A halál az emberi lét egyik legnagyobb tabuja

Halandók vagyunk. Mindannyian tudjuk, mégsem beszélünk róla. A halál az emberi lét egyik legnagyobb tabuja, pedig a születésünk pillanatától életünk magában hordozza a véget. Mindenszentek ünnepéhez közeledve az emlékezés szövi át a gondolatainkat, és ebben óhatatlanul benne van az elmúlás. Mert kérdés, hogyan lehet jól búcsúzni, szépen elmenni.

Fotó: MTI

Martin Heidegger egzisztencialista filozófus fenomenológiai (megfigyelésen alapuló irányzat, amely a látható dolgok alapján vizsgálja a jelenségeket) megközelítése szerint azért vált a XX. században általános létélménnyé, hogy az élet túl nehéz, mert a külső elvárások uralják a mindennapokat. A tárgyak gondozása és a másokról történő gondoskodás annyira leköti az embereket, hogy közben nem élik a saját sorsukat. Ezt elkerülni segít Heidegger szerint a halálunkról történő gondolkodás. Az élet végét nem lehet elodázni, nem lehet másra hárítani és nem lehet máshoz igazítani. 

Pedig úgy töltjük a mindennapjaink, mintha korlátlan idő állna rendelkezésünkre, nem veszünk tudomást halandóságunkról. 

Szeretteink többnyire egyedül vagy idegenek között mennek el, amivel nemcsak őket fosztjuk meg életük összegzésének, tanácsaik megosztásának lehetőségétől, hanem magunkat is attól, hogy szembesüljünk az elmúlással, és felkészüljünk rá. Még nagyanyáink idejében is az emberek többsége a családja körében hunyt el. A mindennapok természetes része volt az idősektől, betegektől való búcsúzás a gyerekkortól kezdve. A gyász kultúrája részét képezte az általános kultúrának. Ma a család egyedül marad gyászában, nem virrasztanak együtt, nincs segítség a feldolgozásában. A társadalom fejlődésével a családi körben megélt halál átkerült a kórházakba, hiszen a hozzátartozók az orvosi beavatkozásban bízva átengedik a beteget az egészségügyi intézményeknek, ahol sokszor nincsenek meg a feltételek a haldoklók megfelelő gondozására.

Diana hercegnő a haldoklók között. Fotó: Getty Images

Mindenkinek át kell jutnia a könnyek folyóján

Polcz Alaine írja: 

Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele. Tudatosítani kell a haldoklóval, hogy mi megy végbe most benne. Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken… A perzsa halottaskönyv szerint mindenkinek át kell jutnia a könnyek folyóján. Régen a siratás természetes volt. Azonban mostanra tabu lett a gyász, és ezáltal akár patológiás tünetek léphetnek fel. A gyász szó viszont nem csak a halotti gyászra értendő. Lehet gyászolni szerelmet, háborút, bármit… Előbb el kell merülni a gyászba, hogy utána kiemelkedhessünk…

Mindezt sokak számára nehéz elfogadni egy olyan világban, amely nem a spiritualitáson alapszik. Erre az elmúláskor lenne a legnagyobb szükség. Számos vallásban és népi hagyományban úgy tartják, láthatatlan köldökzsinór, ezüstfonál köti össze testünk és lelkünk, amely halálunkkor elszakad, hogy szabadon engedje lelkünket. Ezt számtalan festmény örökítette meg az évezredek során, általában vékony, fehér, tekergőző szálként ábrázolva, amely a fizikai testet és az éteri valót a homlokon keresztül köti össze. Polcz Alaine tanatológusként az öregedést, az elmúlást kutatta, élete utolsó éveiben is a gyászolókkal, a gyász mibenlétével foglalkozott. Véleménye szerint lehetséges a szép halál. Sokat tett azért, hogy az öregedés ne legyen tabu, küzdött a haldoklók és családtagjaik jogaiért, az ő nevéhez fűződik többek között a magyarországi hospice mozgalom meghonosítása 1991-ben. A kezdeményezés a gyógyíthatatlan betegek emberhez méltó búcsúzását segíti. A hospice filozófiája szerint a halál természetes, idejét sem elhúzni, sem rövidíteni nem szabad. Abban kell segíteni a távozót, hogy utolsó idejét testi, lelki és szellemi teljességé­ben élhesse meg. A Magyar Hospice Alapítvány munkatársai, önkéntesei segítik a nem gyógyítható daganatos betegeket, miközben felbecsülhetetlen lelki támogatást nyújtanak családtagjaiknak.

