Ahol nincsenek győztesek: a koszovói konfliktus mindkét oldal filmkészítőit megihlette

Bármikor kitörhet a háború a szerbek és az albánok között a koszovói zavargások következményeként. A történelmi emlékezet egyik leghatékonyabb médiuma a film, a krízis előzményeit feldolgozó alkotásokból kiderül, mit gondolnak a felek.

A film erénye, hogy bemutatja azt is, mit okozott a NATO (több ezer civil életét követelő) bombázása: a filmben kórházat ér találat Belgrádban, ilyen valóban történt. Részletesen látható a Koszovói Felszabadítási Hadsereg terrorja is, bár ezek már hatásvadász képsorok, amelyek kontraproduktív hatást érnek el. Az Enklávé alkotói elegánsan elhagyták a kontextust, és a történelmi előzményeket felvázoló, gyakran szájbarágós és manipulatív feliratokat, A balkáni vonal készítői viszont a film hátterét is eltorzítják, a szerbek veszteségeire és az albánok, illetve az őket támogató NATO bűneire fókuszálva, pedig mindkét oldalon követtek el etnikai tisztogatást.  

Habár a film alkotói megteszik a szükséges gesztusokat az albánok felé, lefutják a kötelező pacifista köröket, összességében mégis propagandisztikusan hat a film – kritikusai szerint nem több orosz dezinformációnál. Egyfelől erős műfajisága okán nehéz komolyan venni, gyakorlatilag A kategóriás megvalósítású B filmről van szó, másrészt viszont éppen a népszerű zsánerei juttatják el a lehető legnagyobb közönséghez (akiket így félrevezetnek), látványos akciójelenetei pedig háborúpárti toborzófilmnek is tökéletessé teszik. 

Szintén szerb film, de jóval kifinomultabb, stílusosabb alkotás A sötétben, Szerbia legújabb Oscar-nevezettje: ebben a filmben nemcsak az albánok terrorját nem látni, de egyáltalán albánt sem. A filmet Dusan Milics rendező bevallása szerint egy tizenegy éves kislánynak az ENSZ-hez címzett levele ihlette, amelyben szívszorítóan írja le az életet az enklávékban. A főhős ennek a kislánynak a fikciós alteregója, aki anyjával és nagyapjával várja haza az eltűnt családfőt, hiába. A Kfor katonái nappal őrzik a békét, éjszaka viszont egyfajta horrorfilmet élnek át a szerb család túlélői.  

A műfaját tekintve paranoiathrillerként is kategorizálható film végig kétértelmű marad, a katonák szerint csak a képzeletük játszik velük, de ha így van is, akkor is nyilvánvaló, hogy ezt a poszttraumásstressz-szindrómát és paranoiát a háború és az elmérgesedett szerb–albán viszony okozta.  

Az Enklávé és A sötétben gyerekhősét egyaránt a szülei vagy a nagyszülei tartják ebben a veszélyzónában, és úgy tűnik, más hőse nem is lehetne e filmeknek, mint egy-egy ártatlan gyerek, hiszen a felnőttek szinte már beleőrültek a gyászba és a veszteségbe. A film végén felirat: a 2004-es pogrom során albán radikálisok négyezer szerbet üldöztek el, nyolcszáz házat romboltak le, és 35 templomot gyújtottak fel. Tizenkilencen haltak meg, több száz embert máig eltűntként tartanak nyilván. Ez a szöveg lehetne didaktikus és demagóg, valójában megrendítő, hiszen addig ennek csak a hatásait láttuk. 

A 2021-es Kaptár az albánok oldaláról mutatja be a konfliktust, itt tapinthatók a szerbek bűnei: ezúttal is családfőt várnak haza hiába, a rengeteg holttestet azonosítani is nehéz. Lezárás híján a gyászmunka sem végezhető el, az elengedés sem lehetséges. A filmet záró feliratok felidézik, hogy a háború legnagyobb mészárlását a Velika Krusa nevű faluban követték el a szerbek 1999-ben, ahol 240 ember halt meg vagy tűnt el.  

Koszovó-szerte máig, azaz több mint két évtized után is több ezer eltűntet tartanak számon, ebből 64 ebből a faluból tűnt el. A film bemutatja, milyen hiába várni egy eltűnt férjet, és arról álmodni éjszakánként, hogyan halhatott meg. A Kaptár félig-meddig életrajzi film is, Fahrije Hoti története, aki ötven albán özvegyasszonyt foglalkoztatva vitte a világsikerig házi készítésű ajvárját.  

A balkáni vonal a barbarizmust, A sötétben szinte semmit nem mutatott a koszovói albánokból, az Enklávé pedig csak megrendezett házasságot engedett látni a kultúrájukból, a Kaptár viszont már mélységében jeleníti meg ezt a világot. Bár az összkép így sem hízelgő: Fahrije a túlélés érdekében kénytelen átvenni férje feladatait a ház körül, sőt dolgoznia is kell, és mivel ez az iszlámban tilos, nőegyletével az albán férfiakat is magukra haragítják. És nem csak a férfiakat, hiszen a szexizmus mélyen átszövi a társadalmat. Egyfajta kényszerű emancipáció története ez, amellyel könnyű azonosulni bárhol a világon, részben ezzel is magyarázható, hogy a film a 2021-es Sundance filmfesztivál legnagyobb sikere volt, a nemzetközi kategóriában a három legfontosabb díjat (nagydíj, közönségdíj, legjobb rendezés) is elnyerte. Azt pedig csak remélhetjük, hogy nem lesz miről újabb szomorú filmeknek készülnie a májusi zavargások után. 

Borítókép: Jelenetkép az Enklávé című filmből (Forrás: YouTube)