Sárközy Csaba, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei régiójának volt elnöke a Parlament mellett, a Falk Miksa utcában nőtt fel két öccsével, így első kézből ismeri 1956 októberének és novemberének eseményeit. A forradalom kitörésének napjaiban öt kiscicája született a családnak, amelyek közül a leggyengébb, Nyamvadtka éppen november 4-én pusztult el. Azon a vasárnapon a budapesti lakosság az orosz tankok bevonulására ébredt, és mire a család berakta Nyamvadtkát egy cukroszacskóba, a Falk Miksa utcában már úgy álltak a tankok, hogy az egyik ágyúcsöve a másik tornyát érte. Ennek ellenére a tinédzser Csaba kézbe vette a csomagot, és elindult a Duna felé, hogy beledobja a kiscicát. A ház kapujában azonban öt géppisztollyal került szembe. Rájött, hogy a megtömött cukroszacskó körülbelül akkora, mint egy tojásgránát. Kezdetleges orosztudásával, illetve a mutogatás nyomán megértette, hogy ki kell nyitnia a csomagot. A szovjet katonák harsány kacagásban törtek ki, amikor meglátták Nyamvadtkát. Egyikük aztán Csaba mellé szegődött, hogy együtt menjenek a Dunához.
– Odaértünk az alsó rakparthoz – meséli Sárközy Csaba –, majd a katona felém fordult, a Dunára mutatott és oroszul megkérdezte: „Ez a Szuezi-csatorna?” Annyit makogtam válaszul, hogy „Nyet, Dunaj”.
Vitatják a történészek, hogy mennyire valós az orosz katonák helyismeretének hiánya
Hasonló történet számos kering a budapesti lakosság körében. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató például az ’56-os munkásnőket kutatva jegyzett fel egy interjút, amelyben a szereplőket a Margit hídon igazoltatták az orosz katonák, akik annyira féltek, hogy összevissza hadonásztak fegyverükkel. Azt hitték Szuezben vannak, és a nők amerikaiak. Mindezen emlékek ellenére Litván György történész még a kétezres évek elején publikált tanulmányában az ’56-ról szóló valótlan legendák közé sorolja a szovjet katonák helyismeretének hiányát. Kutatása szerint a történetek elmesélői sosem maguk beszéltek a katonákkal, hanem valakivel, akivel megtörtént az eset. Litván ezért nem ad hitelt annak, hogy a katonák azt hitték volna, Budapest helyett Szuezben vannak, inkább úgy véli, hogy a legenda megtestesíti a magyar forradalom magasztossága felett érzett nemzeti büszkeséget, hogy az eltipró nagyhatalom katonái előtt is titkolni kellett, valójában kik ellen harcolnak, nehogy megtagadják az engedelmességet. Ezt véli bizonyítottnak azáltal, hogy mindössze egyetlen dokumentált eset ismert olyan orosz katonáról, aki a magyarok oldalán harcolt. (Vaszil egy ideig a Tűzoltó utcai fegyveres csoportnál volt, ám eltűnt a szovjet támadáskor.)
– Történelmi források nem szólnak arról, hogy a Budapestre érkező katonák ne tudták volna, hogy hol vannak – mondja el Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. – Sőt, számos ’56-ban idevezényelt szovjet katona korábban is szolgált már Magyarországon. Inkább arról van szó, hogy a forradalom párhuzamosan zajlik a szuezi válsággal, és a katonákat mindkét helyen bevethették volna.
A magyar narratíva szerint az amerikaiak azért nem nyújtottak sem katonai, sem diplomáciai támogatást, mert Szuez elvonta a figyelmüket, míg az egyiptomiak szerint a szovjetek a magyar forradalom miatt csak késlekedve tudtak a segítségükre sietni, a világ pedig Budapest miatt nem figyelt eléggé az ellenük indított agresszióra. Mindkét állítás részben igaz. A párhuzamosan futó események ugyan megosztották a szélesebb közvélemény figyelmét, a döntés mögött azonban mindkét esetben a szuperhatalmak reálpolitikai megfontolásai húzódtak meg.
A szuezi válság története
A történet jóval a forradalom előtt kezdődött 1952-ben, amikor Egyiptom még erős angol befolyás alatt állt. Az angolellenesség és a korruptnak tartott, török származású uralkodóval, Faruk királlyal szembeni elégedetlenség fokozódott, így katonai puccsal Gamal Abden-Nasszer szerezte meg a hatalmat, aki köztársasággá alakította Egyiptomot. A függetlenedés jegyében Nasszer 1954-re elérte, hogy a britek kivonják az első világháború befejezése óta a Szuezi-csatorna környékén állomásozó csapataikat. Emellett modernizálni kívánta az országot az Asszuánnál megépítendő vízerőmű segítségével. 1956 februárjában Amerika és Nagy-Britannia vállalta a gátépítés finanszírozását, cserébe az egyiptomi gazdasági élet a Világbank ellenőrzése alá kerüléséért. Júliusban azonban megváltoztatták álláspontjukat.
Mivel Nasszernak szüksége volt a pénzre, államosította a csatornát. Ennek kis százaléka volt csak egyiptomi kézen, a többséggel egy angol–francia vegyesvállalat rendelkezett, így a profit jelentős része külföldre áramlott, méghozzá óriási összegek. Európa olajellátásának kétharmada a csatornán keresztül folyt, így csak 1956-ban 115 millió tonna szállítmány ment keresztül Szuezen, 11 millió fontot termelve, amelyből 4,5 millió illette a briteket.
