Sokan hihetik azt, hogy a testi kapcsolat iránti vágy hiánya együtt jár a romantika, a szerelem, a kötődés iránti közömbösséggel. Pedig az aszexuális emberek ugyanúgy igényelhetik az érzelmi kapcsolatokat, mint bárki más. Az Asexual Visibility and Education Network (AVEN) szerint a Föld lakosságának egy százaléka tartozik ebbe a csoportba.
A különböző korosztályokra egyenlő arányban jellemző az aszexualitás, a nemek szempontjából azonban a nők oldalára billen a mérleg. A Magyar Aszexuális Közösség tájékoztatása szerint ők is éppolyan különbözők, egyénenként éppolyan változó igényekkel rendelkeznek, mint a többségi, azaz mások iránt szexuális vágyat érző emberek. Vannak, akik csak ritkán, vagy bizonyos körülmények között éreznek testi vonzalmat, mások pedig szoros érzelmi kötelék kialakítása után élnek meg vágyat. Szerintük sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez a fajta orientáció a szigorú nevelés vagy egy erős lelki trauma hatására alakul ki, holott – mint állítják – ez éppolyan velük született irányultság, mint bármely másik.
Aszexualitás a filmekben
A filmekben bemutatott romantikus kapcsolatoknak szinte mindig elengedhetetlen mozgatórugója a szexuális vonzalom. Csupán néhány olyan alkotás született, amelynek főhősei Arthur Conan Doyle regényeinek hőséhez, a zseniális nyomozóhoz, Sherlock Holmeshoz hasonlóan semmilyen szexuális érdeklődést nem mutatnak mások iránt. Ahogy azt Dr. Watson megfogalmazza, Holmes számára mindig Irene Adler lesz a nagybetűs nő. „A szemében ő képviseli az egész női nemet. De nem arról van szó, hogy bármilyen szerelemhez hasonló érzelmet táplálna iránta” – fejti ki a doktor. Egy másik jó példa az aszexualitás sejtetésére Arthur Penn 1967-es Bonnie és Clyde című, igaz történeten alapuló romantikus krimije, amelyben a Warren Beatty által alakított férfi címszereplő, Clyde visszautasítja Bonnie szexuális közeledését, mondván, hogy ő nem az a szerelmes típus. Végül aztán mégis beteljesül a kapcsolatuk. Alfred Hitchcock 1964-es thrillerjének címszereplőjét, Marnie-t egyaránt definiálták már rejtett leszbikusként és aszexuálisként, de Greta Gerwig 2023-as kasszasikerében Barbie karaktere is ezt az orientációt képviselheti, bár egyikükről sem mondják ki ezt nyíltan az alkotók.
Mind a filmekre, mind a sorozatokra jellemző, hogy a szexuális vonzalom hiányát gyakran betegségként jelenítik meg. A Dr. House egyik részében például az egyik páciensről kiderül, hogy egy tumor miatt közömbös a testiség iránt – ezzel azt sugallva, hogy ez az orientáció egy gyógyítandó betegség. Egyfajta tünet, amit kezelni kell. Maga House pedig az őt jellemző nyers stílusban kijelenti, hogy aki azt mondja, nem akar szexelni, az beteg, halott vagy hazudik. Egy másik sorozatban, az Agymenőkben az egyik főszereplőt, Sheldon Coopert jellemzik kezdetben aszexuális vonások. Ezeket az alkotók olyan éretlen, gyerekes viselkedésformáknak ábrázolják, amelyeket Sheldon idővel tapasztalatainak eredményeképpen levetkőz. Jellemző egyébként, hogy a sorozatok aszexuális szereplőinek segíteni próbál a környezetük. Igyekeznek meggyőzni őket, hogy csak egy átmeneti állapotban szenvednek, és hamar túl lesznek a „problémán”.
