Megvalósult disztópia lesz 2023?

Energiaválság, klímakatasztrófa, egészségügyi és gazdasági problémák árnyékolják be 2023-at. A Lugas kerekasztalánál beszélgettünk szakértőinkkel, Soós Eszter Petronella politológussal, a Milton Friedman Egyetem oktatójával, Czigányik Zsolt irodalmárral, a Gerda Henkel Alapítvány kutatójával, Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológussal, a Semmelweis Egyetem oktatójával és Rab Árpád jövőkutatóval, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával arról, hogy mennyire kell negatívan tekintenünk a jövőbe, illetve milyen megoldásokkal érhetünk el pozitív változást.

1240718428 Fotó: NurPhoto Forrás: Getty Images

Lugas: Néhány évvel ezelőtt pozitívan beszélgethettünk a jövőkutatásról. Miért változott meg ez? Melyek azok az összetevők, amelyek miatt nem pozitív 2023 képe?

Soós Eszter Petronella: 2022 fordulópont. Nem feltétlenül azért, mert most változott meg a világ, hanem mert most lett mindenki számára egyértelmű, hogy a világ máshogy fog kinézni, mint a rendszerváltások utáni években. 

A 2008-as válság idején is fordulópontot emlegettünk, de mostanra lett biztos, hogy az egypólusú világrend tényleg átalakul. Még nem tudjuk, pontosan mivé. 

Ez, ha a Covid még nem tette volna, bizonytalanná tesz minket. Hidegháború lesz? Ha igen, hány pólusú? Kettő, három? Milyen szerepe lesz az új rendben a háborúnak? A második világháború utáni domináns nyugati berendezkedés nem fogadta el a háborút mint legitim politikai eszközt. És akkor jön egy év, amikor egyes szereplők azt mégis egy politikai eszköznek tekintik a sok közül. 

Tehát nagy a bizonytalanság, ami a döntéshozóknak és az állampolgároknak is nehézségeket okoz, főleg, mert vannak azonnal megoldandó problémák is, mint az infláció. A helyzetet súlyosbítja, hogy épp egy másik, gazdaságilag is értelmezhető válságból lépünk ebbe a fordulópontba. Nem akarom a pszichológus kenyerét elvenni, de biztosan hozzátesz a rossz érzülethez, hogy a fellélegzés helyett rögtön másik probléma jött.

Kapitány-Fövény Máté: Az elmúlt két év felgyorsított számos, sokkal korábban elindult folyamatot, például az emberi kapcsolatok átalakulását, amelyek a személyes kapcsolódásokból az online térbe kerültek. A szociológiában Bruno Latour nyomán hibrid cselekvőhálózatnak nevezik, amikor ember és ember közé nem humán tényezők, például digitális eszközök ékelődnek be, ezekből pedig emberpótlékok lesznek. Ez az elmúlt pár évben még markánsabbá vált. 

A járvány hatására világszerte húsz-harminc százalékkal nőtt a szorongásos és depresszív zavarok előfordulása, amelyekhez kapcsolódóan az alkohol, a cannabis, a nyugtató és a szorongásoldó szerek használata, valamint a videójátékra, a közösségimédia-használatra és a felnőtt-tartalmak fogyasztására szolgáló képernyőidő is emelkedett. Ezek az addiktív magatartások értelmezhetőek kapcsolatkeresési kísérletként is. 

A szenvedélybetegek ugyanis hasonlóan kötődnek egy-egy élettelen tárgyhoz vagy pszichoaktív szerhez, mint a másik emberhez. Kapcsolódási pontokat keresünk mindannyian, és ha emberhez nem tudunk kapcsolódni, akkor találunk mást.

