Lajos Ágost, a később XVI. Lajosként trónra emelt francia király és hitvese, Mária Antónia, gyakran használt francia neveként Marie Antoinette főhercegnő az egyetemes történelem legismertebb uralkodópárjainak egyike. Hírnevük elsősorban tragikus sorsukból eredeztethető. A francia forradalom radikalizálódása során előbb házi őrizetbe kényszerítették őket, majd sikertelen szökési kísérletük után a Temple börtönében raboskodtak, hatalomra kerülve aztán a jakobinusok 1793-ban előbb Lajost, majd Mária Antóniát is kivégezték. Ezt minden érettségizett diák fújja.
Közös életüknek van egy másik, ha akarjuk, egyfelől ugyancsak a tragikus jelzővel illethető, másfelől viszont akár mosolyt fakasztó szála is. Lajos és Mária Antónia házassága dinasztikus érdeket szolgált, XV. Lajos és Mária Terézia ekképpen is igyekezett elmélyíteni a francia–osztrák barátságot. A dinasztikus házasság mint diplomáciai aktus önmagában nem feltétlenül volt a boldog házasság akadálya. Lajos és Mária Antónia frigye azonban hét éven át beteljesületlen maradt, ami érthetően csípős pletykáknak adott szárnyat Lajos férfiasságát pellengérre állítva.
A sokirányú tehetséggel megáldott, az uralkodásra azonban csak mérsékelten alkalmas királyt és körét nyilván feszélyezte a férfiú kötelesség eltitkolhatatlan elmulasztása. II. József, a kalapos király a rokoni, baráti tanácsokon felül még orvosi segítséget nyújtva is igyekezett cselekvésre bírni a sógorát. Sokáig mindhiába. Maga Lajos azzal próbálta leplezni a tehetetlenségét, avagy igyekezett a felesége kedvében járni, hogy szemet hunyt Mária Antónia udvarlóinak mindennapos jelenléte felett, mi több, saját használatú rezidenciával ajándékozta meg, hogy zavartalanul fogadhassa a hódolóit. Az emblematikus helyszín neve minden magyar szívében érzékenyen rezonál.
Trianon.
Egész pontosan a Kis-Trianon kastély, amely sokáig tévesen a tankönyvekben is úgy szerepelt mint a második világháborút lezáró magyar békediktátum aláírásának a helyszíne, hiszen a szomorú eseményre a szomszédos és, miként arról a neve is árulkodik, a nála nagyobb és pompásabb Nagy-Trianon kastélyban került sor. A történet szempontjából ez persze mellékes.
Hogy mindez mit sugall éppen most? Voltaképpen semmit, mégis mindent, nem kevesebbet, mint hogy az újkori magyar történelem – még a posztmodernnek mondott jelenben is – maga Trianon. A rendhagyó történelemóra kerete esetünkben történetesen egy baráti beszélgetés a Székelyföldön, az előadó pedig Kápolnási Zsolt, székelyudvarhelyi történelemtanár, sőt történész, barátainak Kápi.
Kedves barátom arra a kérdésre adta elő XVI. Lajos és Mária Antónia frigyének kezdetben kínos történetét, hogy miképpen ültetheti el ma egy történelemtanár a közösségi média rabságában szocializálódó diákok fülében, fejében, szívében Trianon üzenetét.
Kápi stílusát, pláne egyszerre emelkedett és oldott hangulatban, meg sem próbálom visszaadni, mert lehetetlen. Egyedi, utánozhatatlan figura. Kitérőkkel gazdagon ékesített felszólalását érthetően némi gyanakvás kísérte a társaság vele csak frissiben megismerkedő tagjainak körében. De hát Kápi két és fél éve a Duna Tv riporterét is megtréfálta amúgy halálosan komolyan. Amikor Romániában beiktatták a Trianon-törvényt, amely többek között nemzeti ünnepnappá nyilvánította június negyedikét, meginterjúvolták mint székelyudvarhelyi történelemtanárt. Megbotránkozó választ remélve, természetesen. Ám Kápi a neki szegezett Mit szól hozzá? kérdésre úgy válaszolt, hogy örvend neki. Meg is indokolta, miért. Hosszú évek óta mindhiába próbált vetélkedőt, történelemversenyt hirdetni Trianon-témában, éppen melyik szinten az igazgató, a tankerület, a megyei tanácsos nem adott rá engedélyt. Mostantól a törvény támogatását élvezve ennek nem lehet akadálya, felelte Kápi. Aki bohókás természete dacára ötgyermekes családfő és régi vágású tanárember, az oktatás neki nem munka, hanem hivatás.
Ars poeticáját egyszer úgy fogalmazta meg, hogy ha a fiatalok randevút beszélnek meg Udvarhely emblematikus első világháborús emlékművénél, a Vasszékelynél, akkor tudják, hogy a szobor a legendás 82-es székely gyalogezrednek állít emléket.
Azoknak a hősöknek, akik az 1916-os román betöréskor saját kérésükre tértek haza Galíciából, mondván, ki másnak lenne kötelessége megvédeni a szülőföldet, ha nem nekik, s akik szicíliai hadifogságban sínylődtek 1918 tragikus őszén, amikor Erdély odaveszett.
Gombóc, katarzis, függöny.
Ahogy az élet nem áll meg, a beszélgetésnek sem itt volt vége. Trianon közvetlen és elsősorban a folyamatos népességvesztésben megmutatkozó közvetett hatása közismert. A felgyorsult, kinyílt, globalizálódott világban közös kihívás az el- és kivándorlás.
A magyar fiatalok már nem csupán a határokon túlról indulva keresnek külföldi boldogulást a jobb munka-, tanulmányi, netán sportolási lehetőség igézetében. A határ két oldalán immár közös a sorsunk. Ez a harmadik évezredbeli Trianon.
A mai közízlés már nem ezt diktálja, sőt gyakran gúny tárgyává teszi, de mégiscsak azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Hogy ne csak a pátoszt olvassuk ki belőle, talán aktualizálhatjuk az évszázada megfogalmazott bölcsességet. A fiaknak az a dolguk, hogy meghódítsák a világot. Az apáké, hogy felkészítsék és hazavárják őket.
Trianon nem csak XVI. Lajos életében volt a férfiasság próbája.
Borítókép: A Kis-Trianon kastély