Úttörő produkció született
A fent említett alkotások közös jellemzője, hogy egyik sem nevezi nyíltan aszexuálisnak a szereplőjét. Marija Kavtaradze litván rendező második játékfilmje, a Slow, amely az amerikai és az angol mozik után immár a Maxon (korábbi nevén: HBO-n) is megtekinthető, ebből a szempontból úttörő jelentőségű alkotás. A tavalyi Sundance Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazott film férfi főszereplője, Dovydas (Kestutis Cicenas) ugyanis nyíltan kimondja önmagáról, hogy aszexuális. Mindez eddig egyedülálló, precedensértékű kijelentés, amelynek nagyon erős súlya van, és a filmes ábrázolás új ösvényeit nyitja meg az alkotók számára.
A film központi témáivá a szexuális vágytól független intimitás kérdése, illetve az aszexuálisok és a nem aszexuális emberek közti kapcsolat nehézségei, vagy épp szépségei válnak. A történet másik főszereplője, Elena (Greta Grineviciute) ugyanis profi táncosnő, aki testén keresztül tapasztalja meg a világot, mozdulataival fejezi ki önmagát. Érthető tehát, hogy számára nagyon is fontos a testiség, a fizikai kapcsolódás a partnerhez. Számos konfliktushelyzet alakul ki köztük kettejük eltérő orientációja miatt, amelyeket próbálnak oldani.
Ebben egyrészt az egymás megértésére irányuló kommunikáció, másrészt az a finom humor segíti őket, amellyel a fellépő konfliktusokat kezelik. Míg Elena elutasítottnak érzi magát, szüksége lenne arra, hogy szexuálisan is vágyjanak rá, a férfi fél, hogy kudarcot vall, és elhagyják. Bántja, hogy nem tudja megadni a nőnek azt, amire szüksége lenne. Kettejük kapcsolatának ábrázolása újraírja a romantika forgatókönyvét is. A kettejük közötti, lassan kivirágzó, elmélyült intimitás végül lelki síkon teljesedik ki. Az együtt megélt bolondos pillanatokban, a feszültséget oldó közös nevetésekben, valamint egymás megismerésében, megértésében és támogatásában találnak rá a meghittségre.
Lassú víz partot mos?
A film címe, a Slow, azaz lassan, már önmagában is beszédes, és magába sűríti a tartalmi mondanivalót, illetve a megvalósítás mikéntjének lényegét. A körüljárt téma megfelelő ábrázolásának egyik kulcsfontosságú kihívása az, hogy – a kapcsolat kibontakozásához hasonlóan – az elbeszélés is kellő időt igényel. Fokozatosan kell megismerniük és megérteniük egymást a főszereplőknek, lassú léptekkel haladva kell megfejteniük és elfogadniuk egymás motivációit. Elena kortárs táncához hasonló lassú, finom mozdulatokkal rajzolódik ki a lány előtt Dovydas személyisége. És Elenával együtt, mi, a nézőközönség is egyre jobban megismerjük a férfit. Megtudhatjuk róla többek között, hogyan sajátította el gyermekkorában a jelnyelvet siket testvére mellett. Fény derül arra is, hogy ez a készség olyannyira meghatározó részévé vált az életének, hogy felnőttként esküvőkön és orvosi rendeléseken segít, sőt még zenei videókon is közreműködik jeltolmácsként. Az alkotók ezeket a személyiségjegyeit éppolyan fontosnak ábrázolják, mint a szexualitását.
A film fontos üzenete, hogy a kötődésnek – vágynak, szerelemnek, szeretetnek, kapcsolatoknak – nem csak a szexualitáson keresztül létezhetnek különféle arcai.
Ez a nagyon is életszerű, mindennapi romantika ugyanilyen valósághű és tapintható képi ábrázolásmóddal kel életre. A film naturalista, mozgó kézi kamerával rögzített képi világa – tele hosszú közelikkel és terhelt, sokatmondó szünetekkel a visszafogott, olykor fojtott hangulatú párbeszédek között – otthonos, meghitt, természetes hangulatot kölcsönöz a történetnek, amely gondos, megértő figyelemmel és őszinteséggel ábrázol egy eddig tabuként kezelt, azonban érdekes témát.