Rab Árpád: Nem változott meg a helyzet. Optimizmusra ad okot, hogy az emberiség kezdi megoldani az előtte álló kihívásokat. A technológia megvan, a tudatosság és az intelligens használat fejlesztése következik, ami lassú, de sikeres folyamat. Az emberiség a technológiai evolúció mentén mozgott az elmúlt száz évben. Folyamatosan fejlesztjük eszközeinket, és a technológiai innovációk mentén változtatjuk az életminőségünket, hogy minél jobban, hosszabban, egészségesebben éljünk. Ezzel párhuzamosan a gondolkodásunkat, a társadalmunkat és az értékrendszereinket is megváltoztatjuk.

A minél jobb életminőség eléréséhez minél több életminőség-javító gépet gyártunk, így megjelenhet a fogyasztói társadalom, illetve a folyamatos növekedés. A pszichológiai változások, amelyekről Máté beszélt, új hullámhoz köthetők, ami arról szól, hogy a jólét nyomán nagyon sokan lettek a bolygón. A jólétet fenntartó technológiák feltételezik, hogy idegenek működjenek együtt, és az erőforrásokkal okosan gazdálkodjanak.

A digitalizáció tehát erőforrás-megosztó társadalmak felé visz. Viszont az erőforrás-centrikus világ hibákat tár fel, ilyen a háborúk felélénkülése, mert mindenki próbálja védeni a pozícióját, a nyersanyagait, az identitását. Máténak igaza van a veszélyekkel kapcsolatban. A digitalizáció olyan, mint a tűz, ha játszunk vele, veszélyes, de tudatosan használva segíti az életminőséget. 

A technológia semleges, értékteremtő használata az embereken múlik. Én hiszek abban, hogy a technológiák meg tudják menteni a jövőt, de ahhoz az kell, hogy a virtuális valóság ne drog legyen, hanem új közösségi tér. 

Tehát ne termékké váljunk, hanem tudatosan használjuk a technológiát. Az érték-újrarendeződés problémája, hogy jelenleg kísérletezési fázisban vagyunk. Attól például senki sem fél, hogy robotok és szoftverek dolgoznak helyettünk, de a pénzünket már nem akarjuk elveszteni. 

A munkát és az olyan értékeket, mint amilyen a monotónia tűrése, a szorgalom vagy a kreativitás, most konstruáljuk újra, és próbáljuk megtalálni, milyen lesz a jövő. Ám a folyamatos tudatosság nagyon fárasztó, ezért van bizonytalanság és félelem sok emberben. Sokkal könnyebb készen kapni a válaszokat és igazodni a játékszabályokhoz.

Czigányik Zsolt: Nagyon örülök Árpád határozott kiállásának az együttműködő társadalom mellett, és hogy ezt látja a jövő útjának. Az utópisztikus irodalom egyik témája a társadalmi szolidaritás, illetve a bioszféra mint nagy közösség együttműködése. Most azonban azt tapasztaljuk az éghajlatváltozás és a környezet tönkretétele kapcsán, hogy az együttműködés hiánya aggasztó jövőt hozhat. Ezért nem vagyok nagyon optimista. Az utópikus hagyomány szerint az ember képes a krízisekből épülni, de én ezt nem látom garantáltnak, mert egyéni érdekek, főleg gazdasági érdekek, ezzel gyakran szemben állnak.

Czigányik Zsolt (Fotó: Havran Zoltán)

Lugas: Az elmúlt évtizedekben sorra jelentek meg az irodalmi és filmes disztópiák. A jóslatokból mi vált valóra, illetve mennyire teremtik meg ezek a negatív előképet?

Czigányik Zsolt: A disztópia megértéséhez az utópiáig kell visszamenni, mivel történelmileg a disztópia az utópia kistestvére, még ha a mai olvasó vagy tévénéző számára ez úgy tűnhet is, hogy fordítva van. Az utópia és a disztópia nem szükségszerűen a jövőről szól, Morus Tamás Utópiája például egyáltalán nem a jövőt írja le, hanem egy ismeretlen szigetet azonos időben, ahol rengeteg a korlátozás a mai élethez képest. Gulliver utazásainak negyedik könyvéről már háromszáz éve vitatkoznak, hogy pozitív vagy negatív világot fest-e azzal, hogy a tökéletesen racionális világban az érzelmek, a fantázia és az egyéniség nem befolyásolják a társadalom rendjének működését. Lehet-e így emberhez méltó életet élni? A XX. század a disztópia felvirágzásának igazi ideje. 

