Kevés gyümölcs van, ami macerásabb a dinnyénél.
Mondjuk a ribizli macerásabb, merthogy csak úgy, magában is elég nehéz megenni, de csak úgy, magában irgalmatlan savanyú is, ezért le kell pucolni, hogy aztán porcukrozható legyen, és ribizlit lepucolni nem egy szapora és sikerélményekben gazdag elfoglaltság.
Aztán a gránátalma is macerás, aki próbálta már a gránátalmából kicsempészni a kicsike, vörös bogyóit, az tudja, miről beszélek. Egy jól sikerült gránátalma-pucolás után esélyes a konyha újrafestése, ám ha az ember rukkolával keveri salátába és feladja a vendégeknek, az elismerő pillantások és csettingetések még egy meszelést is megérnek.
Aztán ott van még, amikor Rezeda Kázmér drága asszonya, aki szegedi illetőségű, azt mondja egy délután, teljesen váratlanul, hogy „ma ettem végre büszkét”. Rezeda Kázmér, aki amúgy is fáradtan ért haza, kissé összezavarodott, hogy a büszke melléknév tárgyragot kapott, mert olyat még csak el tudott képzelni, hogy valaki büszkén eszik, ilyen módhatározósan ő is szokta enni a saját főztjét, de hogy lehet büszkét enni? Hangot is adott értetlenkedésének, mire azt a választ kapta, hogy „jaj, nem igaz, hogy nem érted, hát köszmétét ettem”, s mivel nem gyúlt értelem szegény Rezeda Kázmér szemében, végre kiderült, az egresről van szó.
Na, hát az egres ezért macerás.
S ebben nagyon hasonlatos a kakihoz. Mert lássuk be, kakit enni is elég macerás, de mielőtt bárki valami rosszra gondolna, gyorsan tisztázzuk, hogy a khakiról van szó. Ám ekkor még mindig sokan értetlenkedhetnek, miszerint miért enne valaki katonai egyenruhát, megfogalmazhatjuk mondandónkat úgy is, hogy ettünk licsiparadicsomot, datolyaszilvát, persimmont, sharonfruitot, hurmát, kákót, kakiszilvát (ez nem keverendő össze a fosószilvával!) vagy aralukot, bár azt hiszem, édeskevesünket kergették gyerekkorában az asztal körül azzal, hogy
edd meg azonnal a finom persimmonodat!
Szóval van macera elég.
De hogy a dinnye macerás, az is biztos.
És azt is szögezzük le az elején, hogy teljesen különböző macerák illetik a sárga- meg a görögdinnyét.
A sárgadinnye méretével nincsen baj, ami azt jelenti, hogy belefér a hűtőbe. Sárgadinnye esetében a macera fő csapásiránya a szag. Ugyanis a megfelelő hőmérsékletűre lehűlt sárgadinnyét az ember kettévágja, majd egy kanállal kivájja a szottyos-szálas-magos közepit. És az amatőrök ott követik el az első hibát, hogy ezt a vájadékot, ezt a kaparékot csak úgy a szemetesbe teszik.
Na most, ezt követően a sárgadinnye-kaparék kisvártatva olyan szagot kezd el árasztani, hogy rá lehet könyökölni, s hiába viszi ki a szerencsétlen a szemetet, csökönyös, megátalkodott szagördögöcskék még sokáig ott kapaszkodnak, vicsorognak a konyha legeldugottabb zugaiban, és nincs az a szellőztetés, ami kiűzi őket.
