Demkó Attila: Orosz nyomor, ukrán nyomor

Senki nem akar harcolni, mégis tart a háború.

KYIV, UKRAINE - JANUARY 01: People walk around the square where Russian armoured vehicles and tanks exhibited as Russia-Ukraine war continues in Kyiv, Ukraine on January 01, 2023. (Photo by Mustafa Ciftci/Anadolu Agency via Getty Images) Fotó: Anadolu Agency

Több mint másfél, de ha az előzményeket is nézzük, lassan tíz éve tart egy háború a szomszédunkban. Hogy hányan is haltak meg, nem tudjuk pontosan. Mindenképpen százezrekről van szó. Jórészt fiatal és középkorú férfiakról, de a városok ostromai, a légicsapások vagy éppen az eltévedt légvédelmi rakéták a gyerekeket és a nőket sem kímélték. Haltak, halnak meg minden nap magyarok is. Harminc, negyven fő lehet a szám, ami kevesebb szerencsére, mint amire a nemzetiségi arány szerint számítani lehetne, mert a legtöbben érthető módon nem érezték magukénak ezt a háborút, és eljöttek Kárpátaljáról. De a hátrahagyott gyermekek, idős szülők, a szétszakított családok is megannyi tragédiát élnek meg. Nem elmenni egy rokon temetésére, nem látni egy gyermeket felnőni, ez is tragédia, ha nem is halál vagy megnyomorodás. Több mint százezer magyar jelene és holnapja sajnos ez.

Kijev. Fotó: AFP

Magyarország mint a béke szigete

A legtöbbet persze az ukrán és egyre inkább az orosz nemzet szenvedi el. Nemrégiben találkoztam orosz ismerősökkel, akik pár éve Budapesten élnek. Több gyerekük is van, nagyon szeretik Magyarországot, a békéjét és nyugalmát. Mert igen, Oroszországhoz, sőt a világ túlnyomó részéhez képest hazánk a béke szigete. Ahogy mondják, félig viccelődve, Moszkvához hasonlítva Budapest egy lassú, kimért, elegáns és rendkívül élhető európai kisváros.  

Jól is élnek, ha szerényebben is, mint otthon.

Az ismerős húgát és annak férjét fél éve hozták ki Moszkvából. Tanult emberek, orvosok. A férfi kora harmincas, okkal féltek, hogy ha folytatódik a mozgósítás, kiviszik a frontra. Most mind a ketten pincérként dolgoznak a belvárosban. Ez előrelépés, mert az étterem konyháján kezdték kisegítőként. Mivel még nem tudnak magyarul azon a szinten, ahogy kellene, és a diploma elismertetése sem egyszerű, sehova nem vették fel őket a szakmájukban. Moszkvában két orvossal kevesebb, Pesten két pincérrel több. Boldogok, mert a fontos nekik a nyugalom, és a frontvonal aggasztó rémálma már nincsen a fejük felett. Igen, fájnak a Moszkvában hagyott barátok, egy ideig nem fognak kirándulni Kamcsatka lenyűgöző vad tájain, de már ismerkednek a Balaton szelídebb szépségével. 

Orosz nyomor

A napokban megérkeztek a szülők is, jelenleg nyolcvan négyzetméteren osztozik hét ember, az orosz pár, három gyerekük és a szüleik egy belvárosi lakásban. A két fiatal orvos már albérletet vett ki, de ők is hónapokig az ismerőseimmel éltek. Kicsit szűk a hely, de jól megvannak ezek az egyébként felső középosztálybeli emberek. Moszkvában forintban mérve milliárdos ingatlanvagyonuk és megtakarításuk van, de Magyarországon ez mit sem ér. Az ingatlanárak nagyon lementek az orosz fővárosban, a pénzt pedig nehéz kihozni. Vannak trükkök a kriptovalutákkal, át lehet menni Kazahsztánba, ott számlát nyitni, váltani a rubelt a kazah tengére, majd euróra, végül pedig forintra. De minden egyes kör veszteség, ha meglépik, jókorát olvad a vagyon.

