan szólhatott, milyen lehetett. Ha nem jelenik is meg a regényben, nekem azt tudnom kellett. A Kossuthkifli írásakor is katonai térképpel dolgoztam, hogy hiteles legyen az útvonal. Nem akartam abba a hibába esni, hogy Pozsonyból Debrecenbe menet úgy keljenek át a figuráim a folyókon, hogy ott nem is volt híd akkoriban. A kutya nem szólt volna, ha rosszat írok.

Karóba húzás muzsikával

– A történetmesélés finom egyensúlyai közé tartozik Fehér Bélánál az alantas és a magasztos, a nyers, sokszor brutális létezés és a valóság feletti erők megjelenítése. Ezt is ki kell mérni dekára?
– A legbrutálisabb fejezetek egyike a Bot végére tűzött szöcskék című, amelyben a lacikonyhát is üzemeltető zenészeket elhívják karóba húzáshoz muzsikálni. Ez a kivégzési mód akkoriban rendkívül divatos volt a megvakítás mellett, ugyanis a szakszerűen felnyársalt áldozat nem halt meg mindjárt, így a bosszút akár napokig lehetett élvezni. A Kozma-kvintett tagjai azonban háttal állnak a vérfürdőnek, nem kíváncsiak a vérengzésre. De hallják a keserves jajgatást, amely elvegyül az emelkedett muzsikával. Ez a fajta ellenpontozás elsősorban írástechnikai feladat, az más kérdés, hogy az ellentétes részek összedolgozásánál ne maradjon benne hamis hang. Az írás egy része mégis iparosmunka. Szigorú napirend szerint dolgozom, és előfordul, hogy hat-nyolc óra után már épp feladnám, amikor elindul, amikor megérzem: na, most jó. Mint a cigányzenészeknél…

– Ezt a viccet nem ismerem, tűr nyomdafestéket?
– Éjfélkor végez a cigányzenekar, mennek hazafelé, állnak a buszmegállóban, amikor az új hegedűs megkérdezi a prímást: „Hát, Rudi bátyám, aztán jól játszottam?” Azt mondja az öreg: „Jól játszottál, de volt az a rész a Röpülj, fecskémnél, a harmadik sornál, ott az egy hamis C volt.” Gondolkozik a kis prímás, előveszi az öngyújtóját, azzal kopog a buszmegállón: „Rudi bácsi, én így játszottam!” „Na, látod, fiam, most jó!” Ők hallják – hallani kell ezeket. Nekem erre volt jó a sajkodi csönd korábban, és Keszthelyen is megtaláltam ezt a csöndet. Az Ördögcérnát már itt írtam, és a hamarosan megjelenő Kakastaréjt is.

– Akkor ez gasztronómia lesz?
– Gálffy Zsuzsanna történész-levéltárossal közös munkánk gasztronómiai írásokat tartalmaz, a Kortárs Kiadó gondozásában, Ambrus Lajos szerkesztésében jelenik meg novemberben, a Culinaria hungarica sorozat második köteteként. Szerzőtársam, Gálffy Zsuzsanna tanulmányai a magyar szakácskönyv-irodalomról szólnak. Számos olyan tényt kutatott fel, amelyeket eddig nem tudtunk, vagy rosszul tudtunk. Esszéimben én is helyreteszek néhány tévhitet, „kilövök” néhány makacs legendát. Talán kevéssé megrázó példa a palóc leves, amelyről mindenütt azt olvashatjuk, hogy Gundel János találmánya. Mikszáth Kálmán írói jubileumára alkotta, más források szerint Mikszáth maga kérte meg a neves vendéglőst, hogy lepje meg olyan levessel, amilyet még soha nem evett. Visszagöngyölítettem a történetet, a nulláról indultam, és kiderült, szó sincs Gundel János találmányáról. A kötet gyönyörűen illusztrált. A jövő héten megy nyomdába.

Névjegy

Fehér Béla író 1949-ben született, az esszé, a krimi, a regény, a hangjáték és a tárcanovella műfajában is alkot, gasztronómiai ismereteit előszeretettel építi be műveibe. Számos szakmai díjjal kitüntették, legutóbbi regényei: Kossuthkifli, Jelenetek egy vakondűző életéből, Fültől fülig, Banánliget, Ördögcérna.

Borítókép: Fehér Béla író (Fotó: Bach Máté)