Szőcs László: Iljics akbar!
A mai baloldal Izrael-ellenességének történelmi és ideológiai gyökereiről.

A másik csoport a „nakbások”, akik nem engedtek ’48-ból, és – mintegy ötmillióan – az izraeli megszállás végét várják Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és a Gázai övezetben. Több millióan pedig menekültként élnek, főleg a szomszédos országokban. A palesztin népnév új, és a filiszteusokra utal ugyanúgy, ahogy a mai egyiptomiak, jordániaiak vagy szíriaiak elnevezése is ókori eredetű. Amúgy – modern kori sérelmüket, valamint tájszólásukat nem számítva – ugyanolyan arabok, mint a többiek. A nakba tette őket palesztinné, és annak végeztével akarnak népként megmaradni.
További Lugas híreink
De hogyan érhetnék ezt el? Megfelelő külföldi támogatással, pénzzel, valamint harcosaik fanatizálásával. Maga Arafat több vasat is tartott a tűzben: megfordult a Muszlim Testvéreknél – a palesztinok jellemzően szunnita muszlimok, akárcsak az egyiptomiak –, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) élén pedig nacionalista és marxista politikát folytatott. Amikor az olyan (szélső)baloldali vezetésű, komoly marxista hagyományokkal rendelkező latin-amerikai országok, mint Bolívia, Chile és Kolumbia most megszakítják a kapcsolatukat Izraellel vagy hazarendelik ottani nagykövetüket Izraelnek a Hamász terrortámadására indított műveletei miatt, akkor valójában a Szovjetuniónak és követőinek sok évtizedes palesztinbarát politikáját folytatják. A baloldali felfogás szerint az izraeliek elnyomók (ráadásul az Egyesült Államok szövetségesei, sőt katonai értelemben a kitartottjai), a palesztinok elnyomottak, az elnyomottakat márpedig fel kell szabadítani. Igaz, Marx szerint a vallás a nép ópiuma, de végső soron nem baj, ha ez a felszabadítás – marxista fordulattal – vallási köntösben megy végbe. Ez ma az iszlamizmus. Ha az Allah akbar! számolja fel a nakbát, ám legyen – főleg, ha Irán még fizet is érte. A zsidókat pedig erkölcsileg el kell lehetetleníteni: már a saját kiirtásukban is bűnsegédek voltak (ezt írja Abbász az értekezésében), nem jobbak a náciknál, és most is úgy viselkednek Gázában, mint a nácik – ez a felfogás tükröződik vissza a nyugati szélsőbalos, Hamász-barát tüntetéseken.
További Lugas híreink
Noha a baloldali cionisták mellett maga Sztálin is bízott abban, hogy Izraelből szocialista ország lehet, teli kibucokkal és mosávokkal (termelőszövetkezetekkel), ebből kevés valósult meg. Izrael a hidegháborús felosztásban az ellentáborba került, míg a palesztinokból szovjet vazallusok lettek. Szovjet ukázra Kádár János Magyarországa is kényszerű átjáróházzá vált a PFSZ terroristái számára. Az 1980-as években a Margitszigetről is szervezkedett például Abu Daud, az 1972-es müncheni olimpiai terrortámadás irányítója, Verpeléten pedig PFSZ-harcosokat képeztek ki. A KGB telepítette ide Carlost, azaz Ilich Ramírez Sánchez marxista–leninista terroristát, a palesztin ügy legismertebb honosított (venezuelai) szolgálóját. A Vlagyimir Iljics Leninről elkeresztelt „Sakál” egy budai villában lakott, gyalog átmehetett volna Kádárhoz káposztás kockára. Az persze nem tetszett a magyar hatóságoknak sem, amikor a zűrös vendég a Hegyalja úton lövöldözött vagy amikor elvtársai a kolumbiai nagykövetet vették célba. Mindenesetre a ma életfogytiglani börtönbüntetését töltő terroristavezér megértette az idők szavát.
Az iszlám áll a legközelebb a kommunizmushoz, csak van benne Allah is
– hirdette Carlos, felvéve az iszlám hitet is. Van benne logika. Szovjetunió már nincs, a muszlimok meg jobb finanszírozók, mint mondjuk Bolívia.
Borítókép: Palesztin gyerekek kutatnak értékek után a gázai bombázások romjai között (Fotó: Getty Images)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!