– Környezet- és klímatörténészként határozza meg önmagát. Miért épp e két szakterületet választotta a történelemtudományon belül?
– 1985 márciusának végén a Szegedi Tudományegyetem másodéves, földrajz–történelem szakos hallgatója voltam, és a tavaszi szünetben – terepi tapasztalatszerzés céljából – másfél hétre elutaztam az Erdélyi-szigethegységbe, ami sorsfordítónak bizonyult számomra. Amikor visszatértem Biharországból – ami egyébként a szűkebb pátriám –, már tudtam, hogy környezettörténettel szeretnék foglalkozni. Az 1970-es években születő környezettörténet az emberi történelmet alakító szereplőként kezeli a természeti környezetet, az emberre pedig kettős természetű lényként tekint: egyszerre kultúrahordozó, illetve biológiai igényekkel és szükségletekkel is rendelkező lény. A természeti környezet változásainak legfontosabb kiváltó oka ugyanakkor mind a jelenben, mind a történeti múltban az éghajlat megváltozása.
A klíma az emberiség hajnala óta változik
– Amelyek olyannyira elválaszthatatlanok egymástól, hogy – mint arra több előadásában rámutatott – az emberiség története gyakorlatilag egyidős a klímaváltozás történetével…
– Így van. A Föld geológiai történetében négy nagy jégkorszak volt. Az emberi történelem szempontjából a két és fél millió éve kezdődött pleisztocén jégkorszaknak van meghatározó jelentősége, amely hozzávetőlegesen 11 700 éve ért véget. Az emberi faj evolúciója során több – a szárazság által kiváltott – afrikai kivándorlási hullámról is vannak régészeti adatok. A vándorló emberi csoportok dolgát megkönnyítette, hogy az eljegesedések idején a világtengerek szintje száz méterrel alacsonyabb volt, mint napjainkban. A földtörténeti jelenkor – a holocén – enyhe és viszonylag kiegyensúlyozott éghajlati viszonyokat hozott, ugyanakkor érdemes óvatosan megjegyezni: a pleisztocén jégkorszak idején voltak 15-16 ezer éves interglaciálisok, vagyis egy-egy eljegesedési időszakon belüli, melegebb éghajlatú periódusok. Ilyen módon azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a pleisztocén jégkorszak nem ért véget.
– Egyes kutatók ugyanakkor azt mondják: jelen korszak a klíma gyorsuló melegedésének ideje. Mikor kezdődött e legutóbbi klímatörténeti periódus?
– Ezt a kérdést legutóbb és legnagyobb megbízhatósággal egy svájci szerzőpáros, Christian Pfister és Heinz Wanner válaszolta meg az Éghajlat és társadalom Európában: az utolsó ezer év című, 2021-ben megjelent könyvében. Szerintük a jelenkori felmelegedés a XX. század elején kezdődött, ugyanakkor 1988-ig mérsékeltnek mondható. Ezt követően azonban példátlan módon felgyorsult.
– A globális felmelegedés tényét egyre kevesebben vitatják, abban a kérdésben ugyanakkor heves viták dúlnak, hogy a természet „önszabályozó” működésének vagy az ember tevékenységének következménye-e? Ön hogyan látja?
– A jelenkori felmelegedésnek valószínűleg természetes alapja is van, de komoly kutató nem vonja kétségbe, hogy döntően az emberi-gazdasági tevékenység következménye. Az egyik meghatározó bizonyíték a felmelegedés példátlan sebessége, a másik a szinkronicitás, ami a felmelegedés és az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése között van. Ami a jövőre vonatkozó forgatókönyveket illeti, fontos elmondani, hogy a tudomány különféle valószínűségű állításokat tud tenni. Ezt a protokollt követve kijelenthetem: nagyon magas a valószínűsége, hogy a globális felmelegedés az ember tevékenységének következménye. Ez a hétköznapi szóhasználatban azzal egyenértékű, hogy biztos. Ami – végső soron – bizakodásra is adhat okot, mert az életmódunk megváltoztatásával mérsékelni lehet a felmelegedés folyamatát.
– És mi volna a megoldás?
– Az első és legfontosabb feladat mindenképpen a kibocsátáscsökkentés, vagyis a légkörbe jutó és azt tovább melegítő gázok mennyiségének visszafogása. Az egyik meghatározó probléma a technológiai fejlődés elakadása, hiszen még most, a XXI. század elején is alapvetően XIX. századi technológiát használunk. Az igazán hatékony megoldást tehát a technológiai szintváltás jelentené. Másfelől szükség lenne az alkalmazkodási stratégiák kidolgozására, amihez think tankeket – taktikai és stratégiai elemzéseket végző, ajánlásokat megfogalmazó szakmai műhelyeket – kellene építeni. Enélkül közép- és hosszú távon nem fogunk tudni alkalmazkodni az éghajlat, és általában véve a természeti környezet megváltozásához.