A Magyar Hospice Alapítvány küldetése

A hospice ellátás nemcsak a kórházi ápolást jelenti, hanem ambuláns gondozást, otthoni ápolást és a gyászolók támogatását szolgáló csoportos találkozásokat, beszélgetéseket

– mondja el Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos igazgatója, aki Polcz Alaine-nel együtt alapította meg a több mint harminc éve működő intézményt. – A legnagyobb változást az hozta, hogy a nőknek el kellett menniük dolgozni, nem tudtak a betegek, idősek mellett otthon maradni, akik így életük végén kórházba kerültek, és ott haltak meg. A gyerekek pedig azt látták, hogy a szülők félrevonulva sírnak otthon, nem beszélnek az elmúlásról, maguk sem tudják, hogyan kezeljék azt. Muszbek Katalin fontosnak tartja, hogy a családok segítséget kapjanak a nagybetegek ellátásában, ugyanis a dolgozó családtagoknak sem szakmai tudásuk nincs az ápolásról, sem a társadalmi berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy feladják munkájukat. Ezért az alapítvány segít az élet végi minőségi betegellátásban, ami a fizikai, a lelki és a spirituális szenvedések enyhítését jelenti. A gondozás alapvetően palliatív ellátásra épül, ami nem aktív gyógyítás, hanem a meglévő tünetek kezelése, a betegek életminőségének javítása. Otthonápolás formájában ez már a kistelepüléseken is elérhető. Az elmúlt években sokat fejlődött az ellátás.
 

Bár kis lépésnek tűnik, mégis hatalmas siker, ha a tízes skálán nyolcas fájdalommal jön a beteg, akit emiatt mozdítani sem lehet, majd sikerül kettes-hármas szintre csökkenteni vagy akár megszüntetni a panaszokat megfelelő gyógyszer-kombinációval. Ugyanilyen fontos, amikor a gyógytornász a teljesen fekvő állapotból felállít egy beteget, aki így lassan a kertbe is ki tud sétálni. Ezek a változások nagyon sokat számítanak, ha a betegnek nincs lehetősége az élet megfelelő megélésére

 – teszi hozzá a szakember. Az időskorral járó fizikai és szellemi hanyatlás eltérően és különböző életkorban, de a legtöbb embert érinti. A változások egy része a körülményeket is befolyásolja, előfordulhat, hogy az állami idősgondozási és egészségügyi rendszer segítségét kell igénybe venni. Nehéz elfogadni, ha már a mindennapi tevékenységekhez is támogatásra van szükség vagy ha be kell látni, hogy az egyedüllét kínzó magányát egyre nehezebben viseli az ember. Csikós Dóra mentálhigiénés szakember, a Magyar Hospice Alapítvány keretén belül működő Élet végi tervezés program vezetője szerint fontos, hogy az emberek egészségük teljében is nyíltan beszéljenek elmúlásuk hozadékairól. A program információs hátteret biztosít személyesen, telefonon és e-mailen a megfelelő döntések meghozatalához. Ha ezek a kérdések nem az utolsó hónapokban kerülnek elő, akkor az a haldoklónak is könnyebbség, és a rokonoknak is nyugodtabbá teheti a gyászidőszakot.  

– Előfordul, hogy felhív valaki: az anyukáját kiadják a kórházból, mit lehet tenni. Tanácsot tudunk adni a megoldáshoz.  Vannak segédleteink a temetkezéssel, a végrendelettel vagy az örökösödéssel kapcsolatban is. Kevesen tudják, hogy az ember a digitális lábnyomáról ugyanúgy rendelkezhet, mint egyéb vagyontárgyáról, sőt használhatunk is  bizonyos digitális eszközöket arra, hogy saját szándékainknak megfelelően alakítsuk ki a halálunk után rólunk őrzött emlékeket. 

A műhelymunkákon foglalkozunk a végesség elfogadásával, mert ennek megértése nyugodtabb távozást és más szemléletet ad az élet végi döntéseket illetően

 – magyarázza Csikós Dóra. Sok családban merül fel az a probléma, hogy nem tudnak otthon maradni, folyamatos felügyeletet biztosítani az idős szülőknek, hozzátartozóknak. Ilyenkor megpróbálják hozzátartozójukat egy idősek otthonában elhelyezni, ahol folyamatos felügyelet mellett társaságot és programot is biztosítanak számára. Putnokon, a Vigyázó Kezek Idősek Otthona 33 férőhellyel rendelkezik, ápolást, személyre szabott, fizikai, egészségügyi, mentális, életvezetési ellátást nyújt.