Marad tehát a dilemma – teljesen felszámolni az orosz létezést és a hatvanas éveikben ugrani egyet a magyar ismeretlenbe a gyermekeik után, vagy reménykedni, hogy jobb lesz, miközben lehet rosszabb is. A rubel gyengülhet még, mehetnek lejjebb is az ingatlanárak, és bezárulhatnak vagy legalább nehezülhetnek a pénzkimentés egérútjai. A szülők így is vidámak, mert Budapestet fantasztikusnak tartják. Az építészetet, de leginkább az időjárást. Ezen a nyáron hideg idő volt Moszkvában, a 15-20 fokok után a két, lassan nyugdíjas korú ember élvezi a magyar vénasszonyok nyarát. Nem tudják még, hogy nem minden ősz ennyire meleg itt sem. Egy aggodalmuk van még. Egy gyermekük (a háromból) ott maradt Moszkvában, ő nem akarja otthagyni jól menő üzletét. Bízik abban, hogy nem lesz új mozgósítás. Érte aggódnak, de döntésén nem tudnak változtatni. A háború végét várják, miközben nem hiszik, hogy hamarosan eljön. Abban meg biztosak, hogy Oroszország még évtizedekig nem lesz olyan, mint 2022 februárja előtt volt.

Ukrán nyomor

A másik történetem egy ukrán családé – akik egyébként az említett orosz család ismerősei. Az orosz és ukrán, ha nem is testvérnép, de olyan mélyek az összefonódások, amit magyarként nehéz elképzelnünk. Tömegesek voltak a rokoni, családi kapcsolatok a két nemzet között, és a háborúban még ma is előfordul, hogy az idősebb orosz és ukrán tisztek ismerik egymást a szovjet akadémiákról. Ismerik egymást, és lőnek egymásra.

Az ukránok Kijevből menekültek el.

A nők és a gyerekek a háború első heteiben, miután bomba csapódott egy hídba nem messze a kertvárosi házuktól. Nekik volt pincéjük, és a szűkebb szomszédsággal ott vészeltek át napokat. Amikor már biztonságosan el lehetett menni Kijevből, azonnal mentek. Tavaly év végén utánuk csempészték az apát, egy lakókocsiban kialakított rekeszben vitték át a lengyel határon. Órákon át rettegett, de esze ágában sem volt a frontra menni, inkább maga mögött hagyta a frissen felépített szép családi házat.

A mai átlag orosz vagy ukrán nem akar harcolni. Akik patrióták voltak, az első hónapokban jelentkeztek a hadseregbe.  

A megtámadott Ukrajnában nagy tömegek, Oroszországban kevesebben. Aki ma megy Ukrajnában, az jórészt azért, mert kell, és nem tud fizetni. Oroszországban meg azért, mert annyira szegény, hogy havi kétezer dollárért vállalja a frontot.

Ez a háború még nagyon hosszú lesz, mert harcolni képes és kész még mind a két oldal, kompromisszum pedig aligha lehetséges ennyi kiontott vér után.

Addig biztosan nem, amíg nem fogyott el a katona. Az eredeti hadseregekből persze már kevés maradt. Minden nap minden katonának egy újabb kockadobás a sorssal, és előbb-utóbb elfogy a szerencse. Aki most a fronton van, legyen orosz vagy ukrán, valószínűleg vagy meghal, vagy megsebesül, esetleg megadja magát. A temető, a kórház vagy a fogság a három fő távozási út. Ukrajnában nyugati adatok szerint is ötvenezer amputált lehet már, valószínűleg az oroszok sem állnak jobban. Orosz nyomor ez és ukrán nyomor ez – még azoknak is, akik feladva életüket elmenekültek, nemhogy azoknak, akik a lövészárokban vannak. Sárban, vérben, terrorban.

Borítókép: Orosz tank Kijevben (Fotó: Getty Images)