Szavak a kút mélyén

Mindenki az ősei nyelvét is beszéli. És persze hozzátesz valamit, változtat, újít, még akkor is, ha nem tudja.

A képen cikkünk szerzője, Balázs Géza nyelvészprofesszor, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke beszédet mond Molnár Zsolt Trianon-kislexikon című kötetének bemutatóján a Három Szerb Kávéházban 2020. szeptember 29-én Fotó: Soós Lajos Forrás: MTI/Soós Lajos

A nyelvekben sok ezer éves tapasztalat és hagyomány van. Mindenki az ősei nyelvét is beszéli. És persze hozzátesz valamit, változtat, újít, még akkor is, ha nem tudja. Ha nem író vagy költő, akkor általában csak annyit, amennyit a környezet, a közösség jóváhagy, egyébként szétesne a nyelv.

Tekintsünk bele mindennapi nyelvünk mélységes mély kútjába! A kút legmélyére nem látunk.

Vannak ott uráli, finnugor, ugor korinak mondott jelenségek, nyelvtani jellemzők és mai szavainknak elődei. De bőven vannak a sötétségben, homályban mások is: nagyon távoli, igazolhatatlannak tűnő hasonlóságok, valamint már jobban igazolható iráni, török, majd közelebb kerülve szláv, latin, német, francia, angol szavak is. A nyelvészek szerint nyelvünkben sok az ismeretlen eredetű szó. Nem lehet, hogy ezek „magyar” szavak? És a nyelvészek szerint vannak belső keletkezésű szavak is. Némi malíciával azt mondhatnám, hogy valójában minden magyar szó belső keletkezésű, legföljebb alkotója, kimondója kapott hozzá valamilyen mintát, de azután a magyar nyelv szabályai szerint alkotta meg. A chat lehet angol, de a csetel, csetelés már magyarnak is tekinthető. És ez így történhetett ezer és kétezer éve. Persze nem a chattel…

Leginkább akkor döbbenünk rá nyelvünk messzi történetére, ha az írásbeliség ezeréves időszakából immár bizonyítottan ugranak elénk felismerhető magyar szavak. Például a Tihanyi alapítólevélből (1055): balatin (Balaton), fuk (fok, például Siófok), fehervaru (Fehérvárra). A dömösi prépostság adományleveléből (1138/1329): cegedi (szegedi); a Halotti beszédből (1192–1195): urdung (ördög), eleve (először), scerelmes (szeretett); a Váradi regestrumból (1208–1235): hodnog (hadnagy), legyn (legény); az Ómagyar Mária-siralomból (1300 körül): vylag uilaga (világ világa), epedek (kesergek), urudum (uracskám). A német származású Rotenburgi János deák magyar szójegyzékében (1422) olyan „életes”, frivol megjegyzések vannak, amelyeket ma is minden kamasz használ, itt pedig nem lenne illendő idézni. Kiderül belőle, hogy már akkor is leginkább három dolog érdekelte a „deákot”: a bor, a tisztálkodás és a szex.

Helyneveinkben is ott van a múlt. A nem nyelvész aligha sejti, hogy a Berettyó szavunk két korábbi szót őriz: berek + jó, azaz a régi folyó szó.

Tehát: berekfolyó. Nyelvészként tudjuk, és én tréfából hangoztatom is olykor, ha Berettyóújfalunál átlépem a folyót, hogy Berekjó. S mit mond erre berettyószentmártoni ismerősöm? Náluk még mindig úgy mondják: Berekjó… Ómagyar nyelven tehát.

A képen cikkünk szerzője, Balázs Géza nyelvészprofesszor, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke beszédet mond Molnár Zsolt Trianon-kislexikon című kötetének bemutatóján a Három Szerb Kávéházban 2020. szeptember 29-én
Fotó: MTI/Soós Lajos

A szólásokban rögzült múlt még inkább rámutat régi hiedelmekre, mesterségekre, szokásokra. Oka van annak, hogy miért mondjuk: kígyót-békát kiabál rá – a kígyóban a bibliai bűn megtestesítőjét látták, a béka a boszorkányok állata. Aki tehát kígyóval, békával vádol valakit, azt bűnösnek, boszorkánynak tekintették, és egyes esetekben talán meg is égették. Ma már csak alaptalan, súlyos vádaskodást, becsületsértést, rágalmazást jelent, ami azért olykor felér egy megégetéssel.

Ha még mélyebbre ásunk – némi pszicho­analitikus beütéssel –, akkor feltáratlan mélyrétegekbe juthatunk. Népdalaink természeti képei­nek szimbolikus, egyébként pedig kitalálható, fölfejthető jelenségeibe; amelyek egykorvolt, de mára elfeledett szimbolikus nyelven szólnak szerelemről, szexről, fájdalomról, bánatról. De ma már nem értjük ezeket, ártalmatlan, sőt esetleg bugyuta szövegeknek gondoljuk. Talán ezért kell ezeket a szövegeket megtanulni. És erre utalhatott a gazdasági szakember, amikor ezt mondta a minap: „a magyar nyelv a gazdaságpolitika különleges erőforrása”. Én kezdetben csak a sokat bántott nyelvművelést akartam megvédeni. Ma már tudom, többről van itt szó: a megmaradásunkról.