– Ha a klímaváltozás jelenlegi tendenciái folytatódnak, harminc-negyven év múlva drámai változások várhatók. Magyarországon mi és hogyan alakulhat át 2060-ra?
– A történész alapvetően a múlttal foglalkozik, ezért elég rosszul szoktunk teljesíteni a prognózisok készítésében. A napjainkban zajló folyamatok és a rendelkezésre álló adatok alapján azonban valószínűsíteni lehet néhány fejleményt. A Kárpát-medence három éghajlati rendszer érintkezési övezetében helyezkedik el. Ezek: a kontinentális, az óceáni és a mediterrán klímazóna. A jelenkori felmelegedés következtében egyre erősödik a mediterrán klíma befolyása. Ennek egyik jele a két évszakos klíma térnyerése, az átmeneti évszakok – a tavasz és az ősz – eltűnése. A továbbiak pedig: a csapadék mennyiségének a csökkenése, valamint az időbeni eloszlás és a halmazállapot változása. Bandi fiam ötévesen, 2013-ban megkérdezte tőlem, miért nincs szánkója, amire azt mondtam, hogy mert Szegeden nem szokott hó esni, ha pedig véletlenül esik, akkor gyorsan elolvad. Ez ma már az ország nagyobb részére igaz. Mivel a Kárpát-medencében a mezőgazdaság számára a víz jelenti a szűk keresztmetszetet, ezért a csapadék csökkenése igazán rossz hír. Ily módon kulcsfontosságú feladat a lehullott csapadék megtartása, és általában véve a vízvisszatartás. Ami azért is fontos, mert a XIX. századi vízszabályozások idején csapadékosabb volt a klíma, ráadásul a termőterület növelése volt az elsődleges cél, így a folyóinkat túlszabályozták. Szárazodó és melegedő éghajlati viszonyok között pedig nem lehet elkerülni a vízhasználat és a vízgazdálkodási rendszer újratervezését.
A Mad Max és a jövő
– A klíma változása ugyanakkor a környezeten, s a mindennapi élet különféle területein is éreztetheti a hatását…
– Így van. Az Alföld most alakul át száraz sztyepp területté, ha kicsit hatásvadász módon fogalmazunk: elsivatagosodik. A haszonnövényeink jelentős része 250-300 mm éves csapadék mellett nem termelhető sikeresen. A kukoricától így minden bizonnyal el kell köszönni az Alföldön, ahol viszont – a változó klíma jeleként – egyre nagyobb a balkáni flóra és fauna aránya. Az alkalmazkodás egyik útja az öntözés lehet, hiszen például Izraelben félsivatagi területeken képesek voltak virágzó mezőgazdaságot létrehozni.
– E folyamatok az épített környezet arculatának megváltozását, s a hazai társadalom szerkezetének átalakulását is eredményezhetik?
– A jelek szerint igen. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete néhány évvel ezelőtt kiadott egy anyagot a hazai településhálózat átalakulásáról. Ebben a geográfus kollégák valószínűsítették, hogy a XXI. század második felére az ország népességének nagyobb része hét-nyolc, valamelyik nagyobb város körül kialakuló agglomerációs körzetben fog élni, a vidéki területek pedig nagyobbrészt elnéptelenednek. Ha ez így történik – és vannak erre utaló jelek –, akkor ehhez igazodó környezetgazdálkodást, településmenedzsmentet, társadalompolitikát kell kitalálni, méghozzá elég gyorsan.
– Szavait hallgatva úgy tűnik, nem tartja elhanyagolható eshetőségnek a klímakatasztrófa bekövetkeztét.
– Ez nyílt végű történet, és a lehetséges végkimenetelek között a Mad Max-filmekben látható viszonyok létrejötte is szerepel. Úgy látom, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást illetően jelenleg sodródunk. Ha úgy érezzük, hogy kellemetlenül meleg az időjárás, akkor a klímaberendezésekkel rendkívül energiaigényes mikrotereket hozunk létre a lakásainkban, a munkahelyeken vagy a bevásárlóközpontokban. Ha elszárad a kukorica a földeken, akkor besilózzuk, a következő évben pedig esetleg újra próbálkozunk, hátha több eső esik. Ez így biztosan nem fog menni. Ha nem készülünk fel a látható és várható változásokra, akkor olyanok leszünk, mintha egy bokszoló hátratett kézzel akarna mérkőzni a ringben… Mi fog történni? Hogy az egyik kedvenc együttesemet idézzem: „Fekszel a ringben és számolnak, de te fejben végig máshol vagy”.
Rácz Lajosról
1963-ban született. Történész, klímatörténész. Az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának professzora. Kutatási területe: a Kárpát-medence, illetve Közép-Európa újkori éghajlati és környezeti változásai, az ember és a természeti környezet kapcsolata a történeti korokban, a történeti ökoszisztémák működése.
Borítókép: Tom Hardy a Mad Max: A harag útja című filmben (Fotó: AFP)
