Tehát: berekfolyó. Nyelvészként tudjuk, és én tréfából hangoztatom is olykor, ha Berettyóújfalunál átlépem a folyót, hogy Berekjó. S mit mond erre berettyószentmártoni ismerősöm? Náluk még mindig úgy mondják: Berekjó… Ómagyar nyelven tehát.

Fotó: MTI/Soós Lajos
A szólásokban rögzült múlt még inkább rámutat régi hiedelmekre, mesterségekre, szokásokra. Oka van annak, hogy miért mondjuk: kígyót-békát kiabál rá – a kígyóban a bibliai bűn megtestesítőjét látták, a béka a boszorkányok állata. Aki tehát kígyóval, békával vádol valakit, azt bűnösnek, boszorkánynak tekintették, és egyes esetekben talán meg is égették. Ma már csak alaptalan, súlyos vádaskodást, becsületsértést, rágalmazást jelent, ami azért olykor felér egy megégetéssel.
Ha még mélyebbre ásunk – némi pszichoanalitikus beütéssel –, akkor feltáratlan mélyrétegekbe juthatunk. Népdalaink természeti képeinek szimbolikus, egyébként pedig kitalálható, fölfejthető jelenségeibe; amelyek egykorvolt, de mára elfeledett szimbolikus nyelven szólnak szerelemről, szexről, fájdalomról, bánatról. De ma már nem értjük ezeket, ártalmatlan, sőt esetleg bugyuta szövegeknek gondoljuk. Talán ezért kell ezeket a szövegeket megtanulni. És erre utalhatott a gazdasági szakember, amikor ezt mondta a minap: „a magyar nyelv a gazdaságpolitika különleges erőforrása”. Én kezdetben csak a sokat bántott nyelvművelést akartam megvédeni. Ma már tudom, többről van itt szó: a megmaradásunkról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!