Megváltozhat eddigi tudásunk a gitárról?

Ligeti György zongoraciklusának átírásán dolgozott éppen, amikor elképzelte, mi lenne, ha a gitár képes lenne az átalakulásra. Koltai Katalin már zeneakadémista növendékként sem „csak gyakorolt”, hanem átiratokat és összművészeti produkciókat készített, különösen az izgatta: hogyan bővíthető a klasszikus gitár eszköztára. Újítása nagy népszerűségnek örvend a kortárs zeneszerzők körében.

Fotó: Altrichter Zita

Koltai Katalin gitárművész, zenepedagógus, a University of Surrey doktori iskolájának ösztöndíjasa kedden érkezett haza Angliából, ma este hat órától bemutatja az általa fejlesztett, úgynevezett Ligeti-gitárt a Budapest Music Center (BMC) könyvtárában, holnap, február 5-én pedig az UMZE Kamaraegyüttessel lép fel a BMC koncerttermében. Ha ez a programsorozat egy szuszra talán kicsit soknak tűnne, akkor az azért van, mert Koltai Katalin már zeneakadémista növendékként sem „csak gyakorolt”, hanem átiratokat készített, hangszerelt vagy éppen összművészeti produkciókat hozott létre.

– Minden hangszerfejlesztés mögött határozott szándék áll, amely arra keresi a választ: milyen hangzást szeretnénk elérni? Az én utam ebben a fejlesztésben a zeneakadémiai tanulmányaim utolsó éveiben indult, miközben rengeteg átiratot készítettem – nagyrészt zongoraművekből. 

Az átiratok szembesítettek hangszerem határaival: a belső zenei vízióm és a hagyományos, hathúros klasszikus gitár technikai lehetőségei közötti távolsággal. A vágykép és valóság közötti különbséget komoly konfliktusként éltem meg – meséli a gitárművész –, végül arra a felismerésre jutottam, hogy innovációval, a hangszer technológiai fejlesztésével áthidalhatnám a nehézségeket.

Koltai Katalin példát is mond a különbségekre: Az éjszaka zenéje a XX. század emblematikus darabja, mondhatni „szentség” a magyar zeneirodalomban, amelyhez hozzányúlni, pláne átiratot készíteni belőle nagy felelősség. Már csak azért is, mert Bartók Béla többszólamú struktúráit fizikai képtelenség megszólaltatni a hagyományos klasszikus gitáron. Vakmerő vállalkozás lenne a zongoramű előadása más hangszeren?

– Engem nem az a szándék vezérel, hogy minél grandiózusabb legyen az eredeti alkotás, inkább az, hogy a zene lelkülete közel álljon a hangszeremhez. Csak olyan műből készítek átiratot, amelyben meghallom a gitár hangját. Tapasztalatom szerint Az éjszaka zenéje gitáron hihetetlenül erőteljes hatást vált ki a közönségből, ennek magyarázata pedig a hangszerből, a gitár intimitásából is fakad – állítja Koltai Katalin.

– Közeli és közvetlen. Az a természetes és meghitt viszony, amelyet meg kell teremteni minden egyes zongorajátéknál, a gitár esetében szinte magától értetődő. Úgy érzem, Bartók művében az emberi magány – mindannyiunk feloldhatatlan magánya – az éjszaka sötétjében nagyon közel áll a gitár magányos költészetéhez. Csakhogy Az éjszaka zenéje a klaszter zenei struktúrára – az egyidejű együttes hangok halmazára – épül, amely sűrű hangcsoportot alkot. Zongorán ezt egyszerű leütni: elég csak az egymás melletti fehér és fekete billentyűkre rátenyerelni, az már egy klaszter. 

Ugyanezek a hangok a gitár fogólapján elérhetetlenül távol vannak egymástól, vagyis lehetetlen a kívánt hangzást elérni. Adódott a kérdés: hogyan tudnám a szükséges távolságot átérni a bal kezem ujjaival, hogyan tudnám eljátszani a Bartók-művet?

