– Mennyire megszokott Magyarországon a tornádó?
– Minden évben van belőlük néhány, de számuk változó. Volt olyan esztendő, hogy csak egy-kettőről szereztünk tudomást, máskor egyetlen nap alatt keletkezett négy. Emlékeztetnék – mert gyakran keveredik össze a fejekben –, hogy a tornádó nem azonos a hurrikánnal. Röviden: más a nagyságrend. Az utóbbi egy tenger felett kialakuló, több száz kilométer átmérőjű, napokon át örvénylő, ezért jól előrejelezhető trópusi ciklon. Ilyen nincs nálunk. Ezzel szemben az előbbi néhány tíz, esetleg néhány száz méter átmérőjű, jellemzően zivatarfelhőből lenyúló, örvénylő légoszlop, amely általában pár percig él, így viszonylag kis területen pusztít, és születésének pontos ideje, illetve ereje nehezen megjósolható.
– Ha jön az égiháború, az átlagember fedezéket keres, de Önök éppen fordítva működnek. Hogyan lesz valakiből viharvadász?
– Nekem ez a szenvedélyem, mióta az eszemet tudom. Már gyerekkoromban fekete-fehér filmre fotóztam a viharos égboltot, papíron vezettem az időjárási naplót, fénymásolt térképekre rögzítettem a tévés időjárás-jelentésből kilesett frontokat, ciklonokat. Nagy hatással volt rám az 1996-os Twister című amerikai katasztrófafilm is. Az internet elterjedése aztán közös fórumot biztosított a magamfajta őrülteknek. Így indult 2005-ben a heves időjárási eseményekért rajongó, lelkes amatőr meteorológusokat összegyűjtő Szupercella.hu, majd ebből nőtt ki 2010-ben a Viharvadászok Egyesülete. Többen a hőskor csapatából egyébként azóta hivatásos meteorológusok lettek.
Mára kifejezetten népszerű a viharvadászat.
Persze sokan csak helyhez kötötten észlelnek, de egyre többen nem restek autóba pattanni, hogy egy szupercella nyomába eredjenek. Ez a legritkább és legveszélyesebb „nagyvad” a maga forgó feláramlásával, és az azt kísérő heves szélviharral, jégesővel. A komolyabb tornádók is hozzájuk köthetők.
– Nehéz „nyakon csípni” egy ilyet?
– A nagytérségi folyamatok néhány nappal korábban már mutatják, hogy alkalom nyílhat heves viharok, szupercellák kialakulására. Ezeket mi árgus szemmel figyeljük, és amikor érdemesnek ítéljük, útra kelünk. Pontos helyük persze előre nem meghatározható, de az érintett régió azért igen. Gyakran előfordul, hogy mikor reggel elindulunk, még derült az égbolt, nyoma sincs a viharnak. Csak a légköri mutatókból látszik, hogy robbanáshoz közelít a helyzet. Ha beindultak az események, már a műhold- és radarképek alapján tudjuk konkrétan célba venni a szupercellákat. Utána az úthálózaton múlik, hogy meddig bírjuk üldözni.
– Ön az Egyesült Államokig is elmegy értük…
– Igen, mert az Egyesült Államok a viharvadászok paradicsoma. Ott a „tornádófolyosó” mentén, gyakorlatilag Mexikótól Kanadáig bárhol kialakulhat egy tornádó. A speciális földrajzi adottságok miatt ráadásul sokkal gyakrabban, és sokkal szélsőségesebben. Évente akár ezer tornádót is azonosíthatnak, persze Magyarországnál jóval nagyobb területen.
– Mennyire lehet közel menni egy tornádóhoz?
– Vannak olyan viharvadászok is, akik speciálisan megerősített, tankszerű járművel képesek akár a tornádó belsejébe is bejutni. Nekünk egyszer az Egyesült Államokban 200 méter távolságra sikerült megközelíteni egy 800 méter átmérőjű, irdatlan szélsebességű, közel 300 kilométer per órával forgó tornádót. Többek között azért volt ez lehetséges, mert egyébként rendkívül lassan haladt. Drámai élmény volt.
– Veszélyes hobbi a viharvadászat?
– Szél, villám, jégeső – egy vihar megannyi veszélyt hordoz. Néhányszor már én is keveredtem rázós helyzetbe. A fent említett kansasi esetben például egy elhagyatott gazdasági épület mellé húzódtunk le tornádót fotózni. Kicentiztük; percekkel távozásunk után már porig rombolta a létesítményt, a közelben húzódó vasúti sínt pedig S alakban hajlította meg az iszonyú ereje. Egy másik alkalommal órák óta követtünk egy szupercellát, mire aztán ránk esteledett, és egyszer csak elment az áram a környéken, megszűnt az internetelérés és elkezdett vacakolni az autónk. Aztán a sötétben hirtelen lecsapott ránk valami – csak a sűrű villámlás festette meg a pusztító erejű szélben tejfehér masszává kenődő felhőszakadást. Néhány örökkévalóságnak tűnő percig nem tudtuk, hogy tornádóba keveredtünk-e. A legrosszabb a bizonytalanság volt, hogy teljesen elvesztettük az irányítást az események felett. Utóbb kiderült, hogy 166 kilométer per órával tombolt ugyan a szél, de nem tornádó riogatott minket.