Először fordult elő, hogy egy korábban brit befolyás alatt álló ország nyíltan szembeszállt Nagy-Britanniával és Amerikával, ezért az államosítás mindenkit meglepett. Ráadásul mind Nagy-Britannia, mind Franciaország ebben az időszakban volt gyarmatbirodalmuk romjait próbálta összetartani, így a gazdasági veszteség mellett a presztízskérdések miatt sem engedhették el szuezi befolyásukat. Ugyanakkor a nemzetközi közösség elítélt volna egy nyílt katonai beavatkozást, ezért a britek a franciákkal együtt, bevonva Izraelt, titkos tervet dolgoztak ki a csatorna visszaszerzésére. Izrael elfoglalhatta Egyiptomot a csatorna vonaláig, a britek és franciák pedig látszólag békéltetőként, a két felet szétválasztva vonultak be. A korábbi nemzetközi egyezmények alapján ugyanis Egyiptom megtámadása esetén Nagy-Britannia és Franciaország újra elfoglalhatta a csatornát. Izrael október 29-én indított hadművelete november elejére eljutott Szuezhez, mivel modernebb, nyugati fegyverei voltak, mint a Szovjetunió-szövetséges Egyiptomnak.
– Hruscsov szerette volna, hogy az arab világban is legyenek szovjet csatlós államok, ezért kapóra jött Nasszer politikája. Az ikerválság idején az események párhuzamosan követték egymást.
A szovjet vezetés és a Központi Bizottság október 29–30-án még tépelődött a magyarkérdés megoldásán, 31-én hozták meg a döntést a forradalom leveréséről, főleg azért, mert a Nagy Imre által bevezetett többpártrendszer elfogadhatatlan volt Moszkva számára. A döntést segítette, hogy a szuezi válság reálpolitikailag fontosabb volt, mint Magyarország – magyarázza Szentgáli Zsolt történelemtanár.
Amerika szerepe
– Az Egyesült Államoknak nem volt érdeke, hogy a második világháborút lezáró érdekszférákat módosítsa Közép-Európában, különösen nem úgy, hogy azt egy kis állam harcolja ki magának és nem a szuperhatalmak közötti megállapodások eredményezik. 1956 ráadásul választási év volt, Eisenhowernek pedig esze ágában sem volt kockára tenni az egyre jobb amerikai–szovjet kapcsolatokat. Választási üzenete a béke és prosperitás volt, amelyet ellehetetlenített volna a hidegháború forróvá válása. Úgy vélte, hogy ami a magyarokkal történik, sajnálatos, de egy esetleges amerikai konfliktus a Szovjetunióval igazi tragédia lenne. Bár tény, hogy külügyminisztere a szavak szintjén a korábbi feltartóztatás politikája helyett a felszabadításra törekedett, de tettekre nem került sor – teszi hozzá Fekete Rajmund.
Az amerikai közvélemény nem támogatta az USA beavatkozását. Ráadásul London és Párizs nem szólt Washingtonnak szuezi terveikről, így Amerika nem kívánt részt venni a konfliktusban, akkor sem, amikor Hruscsov megfenyegette a briteket és franciákat, hogy katonák és akár atomfegyver bevetésére is hajlandó Nasszer megsegítése érdekében. A nemzetközi nyomásnak köszönhetően az angolok és franciák Budapest lerohanása után két nappal elhagyták a csatornát.
A szuezi válság fordulópont a korábbi gyarmattartók életében, hiszen nagyhatalmi státusuk súlyosan meggyengült, és egyértelművé vált Amerika vezető szerepe. Ez is okozhatta, hogy amikor kiderült, Amerika nem avatkozik be és a Szovjetunió gyakorlatilag szabad kezet kap Közép-Európában, akkor a magyar történelem legvéresebb megtorlása következett.
Ilyen helyzetben nem csoda, hogy szintén legendák keringenek arról, Amerika miként hagyta cserben Magyarországot. Kecskés D. Gusztáv, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa szerint azonban Szuez nélkül is bevetették volna az orosz csapatokat Budapesten, igaz, az egyiptomi válság megfelelő hátteret adott.
A szovjet katonákról keringő történetek Szentgáli Zsolt szerint azért lehetnek igazak, mivel a háborús logika mindig azt diktálja, hogy a harcoló csapatok a „jó fiúk”, ezt pedig az oroszok esetén tetézi a birodalmi gondolkodással kiegészült kommunista propaganda, amellyel a közkatonákat könnyű volt megtéveszteni. Fekete Rajmund ugyanakkor hozzáteszi, hogy a nagy októberi szocialista forradalom – amely sem nagy, sem októberi, sem forradalom nem volt – után Moszkva azonnal propaganda-hadjáratot indított, amellyel a nyugati újságírókat kívánta meggyőzni a kommunizmus üdvös eszméjéről. Sikerrel. Még 1956-ban is számos nyugati vélte úgy, hogy a kommunizmus helyes. A november 4-i lerohanást követő megtorlások híre azonban eljutott külföldre is, így sokan kiábrándultak a Moszkva képviselte világrendből. Nem véletlenül fogalmazott úgy Milovan Gyilasz, a volt Jugoszlávia egyik vezető kommunista ideológusa, hogy „a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete”.
Borítókép: Nyílt nap a Terror Háza Múzeumban 2023. október 23-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