Az 1920-as években Zamjatyin Mi című regénye az első fontos könyv, Fritz Lang Metropolisa az első film, majd a harmincas évektől sorra jelennek meg olyan regények, amelyek nem egyszerűen másfajta világot mutattak be, amelyet pozitívan vagy negatívan értelmezhetünk, hanem egyértelműen a miénkhez képest rosszabbat. Ebben Babits Mihály Elza pilótája megelőzi Orwellt és Huxley-t is. 

Kevéssel Huxley Szép új világa előtt született, és nagyon orwelli világot mutat be jó évtizeddel az 1984 megszületése előtt. A század közepére mindenféle utópikus elképzelés gyanússá vált, főleg mivel a kommunizmus és a nácizmus is egyfajta világjavító elképzelés volt. 

Ez a disztópiáknak nagy lendületet adott, így azok a XXI. századra a populáris kultúrát is elárasztották. Orwell 1984-ét mindenki ismeri, és a fia­tal felnőttek irodalmában is egyre népszerűbb a téma, illetve gyakorivá vált a filmekben és a sorozatokban is. 

A disztópiának mindig van pozitív tartalma, mert bemutatja, milyen világot nem akarunk, és erről nagyon egyértelmű elképzelésünk van. Azonban a XXI. századra a disztopikus szemlélet gyakran kalandfilm hátterévé válik, ahol a jövő elborzasztó, természetellenes, autoriter, ahol nem tud kibontakozni az egyéniség, és nincs lehetőség az emberhez méltó életre, és mintha ezen már nem lehetne változtatni. Pedig ez az orwelli narratívához hasonlóan figyelmeztetésként is értelmezhető, és igenis van jelentősége annak, hogyan képzeljük el a jövőt. 

Ugyanakkor ritkán lehet közvetlen kapcsolatot találni egyes könyvek vagy filmek és a megvalósult jövő között. A disztópiák a jövőről beszélve többnyire a jelen valóságát, társadalmi kihívásait és veszélyeit mutatják be, általában eltúlozva. Orwell a meglévő totalitárius trendeket írta le, Margaret Atwood is pontosan ugyanezt csinálta negyven évvel később, eltérő kontextusban. 

Az írók, filmkészítők, sorozatgyártók tehát opciókat próbálnak megmutatni a lehetséges jövőkről, hogy milyen viselkedésformának milyen következményei lehetnek, de a jövőt természetesen nem ismerik. A mobiltelefonról vagy az Árpád által említett digitális térről például nem sokat lehetett olvasni a XXI. század előtt.

Soós Eszter Petronella: Ezek a művek részben figyelmeztetések. Az író megérez egy problémát, egy társadalmi folyamatot, egy konfliktusos helyzetet, és arról próbál érvényeset mondani a művészet eszközeivel. Az atomháború pedig olyan konfliktus, amelyről nagyon érdemes állításokat tenni. Például arról, hogy milyen akaratlan félrecsúszások esetén következhet be. Ez folyamatosan ott volt a fejekben az amerikai–szovjet hidegháború időszakában is. Ezért a nagyhatalmak nemcsak versengésre, hanem együttműködésre is berendezkedtek. 

Soós Eszter Petronella (Fotó: Havran Zoltán)

A versengő atomhatalmak mindig kénytelenek kooperálni a nukleáris kockázat miatt. Sokat beszéltünk arról 2022-ben, hogy mindenki kétszer meggondolja, megtámadjon-e egy atomhatalmat: ez az elrettentés lényege. Viszont mindenki tudja, hogy történhetnek komoly balesetek, amelyeket jobb elkerülni. Hszi Csin-ping és Joe Biden találkozója tavaly például a „vörös vonalak” meghúzásáról szólt, hogy meddig lehet és nem lehet elmenni. 2022 tehát visszahozta a hidegháborús félelmeket, és mivel a nagyhatalmi versengés várhatóan velünk marad, ez termékenyen hat a művészi alkotásokra is. 

