Kovács Kati: Van egy közös dátumunk Szoboszlai Dominikkal

Nem tudta, hol vannak a határai és azt sem, melyek a műfajai. Folyton énekelt, olykor hónapokon keresztül gyakorolt egy-egy frazírt, kitartóan, hittel. Elbukott, aztán mindent megnyert. Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő intuitív, öntörvényű művész, talán ennek is köszönhető, hogy hat évtizede van a pályán. Szakmai mérföldkövekről, eleven emlékekről, stílusokról, ízlésekről és az immár angol bajnok Liverpoolról is beszélgettünk vele.

Fotó: Csudai Sándor

– Nem akárkik ültek a zsűriben – Petrovics Emil, Pernye András –, magas lehetett a mérce…

– Így igaz, össze se lehet mérni a mostani tehetségkutatók színvonalával. Ma a zsűrizés inkább érzelmekről szól, és nem feltétlenül a zenei teljesítményekről. Akkor komoly szakmai zsűri bírálta el a produkciókat, úgyhogy ott nyerni felért egy világbajnoki győzelemmel.

– A Wikipédia-oldalán összesen tizenhárom műfajt sorolnak fel a neve mellett. Egyebek mellett rock and roll, jazz, pop, blues, funky, gospel, opera, sőt még a country is szerepel. Minek köszönhető ez a műfaji nyitottság?

– A rap benne van? Mert az is megvolt. Felügyelet nélkül mindenfélét tanultam, és vonzott a zene. Minél nehezebb volt egy dal, annál jobban szórakoztatott. Volt a The Dave Clark Five együttes egyik dalában egy jellegzetes hajlítás, ezt a frazírt nem sikerült megtanulnom, pedig hónapokon keresztül gyakoroltam. A Csík zenekarból ismert Majorosi Marianna a Most múlik pontosan című dalban csinált egy ilyen hajlítást, mondtam is neki: Ez igen! Még érdekesebb volt, amikor az egri zeneiskola igazgatónője fölhívott magához és zongorán megnézte, hány oktávom van és mire vagyok képes. Azt mondta, ezzel a négy és fél oktávval csak operát szabad énekelnem. Én viszont nem akartam leragadni egy stílusnál.

– Sokrétűségét bizonyítja az is, hogy nemcsak a zene számtalan műfajában, hanem filmekben is láthattuk. 

– Jóleső érzés, hogy a tévécsatornák adják a filmjeimet, amelyeket egyébként soha nem láttam, sőt tartózkodtam attól, hogy megnézzem őket. Az az érzésem, mintha a rokonom játszana bennük, nem ismerek magamra. Akkor, ott a legjobbat próbáltam nyújtani, de tudom, hogy ennél jobban is lehetett volna játszani. Bár ’68-ban a filmszemlén megkaptam az év legjobb női alakítása díjat, ez biztos jelent valamit. Törőcsik Marival az utolsó pillanatig tartottuk a kapcsolatot telefonon, ő mindig dicsért, azt mondta, remekül hoztam a figurákat. Amatőr voltam, de a rendezőknek érdekes módon pont erre a mufurc figurára volt szükségük. Hoztam magammal Egerből egyfajta bizalmatlanságot, akkor ugyanis még sokkal nagyobb volt a távolság főváros és vidék között, nemcsak fizikai, de erkölcsi értelemben is. Nekünk, amatőröknek nagy teher volt a filmezés, a forgatási szünetekben mindig viccelődtünk, viháncoltunk, így lazítottunk. De ez nem azt jelentette, hogy rendetlenek voltunk, csak hogy a forgatási időben túlfegyelmeztük magunkat, ezért muszáj volt lazítanunk egy kicsit.

„Június 13-án lesz egy-két tempósabb dal is, amiket 30-40 évvel ezelőtt énekeltem, ezeket bizony újra meg kell tanulnom”. Fotó: Csudai Sándor

– Melyik volt a legemlékezetesebb forgatása?

