Szőcs László: Sír ma Argentína

Tíz emberből négy nyomorog.

Argentine congressman and presidential candidate for La Libertad Avanza Alliance, Javier Milei, speaks to his supporters after learning the first results of the presidential elections at his party headquarters in Buenos Aires on October 22, 2023. Argentina's Economy Minister Sergio Massa and anti-establishment outsider Javier Milei will face off in a run-off presidential election, according to partial poll results released. (Photo by LUIS ROBAYO / AFP) Fotó: AFP

A tangó királyai, a zöld gyep labdazsonglőrei és a marhahús szakácsművészei, de a politikáért is annyira odavannak, hogy világsikerű musicalt lehetett rá írni — az argentinok egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a szenvedélyesség. Ezek közül most a politika van soron, Dél-Amerika egyik meghatározó, 47 milliós országában éppen elnökválasztást tartanak. A mindent eldöntő második kör három hét múlva következik. De a mindennapokban máshogy fest Argentína ahhoz képest, amit futballvilágbajnoki címvédőikről, Messiről, Mac Allisterről vagy Di Maríáról sejtenénk. Tíz emberből négy nyomorog, az európai pénzromlás mértékét lepipálva 140 százalék körüli az infláció, elértéktelenedik a helyi valuta, a peso. — Vettem egy joghurtot, a gyerekek pedig kaptak egy tejberizst, és ezzel el is fogyott — mondja a nyugdíjáról egy szegényebb asszony egy tévériportban. A porteñók, azaz a Buenos Aires-iek közül azok, akiknek van még pénzük, megrohamozzák az éttermeket: addig akarják elkölteni a pesóikat, amíg még a fabatkánál többet ér egyáltalán. Az országot pedig Kína segítette nemrég ki pár milliárddal.  

Javier Milei. Fotó: AFP

Argentína valaha az európaiak számára is vonzó kivándorlási célpont volt. Különösen sokan érkeztek az akkoriban szegény Olaszországból, de Írországból is, mint Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio), illetve Alexis Mac Allister, Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársának felmenői. Magyarok is sokan leltek új hazára a Río de la Plata vidékén, több tízezres közösségük ma is az egyik legnagyobb Latin-Amerikában. A legismertebb név a tőlünk kivándorlók közül talán Páger Antalé volt, aki 1948 és 1956 között oda-vissza megjárta a távoli országot, olykor az emigránsközösséget is szórakoztatva játékával.

A politikában ma Javier Milei szórakoztatja a sírva is vigadó argentinokat. 

Mintha csak egy forgatókönyvben lett volna megírva, az 53. születésnapján gyűjtött be mintegy nyolcmillió voksot az elnökválasztás első körében. Az argentin Trumpnak is nevezett extravagáns figura különcségben a névadóján is túltesz megjelenésével, viselkedésével és radikális mondanivalójával. Ábrázatánál csak a szavai fésületlenebbek, nem szokta őket különösebben megválogatni, így igen nyersen fogalmazta meg azt is, mit gondol leghíresebb honfitársáról, a pápáról és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről. Noha végzett közgazdász, libertariánusnak nevezett gazdasági nézetei keltették a szakemberek körében a legnagyobb vihart. 

Különösen Milei azon elképzelése, hogy a peso helyett az amerikai dollárt vezetné be hivatalos fizetőeszközként, ennek minden monetáris következményével együtt.

Latin-Amerikában mintegy 660 millió ember él, és eddig nem vált a globalizáció haszonélvezőjévé. A New York-i Külkapcsolatok Tanácsa nemrég egy tanulmányban foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan előzte meg Dél-Korea, Szingapúr vagy Hongkong ennek a térségnek a meghatározó országait, Mexikót, Brazíliát és Argentínát, amelyek nem tudtak átállni a korszerű tudásgazdaságra, miközben megmaradtak az óriási társadalmi egyenlőtlenségeik. A térségen belüli gazdasági együttműködés is meglepően szerény mértéket ölt a világ más régióihoz képest. Milei és a dollarizációnak nevezett valutakezdeményezése annál is érdekesebb, mivel a világ meghatározó feltörekvő gazdaságait tömörítő BRICS-csoportot — amelyet a térségben eddig Brazília képviselt — januártól hat új országgal, köztük éppen Argentínával bővítik ki. Márpedig a BRICS eddig épphogy az amerikai valuta ellensúlyozására, egymás közötti kereskedelmük nem dolláralapú elszámolására törekedett, sőt a saját közös fizetőeszköz bevezetésével is kacérkodnak.

Ideológiailag sem közömbösek a latin-amerikai folyamatok. 

Gazdasági liberalizmusa dacára — vagy talán azzal együtt — az abortusz- és genderellenes Milei a jobboldali tábort erősítené a térségben. Kuba és Venezuela vezetésével szélsőbaloldali rendszerek tartják még magukat, és miközben nemrég a kis Paraguay megmaradt a globális jobboldal hídfőállásaként, a közepes Chile és a nagy Brazília elesett. Eduardo Bolsonaro, a brazil Trump, Jair Bolsonaro előző elnök szintén politikus fia most az argentin elnökválasztásra utazott, hogy támogatásáról biztosítsa Mileit. Ma Lula, Brazília régi-új baloldali elnöke Latin-Amerika első számú politikusa.

Ha az átlag európai fel tud idézni két korszakot az argentin történelemből, ezek alighanem a katonai diktatúra (1976–83), valamint a peronizmus időszaka. 

A diktatúra idején rendezte meg Argentína az 1978-as futball-világbajnokságot, amelyet a kék-fehérek — még nem Maradonával, de Passarellával és Kempesszel — szintén megnyertek, nemcsak focirajongó népük, hanem a fennálló rezsim legnagyobb megelégedésére is. Ez a rezsim már nem létezik, viszont az azt megelőző néphez közeli, nemzeti jobboldali és baloldali elemeket ötvöző peronizmus öröksége fennmaradt. A mai peronisták — Juan Perón, az argentin politikát 1946 és 1974 között, igaz, megszakításokkal uraló legendás elnök utódai — ezúttal Sergio Massa mögé soroltak be, aki gazdasági miniszterként a hiperinfláció dacára meg tudta nyerni a választás első fordulóját. Kérdés, mire lesz ez elég a másodikban: ha a kiesett harmadik jelölt, a jobbközép republikánus Patricia Bullrich híveinek egy része novemberben Mileire szavaz, az elég lehet a győzelméhez. Milei azt mondja: az emberek kétharmada a változásra voksolt. Mégis úgy tűnik, sokan a nehézségek dacára is tartanak a drasztikus fordulattól, amilyet a helyi Trump győzelme ígér. A peronizmus kulcselemei, a varázs és a lendület eközben Milei oldalán állnak. 

Úgy vártam már, hogy jöjjön a változás! 

Szennyes és vaksötét volt a ház 

Miért kell, hogy sírj, Argentína? 

A sorsom, hogy érted éljek!

— énekelte magyarul is több előadó az egykori first ladyről, Evita (Eva) Perónról mintázott musical örökzöld betétdalában. — Tűnjenek el mind! — skandálja most a Mileit éltető tömeg, miközben bálványuk kampánya jelképével, egy láncfűrésszel hadonászik, amellyel majd reményei szerint felaprítja az egész mai garnitúrát. Hamarosan eldől, kié lesz az utolsó örömtangó Buenos Airesben. 

Borítókép: Javier Milei (Fotó: AFP)