A szorongásos aggodalmat fel lehet dolgozni művészi eszközökkel. Valójában senki nem akar atomháborút, csak kérdés, az elkerülésre bevett korábbi módszerek hatékonyak maradnak-e. Arisztotelész írja a Poétikában: „nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján”. Szóval ezek reális történetek, de éppen azért írják őket, hogy ne következzenek be.

Rab Árpád: A jövőkutatáshoz még soha ennyi adatunk, ismeretünk nem volt, de ugyanazt csináljuk, mint a regények esetén. Forgatókönyveket vázolunk fel. Elmegyünk a jövőbe, megnézzük, és visszajövünk a jelenbe, majd elkezdjük úgy formálni a jelen valóságát, hogy az a forgatókönyv valósuljon meg, amelyik szerintünk jó. De az nem mindenkinek jó. 

Az irodalom maximálisan befolyásolja a fejünkben lévő mintákat, és azt, hogy azokat megpróbáljuk-e megvalósítani vagy elkerülni. A tudományban nem kell félni a jövőtől, egyszerűen nem szabad elengedni, hanem dolgozni kell rajta.

Lugas: A jelenlegi problémák és a negatív jövőképekről való fantáziálás hogyan hatnak a közérzetre? Milyen pszichológiai hatásaik vannak a válságoknak, hogyan lehet megküzdeni az egyes kérdésekkel külön és együtt is? Közösségként vagy egyedül igyekszünk kezelni a gondokat?
Kapitány-Fövény Máté: A krízis átmeneti állapot. A nagyon gyorsan változó jövőképek és lehetséges forgatókönyvek miatt nő a szorongás szintje. Ahol biztosabb a jövő, ahol van meghatározott cél, ott csökken a szorongás, most viszont érezhetően növekszik. 

Ez nem is feltétlenül az atomháborús forgatókönyvek miatt van, hanem, ahogy Raymond Kurz­weil amerikai futurológus is jelzi, a történelmi léptékű változások exponenciális felgyorsulása miatt. Nagyobb változás megszokásához ugyanis több időre van szükség. 

A krízis feldolgozása erőforrásokat igényel, az elmúlt időszakban pedig nagyon gyorsan nagyon sok új változás következett be az életünkben, így lényegében folyamatosan felemésztjük lelki erőforrásainkat. Az egyik legfőbb védő tényező – legyen szó politikai, gazdasági, egészségügyi krízisről – a társas támogatottság lenne. Nagyobb összefogásra lenne szükség, mert számos globális problémával az ember egyénileg nem tud mit kezdeni. 

Ez tehetetlenséget okoz, ami a csökkenő társas támogatottsággal együtt akár a tanult tehetetlenség állapotához vezethet. A szorongás figyelmeztető jelzés, amely akkor válik kórossá, ha kontextustól függetlenül, folyamatosan veszélyt jelez. Ezért sem jó, ha állandóan csak negatív képet festünk a jövőről, mert azzal általánosítjuk szorongásainkat.

Rab Árpád (Fotó: Havran Zoltán)

Rab Árpád: Az emberek nagyon sokszor a látható félelmekre reagálnak. A lézerrel lövő robottól félünk, de nem vesszük észre azt a robotot, amely megváltoztatja a viselkedésünket, a gondolkodásunkat vagy a munka értékét. Sőt sokszor, amitől félünk, azt mégis egyre jobban használjuk. Tény, hogy a tudatosság, az új értékek megtanulása nehéz folyamat, de rá leszünk kényszerítve. A technológia segít előhozni a hosszú távú jó dolgokat, a folyamatok biztatóan zajlanak a háttérben, de az embereknek idő kell, hogy pozitív élmény érje őket, különösen akkor, amikor atavisztikus háború határozza meg a mindennapokat.

