Kabdebó Lóránt halálának évfordulója is írásra ösztönöz, de leginkább az irodalomtörténész személyisége. És az új kötet, a posztumusz megjelent Valami történt – Szabó Lőrinc átváltozásai című munka. Éppen egy éve tette ki a pontot a végére, pár napra rá, hogy megjelent az „egy Költő Agya” című tanulmánykötet, amely egyetlen talányos sor vizsgálatából indul ki, majd egyetemesen értelmezve a mondatot visszaérkezik oda, hogy a „Mindenség is csak egy Költő Agya”. Egy éve sem búcsúztam, inkább megerősítettem, hogy
a tervezett, újabb beszélgetésre másik időben kerülhet sor, bár Kabdebó Lóránt földi életében is szabadon mozgott az időben: szeretett anekdotázni, tudott is, élénk előadásmódjával megidézte szellemi körét, elhunyt barátait. Itt ült Barcsay Jenő, nézz csak körül – invitált be a szobába, mintha magától értetődő lenne, hogy itt vannak körülöttünk az alkotók. Ahogy ott is voltak.
Szóval már vártam ezt az újabb találkozást.
A Prae Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötetében a legmegkapóbb Kabdebó Lóránt személyes, koncentrált figyelme, amely arra sarkallja az olvasót, hogy hozzá hasonló elkötelezettséggel törekedjék a megértésre. Hogy átélhesse: „valami történt”, a vers minden olvasáskor új életre kel, ezért is érdemes szenvedéllyel a szavak nyomába eredni.
A jó vers személyes és egzisztenciális, vagyis létkérdés. A Tanár úr ezt a személyes felelősséget hangsúlyozza írásaiban: „mindenkinek önmagának kell felépítenie eszméletét a világmindenséggel szembesülve”.
Így adja tovább Szabó Lőrinc önfelismerését: „Rendben vagy, te is egy lehetséges világ vagy, fiatalember!”, ezzel a biztató, ugyanakkor gondolkodásra és kutatásra serkentő lelkülettel vallja, hogy mindenkinek külön-külön magában kell keresnie a kisebb méretű csoda helyét az Univerzum nagy csodájában.
Kabdebóval lépésről lépésre bejárható Szabó Lőrinc életpályája. A költő szöveguniverzumának feldolgozását, publikálását, kritikai kiadását és elemzését kezdetben egyedül, utóbb már a tanítványaival együtt végezte. Mégis valójában neki köszönhető, hogy a feledés veszélyével fenyegetett Szabó Lőrinc méltó helyre került a magyar líra történetében. A gigászi munka hátterében az irodalomtörténész korai elköteleződése állt, amely nem nélkülözte a kockázatot sem a pálya kezdetén.
Erre utal, hogy Kabdebó Lóránt nem egyszerűen bátorításként, de áldásként értelmezi Németh László két, hozzá írott levelét: „Látom, hogy Szabó Lőrinccel foglalkozol. Ő is egyike azoknak, akiket szép csendesen ki akarnak iktatni a közemlékezetből. Nehéz, de szép feladat e könnyelmű feledés s bűnös feledtetés ellen dolgozni.”
(1966. november 17.); „Örülök annak is, hogy Szabó L.-könyved halad […] hiszem, hogy a társadalmilag hálátlan téma ebben az esetben is nagy szellemi s mesterségbeli gazdagodással fog járni: hisz a kritikus pályája a tehetsége mellett elsősorban a szegődésétől függ – hogy mire teszi fel magát.” (1967. szeptember 15.) Nos, Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc megértésére és megértetésére, gondolatvilágának közvetítésére tette fel magát. Az utolsó leütésig.
Az utolsó kötetben összefoglalja az életmű szövegkiadásaiban és értelmezésében elvégzett munkát, miközben feltérképezi a filológia és a transzcendens kapcsolatát is. A költői alkotásról írja, de szerzői hitvallás egyben: a halál erejét csak akkor győzhette le, amikor nem saját személyes sorsa izgatta, a cél már nem önmaga, de a másik ember. A végső mondat már a tanítványoké: Szabó Lőrinc monográfusának munkája a végéhez ért, de az általa kijelölt munka folytatódni fog, mert megmutatta, hogy ez az életmű szüntelen párbeszédre hívja értelmezőit.