Aztán, amikor a szép cikkekre szeletelt sárgadinnyét visszateszed a hűtőbe, ott csinálnak erős illatot. Ezért ajánlatos a sárgadinnyét hamar felfalni, nem rakosgatni. S a felfalás egyik lehetséges és ajánlatos módja, ha étkezés elején, előétel gyanánt prosciutto crudo sonkát pakolsz rája, vagy étkezés végén, jéghidegen eszed édességnek, a rumot valóban kedveli, Diplomatico vagy Dictador javallott. Aztán vaníliafagylalttal és mentával is erősen finom. Meg levesnek, meg gyümölcssalátába, meg kecskesajttal, meg mézzel és citromhabbal – ahogy így eltöprengett Rezeda Kázmér, arra a következtetésre jutott, hogy a sárgadinnye talán egyedül körömpörkölttel nem finom. Úgy viszont viszonylag kevesen fogyasztják, szerencsére. De ettől még van vele macera.
Térjünk át a görögdinnyére.
Görögdinnye esetében a macera fő csapásiránya első körben a méret. Ugyanis, ha haza cipelsz a piacról egy szép, dundi görögöt, azzal kell szembesülnöd, hogy sehogyan sem fér bele a hűtőbe. Illetve csak úgy férne bele, ha kipakolod onnan a szódákat, a lábosokat, melyek tegnapi, isteni pörköltmaradékokat, húsleveseket, alapleveket, zöldborsóleveseket, miegyebet rejtegetnek, továbbá kipakolod a joghurtokat, szalámikat, kolbászokat, meg azt a parizert, amit Rezeda Kázmér fölöttébb kedvelt, ám mióta bizonyos idióta, önjelölt népvezérek politikai aktorrá avatták szegény parizert, mélyen titkolta ebbéli vonzalmait. Szóval, ha mindezt kipakolod, belefér hűtődbe a görögdinnyéd. Igen ám, de ebben az esetben ott helyben meg kell egyél mindent, sőt, még a Túró Rudit is, és akkor nem biztos, hogy marad hely a dinnyének. Persze Rezeda Kázmér emlékezett, hogy a múlt században, az ő gyerekkora idején nem voltak ilyen problémák, ugyanis a dinnyeevés többnyire Érdligeten zajlott, s Érdligeten volt kút is meg pince is, így a dinnye a kút vagy a pince mélyén várta a végítéletet, ami rendre meg is érkezett, leginkább nagypapa személyében, aki egy irgalmatlan méretű késsel vetett véget a dinnye amúgy nem túl izgalmas életének. Ezen a ponton pedig fellépett nagymama is, aki szoros összefüggést (korrelációt) vélt felfedezni a dinnye magjai és a vakbélgyulladás között, ezért óva intett a dinnye azonnali fölhabzsolásától.
– Szedegessétek ki a magokat gyerekek… – mondta szelíd hangján nagymama, de ennek az intelemnek nem volt semmi foganatja, és Rezeda Kázmér, valamint unokatestvérei azonnal fölhabzsolták, fölzabálták a dinnyét, méghozzá magostul, s úgy, hogy az egész mellükön, továbbá alkarjukon s felkarjukon át a hónaljukig folyt az édes, ragadós leve.
– Dinnyeevés után a kölyköket át kell tolni a gőzborotván – mondta Rezeda Kázmér apja, ám esetünkben a gőzborotvát a patak, az érdi strand vagy a kerti csap helyettesítette.
Ám ezek az idők elmúltak.
S a féldisznó méretű dinnye ott ül a konyhában.
A hátán pedig ott ül a boldogságos gyermekkort felváltó lassú megöregedés.
És akkor Rezeda Kázmér kettévágja, majd felszeleteli, majd héjától fosztja a dinnyét, aztán akkurátusan kimagozza – pedig már nincs is vakbele –, majd kockákra vágja, szép üvegedényekbe pakolja a magtalan (micsoda szimbólum, micsoda áthallás!) dinnyekockákat, s így, bár még mindig nehezen, de belepréseli a hűtőbe.
Aztán, ha jó hideg, megeszik.
A görögdinnye nem kér semmit, se sajtot, se sonkát, se egyebet. A görögdinnyét csak úgy meg kell enni.
S közben lehet merengeni, hogy hová lett nagypapa, hová nagymama, s hová lett a dinnye hasig csorgó, édes leve…
Borítókép: Szerényi Gábor alkotása