Lugas: Valóban atavisztikus?

Rab Árpád: Abszolúte igen. Egyrészt bizonyos szempontból XX. századi eszközökkel vívják, bár, igaz, része egy XXI. századi kiberháború is, másrészt lejárt az ilyen érdekérvényesítés ideje. Ez mindenki számára lecke, látni, hogy közben egy nagyhatalom középhatalommá válik. Gazdaságilag kiszolgáltatott lesz, egy másik ország piaca. Tíz év múlva látszani fog, hogy ugyanez az ország technológiai, oktatási fejlesztésekkel egészen máshol tarthatna.

Soós Eszter Petronella: Egyik oldalról valóban XX. századi háborút vívnak. Azt látjuk, hiába jelenti be az orosz hadsereg a különféle fejlesztéseket, azoknak nincs sorozatgyártásuk, nem jelennek meg a harctéren, gyakran a hidegháborús évtizedek technikáját is elő kell venni. A másik oldalról megjelennek a legújabb drónok, rakétavetők és elhárítórendszerek a harctéren. 

Ukrajnában például nem szűnt meg az internetszolgáltatás, mert a földi infrastruktúrát hiába lőtték ki, műholdasan meg lehetett oldani a legmodernebb technológiával. Szóval vannak egészen érdekesen XXI. századi elemek is a háborúban. Ám a hatékonyság kérdéses, hiszen puha hatalommal talán többet lehet elérni.

A puha eszközök jellemzően az önkéntes egyetértést támogatják, azt, hogy a másik fél úgy gondolja, érdekelt az adott szereplő által preferált irány követésében. A nyugati világ a puha hatalom mind szélesebb körű alkalmazására rendezkedett be, a Clinton-doktrína már a kilencvenes években lefektette például a gazdasági eszközök elsődlegességét. 

Ezért is volt sokaknak meglepő a háború, főleg az, hogy Európában tört ki. A XXI. század ráadásul a hibrid hadviselésről is szól, elsősorban civil eszközökkel, manipulációval, társadalmi feszültségek szításával is el lehet érni azt, amit katonailag is, de sokkal olcsóbban, hatékonyabban és – megkockáztatom – erkölcsileg is elfogadhatóbb módon, mint egy XX. századi jellegű háborúval.

Lugas: Mindezek árnyékában a társadalom elemelkedhet a mostani civilizációtól, amelyben az önérdek és a kényelem a vezérfonal? Hogyan segít kilábalni a technológia a jelenlegi helyzetből?

Rab Árpád: Sosem a technológia lényeges, hanem az ember. A technológiánál a megoldó érték számít, hogy az milyen ügyet képes elrendezni az életünkben. Felmerül a kérdés, az emberiség tud-e tudatossággal és együttműködéssel létezni. Szerintem igen, mert foggal-körömmel ragaszkodunk az éppen a technológiai fejlődés nyomán elért jóléthez. Nem azért fogunk együttműködni, mert annyira szeretjük a többi embert, hanem azért, mert a jólétünket meg akarjuk tartani. 

Amikor egy útvonaltervezővel megosztom az adataimat, akkor üzletet kötök, így tudom, hol van a rendőr, és el sem tévedek. A technológia bizalma a könnyű együttműködést adja meg. Csak megnyomok egy gombot, és automatizált műveletsorokkal pillanatok alatt elérem a célom, például az őstermelőtől veszem meg a répát, amely házhoz jön. 

A technológia adta kényelmi buborékok egyszerűsítik az életet, de el kell dönteni, mikor jön el az idő a kilépésre és az információ saját beszerzésére. Az emberek a kritikus döntéseket és a kényelmi döntéseket sokszor nem tudják megkülönböztetni, mert a mesterséges intelligencia azt mondja, minden döntés kényelmes, hiszen a technológia segít.

Kapitány-Fövény Máté: Ha az embert segítő eszközként tekintünk a mesterséges intelligenciára, akkor felmerül a kérdés: mit kezdünk a felszabaduló szabadidőnkkel? 

