– A Kápók a múlt fogságában az első monográfia a magyarországi kápóperekről. Miért várt ezek feldolgozásával a magyar történetírás több mint hetven évet?
– A kápóperek valahogyan „elfelejtődtek”, talán azért, mert mindenki számára kellemetlen történetek voltak, amelyekre senkinek sem volt kifizetődő emlékezni. Természetesen létezik olyan fősodratú narratíva, mely szerint Magyarországon 1945 után hatékony, a korabeli európai normáknak megfelelő felelősségre vonás történt. Ez idáig főleg a szélsőjobboldal kérdőjelezte meg ezt, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy felmentse a legfőbb háborús bűnösöket a népbíróságok ítélete alól. Ezzel szembeszállva a népbíróságok apologétái pedig kevéssé engedtek teret az eljárások árnyoldalai bemutatásának. A háborús bűnökkel vádolt zsidók történetei így eddig egyfajta senki földjére kerültek: a jobboldalt nem érdekelték a koncepciós pereik, mert a vádlottak zsidók voltak, a baloldal pedig nem beszélt ezekről, mert kellemetlen tényekre került volna fény a népbíróságok eljárásai kapcsán. Ennek a kötetnek nem célja, hogy leépítse a népbíróságok hitelességét vagy megcáfolja a főbb háborús bűnösök ügyeiben hozott ítéleteket. Bármennyire koncepciózus vagy amatőr módon működtek is egyes népbíróságok, nyilván senki sem gondolhatja komolyan, hogy olyan tömeggyilkosok, mint Szálasi Ferenc vagy Sztójay Döme ártatlanok lettek volna. Mindazonáltal nem tartom szentségtörésnek, hogy a kollaborációval vádolt zsidók pereiről kritikusan beszéljünk: itt az ideje jobban kritizálni a népbíróságokat.

– Egy kivétellel zsidó kápókról ír. Létezik-e egységes meghatározása annak, ki volt kápó? A leírt esetekben voltak, aki gumibottal ütlegelték a foglyokat, míg másvalaki orvos volt egy gyárban, ahol kényszermunkásokat dolgoztattak.
– Kápónak nevezzük az olyan funkcionáriusokat, akik a holokauszt során Németországban vagy megszállt országokban lévő koncentrációs vagy haláltáborokban különböző kiváltságokért bizonyos feladatokat láttak el. A szakirodalom meglehetősen liberálisan használja a kápó kifejezést: kápók lehettek az egyes táborok zsidó rabjainak vezetői (Lagerältester), a blokkok és a barakkok vezetői, a szobaszolgálatosok (stubova) vagy a rendfenntartók (jupó). A táborokat természetesen a németek és kollaboránsaik vezették, és a legmagasabb szintű zsidó funkcionárius, a Lagerältester is csak egyike volt a bármikor kivégezhető foglyoknak. Közvetlenül a náci táborparancsnok alá helyezték, annak parancsait teljesítenie kellett, gondoskodnia kellett a tábor szokásos napi rutinjainak gördülékeny lebonyolításáról és a felsőbbrendű előírások betartásáról. A Lagerältester kulcsszerepet játszott más foglyok funkcionáriussá választásában – ajánlásokat fogalmazva meg az SS-nek. Bár függött az SS jóindulatától, rajtuk keresztül különleges kiváltságokhoz jutott, például rendes ruhához vagy saját szobához. A blokk- vagy barakkvezetőnek gondoskodnia kellett a szabályok betartásáról az egyes laktanyákban. Ő volt a felelős a laktanya foglyaiért is. A szobaszolgálatos volt felelős a higiéniáért, a helyiségek rendjéért. A rendfenntartók értelemszerűen fizikai fenyítéssel tartották fenn a rendet a táboron belül. Ezenkívül még számos szerepkör létezett a táborokban.