– A Fejlövés című filmben van egy jelenet, amikor a Bélát alakító Horváth Charlie megüt. Először csak meglegyintett, mert nem akart nagyot ütni, aztán a film rendezője, Bacsó Péter jól megpálinkáztatta, és akkor úgy megütött, hogy beestem a búzatáblába. Vérző füllel fölálltam, és azt mondtam, hogy soha többé nem akarok filmezni. Micsoda kalandjaink voltak… Ezt a filmet eredeti helyszíneken forgattuk egyébként – hatszáz embert biztosítottak a helyszínen, de egyvalamire nem figyeltek: a vonatra. Lezárták az utat, a gyalogosforgalomtól is megtisztították a környéket, de a vonatra senki nem gondolt. Az operatőr vezette az autónkat, átgurultunk a sínen, aztán hirtelen felkiáltottam, hogy vonat, vonat, vonat! Nem történt végül semmi baj, de a vonat szele jó nagyot dobott az autónkon.

– Volt olyan rendezői kérés, amelynek nem tett eleget?

– Volt, igen. A Hamis Izabella című film forgatása előtt Bácskai Lauró István legalább hatszor eljött a lakásomra, győzködve, hogy játsszam el az általa elképzelt karaktert. Brutális jelenetekről lett volna szó, mondtam, hogy én ezt nem szeretném. Végül átírták a forgatókönyvet, így elvállaltam. Bujtor István, Ruttkai Éva, Sztankay István, Madaras József, szóval csupa-csupa olyan, általam nagyon nagyra becsült színész játszott ebben a filmben, akik addig elérhetetlen álomnak tűntek számomra.

– Zavarban volt, amikor ilyen nagy nevekkel forgatott?

– Zavarban ugyan nem voltam, de az átütő színészi teljesítmények maradandó élményeket hagytak bennem. Emlékszem, Pécsi Sándorral forgattunk a Gellért Szállóban, egészen megdöbbentem, sőt megijedtem, szinte látszott az arcomon a rémület, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy játszik vagy komolyan beszél. Nagyon hiteles volt a játéka. Persze erről szól a színészet, de nekem ez letaglózó élmény volt.

– A nagykoncertre milyen repertoárral készül? Szinte lehetetlen mindenki igényét kielégíteni.

– Persze, mindenkinek van kívánsága. A billentyűseink, Kovács Felicián és Molnár Levente fogják össze az egész koncertet. Ők azt mondták, hogy vannak dalok, amelyeket egyszerűen nem szabad kihagyni. Lesz egy-két tempósabb dal is, amiket 30-40 évvel ezelőtt énekeltem, ezeket bizony újra meg kell tanulnom.

– Ha megkérdezné öntől egy énekespalánta, mi kell ahhoz, hogy elinduljon ezen a pályán, mit mondana neki?

– Volt egy időszak, amikor kérdezgették tőlem, hogy hol tudnának bemutatkozni, megjelenni énekesként. Mindig azt feleltem, forduljanak egy énektanárhoz, mert az úgyis továbbviszi majd a jóhírüket. Emlékszem, amikor a jazz tanszakra jártam, az énektanárnőm említette, hogy van egy srác, aki nagyon tehetséges és gyönyörűen énekel, úgy hívják, hogy Szécsi Pál. A többi pedig már történelem.

– Nagy tenisz- és futballrajongó hírében áll. Kik a kedvencei?

– Természetesen a Liverpool. Elég, ha annyit mondok, hogy van egy közös dátumunk Szoboszlai Dominikkal: október 25-én született, ugyanazon a napon, mint én. De nézem az atlétikát és természetesen a teniszt is. Nagyon szurkolok Marozsán Fábiánnak, Fucsovics Mártonnak, Piros Zsombornak és Valkusz Máténak is, aki nem mellesleg a VALMAR duóból ismert Valkusz Milán testvére.

A Lugas új interjúsorozatában Kovács Kati Gubik Petra Junior Prima díjas színésznőnek, énekesnőnek adta át a stafétát; a vele készült interjúnkat három hét múlva olvashatják.

Borítókép: Kovács Kati énekesnő (Fotó: Csudai Sándor)