Láttam már olyat is, hogy egy kamion került egy tornádó útjába, és szó szerint ledarálta a jármű hátsó felét. A sofőr csodával határos módon néhány karcolással megúszta.
Sőt, még csak tornádó sem kell feltétlenül: az Egyesült Államokban húsz centiméter átmérő feletti a jégeső rekordja. Ami pedig Magyarországot illeti, éppen idén van a százéves évfordulója a Bia és Vác között elvonuló tornádónak, mely a 0–5-ig terjedő skálán ötös erősségű volt – ezt utólag a károkból megállapíthatjuk. Ennek 370 kilométer per óra lehetett a csúcssebessége.
– Veszett már oda viharvadász munka közben?
– Előfordult már, de nem olyan jellemző, mint azt gondolnánk. Gyakoribb az autóbaleset: heves viharoknál ugyanis felbolydul a lakosság is, kevésbé körültekintően vezetnek, idegesebbek. A legemlékezetesebb az a 2013-as tragédia, mikor a történelem valaha dokumentált legnagyobb, 4,2 kilométeres átmérőjű tornádója végzett Tim Samarasszal és társaival. Ők az egyik legprofibb, legrutinosabb csapat voltak, de feladatuk nagyon kockázatos volt: teknőszerű mérőeszközöket helyeztek ki a tornádó elé. Ilyenkor csak néhány perced van mindenre, viszont elég egyszer hibázni, az végzetes lesz. Sajnos a tornádó nagyon hirtelen rettenetes erejűre hízott, és átment rajtuk.
Papírgalacsin-szerűen gyűrte össze autójukat a szél.
– Hogyan lehet védekezni a tornádó ellen?
– Ha van a háznál pince, az remek óvóhely lehet. Ha nincs, akkor a lakás védettebb belső részeibe, vagy a fürdőkádba érdemes behúzódni. Utóbbi azért jó, mert egy lecsövezett, masszív objektum, ami a törmeléklövedékektől is véd.
A tornádó legnagyobb veszélye ugyanis nem feltétlenül az, hogy felkap, hanem az az iszonyú mennyiségű törmelék – akár egész kombájnok, sőt tehenek! –, melyeket hordoz.
A fürdőkád egyébként már élesben is bizonyított. Egyszer egy asszony a fiával későn észlelte, hogy tornádó közeledik, ezért a fürdőkádban bújtak el. A házat lebontotta körülöttük a vihar, a kádat pedig kiemelte, és több száz méteren keresztül röpítette. Hihetetlen, de szinte sértetlenül tette le őket a közeli erdőben. Szóval így is túl lehet élni egy tornádót – bár általában nem ilyen happy end az eredmény. Sajnos minden évben jó pár életet követel a vihar. Például 2011-ben a missouri állambeli Joplinban egyetlen tornádó 158 emberrel végzett. Amit semmiképpen ne tegyünk, hogy autóba pattanunk és menekülünk! Nem tudhatjuk, merre biztonságos. A tölcsér gyakran csapadékba burkolózik – így csak az utolsó pillanatban bukkan fel.
– Az ütős fotókon kívül, mégis miért éri meg kockáztatni az életüket?
– Munkánknak tudományos haszna is van, nem véletlenül működünk együtt a Meteorológiai Szolgálattal. A terep egy információs orgia. Felvételekkel, mérésekkel, esettanulmányokkal dolgozzuk fel, amit tapasztalunk. Ahhoz képest, mikor ezt elkezdtük, sokkal jobban értjük a viharok működését, a szupercellák kialakulásának okait, rengeteget fejlődött az előrejelzési technológia, részletesebb modelleket tudunk alkotni. De persze engem hajt az adrenalin is, és imádom az előadásaimon átadni az ismereteket, élményeket.
– Benyomásai szerint tetten érhető a klímaváltozás, megváltoztak a viharok?
– Kérdés, hogy mit vizsgálunk, általában a heves viharokat vagy specifikusan a tornádókat. Ami az utóbbiakat illeti, klimatológiai léptékben csak nagyon rövid ideje tudunk ilyen alapossággal és részletességgel „mintát venni” az eseményekről. Ma már mindenkinek ott lapul a zsebében az okostelefon, mellyel megörökíthet akár egy apró felhőtölcsért. Régen az volt az elképzelés, hogy harmincévente alakul ki egy példány Magyarországon, ma már az évi tucatnyi sem példátlan. Ez a növekmény aligha valódi.
