Miért nem választott zsidó alelnökjelöltet Kamala Harris? Pedig mindenki erre számított. Talán már nyomtatták is a Harris–Shapiro táblákat és matricákat, mint ahogy anno 2016-ban zúzhatták be a Newsweek hírmagazint, nálunk meg Avar János Hillary: Madam President (azaz elnök asszony) címmel írt könyvének borítóját — mert hiszen Donald Trump győzött.
Ja, és ezúttal nem Ben Shapiróról van szó. Na, az egy abszurd felállás lett volna! És nyilván lehetetlen. Ben Shapiro jobboldali, ortodox zsidó médiaszemélyiség. Ő és Kamala Harris, minden idők legprogresszívebb, legbaloldalibb amerikai elnökjelöltje sehogyan sem kompatibilisek. Ez most egy másik Shapiro. Aki amúgy szintén zsidó. És aki két hete még biztos befutónak tűnt. Josh Shapiro 2023 óta Pennsylvania állam kormányzója, előtte négy éven keresztül a legfőbb ügyésze volt. Harris és körei az ő esetleges kiválasztásával az amerikai Demokrata Párthoz évtizedek óta hűséges zsidó szavazóknak, illetve a pártot szintén évtizedek óta támogató zsidó gazdasági elitnek kívántak kedveskedni. Csakhogy...
Csakhogy a Demokrata Párt agytrösztjeiben osztottak-szoroztak.
És kijött a – nem túl bonyolult – matek. Az ország lakosságának 2,07 százaléka (hét és fél millió ember) zsidó, és csak 1,34 százaléka (mintegy négy és fél millió fő) muszlim, de ezek még 2020-as adatok.
Ráadásul nemcsak arányukban, de politikai súlyukban is egyre kevésbé jelentősek az amerikai zsidók (akik ráadásul egyre többen állnak át a jobboldalra, erről mindjárt lesz még szó). Viszont egyre fontosabbak a muszlimok.
Kamala Harrisnek és a Demokrata Pártnak őket, valamint az őket támogató radikálisokat (egyébként többségükben ateistákat) kell körbeudvarolniuk. Ahogy például a feketékkel tették a Demokrata Párt vezetői, amikor 2020-ban, a George Floyd-szimpátiatüntetések során törzsi sálakba burkolózva térdeltek le kollektíven a Capitolium épületében a kamerák előtt.
A zsidók szavazatai már nem kellenek nekik. Sőt, kifejezetten megijedtek, hogy ha zsidót választanak alelnökjelöltnek, aki ráadásul nyíltan támogatja Izraelt, akkor bukják a sok millió muszlim, illetve palesztinpárti szavazót. Köztük azokat a hangadókat, akik az egyetemeken vehemensen – időnként a legabszurdabb jelmondatokkal („gays for Palestine”, azaz „melegek Palesztináért”) – éltetik az izraeli nőket és gyerekeket elrabló, megerőszakoló terroristákat.
Ezért végül a választás (a történetesen protestáns) Tim Walzra esett. Aki még Harrisnél is radikálisabb, woke-abb, szélsőbaloldalibb. (Ha létezik az ilyen az amerikai politikai elitben Alexandra Ocasio-Cortezen és Rashida Tlaibon – aki maga is palesztin – vagy Bernie Sandersen kívül.) Walz Minnesota kormányzójaként végigasszisztálta, ahogy – szintén a George Floyd-lázadások során – a csőcselék felégeti az államot, és nem engedte be államába a Nemzeti Gárdát, hogy rendet tegyen. Kötelezővé tette a tamponautomatákat az állami iskolák fiúvécéiben.
És aláírta azt a törvényt, ami alapján elvehetik, és állami felügyelet alá helyezhetik azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem akarják engedni a hormonkezelést és a nemváltó műtétet.
A Demokrata Párt tehát extrém módon balra tolódott. Jó kérdés, hogy vajon a neomarxista ideológiák és az azok egyenes folyományaként megjelenő elmeháborodottság által vezérelve teszik ezt, elveszítve a középen álló, józan ésszel még rendelkező többséget, vagy pedig már a többség is menthetetlenül elkapta a woke-vírust; a Demokrata Párt meg a felmérések alapján, tudatosan nekik kedvez.
Amerikai elnökválasztás 2024 