Kapitány-Fövény Máté (Fotó: Havran Zoltán)

Az ember nem arra van kitalálva, hogy dúskáljon a szabadidőben. Nagyon könnyen kerettelenné válhatunk, ami addiktív cselekedetekhez vezethet. A szabadidőt persze lehet strukturálni, új feladatokkal kitölteni. Az emberiség lépéselőnye a mesterséges intelligenciával szemben talán a szimbolizációs képességében rejlik. Bármilyen fejlett is a mesterséges intelligencia, továbbra sem igazán tud mit kezdeni az iróniával, a metaforákkal, a szimbólumokkal vagy a humorral.

Czigányik Zsolt: Szóba került, hogy a mai világ egy évszázada a technológiával való együttélésről, az ahhoz való alkalmazkodásról és annak felhasználásáról szól. Szathmári Sándor Kazohinia című műve a negyvenes években olyan technologizált társadalmat mutatott be, ahol az ember teljesen azonosul a technológiával, tehát megszűnik az egyének önálló, személyes léte, és az érzelmeknek semmiféle értelmük nincs. 

Bár a szerző érvel az ilyen társadalom mellett, a mű bemutatja, hogy nem lehet ennyire túltechnologizált társadalomban élni, hogy ténylegesen fogaskerékké váljunk. Árpád nagyon pozitív jövőképével kapcsolatban azonban sok a kétely. Sok regény szól arról, hogy az intellektus és a technológia uralma élhetetlen világhoz vezet, tehát azt már tudjuk, hogy mit nem akarunk, de a pontos cél még nem tisztázott.

Soós Eszter Petronella: Nem hiszem, hogy lehet általánosítani, hogy a kényelem vezetné a döntéshozók kezét. A normális politikai működésben persze figyelni kell arra, a tömegek jól érzik-e magukat, mert attól függ a politikai túlélés. 

A másik oldalról viszont vannak olyan helyzetek, méghozzá mostanság gyakran, amelyek alapjaiban borítják fel az állampolgárok mindennapjait. Idetartozik az energiaválság, a Covid, a 2008-as gazdasági válság vagy az a hetvenes évektől kezdődő trend, hogy az ipari vállalatok külföldre települése Nyugaton megrengette a második világháború után kialakult jóléti modellt. 

Reagálni kellett, de nem mindenki egyformán tette azt. A politika figyel, még az olyan országokban is, ahol a közvélemény és a politika egymásra hatása nem annyira egyértelmű. Például Kínában a zéró-Covid-politika népi nyomásra szűnt meg. Van azonban olyan helyzet, amikor még bonyolultabb a döntéshozók és a választópolgárok kapcsolata, és ekkor felmerülhet a prioritás kérdése. Elképzelhető, hogy egy politikai szereplő más prioritásokat talál, például fontosabbnak tartja a területszerzést vagy hogy miként szerepel a történelemkönyvekben.

Lugas: Jelenleg sem a világ egészségügyi, sem a klíma-, sem a gazdasági helyzete nem megnyugtató. Mire lenne szükség, hogy kevésbé lássuk kilátástalannak a helyzetet?

Czigányik Zsolt: Óvakodnék arról beszélni, hogy a jövő milyen lesz. Az irodalom és a filmek világosan megmutatják, hogy sok félelem és szorongás van a jövővel kapcsolatban. De éppen a művészet alkalmas ezek körbejárására. 

Indiai hívő imádkozik a hindu Ganésa istenség oltáránál, amelyet Covid elleni vakcinák makettjéből építettek meg. Látható és láthatatlan félelmek (Fotó: Europress/AFP)

Az elmúlt évek sajnos igazolták, hogy nem légből kapott félelmekről van szó. Nemcsak hergeljük tehát magunkat a disztópiákkal, hanem azok a valós kockázatok fiktív térben való feltérképezésére is szolgálhatnak. Sokszor elhangzott az együttműködő társadalom, amelynek kialakításában és az alternatívák megtalálásában segít az irodalom és a film.

