Botswana azzal fenyegette meg Berlint, hogy húszezer elefánttal árasztja el Németországot, ha a Bundestag korlátozza a vadásztrófea-importot. Márciusban az afrikai ország Londont is megpróbálta eltéríteni a behozatali tilalom meghirdetésétől. Botswana elnöke, Mokgweetsi Masisi azt mondta, tízezer elefántot küld a Hyde Parkba. Szavai mögött gazdasági, szociális és környezetvédelmi megfontolások állnak, miközben az angol–német zöldpolitika a baloldali ideológiai építmény valóságtól elszakadt, emberellenes és környezetkárosító követelőzése.

Aki belemerül e vitába, döbbenten fedezheti föl, mennyire igaza volt Scrutonnak, aki a Zöld filozófia – Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról? című könyvében alapos bírálatnak veti alá a zöldpolitika különféle ágenseit. Kimutatja: a szervezetek abban érdekeltek, hogy ügyük kellően jelentős legyen. Nem érdekli őket, hogy a sikeres képviselet milyen hatással lesz azokra, akiket közvetlenül érint, ignorálják, ügyük hogyan függ össze más ügyekkel, miképpen kapcsolódik az élet ezernyi kérdéséhez és jelenségéhez. Nem fontos, hogy eltúlozzák-e a tényeket, sőt még az sem, hogy az ügy mögött a valóság áll-e.
Nemcsak fogadókészségük nincs arra, hogy programjuk tényeit megvitassák, hanem kerülik még a lehetőségét is annak, hogy vita alakuljon ki. Nem céljuk, hogy érvek és ellenérvek konfliktusában többet tudjunk meg a valóságról, inkább, hogy elhiggyük: ügyük képviselete mindennél fontosabb. Hisz a valóság azt is megmutathatja, hogy erőfeszítéseikre, fizetéseikre, a kutatásokra és kutatóbázisokra, a létüket fenntartó anyagi ösztönzőkkel erőteljesen átszőtt láncra nincs is szükség. Az ilyen szervezetek leginkább abban érdekeltek, hogy aggodalomra okot adó felmérések és hisztérikus cikkek jelenjenek meg, olyan viták uralják a nyilvánosságot, mint hogy meg kell védeni az afrikai elefántokat. A valóság nem érdekli az aktivistákat. Pedig az angol és a német parlamentekben folyó vitákban természetvédők érveltek azzal, hogy a trófeavadászat életképes alternatívák nélküli tilalma veszélyezteti a biológiai sokféleséget és károsítja a helyi közösségeket. A törvénytervezetek kezdeményezői azonban csak a maguk mantráit ismételgetik.
Az Egyesült Királyság is az elefántokat tartja szem előtt
Rebecca Pow környezetvédelmi miniszter szerint a kormány támogatni fogja, hogy az Egyesült Királyságból érkező trófeavadászok „ne gyakoroljanak további nyomást a veszélyeztetett fajokra”. John Spellar volt munkáspárti miniszter szerint a jogszabály nem érinti az afrikai valóságot. Pusztán arról tanúskodik, „hogy mi ebben az országban egyértelmű többséggel úgy döntünk, hogy nem akarjuk engedélyezni a vadászok által lemészárolt és megölt veszélyeztetett fajok testrészeinek Nagy-Britanniába történő behozatalát”. Claire Bass, egy tipikus NGO igazgatója szintén arra fókuszált, hogy összemossa a veszélyeztetett állatok érdekében végzett lobbitevékenységet a trófeavadászok megbélyegzésével: „Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy a brit trófeavadászok veszélyeztetett állatok testrészeit beteg szuvenírként visszaszállítsák az Egyesült Királyságba.”