Helliwell pokoli terve

Bármilyen különösnek tűnik, a nemzetközi drogkereskedelmet egy amerikai kormányügynökség indította újra a II. világháborút követően, majd ők egyengették annak elterjedését. Az üzlet rendkívül jövedelmező volt, aminek köszönhetően több ország hírszerző szolgálata is részt vállalt a kereskedelemben. A végeredmény pedig egy új típusú pandémia.

People are seen smoking crack under a bridge downtown Sao Paulo, southeastern Brazil, on December 7, 2011. Brazilian President Dilma Rousseff announced today a plan to combat the use of crack and other drugs, with a planned investment of R$ 4 billion (about U$ 2,23 Billion) by 2014. Among the actions planned are the installation of wards focused on treating drug users inside public hospitals. Photo: DANIEL TEIXEIRA/AGENCIA ESTADO/AE (Photo by DANIEL TEIXEIRA / AGÊNCIA ESTADO / Agência Estado via AFP) Fotó: Agência Estado via AFP Forrás: AFP

A drogterjesztés és a kábítószerek használata egyre szélesedő problémát okoz szinte az egész világon. A hagyományos ópiumszármazékok mellett megjelentek a szintetikus drogok, amelyeket magánlaborokban készítenek, vagyis egyre ellenőrizhetetlenebb hatású kábítószerek jönnek létre. A tudatmódosító szerek terjedése szinte járványszerű méreteket öltött, azt is mondhatjuk, hogy egy olyan betegség, egy olyan ragály pusztításának vagyunk tanúi, amelyet maga az ember hozott létre.

Aktivisták hívják fel a figyelmet a crack veszélyeire New Yorkban, 1985-ben. Fotó: Archive Photos

Harry Truman elnök 1945. szeptember 20-ával megszüntette az amerikai szuperügynökséget, az OSS-t (Stratégiai Szolgálatok Hivatala), mert vele együtt sokan féltek attól, hogy a nagy hatalmú, központosított hírszerző szolgálat egy belső állammá válik, amely fenyegetést jelent a demokratikus intézményrendszerre. A félelem nem volt alaptalan, mert az 1947-ben létrehozott Központi Hírszerző Ügynökség az 1950-es évekre valóban önálló életre kelt, és konkrétan beleszólt az USA külpolitikájának irányításába azáltal, hogy a számukra kedvező elnököket segítették hatalomra, vagy éppen kiiktatták azokat, akik veszélyt jelentettek a működésükre. Az OSS fénykorában közel húszezer ügynököt alkalmazott a világ majd minden pontján. A szervezet vezetői hatalmas, szinte korlátlan pénzek fölött rendelkeztek, és megszokták, hogy komoly hatalom van a kezükben. Ráadásul az OSS vezető rétege az amerikai elitből került ki, Wall Street-i ügyvédek, milliomos bankárok, üzletemberek csemetéi közül, akik elvből elítélték a kommunizmust. Ami önmagában nem lett volna probléma, de ők már a saját törvényeik szerint akarták irányítani a világot. Truman döntése azonban pénzügyi alapjaiktól fosztotta meg az intelligens és önhitt figurákból álló társaságot, akik ezt nem akarták annyiban hagyni és kapóra jött nekik, hogy a világban több helyen is felütötte fejét a kommunista fenyegetés. Hozzá kell tennünk, közel sem olyan mértékben, hogy az indokolta volna a hidegháborút. A veszélyt a rövidesen létrehozott CIA kezdte globális méretűvé fokozni.  

A kommunisták hatalomra kerülése a Távol-Keleten leginkább Kínában vált valós fenyegetéssé az 1940-es évek végén.

 Az OSS vezetői igyekeztek ezt megakadályozni, ezért már a II. világháború idején is támogatást adtak Csang Kaj-sek nemzeti csapatainak. Az itt tevékenykedő OSS-iroda vezetője, bizonyos Paul Helliwell arra figyelt fel, hogy a Kuomintang (Nemzeti Forradalmi Hadsereg) nyers ópiummal (heroinnal) fizet a fegyverekért és a hírszerzési adatokért. Helliwell korábban maga is ügyvéd volt és a CIA egyik legnagyobb titokban tartott ügynöke lett, akinek a neve egyetlenegyszer merült fel a milliónyi CIA-iratban az 1970-es években, onnantól viszont egyre jobban felfigyeltek rá. Az egyik kutató szerint Helliwell volt az egyetlen CIA-karriertiszt, akiről biztosan tudták, hogy a kábítószer-csempészetet az amerikai külpolitika eszközeként szervezte meg. A hirtelen pénzszűkébe került volt OSS-ügynöknek tehát az az ördögi ötlete támadt, hogy a Délkelet-Ázsiában könnyen beszerezhető kábítószert az USA-ban kellene teríteni, és az így szerzett pénzen folytatni tudják a titkos akcióikat. Helliwell egyeztetett a korábbi főnökséggel, William „Vad Bill” Donovannel, Allen Dullesszal és James Angletonnal, akik rábólintottak az üzletre, és több módon támogatták a terv megvalósulását.  