A kérdés hátterében az is megfogalmazódik, miért van szükség egyáltalán gitárátiratokra. Közkedvelt hangszerről van szó, ám népszerűségét elsősorban a popkultúrán keresztül nyerte el a gitár. Miközben manapság szinte minden háztartásban pengetik, klasszikus hangszerként kifejezetten bizonyítania kellett. Újrapozicionálásában meghatározó szerepe volt Andrés Segovia spanyol előadóművésznek, aki a klasszikus gitár „apostolaként” tekintett magára, és mint hitvallásában megfogalmazta: „Egyetlen büszkeségem az a merész és fáradhatatlan próbálkozás, hogy a gitár titokzatos szépségét megmutassam, és számára a világ szeretetét nyerjem meg.” 

Erre irányult az angol Julian Bream (1933–2020) gitár- és lantművész tevékenysége is, aki Benjamin Brittent és másokat is „megnyert” a klasszikus gitárnak. Ettől azonban még tény, hogy sok kiváló zeneszerző – Mozarttól Ravelen át Bartókig – egyáltalán nem írt a pengetős hangszer szerelmeseinek melódiákat, s bár mára a komolyzenei körökben általánosan elfogadottá vált, a klasszikus gitárnak viszonylag szűk a repertoárja. Koltai Katalin úgy véli, számos alkotásnak – a zongorára írottnak is – lehet létjogosultsága gitáron, amelynek hangzásvilága akár még hozzá is tehet a mély érzések és gondolatok közvetítéséhez.

– Ligeti György Musica ricercata című zongoraciklusának az átírásán dolgoztam éppen, amikor elképzeltem, mi lenne, ha a gitár képes lenne a műhöz hasonló belső átalakulásra. Ekkor már nagyban végeztem a doktori kutatásomat Angliában, ahol nagyon sok szakmai és anyagi támogatást kaptam. Az Altamira Founda­tion gitárgyártó cég adományozott a projektemre mestergitárt, és annak az átépítéséből megszületett az új hangszer, amelyet tiszteletadásként Ligeti-gitárnak neveztem el. 

Az első fázisban kis kapodasztereket (capo: az odacsíptethető húrlefogó a gitár nyakán) fejlesztettem ki, amelyeket csatlakoztattam a hagyományos, klasszikus gitár fogólapjához. Ezek a mágneses húrlefogók lent tartják az egyes húrokat külön-külön is, mivel az új hangszer fogólapja reagál a mágnesre. Ezzel a találmánnyal megváltozik az eddigi tudásunk a gitárról: olyan távoli hangokat is le lehet fogni rajta, amilyenre a legnagyobb tenyerű ember sem lett volna képes korábban. Olyan hangzások jönnek létre ezáltal, amilyeneket még nem hallottunk, ezért el sem tudtunk képzelni a gitáron. Teljesen új élmény, még én is csak kapizs­gálom, hányféle további lehetőség rejlik a fejlesztésben.

A kortárs zeneszerzőket is lázban tartja az innováció. Ma este az Átlátszó hangon – Ligeti-gitár projekt című előadáson Bartók Béla Az éjszaka zenéje és Ligeti György Musica ricercata no. 1, 2, 7 zongoraciklusa mellett lesz két ősbemutató is: Tom Armstrong Bartókiana és David Gorton Six Miniatures című műve. David Gorton zeneszerző, a londoni Royal Academy of Music professzora mikrotonális – azaz fél hangnál is kisebb intervallumú, emiatt sajátos, lehangolt hangzású – rendszerrel kombinálja az új gitár kitágított lehetőségeit. A különböző capoelrendezésekkel pedig azt a hatást kelti, mintha minden egyes tételhez más hangszert hozna létre. 

Vasárnap a BMC-ben, az UMZE Kamaraegyüttes Autour de nous (Körülöttünk) című francia–belga–magyar vegyes műsorán elhangzik többek között Gryllus Samu Krrr, dmm, taaa című, Ligeti-gitárra és kamaraegyüttesre írt darabja is. Úgy tűnik, hogy máris a kísérletező kedvű, kortárs zeneszerzők egyik nagy kedvence a hangszer határait ostromló gitár.

Borítókép: Az előadóművész Koltai Katalin „újrapozicionált” hangszerével (Fotó: Altrichter Zita)