Kapitány-Fövény Máté: A mesterséges intelligenciában és automatizációban rejlő lehetőségek kiaknázásához leginkább az öngondoskodás és a felelősségvállalás megtanulására lesz szüksége az emberiségnek. Fejlesztenünk kell a frusztrációtűrésünket is a változásokhoz való megfelelő alkalmazkodáshoz. Mindehhez fel kell nőni a szó lélektani értelmében. Ám ennek a folyamatnak sok esetben nem kedvez a politikai helyzet, a demokráciák kiüresedése. A tekintélyelvű társadalmakban nem tekintik felnőttnek a lakosságot, így könnyű másokra hárítani a felelősséget.

Rab Árpád: A technológia által hozott igazi változás az értékek átrendeződése. Például amit eddig tudásnak hittünk, azt az internet elterjedésével már nem gondoljuk annak, mert mindenki fejében ott van. Eddig viszont nem tekintettük tudásnak az intuíciót, az érzelmeket vagy az ösztönöket. A mostani környezetben ezek előnyt jelentenek, és erre válaszolnia kell az oktatásnak, illetve a tudománynak. 

Akik eddig kapuőrök voltak, most újra kell definiálniuk magukat, újra el kell nyerniük kapuőri szerepüket. A digitalizációs technológiák tükröt tartanak elénk, és megcsinálják, amit kérünk tőlük. A kihívás az, hogy meg kell tanulnunk, léteznek olyan helyzetek, amelyekben mindenki nyer egy kicsit.

A technológia az automatizálással segít teret adni a segítségnyújtásnak. Fontos tehát, hogy most rögzítjük azokat a viselkedésformákat, amelyeket fontosnak tartunk. Eddig mindig volt puffer, a kivételes, egyedi esetek kezelése, mozgástér a szabályok körül, amely drasztikusan csökken. Most dönteni kell. A kérdés, mennyien lesznek a vesztesei ennek a változásnak, és mennyien a győztesei. Nagyon sok ember dolgozik az utóbbin, ezt segíti a trendkutatás is előrejelzéseivel és forgatókönyveivel.

Soós Eszter Petronella: A következő évek kérdése, hogyan kezeljük a változásokat. Ha kizárólag a kényelmünket fenyegető veszélyként, az pszichésen nehezíti az alkalmazkodást. Egy politikai, társadalmi vagy gazdasági krízist nemcsak úgy lehet címkézni, hogy vér, veríték és könnyek következnek, hanem úgy is, hogy egy kihívás jön, amelyet emberiségként képesek leszünk megoldani. Ehhez lehet, talán mellőznünk kell bizonyos kényelmi dolgokat. Ettől még rajtunk is múlik a változások megélése.

Nyomásgyakorlás 

A két világháború pusztításai egyértelművé tették a nemzetközi diplomáciában, hogy a katonai fenyegetésen vagy beavatkozáson túl szükség van visszafogottabb eszközrendszerre, mert az erőszak alkalmazása – annak morális problémái miatt – csak a legutolsó megoldás lehet. A nyolcvanas években Joseph Nye amerikai nemzetközikapcsolatok-professzor használta először a puha hatalom fogalmát, szembeállítva a fegyveres fellépést jelentő kemény hatalommal. 

Azóta számos szerző vitatkozik, pontosan mit értünk a fogalmon, illetve mi tartozik a puha hatalom továbbfejlesztett változatához, amely együtt alkalmazza a kemény és a puha eszközöket. A kultúra tipikusan a puha hatalomhoz sorolható, emellett idetartozik többek között a vallási örökség, a korábbi hírességek hagyatékai, egy speciálisan jellemző szabályrendszer, de akár egy ország sikeres gazdasága is.