Helliwell elképzelése az volt, hogy a heroint a harlemi jazzklubokban, tehát a fekete közösség körében érdemes olcsón árulni, ahol ez a kábítószer gyorsan divatossá is vált, a kereslet napról napra nőtt a New York-i afroamerikai zenészek körében. Ennek eredményeként az USA vezető fekete zenészei közül többen – Billie Holiday, Theodore „Fats” Navarro és Charlie Parker – súlyos függővé váltak. A zenészek soraiban a függőség mellett a túladagolás is komoly áldozatokat szedett, mint utóbb kiderült, az AC/DC frontembere, Bon Scott is drogtúladagolásban halt meg. Helliwell sejtette, hogy komoly járványt indíthat el, azonban úgy vélte, hogy a probléma később is az amerikai társadalom legalsó, fekete bőrű rétegére korlátozódik majd, és kevés hatással lesz a fehér középosztályra. Ebben tévedett, mivel két évtizeddel később az amerikai nagyvárosokban már szinte kezelhetetlenné vált a helyzet. Csak New Yorkban negyvenezer drogfüggőt tartottak számon 1967-ben, de ez csak a jéghegy csúcsa volt. Előfordult, hogy CIA-ügynökök gyerekei váltak túladagolás áldozatává. A következmények ellenére az 1980-as években, az Irán-kontra botrány idején újra bevetették ezt a módszert, a Los Angeles-i feketéknek adtak el Nicaraguából származó drogot, kirobbantva a crackjárványt.

A II. világháború idején a nemzetközi kábítószer-kereskedelem megszakadt, hiszen a hajókat és a kikötőket a hadseregek szigorúan ellenőrizték. 

Pangott a piac. Mivel 1945 után a szabadkereskedelmi hajózás újraindult, ismét megnyílt az út a kábítószer-csempészet előtt. Ehhez azonban közvetítőkre volt szükség, hiszen az nagyon kockázatos lett volna, hogy közvetlenül egy kormányügynökség juttassa be az USA-ba a tiltott kábítószert. Ezért újra megkeresték az amerikai–szicíliai maffia koronázatlan királyát, Charles ,,Lucky” Lucianót, akinek szolgálatai már a szicíliai partra szállásnál is rendkívül hasznosnak bizonyultak. Világháborús segítsége ellenére Lucianót kitiltották az Egyesült Államok területéről, ezért a maffiának Kubában kellett összeülnie (Havanna, 1946 októbere) megvitatni Helliwell tervét. Az amerikai–szicíliai maffia (a Cosa Nostra) főnökei nem akartak droggal kereskedni, mivel azt „erkölcstelen” és „férfiatlan” tevékenységnek ítélték. Kivéve Lucky Lucianót, akinek kétszáz bordélyházában árulták a drogot. Amikor viszont felmerült, hogy a feketéket szoktatnák rá a kábítószerekre, végül mindenki beleegyezett, mondván, 

kit érdekel, hogy mi lesz a niggerekkel!

És igyekeztek a szigetországot minden nemzetközi kábítószer-művelet központjává tenni. 

Aztán jött Castro, aki csúnyán beletenyerelt a hosszú évek alatt felépített ,,Kaszinóországba”, és így talán már érthetőbb is a CIA és a maffia kemény Kuba-ellenessége. Minden erejükkel azon voltak, hogy likvidálják Castrót és a rendszerét. Persze a globális hatalmasságok mindig is gyűlölték a nemzetük iránt elkötelezett hazafiakat, mert tudták, hogy pénzzel sok minden elérhető, de valódi változást ők tudnak elérni, mint Castro, Ho Si Minh Vietnámban, vagy a két Kennedy. Castro és Ho Si Minh kommunizmusát a hidegháborús propaganda nagyította fel, egyikük sem vette olyan komolyan ezt az eszmét, mint Mao Kínában és Kim Ir Szen Észak-Koreában. Egy esőkabát volt, amit a vihar elmúltával levetettek.

Amikor a CIA 1947-ben létrejött központi, tehát ellenőrzött költségvetéssel, az illegális, titkos akciók finanszírozását továbbra is meg kellett oldani, és ehhez megint csak a heroinból származó pénzt használták fel. Az üzlet beindult és Helliwell megalapította a CIA egyik első fedőcégét, a Sea Supply szállítási vállalatot, hogy fegyvereket juttasson el a kommunistaellenes kínaiaknak Burmába és Thaiföldre. A kínaiak gyártotta heroint a Sea Supply kezdetben öszvéreken szállította le a hegyekből, majd Helliwell azt is elérte, hogy a térségben állomásozó amerikai szállítógépekből megalakítsák a Civil Air Transportot (CAT), a későbbi Air Americát, ami fegyvert és ellátmányt szállított a kínai kommunisták ellen harcoló haduraknak, visszafelé pedig drogot hoztak. Amikor Mao Ce-tung hatalomra jutott, a CAT teljesen a CIA ellenőrzése alá került, és egy olyan infrastruktúrát szereztek, amivel a következő negyedszázadban is folytathatták a titkos hadműveleteket. A Kínából kiszorult Kuomintang-csapatok Burmában és Tajvanon találtak menedékre.  

