Bubó-bűvöletben felnőve lett rajzfilmes Csákovics Lajos

Beszélni, járni sem tudott még, de kisírta, hogy nézhesse az idén ötvenéves, Kérem a következőt! televíziós rajzfilmsorozatot. Valószínűleg ekkor pecsételődött meg Csákovics Lajos sorsa: mint mondja, fel sem merült benne, hogy más pályát válasszon. Az animációs rendező a szakma legnagyobbjaitól, Ternovszky Bélától és Jankovics Marcelltől tanult, előbbivel többek között a Macskafogó 2.-n, utóbbival a Toldin dolgozott, jelenleg pedig a kultikus Magyar népmesék sorozat új részeit rendezi.

Fotó: Éberling András

– Aztán jött a Macskafogó 2.
– Erős volt a nyomás, hogy a Macskafogóból készüljön folytatás. Béla úgy gondolta, van benne lehetőség, emellett sokan voltak munka nélkül a szakmában, úgyhogy belevágott. Sikerült rábeszélni Nepp Dodit is, hogy írjon egy szinopszist, ami egyébként jobb volt, mint a végső forgatókönyv. A Macskafogó 2. nem túl nagy sikeréhez az is nagyban hozzájárult – amellett, hogy az első rész szinte mindig agyonnyomja a másodikat –, hogy túl sok embert kapcsoltak be a forgatókönyv díszítgetésébe, átírogatásába. Mondhatnám, hogy végül egy kopasz karácsonyfa lett feldíszítve. A Macskafogó 2. után viszont so­káig nem volt munka, sajnos ez a kiszámíthatatlanság ma is jellemzi a szakmát.

„Jó lenne több megrendelés, animációs mozifilm, sorozat, időben meghirdetve, aztán pályázzunk! Nyerjen a jobb!” Fotó: Éberling András

– Mit ért ezalatt?
– Anno egy államilag fenntartott cégnél a legnagyobb biztonságban, tehetségnek megfelelően lehetett feljebb lépni, folyamatosan akadt munka. Ha fázisrajzolóként került be az ember a Pannóniába, akkor használható ötletekkel, szorgalommal egy idő után akár rendező is lehetett belőle. Ez a paradicsomi állapot jó harminc éve megszűnt. Ma nincs az animációs stúdiók fenntartására állami dotáció, nincsenek televíziós megrendelések, pályázni lehet, és ha nyersz, akkor kapsz valamennyi pénzt, de az rá is megy a gyártásra. És bizony van, amikor semmilyen munka nincsen, akár évekig. Az egyetemeken, főiskolákon, középiskolákban sok „szakembert” képeznek, akiknek nagy része pályaelhagyó lesz. Ugyanakkor az alapokat igazán csak úgy lehet megtanulni, ha bekerülsz egy stúdióba, és ott vannak melletted a „tudós” kollégák – mint nekem Béla vagy később Jankovics Marcell –, akiktől el lehet lesni a szakmát. Stúdiórendszer hiá­nyában azonban ez nem tud megvalósulni. A piac nem tart el egy ilyen szöszmötölős szakmát. A néha látványos eredmények ellenére inkább vegetálunk.

– Dargay Attilától lesni kellett, Jankovics nem titkolta a tudását. Ternovszkytól hogy lehetett tanulni?
– Dargayval nem dolgoztam, de talán Béla is elmondta, hogy Marcell rendkívül spórolósan animált, tehát kevés rajzból, de briliánsan dolgozott, Béla pazarlóbban. Rendkívül jó animátorok mindketten, érezték, mit hogyan kell mozgatni, hány rajzot, hova kell tenni ahhoz, hogy aztán a mozgás jó legyen. Bélával egy helyen dolgoztam, olykor fázisrajzoltam neki. Az, hogy letisztázod egy jó szakember rajzait, sokat segít, abból sokat lehet tanulni. Marcellel a 90-es évek második felében kezdődött a kapcsolat, főiskolásként egy évig jártunk hozzá a Pannóniába, tőle tanultuk a mozdulattervezést, az animáció alapjait. Voltak mindig rajzi feladatok, de ezek inkább beszélgetős órák voltak. Arról mesélt, ami éppen foglalkoztatta. Akkor mondta nekem, az egyik feladat megoldása kapcsán, hogy „belőled még lesz valami”. Aztán egy pár évig volt, hogy láttuk egymást szakmai rendezvényeken, viszont majd húsz év múltán, mikor a Toldi miatt újra találkoztunk, már nem is emlékezett rám. De a bizalmat megkaptam tőle.