Az eddig legkiterjedtebb puha hatalmi felmérés a brit Brand Finance elemzőcéghez kötődik, amely kétféle kérdéstípusra 105 országból több mint 75 ezer választ gyűjtött össze a Global Soft Power Index 2021 felállításához. Ez hét pillérbe sorolja a lehetséges forrásokat. Az első csoport az üzleti, kereskedelmi, gazdasági és infrastrukturális helyzet, illetve a fejlődési lehetőségek. 

A második a kormányzati környezet, a politikai elit minősége és mennyisége, az emberi jogok és a bűnözési statisztikák. A harmadikba a nemzetközi kapcsolatok és diplomáciai kapcsolatok, illetve a klímaügyek tartoznak. A negyediket a klasszikus kulturális források alkotják: a szépművészet, irodalom, zene, film, divat mellett a sport és a gasztronómia is. Az ötödik a média és a kommunikáció pillére. A hatodik az oktatásé és a tudományos életé, az utolsó pedig az értékeket és a bizalom szintjét veszi számba.

Az eredmények szerint az erős és stabil Németország a világ vezető puha hatalmi ereje, míg az Egyesült Államok a járványkezelés nehézségei miatt hátrébb csúszott. Látszik a Közel-Kelet felemelkedése is, ami különösen az energiaválság nyomán kialakuló új gazdasági helyzetben lehet fontos.

Neon és különvélemény

Egyre több a kilátástalan jövőkép, amely muníciót adhat rémálmainknak. A mesterséges intelligencia forradalma, a túlnépesedés, az elnyomó hatalmak megerősödése, a környezetkárosítás miatt bekövetkezett természeti katasztrófák, a különféle ijesztő vírusok – csak néhány ötlet, amely felvázolja egy disztópikus sorozat vagy mozifilm alaphelyzetét. Az 1927-es, Fritz Lang-féle Metropolis a műfaj atyjának tekinthető: ezek az alkotások arról mesélnek, ami legrosszabb esetben akár be is következhet, vagy éppen arról, amitől a legjobban félünk.

Az A. I. Mesterséges értelem robotjai a technológia túlburjánzásáról és az ember-gép határokról meséltek, míg Spielberg Különvéleményében a rendszer még meg nem történt bűntettekről jósolt. Népszerű disztópikus motívum az egyén totális elnyomása és egyfajta kontrolláló, erőszakos világrend megalakulása, ahogy azt már George Orwell 1984 című alapművében is olvashattuk, illetve láthattuk. Az emberi jogok lábbal tiprása párosulhat egészségügyi problémák megjelenésével, amelynek kitűnő példája Margaret Atwood Booker-díjas A szolgálólány meséje című műve, melynek alapján készülő sorozat a regény lezárása után is pörgeti az újabb évadokat.

A Mad Max-típusú posztapokaliptikus kalandok külön kategóriát képeznek. Ezek inkább túlélős akciók, mint társadalomkritikák: bebizonyítják, hogy a sivár jövő lehet akár szórakoztató motorozás is a sivatagban. 

Vagy éppen vizuális orgia, akár Jean-Luc Godard Alphaville-jének futurisztikus Párizsa vagy Ridley Scott Szárnyas fejvadászának (és folytatásának) melankolikus neonreklámjai. 2020 egyik meglepetésszerű sikere a dél-koreai Nyerd meg az életed című sorozat volt, amelynek címe magáért beszél, az 1999-es Mátrix pedig a mai napig újranézve igazi mestermű, amely társadalmunk és hitrendszerünk alapjait kérdőjelezte meg. A The Last of Us minden idők egyik legsikeresebb videójátéka. 

Adta magát a megfilmesítés: a történet szerint a világot egy agyroncsoló fertőzés által elindított járvány döntötte romba, amely nem pusztán megöli az embereket, hanem szörnyeket csinál belőlük. A túlélők számára persze van még remény az ellenszerre – a játékból készült sorozatot januárban mutatják be a disztópiák rajongóinak legnagyobb örömére.

Borítókép: Vidrák Szingapúr felhőkarcolóinak előterében. Megvalósult civilizációs álmok? (Fotó: Getty Images)