A kínai antikommunista hadurakból egyben drogbárók váltak, mert a kábítószer termelése és kereskedelme egyre fontosabb szerepet töltött be a térségben tevékenykedő hírszerzés számára. Mivel Kína elesett, 1950-től a fő hangsúly áthelyeződött a kommunizmus terjedésének (dominóelmélet) megállítására olyan országokban, mint Burma, Thaiföld, Vietnám és Laosz. Laoszban a hmong bennszülöttekből egész hadsereget szerveztek Vang Pao tábornok vezetésével, akik a laoszi kommunisták és a Vietkong ellen harcoltak. Végső soron a CIA nem hivatalos, „önfenntartó” hadseregei voltak ezek. A drogbárók által irányított magánhadseregek szoros üzleti kapcsolatban álltak a burmai és thaiföldi rendőrséggel az ópium termesztése és nemzetközi kereskedelme érdekében. Ennek eredményeként a burmai Shan-fennsík egy viszonylag csekély máktermő területből a világ legnagyobb ópiumtermelő régiójává nőtt ki. A terület hamar túlterjeszkedett a Burma–Thaiföld–Laosz hármas határon, és később arany háromszögnek hívták, ahol az ópiumtermelés az évi negyven tonnáról az 1990-es évekre háromezer tonnára nőtt.

Helliwell a CIA titkos műveleteinek pénzügyi támogatója, „kifizetőmestere” is volt. 

1960-ban áthelyezték Floridába, itt megalapította a Castle Bankot, ahol a drogból és a maffiától származó pénzeket mostak tisztára, hogy üzleti fedezetet nyújtsanak a CIA kubai műveleteihez, köztük a Disznó-öbölben történt partra szálláshoz. Eközben a Távol-Keleten a feketepénzek mozgatására kiépült hálózata csak még kiterjedtebb lett.

Az Amerikába szállított heroin útvonalának csomópontja az 1950-es években (Indokínából és Törökországból indulva) Marseille lett, mivel kiderült, hogy a szicíliai maffia nem tudja feltűnés nélkül működtetni a heroint feldolgozó laboratóriumokat. A marseille-i bűnözők tehát szövetséget kötöttek a CIA-val, a drog a karibi térségen keresztül Kanadába, Mexikóba és New Yorkba érkezett. Marseille-t a korzikai bűnbandák, klánok uralták, és mivel a város a kommunisták fellegvárának számított, nemcsak a francia hatóságok, de a német Gestapo is felhasználta a korzikaiakat a kommunisták elleni kémkedésre. Aztán készségesen kiszolgálták a szövetségeseket, amiért az egyik maffiafőnököt, Barthélémy Guérinit becsületrenddel tüntették ki. Amikor pedig 1947-ben és 1950-ben a dokkmunkások sztrájkba léptek, a CIA fizetett a korzikai klánoknak, hogy azt letörjék. Erre azért is volt szükség, mert a franciák indokínai háborúját támogató amerikai katonai szállítmányok is késedelmet szenvedtek. Mint a téma kiváló szakértője, Alfred W. McCoy professzor írta könyvében: ,,E szövetségek közül az utolsó bizonyult a legjelentősebbnek, mivel elég erős helyzetbe hozta a korzikaiakat ahhoz, hogy Marseille-t a nyugati világ háború utáni heroinfővárosává tegyék, és megerősítsenek egy hosszú távú együttműködést a maffia terjesztőivel.” Ez volt az a bizonyos „francia kapcsolat”, ami mintegy húsz évig állt fenn, utána viszont átrendeződött a nemzetközi drogkereskedelem.

Ugyanakkor érdekes fordulatként a CIA a három nagy francia politikai mozgalom, a kommunisták, a szocialisták és a gaulle-isták közül a szocialistákkal szövetkezett, és pénzügyi támogatásukért cserébe megszerezték a szabad szakszervezetek fölötti irányítást. A baloldalt használták a baloldal szétverésére, pontosabban az ország instabilitásának fenntartására. Mondhatnánk, hogy mindezt egy hidegháborús stratégia részeként tették, hogy kiüssék a kommunistákat és a nemzeti erőket, de közben ma is amerikai pénz dolgozik a baloldalon és a civilnek mondott szervezetekben. A hazafias vezetőkre pedig továbbra is támadások sora zúdul.

Borítókép: A crack évtizedek óta szedi áldozatait (Fotó: AFP)