– A Toldi feldolgozására 2017-ben, az Arany János-emlékévben született a pályázatkiírás, a megvalósítást a Kecskemétfilm stúdió nyerte el. Kivitelező rendezőként dolgozhatott Jankovics Marcell mellett, akinek a halála után társrendezőként ön fejezte be az egész estés filmet. Milyen feladatokat jelentett ez?
– A sorozatban az én feladatom volt például a jelenetkiosztás, azaz, hogy kivel mit rajzoltatok meg. A jeleneteket én bíráltam el első körben, instruáltam a munkatársakat. Marcell partnerként kezelt, magát viccesen csak „átvevőbizottságnak” titulálta, mert nem nagyon volt arra ideje, hogy a mindennapi munka irányításába belefolyjon. Utólag visszagondolva egészen szürreális, hogy neki is én osztottam ki a feladatot, mert bizony voltak olyan jelenetek, amikről úgy ítéltem meg, azt neki kell előkészítenie az animátor számára. Szó nélkül, szívesen végezte azt a munkát is. Nagyon hasonlóan, klasszikus módon gondolkodtunk az animációról. Azt hiszem, értettem, hogy ő mit szeretne, ugyanakkor nem állítom, hogy azt a Toldit készítettük el, amit eredetileg elgondolt. Naturalisztikusabb film lett a végeredmény, felteszem, hogy ő egy stilizáltabb látványvilágot képzelt el. Viszont azáltal, hogy elmentünk egy inkább natúr irányba, talán befogadhatóbbá is vált. A feladat az volt, hogy Arany János művét érthetővé tegye, szerintem ez sikerült. Jó lenne több hasonló költségvetésű állami megrendelés, animációs mozifilm, sorozat, akár csak a tematika meghatározásával, időben meghirdetve, aztán pályázzunk! Nyerjen a jobb!

– A tizenhárom epizóddal folytatódó Magyar népmesék rajzfilmsorozat előmunkálatait Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc kezdte meg, az előbbi helyére ebben a projektben is ön lépett. Milyen tematikai és látványbeli alapvetések mentén dolgoznak?
– Ettől a feladattól eleinte húzódoztam, nem akartam Jankovics Marcell után, farvízi hajósként evezgetni. De végül elvállaltam, és most nagyon élvezem a munkát. A meséket még Marcell választotta ki, ezt Böszörményi Gyula író válogatta át. Miután megkaptam a meselistát, Tóth Gábor néprajzos munkatársammal mi is kicseréltünk néhány mesét, hogy minél színesebb legyen a tartalom. Az első száz epizódot is sok rendező jegyzi, Jankovics mellett Horváth Mária és Nagy Lajos készítették a legtöbbet. Én sem szerettem volna az egész új évadot egyedül rendezni, ezért felkértem három olyan kollégát, akikről azt gondoltam, illene a stílusuk a sorozathoz. Maticska Zsolt elsősorban látványtervezőként dolgozott eddig, Király Krisztián még a MOME-n volt tanítványom. Bogyó Pétert pedig személyesen nem ismertem korábban, de láttam egy-két munkáját, amelyekből számomra kiérződött a régi „pannóniás” hagyomány tisztelete. Amit láttam tőle, az közel állt ahhoz a stilizációhoz, amit a Magyar népmesékben megszoktunk. Jóllehet azoknak a filmeknek sem homogén a látványviláguk. Az új sorozatból egyelőre hat epizód áll befejezés előtt. Ezekkel a részekkel visszatérünk az első két-három évad puritánabb látványvilágához, de hangulatában mindenképpen hozni fogja azt a klasszikust, ami miatt mindenki szereti a Magyar népmesék sorozatot.

Borítókép: Csákovics Lajos rajzfilmrendező (Fotó: Éberling András)