Aszexualitás: itt az első film a jelenségről

A filmekben a szerelem, a romantika és a testiség megannyi árnyalata elevenedik meg, de annál kevesebb mű foglalkozik azoknak az embereknek a tapasztalataival, akik egyáltalán nem éreznek szexuális vonzalmat. A közelmúltban azonban Slow (Lassan) címmel megjelent egy új alkotás, amely az ő világukba enged némi betekintést.

Az intimitásnak több formája létezhet. Fotó: Andrius Aleksandravicius/IMDb.com

Mind a filmekre, mind a sorozatokra jellemző, hogy a szexuális vonzalom hiányát gyakran betegségként jelenítik meg. A Dr. House egyik részében például az egyik páciensről kiderül, hogy egy tumor miatt közömbös a testiség iránt – ezzel azt sugallva, hogy ez az orientáció egy gyógyítandó betegség. Egyfajta tünet, amit kezelni kell. Maga House pedig az őt jellemző nyers stílusban kijelenti, hogy aki azt mondja, nem akar szexelni, az beteg, halott vagy hazudik. Egy másik sorozatban, az Agymenőkben az egyik főszereplőt, Sheldon Coopert jellemzik kezdetben aszexuális vonások. Ezeket az alkotók olyan éretlen, gyerekes viselkedésformáknak ábrázolják, amelyeket Sheldon idővel tapasztalatainak eredményeképpen levetkőz. Jellemző egyébként, hogy a sorozatok aszexuális szereplőinek segíteni próbál a környezetük. Igyekeznek meggyőzni őket, hogy csak egy átmeneti állapotban szenvednek, és hamar túl lesznek a „problémán”.

Úttörő produkció született

A fent említett alkotások közös jellemzője, hogy egyik sem nevezi nyíltan aszexuálisnak a szereplőjét. Marija Kavtaradze litván rendező második játékfilmje, a Slow, amely az amerikai és az angol mozik után immár a Maxon (korábbi nevén: HBO-n) is megtekinthető, ebből a szempontból úttörő jelentőségű alkotás. A tavalyi Sundance Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazott film férfi főszereplője, Dovydas (Kestutis Cicenas) ugyanis nyíltan kimondja önmagáról, hogy aszexuális. Mindez eddig egyedülálló, precedensértékű kijelentés, amelynek nagyon erős súlya van, és a filmes ábrázolás új ösvényeit nyitja meg az alkotók számára. 

Elena táncosnőként a testével fejezi ki önmagát (Forrás: IMDb.com/Andrius Aleksandravicius)

A film központi témáivá a szexuális vágytól független intimitás kérdése, illetve az aszexuálisok és a nem aszexuális emberek közti kapcsolat nehézségei, vagy épp szépségei válnak. A történet másik főszereplője, Elena (Greta Grineviciute) ugyanis profi táncosnő, aki testén keresztül tapasztalja meg a világot, mozdulataival fejezi ki önmagát. Érthető tehát, hogy számára nagyon is fontos a testiség, a fizikai kapcsolódás a partnerhez. Számos konfliktushelyzet alakul ki köztük kettejük eltérő orientációja miatt, amelyeket próbálnak oldani. 

Ebben egyrészt az egymás megértésére irányuló kommunikáció, másrészt az a finom humor segíti őket, amellyel a fellépő konfliktusokat kezelik. Míg Elena elutasítottnak érzi magát, szüksége lenne arra, hogy szexuálisan is vágyjanak rá, a férfi fél, hogy kudarcot vall, és elhagyják. Bántja, hogy nem tudja megadni a nőnek azt, amire szüksége lenne. Kettejük kapcsolatának ábrázolása újraírja a romantika forgatókönyvét is. A kettejük közötti, lassan kivirágzó, elmélyült intimitás végül lelki síkon teljesedik ki. Az együtt megélt bolondos pillanatokban, a feszültséget oldó közös nevetésekben, valamint egymás megismerésében, megértésében és támogatásában találnak rá a meghittségre.

Lassú víz partot mos?

A film címe, a Slow, azaz lassan, már önmagában is beszédes, és magába sűríti a tartalmi mondanivalót, illetve a megvalósítás mikéntjének lényegét. A körüljárt téma megfelelő ábrázolásának egyik kulcsfontosságú kihívása az, hogy – a kapcsolat kibontakozásához hasonlóan – az elbeszélés is kellő időt igényel. Fokozatosan kell megismerniük és megérteniük egymást a főszereplőknek, lassú léptekkel haladva kell megfejteniük és elfogadniuk egymás motivációit. Elena kortárs táncához hasonló lassú, finom mozdulatokkal rajzolódik ki a lány előtt Dovydas személyisége. És Elenával együtt, mi, a nézőközönség is egyre jobban megismerjük a férfit. Megtudhatjuk róla többek között, hogyan sajátította el gyermekkorában a jelnyelvet siket testvére mellett. Fény derül arra is, hogy ez a készség olyannyira meghatározó részévé vált az életének, hogy felnőttként esküvőkön és orvosi rendeléseken segít, sőt még zenei videókon is közreműködik jeltolmácsként. Az alkotók ezeket a személyiségjegyeit éppolyan fontosnak ábrázolják, mint a szexualitását.

A film fontos üzenete, hogy a kötődésnek – vágynak, szerelemnek, szeretetnek, kapcsolatoknak – nem csak a szexualitáson keresztül létezhetnek különféle arcai. 

Ez a nagyon is életszerű, mindennapi romantika ugyanilyen valósághű és tapintható képi ábrázolásmóddal kel életre. A film naturalista, mozgó kézi kamerával rögzített képi világa – tele hosszú közelikkel és terhelt, sokatmondó szünetekkel a visszafogott, olykor fojtott hangulatú párbeszédek között – otthonos, meghitt, természetes hangulatot kölcsönöz a történetnek, amely gondos, megértő figyelemmel és őszinteséggel ábrázol egy eddig tabuként kezelt, azonban érdekes témát.