– Június 13-án az MVM Dome-ban ad jubileumi nagykoncertet. Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben épp ezen a napon nyerte meg a Ki mit tud? tehetségkutatót. Amikor az ember visszagondol a régmúlt eseményeire, hajlamos újraértelmezni, máshogy látni azt. Önnél is így van?
– Nem, bennem minden emlék elevenen él. A Ki mit tud?-dal kapcsolatban inkább a nehézségekre emlékszem. Az ország különböző városaiban – Budapesten, Debrecenben, Sopronban – voltak a selejtezők. Az egyik ilyen válogatón egyik pillanatról a másikra elment a hangom, de úgy, hogy megnémultam. Ezt sokkhatásnak hívják. Volt ott egy operatőr, Sík Igor, aki azt mondta, hogy semmi baj, majd a következőre eljössz, nem kell izgulni. Körülbelül egy óra múlva visszajött a hangom. Ebből is látszik, hogy milyen stresszes volt ez.
– Egyáltalán, volt kedve az egészhez?
– Nem igazán. Az akkori iskolám nevezett be az első Ki mit tud?-omba, majd egyből ki is rúgtak onnan. Spirituálékat, rock and rollokat énekeltem, és ezt nem nézték jó szemmel. „Jaj, mit tett ez a Jenő, az örök hű szerelmem ő” – énekelte egy másik énekesnő. Én megugrottam a hat méter húsz centit, ő a közelében sem volt, mégis ő nyert, és ezt nagyon igazságtalannak éreztem. Annyira elment a kedvem az egésztől, hogy elhatároztam, soha többet nem indulok Ki mit tud?-on. Nem feleltem meg az akkori ízlésnek, mert túl moderneket, túl nehezeket énekeltem. Persze ezt a saját elhatározásaimnak köszönhettem. Egy szál magnóval gyakoroltam, amit még édesanyám hozott a vállalatától. Nem tudtam, hogy mik a határaim, ezért mindenfélét énekeltem. Oscar Peterson és Erroll Garner zongoristák voltak a kedvenceim. Csodálkoztam, mert nem volt a környezetemben olyan, aki elmagyarázta volna, hogy egy improvizációt akár évekig is gyakorolhatok, de nem fogom tudni megtanulni, hiszen ezek a rögtönzések igen bonyolultak. Nagyon szerettem a jazzt, a későbbiek folyamán föl is vettek Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakára.
– Mégsem ez lett az utolsó Ki mit tud?-ja.
– Később édesanyám újra benevezett. Egy egri zenekarral mentem, de az első meghallgatáson azt mondták, hogy ez a zenekar sajnos nem éri el azt a szintet, amit az énekesnő produkál, úgyhogy érdemes lenne egy másikat választani neki. Így kaptam meg a Koncz Tibor által vezetett debreceni jazzistákat. Ők nagyon díjazták, hogy jazzes dalokat énekelek, rögtön megvolt a harmónia köztünk.