A szabadtéri főzéshez fejtik a borsót a putnoki idősek otthona lakói. Fotó: Gyurán Ferencné

– Az ellátottak többsége különböző foglalkozásokon vesz részt, így szinten tudjuk tartani az állapotukat. Nemcsak itt laknak, hanem itt élnek.

 Hanyatló kognitív funkciókkal is megpróbáljuk bevonni az időseket a közösség életébe, hogy ne csak a négy fal között éljék a mindennapjaikat

– meséli Gyurán Ferencné, az otthon szakmai vezetője a szüreti mulatság forgatagában. A fapadokon és székeken az idősek épp a frissen készült sült tököt, szőlőt és almás pitét majszolják, és már várják a helyi irodalmi és daloskör fellépését, illetve a sok felajánlásnak köszönhetően a gazdag tombolát. Az otthon tavasztól őszig kerti rendezvényeket tart, az idősek nagyon kedvelik a gasztronómiai jellegű programokat, a közös főzésbe gyakran bekapcsolódnak. Most éppen egy idős úr tart néhány szál kolbászt a parázs fölé, miközben a hölgyek a káposztás cvekedli utolsó simításait végzik. 

Hámozzák a burgonyát, nagy nevetések közepette vágják a hagymát, ilyenkor lecsót, paprikás krumplit vagy bográcsgulyást főzünk. Legutóbb töltöttkáposzta-partink volt, amin a hozzátartozók is részt vettek. Közösen tekertük fel a 188-féle tölteléket. Egy továbbképzésnek köszönhetően ismerjük a hospice szemléletű ellátást, amelyet haldoklóknál alkalmazunk is. Végigkísérjük az utolsó heteit, ott vagyunk mellette, nem hagyjuk egyedül 

– hangsúlyozza Gyurán Ferencné.

Drága a szép halál

A hasonló gondoskodó intézményekbe hosszú a várólista, nehéz bejutni. A keresletnövekedés magával hozta a luxusnyugdíjasházak megjelenését is, amelyek sokszor egy lakás áráért és további havidíj fejében kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak, például izgalmas életstílust olyan programokkal, mint a 75 év felettiekre specializált lovaglás vagy úszás. Emellett innovatív egészségügyi technológiát, gasztronómiai, wellness és kulturális élményeket kapnak a beköltözők.

A probléma, hogy a hasonló minőségű szolgáltatás megvásárlása viszonylag kevés idős számára elérhető. A fogyasztói társadalom, a szekularizáció és a paraszti rítusok kiveszése nyomán ma sokszor az mehet el szépen, aki ezt meg tudja finanszírozni. Barabás Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar docense szerint ma a halmozás a legfontosabb érték, ami az utolsó pillanatokban értelmét veszti, így kialakult társadalmi elvárásként a diszkrét, csendes, környezetet nem terhelő halál, ami viszont toxikus a haldokló és a gyászolók számára is. A tanatológia oktatása pontosan ezen a gyakorlaton szeretne változtatni. 

Kutatások bizonyítják, hogy az orvosok sokszor éppen amiatt választják a szakmát, hogy legyőzzék az erős halálfélelmüket, ami abból fakad, hogy nem tudják kezelni az elmúlásukat. 

Az elmúlt két évtizedben elindult a szemléletváltás. Ma már például a fiatalabb orvosok nem a szakzsargon mögé bújva mondják el a problémát, így próbálva elkerülni a pánikot, hanem közérthetően osztanak meg valós információkat, szem előtt tartva a beteg tájékozódáshoz való jogát. Ugyanakkor még mindig probléma, hogy jelenleg azokat a szakmákat tartjuk megbecsülendőnek, amelyek az élet megőrzésével foglalkoznak, mert a halál nem a társadalomban elvárt sikert jeleníti meg. Összességében szükség lenne az elmúláshoz való viszonyulás megváltoztatására, humánusabb körülményekre és az élet végi döntés tudatos kezelésére.

Borítókép: Halottak napja Indiában (Fotó: MTI)