Sűrített történelem
– 1275-ben járunk…
– Az Árpád-ház történetének egyik legsötétebb időszakában. Megdöbbentem például azon, hány királyunkat koronázták meg gyerekként – hogyan tudták volna ők olyan fiatalon elejét venni a széthúzásnak, pártütésnek, felségárulásnak?! IV. László, akit anyja, a kun származású Erzsébet után Kun Lászlónak is szokás nevezni, még kamasz, amikor elveszi Izabellát, Anjou Károly szicíliai király lányát. Itt lépnek be az Anjouk a magyar történelembe, és ez alapján formálnak jogot majd a magyar trónra. Szóval beleástam magamat a forrásokba, de a legújabb kutatási eredményeket is igyekeztem hasznosítani. Az eredmény a magyar történelemnek valamiféle sűrítménye lett.
– Áthallásokkal a mai korra: a Kozma-kvintett legvonzóbb tagja, Lebejk arról ábrándozik, hogy összejöhet két-három telt házas előadás, és a dobfelszerelése sem akármilyen. A hatalmi viszonyok ábrázolása, a széthúzás, a „mindennapossá vált sandaság” szintén ismerős lehet a mai közéletből. Ilyen az ember?
– A hatalom édes, a pénz mindent visz. Ez mindig is így volt. Tulajdonképpen semmi nem változott, csak manapság páncél helyett lyukas farmert hordunk. Én ezt egyfajta malíciával szemlélem. A történetíró Cuppán, a Kozma-kvintett egyetlen életben maradt tagja alkalmanként eszmét cserél Kézaival arról, ki hol tart a krónikájában, és olyankor megbeszélik azt is, hogyan kell hazudni vagy legalábbis kiszínezni a valóságot.
– Honnan jön ez az ironikus szemlélet?
– Falun nőttem föl, egész pontosan Hajdúhadházon, amely egyébként az egyik utolsónak villamosított magyar falu volt. Petróleumlámpánál tanultam írni, olvasni – én már ilyen öreg vagyok. Egy darabig aztán Debrecenben éltem. Nyolcadik osztályos tanulóként kerültem Pestre, a Szemere utcai általános iskolába, de amikor nekem meg kellett szólalnom, a taknyukon csúsztak az osztálytársaim a hajdúsági tájszólásomtól. Ez valahogy összefüggésben van a világszemléletemmel. Budapestet soha nem tudtam megszokni, diszkomfortos és idegen volt, szóval maradt bennem valami a parasztból, oda tartoztam mindig is. Innen jöhet az alapállásom, az elesettekhez való vonzódásom. A hatalommal nem állok szemben, de nem is becsültem soha különösebben.
Gongütés
– A könyvben a szent krizma testesíti meg a hatalomvágyat. Mire való ez a kenet tulajdonképpen?
– A szent krizmát rejtegető zászlósurak egymás vérét csapolják az édes hatalomért. A krizma mint jelkép vörös fonálként vonul végig a szövegen: rejtegetése hatalmas bűnnek számít, mert azzal kenik fel a királyokat. Birtoklása fél siker a magasba vezető úton.
– Ebben a szimbólumban is megjelenik a rejtett képességekhez, a misztikumhoz való vonzalma. Ihlet vagy kemény munka a szövegalkotás?
– Teli vagyok cédulákkal, jegyzetfüzetekkel. Külön füzetem van az ötleteknek, és külön a neveknek – nekem ki kell hordanom a történeteimet. Most is formálódik bennem egy ötlet, nincs készültségben, még nem szabad hozzáfogni, de már alakul a téma. Puzzle-darabokból építkező mozaikregénynek tervezem. Hordozom magamban, ezzel kelek, ezzel fekszem, a holtidőkben is gondolkodom rajta, sokat jegyzetelek. Így épül, formálódik a hónapok, évek során. Az alkotás titkáról sokszor eszembe jut a sajkodi parkolóőr, aki gombász volt. Az izgatta, hogyha tegnapelőtt esett, ma pedig süt a nap, tehát minden adott, akkor miért nincs gomba. „Béluskám – mondta nekem egyszer –, ahhoz kell egy gongütés, de az odaföntről jön.” Az ihlet is ilyen: egyszer csak megérzi az ember, hogy minden együtt van, itt az idő, le lehet ülni írni. Közben azonban ott motoszkál az agyamban, hogy a sok jegyzetelés, az addigra felhalmozott történelmi ismeretek miatt át ne csússzak ismeretterjesztésbe. A regény szolgáljon az olvasó örömére. Hogy nekem mi a vesszőparipám, milyen történelmi kérdések izgatnak éppen, az a regény szempontjából teljesen mindegy.
– Ez a kontroll írás közben is megvan?
– Főleg újraolvasáskor. Nagyon javítgatós vagyok, sokszor eldobom az első negyven oldalt, ne is lássam, és kezdem elölről. Valamikor egyből sikerül, máskor nem, de azt mindig szem előtt tartom, hogy a szépirodalomnak szórakoztatónak kell lennie. Ettől még hosszan tanulmányoztam a középkori zeneirodalmat, és hallgattam is, hogyan szólhatott, milyen lehetett. Ha nem jelenik is meg a regényben, nekem azt tudnom kellett. A Kossuthkifli írásakor is katonai térképpel dolgoztam, hogy hiteles legyen az útvonal. Nem akartam abba a hibába esni, hogy Pozsonyból Debrecenbe menet úgy keljenek át a figuráim a folyókon, hogy ott nem is volt híd akkoriban. A kutya nem szólt volna, ha rosszat írok.
